FIGYELEM, a bejegyzés nyomokban spoilereket tartalmaz!

Épp ezért is lepődtem meg nagyon, hogy a film nem az űr egy távoli pontján, hanem szeretett sárgolyónkon nyit, ráadásul 1988-ban. Egy kisfiút látunk, aki walkmanjén hallgatja a 70-80-as évek legmenőbb popzenéit, a hangvétel viszont hamar szomorkásba fordul, hisz pár pillanattal később a gyermek már haldokló anyja mellett áll, aki aztán el is távozik az élők sorából. A sírdogáló fiú épp igyekszik kifutni a világból, amikor hirtelen vakító fényt lát, és egy űrhajót, melyről lerí, hogy nem Földi eredetű. A következő képkockán már egy távoli, ismeretlen bolygó látható, melyre épp leszáll egy férfi, aki az előbb még édesanyját siratta, most pedig bőrszerkóban feszít, borostás, és állig felfegyverzett. Egy dolog azonban nem változott: a sárga walkman, és a benne rejlő kazetta, melyről ugyanazok a dalok szólnak, mint sok évvel ezelőtt. Jön az első látványelem, nevetünk egy jót, és végül belekóstolunk az akcióba is, mindezt úgy, hogy a film igazából még el sem kezdődött. Így néz ki a tökéletes indítás!

Ahogy a folytatás is hasonlóan jól teljesít. A Galaxis őrzői nem traktál hosszas előzményekkel, gyorsan a dolgok közepébe vág, mindössze egy pár perces szinopszisban mondja el az alapfelállást: Xandar, a Nova Hadtest otthona egy Ronan nevű diktátor célkeresztjébe kerül, aki egy rejtélyes gömbbel, pontosabban annak tartalmával igyekszik eltörölni a bolygót az univerzum színéről. A gömb, amit Peter Quill, aka Star-Lord sikerrel csen el a film prológusában pedig ér annyit, hogy ne csak Ronan egyik pártfogoltja, Gamora (aki nem mellesleg a Bosszúállókban már feltűnt Thanos fogadott lánya) eredjen a fickó nyomába, hanem 2 fejvadász (Rocket, Groot) is, bár ők ezt inkább a leeső pénzmag reményében teszik. (Valamint Quill volt „munkaadói”, de ők csak később kapnak lényegi szerepet.) Ez a négyes aztán természetesen össze is akasztja a bajszát aXandar-on, ki a vérdíj, ki a küldetés miatt, a helyi rendfenntartó szervek pedig nem restek hűvösre juttatni az egész bagázst, így aztán akarva akaratlanul is össze kell csiszolódniuk, ha ki akarnak jutni a világ legbiztosabb börtönéből, a Kyln-ből. A négyes fogathoz csatlakozik aztán még egy figura, Drax, akit csak a bosszúvágy fűt Ronan iránt, mert az megölte családját. Miután az újonnan verbuválódott csapat sikerrel dobbant az űrben keringő fegyintézetből, meglátogatják a Gyűjtőnek nevezett figurát (akit már láthattunk a Thor: Sötét világ egyik extra jelenetében), hogy jó pénzért elpasszolják minden gond forrását, a gömböt, de csakhamar kiderül, hogy az erő mely belül lakozik az egész galaxis pusztulását okozhatja, így jobb lenne azt biztos helyre juttatni. Innentől pedig mehet a csihi-puhi meg a menekülés, a történtről nem szeretnék elmondani többet, mert így is eldaráltam már vagy a fél cselekményt. Következzenek a szereplők, ha már ennyit emlegettem őket!

