Mozivászonra került tehát az Electronic Arts fejőstehene is (meg DVD-re, ennek apropójából született a cikk is), s bár sokan szkeptikusak voltak (jogosan) a produktumot illetően, a végeredmény végső soron lefedi a „tökéletes adaptáció” fogalmát, más kérdés, hogy ehhez olyan egetrengető dolgokat nem is nagyon kell felmutatnia. Hisz mit is lehet várni egy autós játék filmes inkarnációjától? Ha valaki a Halálos Iramban széria felé kezd el keresgélni (Értem ezalatt az első 2-3 részt, hisz a többi már rég nem a versenyzésről szól) az jó nyomon van, hisz amit itt kapunk, az körülbelül annak felel meg, csak kevesebb a neonfény meg a tuning. Történetet keresni teljesen felesleges, mert ami van, azt is el lehet mondani pár mondatban, és akkor még lehet, hogy sokat mondtam. A főszereplő, Tobey Marshall (Aaron Paul) egy garázs nem annyira boldog tulajdonosa, hisz bár eleinte tagadja, bizony nyakig van az adósságban, ha nem esik le némi pénzmag, le kell húzni a rolót. Kénytelen belemenni tehát egy egyezségbe a nagy rivális Dino Brewsterrel (Dominic Cooper), miszerint ha helyre pofoz neki egy Mustang-ot, az annak eladásából befolyt pénz egy részét zsebrevághatja, így megmentve a csőd szélére került üzletet. Ez pedig meg is történik, a járgány potom 2,7 millióért talál új gazdát, csak épp Tobey és Dino kapcsolata nem változik semmit, jön az elmaradhatatlan farokméregetés (Egy verseny képében természetesen), ahol a szokásos drámai betét keretein belül Tobey barátja, Pete (Harrison Gilbertson) életét veszti, a bűnös megússza, Marshall pedig mehet a dutyiba röpke két évre. Egy laza ugrással máris a szabadulás pillanatát láthatjuk, a főhőst természetesen fűti a bosszúvágy, szeretné bizonyítani ártatlanságát, a próbaidővel mit sem törődve benevez hát a De Leon nevű futamra, hogy bizonyítsa rátermettségét, tehetségét, és persze le szeretné nyomni a pökhendi és arrogáns Dino-t, ezen a versenyen ugyanis a győztes mindent visz, a vesztesek pedig gyalog mennek haza. Ennyi és nem több, a spoilerveszély-táblát azért nem tettem ki, mert teljesen felesleges, ha valaki belekezd a filmbe, az első 10 perc után végig tudja vezetni a teljes sztorit egészen a záró képsorokig, nem lesz meglepődés, váratlan fordulat, netán mély karakterfejlődés, és ez így is van rendjén. A Need For Speed nem árul zsákbamacskát, pusztán olyan kikapcsolódást nyújt, amihez elég 2 agysejtünket használni, és ezt nem is rejti véka alá. Ez pedig így van jól, az igazi gond az lett volna, ha mélyenszántó gondolatokat vagy mondanivalót szerettek volna beleerőltetni a koncepcióba, az NFS ugyanis egyáltalán nem ezekről szól.

Ezen hozzáállás tükrében a karakterek is a papírmasé kategóriából kerültek ki, a főszereplő menő, keveset beszél és tud nagyon szomorúan nézni, a vicces néger szériatartozék, akárcsak az okoskodó páros, de az aktuális jó csaj sem maradhat el, na meg a főgenya, aki viszont annyira semmilyenre sikeredett, hogy ennél már az is jobb lett volna, ha inkább szimpatikus. A forgatókönyv jobbára kimerül a beszólogatásokban és az egysoros poénokban, amiket bármennyire is rühellek, itt most az esetek többségében működött, a film humorfaktora messze felülmúlta az elvárásaimat, annak ellenére, hogy sokszor tendál az elcsépelt irányába. A színészi játék kritikán aluliságát viszont nem tudom megbocsátani a Need For Speed-nek, főleg Aaron Paulamatőrségét nem tudtam mire vélni, hisz tehetségét ezerszer bizonyította a Breaking Bad-ben. Mentségére szólhatna, hogy egy ilyen szerepből csak ennyit lehet kihozni, de az az igazság, hogy nem, ennél jobban is megerőltethette volna magát, hogy legalább egy kicsit elhitesse velem: jól érzi magát ebben a szerepben. De a többi karakter is nyugodtan ide sorolható, Dino – mint azt említettem – hihetetlenül semleges, egy percig nem tudtam komolyan venni, mint antagonista, Marshall „stábja” inkább asszisztál, és csak a poénok miatt vannak jelen. Bár az jó pont, hogy mindenkinek megvan a maga szerepe a csipet-csapatban, Benny (Scott Mescudi) a levegőből irányítja Tobey-t, Finn (Rami Malek) és Peck (Ramon Rodriguez) az úton segít be, Julia pedig…ő igazából nem csinál semmit egy jó ideig, de nélküle nem bontakozhatna ki a szerelmi szál, az meg ugye elengedhetetlen. Viszont az őt megformáló Imogen Poots munkája az egyetlen, ami értékelhető színészi játék szempontjából, hibába van túljátszva (de nagyon), épp ettől lesz bájos, na meg a brit akcentustól, amit csupa öröm hallgatni, de tényleg. Sokan kiemelték Michael Keaton munkáját, aki Monarch-ot, a De Leon atyját és lelkes kommentátorát alakítja, szerintem viszont a szereplésének utolsó 5 perce az, ami az értékelhető kategóriába tartozik. Ez nem az ő hibája, csupán egy olyan tenyérbemászó karaktert kellett neki megformálnia, aki szuperlatívuszokban beszél az autóversenyzésről, hihetetlen hasonlatokkal és szónoklatokkal él, melyek egyáltalán nem illenek a film, pontosabban az NFS szellemiségének koncepciójába. De az utolsó jeleneteire tényleg megkedveltem, szóval végső soron én is elismerem az alakítását.

