Ó, a régi szép idők, amikor igazi akciófilmek árasztották el a mozikat, melyekben, ha azt is mondták, hogy az erőszak nem helyes, mégis rendszerint azzal oldották meg a problémákat! Ezek a filmek egyszerűek voltak, mint a bot, de nem is a bonyolultságért szerettük őket, hanem mert színtiszta élvezetet jelentettek. Több rendezőt és színészt is megemlíthetnék, akiknek a neve egyet jelent a vegytiszta akciófilmmel, ám most egy producert emelnék ki, akit úgy hívnak, hogy Joel Silver. Az ő neve a Kiss Kiss Bang Bang kapcsán merült fel korábban. Ma már nem annyira jelentős figura, de a ’80-as – ’90-es évek meghatározó akciófilmjeinek létrejöttének jelentős hányadában közreműködött: 48 óra, Die Hard, Halálos fegyver, Kommandó, Az utolsó cserkész, Mátrix, és így tovább. Ha az ő nevét olvastad egy akciófilm plakátján, az garanciát jelentett a nagy robbanásokra és a durvajó beszólásokra, vagyis arra, hogy az arcodon széles vigyorral fogod végignézni.

A pusztítóban Sylvester Stallone egy szuperzsarut játszik, akinek már a védjegyének számít, hogy kő kövön nem marad utána. A neve is beszédes: John Spartan. Nála csak egy veszélyesebb fazon van Los Angelesben, Simon Phoenix (Wesley Snipes), akit egy újabb épület lerombolásának az árán tud elfogni. A pszichopata bűnöző azt hazudja, hogy Spartan szándékosan hagyta veszni egy halom túsz életét, minekután együtt hibernálják őket az újonnan bevezetett jégbörtönben. Cirka harminc évvel később Phoenixnek sikerül megszöknie, a felkészületlen hatóságok pedig a múlt ködébe veszett erőszakos idők nagy rajongójának, a járőr Lenina Huxleynak (Sandra Bullock) ötletére hallgatva ráküldik Spartant, a pusztító embert. 

A film megszületését problémák övezték elejétől a végéig, ám ez gyakrabban van így, mint azt a hollywoodi profik szívesen beismerik. A forgatókönyvön egy halom író dolgozott, akik mind mást akartak kihozni belőle. A végső változatot Daniel Waters vetette papírra - őt Silver a Ford Fairlane kalandjaiból hozott magával, de a neve feltüntetése nélkül tovább javítgatott rajta Fred Dekker (A ház; Visszakézből). Lori Petty-t a forgatás kellős közepén cserélték le Sandra Bullockra, akinek egyénisége tette a szerepet működőképessé. Az utómunkálatokról sokat elmond, hogy Silver azt a Stuart Bairdet hívta segítségül a vágószobába, akit akkor szoktak, ha meg kell menteni a filmet. Vele aztán teljes mellékszálakat dobtak a kukába. Csak sokadik megnézésre tűnhet fel, hogy egyes szereplők nyom nélkül tűnnek el. Erre a sorsa jutott a Stallone öreg haverját játszó Bill Cobbs is, akit eredetileg Wesley Snipes ölte volna meg, ám a készítők még időben felismerték, hogy ez a felesleges és ósdi fordulat csak megtörné a cselekmény lendületét.

A pusztítóban bár nem nem lehet panasz se az akciók mennyiségére, se a minőségére, a humor benne legalább akkora szerepet kap. Bárgyúan szelíd jövőképe arra mutat rá középső ujját fenntartva, hová vezet a túlzott érzékenység, egyben gúnyos válasz mindazokra a támadásokra, amik Silver akciófilmjeit érni szokták. A durva nyelvezetért büntetőcédula jár, amit Stallone arra használ, hogy kitörölje a seggét, finoman szemléltetve mire valók azok panaszlevelek, melyek a túl sok káromkodást kifogásolják. Az egészségmánia is kap egy sallert, nemkülönben azok az álságos sznobok, akik lenézik azokat, akik másképp élnek és gondolkodnak, mint ők. A szép és békés jövő felszíne alól ekképp tűnik elő egy elnyomó és hosszú távon élhetetlen rendszer képe, ahol az emberek tele vannak magukba fojtott vágyakkal, a csatornák pedig éhezőkkel. Nem is rossz egy akciófilmtől.

Az alkotók a legfőbb célt sosem tévesztik szem elől, ez pedig a szórakoztatásunk. Stallone és Snipes összecsapásai éppen olyan intenzívek és epikusak, ami két ekkora akciósztártól elvárható. A verekedéseik és lövöldözéseik egyaránt bámulatosan megkoreografáltak. A príma vágómunka további dinamizmust ad hozzájuk. Ugyan telis-tele vannak irreális túlzásokkal, ám, aki ettől a filmtől a valóságosságot várta, az nagyon eltévedt. Stallone néhány komikus jelenetben kissé merev, de pont ez adja meg a báját, amikor pedig akcióra kerül a sor, akkor lehengerlő. Snipes vele szemben őrülten vicces, lubickol a végletes szerepben. Az, hogy bunyóban mennyire jó, érzékelteti, hogy le kellett lassítani magát, hogy a kamera követni tudja a mozdulatait. Idézhető szövegekből mindkettőjüknek szekérderéknyi jutott, sőt az egész film csordultig van velük. „Őrült kell egy őrült ellen!” „Víg napot, polgár! Mi a bánata?” – napestig tudnám sorolni őket.

A pusztító egy megunhatatlan akcióklasszikus, amiben az egész műfaj lényege van benne iróniával vastagon átitatva. Imádtam, amikor kijött, és most is ugyanúgy szeretem, pedig azóta nem csak a trendek, de én is sokat változtam. Ha Joel Silver többé már nem is készít ilyen filmeket, ez a produkciója időtlenül mutatja, hogy ki volt ő és micsoda életművet hagyott hátra nekünk, akciórajongóknak.

ÉRTÉKELÉS: 90%

Körkérdés: Kedvenc szöveg a filmből?