Peter Quill (Chris Pratt) egy igazi badass arc, mondhatni az intergalaktikus Tony Stark, csak kevesebb pénzzel, épp ezért csillogó páncél helyett csupán egy gázmaszkra futotta, mely nem egyszer húzza majd ki a slamasztikából. Szabadúszó zsoldos, aki sokat pofázik és még többet flörtöl, velős beszólásai után nem egyszer törtem ki hangos nevetésben, a mellettem ülőkkel mit sem törődve. Gamora (Zoe Saldana) az aktuális „jócsaj”, aki nem mellesleg halálos fegyver is harci kiképzése és testének különböző módosításai miatt, mindig hűvös és kimért, de leginkább távolságtartó, épp ezért esik nehezére a másokkal való kooperáció. A kötelező szerelmi szál egyik fele, a másikat már gondolom kitaláltátok. Drax (Dave Bautista) egy igazi pankrátor alkat, aki előbb cselekszik aztán kérdez, de van, hogy akkor sem. Nem erőssége az előrelátás, a következményekkel mit sem törődve vág bele dolgokba, a metafora szót hírből sem ismeri, ettől függetlenül egy 2 lábon járó szinonimaszótár, hogy Rocket szavaival éljek. Rocket (szinkronnal Mordály) egy genetikai kísérleteken átesett mosómedve, aki perverz vonzalmat mutat a fegyverek iránt, de még a flintáknál is jobban szereti a pénzt, talán épp ezért is csapott fel fejvadásznak. Ha Quill vicces figura, akkor a szőrmók egyenesen humorherold, a poénok vagy 80%-a tőle származik, de hát mit is várhatnánk egy beszélő rágcsálótól, nemde? Hű segítője, Groot egy sétáló fa, kinek szókincse elég gyér („Én vagyok Groot.” – mindössze ennyit tud kinyögni), de mindig segít a bajban, és elég jól bírja a strapát, mondhatni halhatatlan. Ők lennének hát a galaxis őrzői, s bár nagyon tartottam attól, hogy az újonnan felvezetett karakterek sablonosak vagy felszínesek lesznek, végül kellemesen csalódtam, ez a szegmens ugyanis a film talán legerősebb pontja lett. Hiába nincsenek felvezető filmek, mint a Bosszúállók esetében, az itteni arcok (legalább) ugyanolyan szórakoztatóak a vásznon, mint Thor, Hulk és a többiek, s bár a 2 óra alatt végbemenő jellemábrázolás/fejlődés azért megbicsaklik néhol, ez is csak azért tűnt fel, mert eddig túl jól csinálta a Marvel. Mindenki közt működik a kémia, nincs kilógó elem a csapatból (Rocket és Groot például a Marvel Han Solo ésChewbacca párosa lett a szememben), öröm nézni ahogy összedolgoznak, vagy épp egymást szapulják. Épp ezért kellett szomorúan konstatálnom, hogy a legfőbb antagonista, Ronan (Lee Pace) már megint egy papírmasé, jellegtelen főgonosz lett, mint a stúdió szinte összes filmjében. (Loki természetesen nem tartozik ebbe a csoportba!) Csakis azért van jelen, hogy néha borsot törjön hőseink orra alá, és armadájával kiszolgálja az epikus jeleneteket, hogy aztán a végjáték egy össznépi csetepatéban csúcsosodjon ki. Legfőbb motivációja a világuralom, ami mondanom sem kell minimum elcsépelt, és noha ott lapul a háttérben Thanos is, filmbéli jelenléte csupán a Bosszúállók 3. részét vetíti előre. Karaktereket tekintve tehát hiába a roppant erős „jófiú” csapat, Loki miatt 1:0 a Bosszúállók javára.

James Gunn forgatókönyvíróként eddig nem tett le túl sok mindent az asztalra (a Scooby Doo 1-2 vagy a Movie 43 azért nem túl jó referenciák), de amit itt művelt, az messze felülmúlta a várakozásaimat. A Galaxis őrzői vicces. De nemcsak olyan „el lehet rajta nevetgélni” módon, hanem túlzás nélkül üti az utóbbi évek összes vígjátékát (bár ez a felhozatalt tekintve azért nem olyan nagy kunszt), és az összes eddigi Marvel filmet is, ami viszont már elég szép teljesítmény. Szinte minden jelenetre jut egy vagy több poén, leginkább a főszereplők egymás közti kommunikációja folytán, de sokszor az akcióból is kisül egy-egy mókásabb jelenet. Épp ezért nagy kár, hogy a Galaxis őrzői azért alapjában véve komolyan veszi a cselekményt, az ehhez kapcsolódó jelenetekhez pedig Gunn már a közhely-gyűjteményből mazsolázgatott. Romantikus egymásra találás, meghatónak szánt búcsú, amiről tudjuk, hogy nem végleges, nagymonológ az antagonista szájából, mártírhalál, motivációs beszéd, van itt minden, ami egy műfaji filmtől elvárható, csak épp annyira elcsépelt már mind, hogy néha inkább lesütöttem a szemem. De szerintem valamilyen szinten érezte a rendező is, hogy homokszem került a gépezetbe, mert sok könnyfakasztó poén épp egy komolyabb hangvételű jelenetre kontráz rá, csakhogy ezáltal a film olyan érzetet kelt, mintha az úriember nem igazán tudta volna eldönteni, hogy milyen műfajban szeretne nagyot alkotni. Pedig meg lehet oldani, hogy illeszkedjen egymáshoz a két véglet, ott van példának okáért az új Amerika kapitány, de itt most valahogy nem éreztem az összhangot, ez pedig néha kifejezetten zavart, pláne annak fényében, hogy minden más a filmben kimagaslóan jó lett.