A rendezést tekintve sem lehet felhőtlen az öröm, sok a kihagyás és a logikátlanság a sztoriban (Mi történt a 2 év alatt, miért nem vizsgálják meg a rendőrök a kocsi állapotát, ami rögtön bizonyítaná Tobey ártatlanságát stb.), viszont a versenyzős részek – tehát amiről a film igazából szól – majdnem hibátlanok lettek. Azért csak majdnem, mert a készítők egyáltalán nem voltak olyan bevállalósak, mint azt a név megköveteli. Sokszor feleslegesen próbál a film megragadni a racionalizmus talaján, pedig egy árkád játék árkád mozit követel, tele hajmeresztő, lehetetlen jelenetekkel, amiken az ember csak pislog. Persze van autós üldözés, száguldás szembeforgalommal, helikopterrel autómentés, útközben tankolás (nem képletesen, szó szerint) de ezeket kevésnek éreztem, a Halálos Iramban e téren köröket ver a Need For Speed-re. Ahogy látvány terén is, bár ennek valahol örültem is, mert míg ott vagy a film fele CGI, addig itt a legtöbb jelenetet valódi kocsikkal vették fel, amik persze replikák (még jó, hogy nem törnek össze olyan autócsodákat, melyekből az egész világon jó, ha van négy), de örültem, hogy minimumra szorították a számítógépes utómunkát, főleg, hogy azok nem is festenek túl jól. A vágás kiváló, a versenyek pörögnek nagyon jól néznek ki, tökéletesen hozzák a játék izgalmait, kár, hogy ezeket a részeket mindig megtörik a teljesen kiszámítható és nevetségesen egyszerű dialógusok és érzelgős, drámainak szánt részek, de sajnos ezek a szükséges rosszat képezik, hisz egy játék esetében működik a folyamatos versenyzés, egy filmet viszont tartalommal is meg kell ugye tölteni. A zene is nagyon felemás lett, verseny alatt szinte soha nem csendül fel, amikor meg még is, az sem igazán jó, vártam volna pár ismerős dalt a játékokból, mindhiába, a legtöbbször instrumentál szól, bár azok legalább nem rosszak. Az utolsó percekben megszólaló Linkin Park szám (Roads Untravelled) viszont teljesen betalál, illik a jelenthez, igazi libabőröztető élményt kínál, hatalmas piros pont ezért a készítőknek.

Direkt a végére hagytam a film legfőbb erősségét, ez pedig a névhez való hűség. És ezalatt nem pusztán azt értem, hogy ebben is van autóversenyzés, hisz ez a minimum, de a főbb attribútumokat is sikeresen ültették át a sorozat egyes részeiből. Van éjszakai versenyzés az Underground-ból és a Carbon-ból (a tuning elmaradt, de az ma már nem is annyira menő, mint a 2000-es évek elején), versenypálya a Pro Street-ből, rendőrös üldözés a Most Wanted-ből, időre „Amerika átszelés” a Run-ból, a De Leon pedig olyan Hot Pursuit élményt kínál a szerpentinekkel, erdei utakkal, álomjárgányokkal és rendőrökkel, hogy még maga a játék is elismerően bólogatna, ha tehetné. Az autók is elég széles skálán mozognak, az izomautókon át az álomautókig (Lamborghini, Koenigsegg, Bugatti stb.) van itt minden, szóval a változatosságot is ki lehet pipálni.

Végső soron pedig ettől lett jó adaptáció az NFS, hű maradt a szériához, nem erőszakolta meg a nevet, és ránézésre lehet tudni, hogy mi volt az alapmű. Az, hogy még a kedvet is meghozza egy jó játékra már csak a jéghegy csúcsa, és még egy jó pont. Persze ha nagyon bele akarnék kötni a filmbe megtehetném, kritikus szemmel akár 40-50%-ra is értékelhetném, és tenném ezt teljes joggal. Viszont én most játékosként tekintettem a produktumra, és ehhez igazítottam az elvárásokat is, amiknek egytől egyig képes volt megfelelni az alkotás. Persze a nyilvánvaló hibákat és hiányosságokat nem nézhetem el a filmnek, hisz az elfogultság lenne a javából, de azokkal együtt is reálisnak tartom az alant látható pontszámot, ha valaki kevesebbet ad rá azt is megértem, de szerintem tudni kell helyén kezelni a dolgokat. Eddig az év legkellemesebb csalódása számomra a Need For Speed, mely egyike lett azon játékból készült filmeknek, ami nem süllyed el az igénytelenség feneketlen tengerében, sőt, a „szűk” 2 órás játékidő nagy részében szórakoztató és látványos. Nagyon remélem, hogy a Warcraft filmről is ilyen elismerően nyilatkozhatok majd két év múlva!

70%