A képregény-adaptációk ’90-es évekbeli, a mostaninál jóval kisebb hullámában jött ki a hírhedten erőszakos Dredd bíró első élőszereplős változata. A többség ekkortájt Tim Burton Batmanjét próbálta lekopírozni, azonban a rendezésre kiszemelt Danny Cannon más irányvonalat kívánt követni. Egy nyers és kemény sci-fi lebegett a szeme előtt, mely hűen visszaadja az alapművet. A gond csak az volt, hogy a főszerepre leszerződtetett Sylvester Stallonének nem tetszettek az ő elképzelései, leginkább az, hogy a karakter védjegyének számító sisak a film nagyrészében a fején maradjon. A Dredd bíró producere, Andy Vajna sztárja kívánságainak eleget téve jóváhagyta az általa igényelt változtatásokat, az alkotásból pedig egy tipikus ’90-es évekbeli, buta akciófilm lett.

A történet szerint a jövőben az emberiség nagyja kizárólag sűrűn lakott metropoliszokban él, melyeket hatalmas falak választanak el attól a kietlen sivatagtól, mellyé a bolygó nagyja vált. Főszereplőnk, Dredd ítéletvégrehajtó hivatását gyakorolva ugyanazt csinálja, amit az akcióhősök általában szoktak, vagyis egy személyben rendet tesz és lelövi a rosszfiúkat. Amikor egy riporter meggyilkolását rákenve lecsukják, hirtelen a rendszer másik oldalán találja magát. Az ebben rejlő potenciált sajnos nem használják ki az alkotók, inkább maradnak a kitaposott ösvényen, tehát Dredd megszökik és kinyírja azokat, akik felültették.

Stallone attól tarthatott, hogy a közönség nem fogja szeretni, ha a törvény merev szolgálójaként jelenik meg, ezért hát az ő Dreddje emberibbé válik (többé-kevésbé) a történet előrehaladtával. Ezt úgy próbálják megvalósítani, hogy adnak mellé egy csajt, akivel a film végére összejöhet és egy viccesnek szánt havert. Az elképzelés, bármily sablonos, akár működhetett is volna, azonban mindkét karakter baromira erőltetett. A Hershey bírót játszó Diane Lane mást se csinál, mint érzelmeket igyekszik kicsiholni a többnyire egysorosokkal kommunikáló Stallonéból, mely akaratlanul is vicces pillanatokat eredményez. Ugyan kap egy saját szálat is, melyben Dredd eltitkolt múltját próbálja feltárni, ám a megszerzett információt fél perccel később egy másik személy mondja el nekünk, szóval nem sok haszna van.

A film igazi rákfenéje a humorért felelős Rob Schneider. Kis szerepekben kifejezetten vicces az ürge, de nagy dózisban már fárasztó, itt pedig sokkal többet van jelen, mint amennyi indokolt. Ott szerencsétlenkedik az akciójelenetekben vagy beletrappol egy amúgy se túl erős drámai pillanatba egy hülye beszólással. Ha valaki idejekorán lepuffantotta volna, a film lényegesen élvezhetőbb lehetne. A szereposztás rosszfiúkat érintő része korántsem ennyire vészes. Jürgen Prochnow és Armand Assante szórakoztatóan túljátsszák vázlatos karaktereiket. Az eszelős tekintetű Assante, mint Dredd gonosz ikre, nagy örömmel gyilkolássza végig a jeleneteit, csodálkozom, hogy megmaradt a maffiózó skatulyában. A filmbe még beletuszkolták az elismert Max Von Sydow-t is, aki ad némi rangot szerepének, de pechjére, amint betölti funkcióját, gyorsan félre is állítják az útból.

Ami kifogástalan a Dredd bíróban, az a látvány. Mega City égig nyúló, terebélyes felhőkarcolóival és óriási reklámjaival nyíltan idézi meg a Szárnyas fejvadászt. A CGI-t a hagyományos trükkökkel ügyesen vegyítő effektek annak idején kimagaslónak számítottak, azonban az én szememet legalább ennyire megragadták a film díszletei. Kevesebb dicséretet érdemel a bírók ruhája, ami inkább csicsás, mint praktikus. Az akciójelenetek korrektek, nem spóroltak a robbanásokkal. A csúcspontot jelentő siklómotoros üldözésből A klónok támadása is nyúlt.  Kár, hogy A pusztító utóérzetű fináléra nem maradt szufla. A feléledő klónhadsereg éppen csak kimászna tartályaiból, amikor leintik számukra a bulit, és be kell érnünk két gyorsan lezavart bunyóval. A következő pillanatban már a szokásos összeborulás zajlik, melynek során Dreddet egy mondattal tisztázzák az őt ért vádak alól.

Azt, hogy a Dredd bíró adaptációnak pocsék, nem vitatom, azonban akciófilmként végülis nézhető. A fő, hogy ne vegyük komolyan. Stallone se bírta, ezért vihette a könnyen emészthető, agyatlan szórakozás irányába. A filmnek időközben nagyon rossz lett a híre, a 2012-es, a képregényhez jóval hűbb feldolgozáshoz mérten pedig már szinte csak negatív kontextusban szokás emlegetni. Tény, hogy a szimplán Dredd címre keresztelt Karl Urban-verzióval nincs egy súlycsoportban, de, aki egy átlagos Stallone-filmet vár, azt szerintem nem éri csalódás.

ÉRTÉKELÉS: 60%