A technikai rész természetesen csillagos ötös. A CGI-t nem is firtatnám különösebben, mert hozza a kötelezőt (maximum annyi, hogy a 3D-nek ezúttal van létjogosultsága, mert érdemben tesz hozzá a végeredményhez), de ami mindenképp megemlítendő az az, hogy nagyon sok dolgot díszlettel és jelmezekkel oldottak meg a készítők, ez pedig különösen tetszett, pláne most, mikor komplett filmeket vesznek fel egy zöld háttér előtt. A sci-fi körítés teret adott a fantáziának is, az űrhajók - főleg Ronan monumentális gépe, a Fekete Lótusz – dögösen festenek, a ruhák szintúgy, a bányászkolónia pedig, ami egy ősrégi lény levágott feje igazi telitalálat. Egyedül azt sajnáltam, hogy lények terén nem erőltették meg magukat a designerek, szinte minden faj szimpla humanoid küllemmel bír, épp ezért nem is értem, hogyan említhetik pár helyen (pl.: IGN) a modernkori Star Wars-ként a produktumot. Igaz a színezéssel eljátszanak néha, de ez azért valljuk be elég kevés. A vágás és az operatőri munka remek, egyedül a közeliket éreztem a közelharci részek alatt soknak, de lassan rájövök, hogy ez csak az én marhaságom, mert a legtöbb akciófilmben feltűnik ez a jelenség, ami azért aggodalomra adhat okot. A ritmus eléggé ingadozó, sőt a film a karakterépítés miatt kifejezetten lassan indul be, és sok sztorit továbbvivő jelenetre is csak egy kevéske akció jut, nem kell azért Thor féle lagymatagságra gondolni (értem ezalatt az első részt természetesen), de elviseltem volna kicsivel több mozgalmasságot, bár az utolsó fél óra azért kárpótol rendesen. A színészi játék dicséretes, mondjuk Zoe Saldana-n nem is lepődtem meg, de Chris Pratt munkája elismerő bólogatást váltott ki belőlem, eddig különösebben emlékezetes alakításáról nem tudok, itt pedig simán elvitt a hátán egy főszerepet. Dave Bautista is teszi a dolgát, bár legtöbbször csak értetlenkednie és ütnie kell, de azt nem is csinálhatná jobban. Lee Pace-t nem emelném ki, mert a sablongonosz karakter sajnos túlzott színészi teljesítményt nem követel meg, épp ezért nem is nagyon erőlteti meg magát. A zene fantasztikus, az esetek többségében a kazettán levő dalok csendülnek fel, ami ad egyfajta sajátos ízt a filmnek a kánonon belül, persze a monumentális jelenetek alatt szól a kötelező nagyzenekari extravaganza is, de ilyet annyiszor és annyi helyen lehet hallani, hogy teljesen jellegtelenek voltak a számomra, bármennyire is hangzottak jól.

Tartottam tőle, hogy a Galaxis őrzői csupán egy zabigyerek lesz a Marvel filmek egyre terebélyesebb családfáján, hisz a rendezőválasztás egyáltalán nem volt életbiztosítás, a felvezetés nélküli, csak a képregény-olvasók által ismer karakterek pedig önmagukban bukást jelenthettek volna, stúdió ide vagy oda. De szerencsére nem ez történt, az hagyján, hogy az anyagi siker elsöprő lett, (még mindig a box-office élén áll a film), de a minőség is olyan, ami után az egyszeri filmfogyasztó nyugodtan megnyalhatja mind a tíz ujját. Nálam ugyan az említett hiányosságok miatt nem üti meg a Bosszúállók szintjét, de nagyon közel került hozzá, szívbaj nélkül állíthatom, hogy az utóbbi két év messze legjobb képregényadaptációja lett a film, pedig akadt minőségi darab nem is egy. Kíváncsian várom a folytatást, azt meg pláne, hogy miképp fog összefutni a két bagázs majd évek múlva. Addig is irány a mozi, hisz vár a nyár (de lehet, hogy az év) legjobb blockbuster-e!

86%