#8: ‹3

#7: Köszönöm, én sem tudok akkor újat mondani. Ugyan azt, mint Benjonak: nagyon köszönöm. A versecske kifejezetten tetszik. :3

#4: Ja, és jó fürdőzést kívánok
Árral

Benjo megszólalt.
Ehhez nehéz már bármit is hozzátenni.
Mert úgy meg van mondva, ahogyan kell.
Minden bötűjével egyetértek és azonosulok véle.

Azért mégiscsak volna valami:


MERÉSZSÉG


Határeset

Lépj át minden határon - gáton
Röpűlj fölött összes akadályon
Legyél ki vagy
Légy Merész

Határon túl
Mesevilág vár:
Beteljesűlő Álmok
Valós csodák

Lépj hát túl Határon!


Szeretettel:

Angelika ( Angi)

#4: Örülök, hogy tudtam valamicskét segíteni, és külön megtiszteltetésnek érzem, hogy valós relevanciával rendelkezik számodra a véleményem, ez nagyon boldoggá tesz. Írj sokat, olvass sokat, és akkor biztosan fejlődsz. Ja és közzétenni se felejtsd el, kíváncsi vagyok. :D

#3: Na, erre vártam. Egy tökéletes kritika, pro és kontrával, úgy felépítve, hogy véletlenül sem sérti meg az alkotót.

A vicces az, hogy teljesen egyetértek veled. A dolgok, melyeket leírtál, bennem mozgolódtak a vers megírásának ideje alatt is. Csak egyszerűen az értelmem nem volt képes mondatokba önteni. Méghozzá ilyen szépen.

Nem mertelek megnevezni, pedig leginkább tőled vártam visszajelzést. Jólesik olvasni, hogy látod bennem a tehetséget, mert szerintem te is rendkívül az vagy.

Valóban, még nem forrottam ki eléggé. Akarva s akaratlanul veszek át elemeket más poétáktól az eddigi ismereteim alapján. Minden erőmmel azon leszek, hogy egyéni stílust alakítsak ki. Persze mind a ketten tudjuk, hogy a szerelem témájáról elég sok bőrt lehúztak, így nehéz újat alkotni.

A rímekre, szótagszámokra nem igazán figyelek oda, ez mind belülről jön, mindig ráérzek. Néha válságba kerülök, akkor nehézségeim akadnak, az ujjacskáimon kell számolgatnom. Viszont ez ritka. Olyankor inkább novellát írok.

Természetesen mindig átolvasom utána a verset, és javítom, mert a dallamosság a legfontosabb a számomra: ekkor keletkeznek a furcsa rímek, amikor számok közé vagyok begyömöszölve.

Köszönöm, köszönöm és köszönöm. Sokat adok a véleményedre.

#1: Sohasem fogom elfelejteni. Úgy érzem, hogy képtelenség. Inkább úszom az árral.

#2: A kis kommentem végén tett "bölcseletem" kissé ellentmondásba keveredhet az írás többi részének tartalmával; ezt szeretném eloszlatni. A végén a szépet átvitt értelemben használtam, előtte köznyelvi értelemben, tehát az a szép, enm ez a szép, ha érted, ha nem, bocsi, az én saram:D

Halihó! Írtad, hogy költőtársaktól értelmes kritikát elfogadnál, nos én erre vállalkoznék.

Először is a pozitívumok: Nem bírom eldönteni, hogy a versed zsenge-e, vagy sem. Ez kifejezetten jó dolog, mert egy szárnypróbálgatásnál már mindenképpen több, de igazán kiforrott műnek még nem nevezném, olyan oké. Látszik, hogy a szótagszámra odafigyeltél, ez a ritmikának ad is egy remek alapot, de - és itt átváltanék negatívumokba - a rímek alkalmankénti gyenge megoldásai, ill. egy-két utolsó sor elejére beerőszakolt névelő miatt, be-be akad a dallam. (Persze van strófa, melyben minden a helyén van- ilyen a harmadik. Arra lehet alapozni, szépen ritmizál, és a rím is jó.)
A nyelvezettel alapjáraton nincs bajom. A bevett formulákat használod; az eddigi vers-ismereteidre hagyatkozva alkotod meg a képeket, nem próbálsz újat mutatni. Ettől még ugyan szép a vers, átjön az üzenet, de nincs meg a katarzis. Szerintem a legrelevánsabb dolog egy költő attitűdjében az, hogy próbáljon más lenni, amolyan irodalmi hipszter, különc, aki saját stílust, aspektust alakít ki, amely semmi mással nem összetéveszthető. Magyarán: hiányolom az eredetiséget.

Az üzeneted - mint mondtam - szép. Erőteljesen kikacsintgat a sorok közül a belső vívódásod, a dilemma, hogy feledni akarod, de egyúttal mégis vele lennél a legszívesebben. Ez gyönyörű- mind az érzelem, mind a gondolat. Benned volt az alapanyag, sokkal többet is kihozhattál volna belőle, kihozhattad volna a katarzist.

Én a magam részéről látok benned tehetséget. Azt tanácsolom, hogy olvass többet, ismerd meg az érzelemkinyilatkoztatásnak a lehető legtöbb módját, a gondolatvilág reprezentálásának legváltozatosabb állomásait. Továbbá írj sokat, s ne elégedj meg soha teljesen magaddal, hajts a legjobbra. Egy költő mindig a érzelmeit próbálja szavakba önteni, csak rajta múlik, hogy ez mennyire lesz lírai, mennyire lesz bizsergető, mennyire lesz szép. Van nekem erre egy mondásom: A jó költő csupán egyetlen dologgal tud többet a rossz költőnél: valóban tudja, hogy mit jelent az, hogy szép.

Nekem testszett, bár nem igazán vagyok ez az "érzelgős" fajta.
( és verseket sem írok )
De attól még jó!

"hogy lehet valakit elfelejteni?".... szerintem, először is, magadban kell tisztáznod, el akarod e egyáltalán felejteni?
Vagy van e értelme küzdeni?( ő esetleg akar e még téged, mert ha nem ,akkor a legtöbbször már nincs mit tenni sajnos )
Ha igen, akkor egyszerűen lépj tovább( ismerkedj ), és próbáld lekötni magad,másra koncentrálni.
Persze tudom ez nem ilyen egyszerű, de jobbat nem tudok!