Sértő szavak hagyják el a klaviatúrákat. Fikazápor hullik az égből. Mindez persze semmiért. Gyakran látni ezt fórumokon, sőt a való életben is.

Vannak dolgok az életünkben, amiért bármikor megküzdenénk, és nem érdekel, ha az a dolog valójában micsoda. Akár egy piece of shit is lehet, ha az nekünk tetszik, megőrülünk érte, azt bármikor, bármi áron megvédenénk, még úgy is, hogy a felénk áramló, a védett tárgyunkat/személyünket érő fikazáport viszonoznunk kell.

Ismerős érzés? Bevalom, volt már ilyen velem is, nem lehet mondani, hogy most nagy okosan itt bepofázok (elnézést a kifejezésért), de azóta kigyógyultam belőle. Rájöttem, semmi értelme. És ettől szeretnék megóvni minden ezen blogot olvasót - legyen annak száma kettő, vagy akármennyi.

Témámat konkrét példákkal fogom illusztrálni.

Real vs Barca: na ez az egyik párharc, ami konkrétan a semmiért megy. Miért nem lehet úgy szurkolni egyik csapatnak, hogy nem a másikat szidjuk helyette? Ehelyett mindig van egy belső késztetésünk, hogy inkább a másik legyen a gyökér, mert a legnagyobb ellenfelemnek szurkol. És miért van így? Mert az emberi természet olyan, hogy ha valami nem ízlésének való, de másnak igen, az sz@r. Akár látatlanba is megy a huhogás. Így van ez a Real Madrid-Barcelona párharcban is.

Bevallom, én Reálos vagyok. De el tudom ismerni, a Barcelona a világ legjobb csapata mostanában. Igen, ez bevallom, nem tetszik, de legalább be tudom vallani. Lelkem mélyén igenis tisztelem a Barszalonnát, belátom, van, mikor jobban játszik, mint a kakamadrid. De akkor is, nekem személyesen a királyi gárda jelent többet, oda kötődöm. Valaha én is a takonypócok körébe tartoztam, mindent, ami a szarcelonához kötődött, utáltam, fikáztam. De nem láttam tovább az orrom hegyénél. Most már igen.

De a nagy részük még mindig ezt csinálja, mint anno én. De kérdem én, mi értelme? Az jólesik valakinek, ha megalázhat valamit, ami másnak az élete, azért él-hal? Nagy gondok vannak a hozzáállással mostanság, mindkét oldalon.

Hogy mi a megoldás? Szerintem az, ha jobban megismerjük az adott csapatot, nem csak divatmajomként szidjuk a másikat. Igen, szerintem igenis jó dolog átadni magunkat egy csapatnak, hiszen az nem csupán rajongás, életérzés. És eme életérzést több ezer, több millió társunkkal osztanánk meg, nem érdekelne, a másik geng mikor ver meg, sőt azt se bánnánk, ha kedvenc csapatunk kikap: már ismerjük őket annyira, és szeretjük őket még akkor is, ha éppen nem ők a világ legjobbjai, de mégis más módon: puszta létezésükkel örömöt okoznak nekünk. Eért lennénk büszkék rájuk, és büszkék arra, hogy ahhoz a társasághoz tartozunk.

Na, ilyen lenne a jó szurkolás, de sajna nem ilyen. Valami változás kell, de sürgősen, mert ez a vita olyannyira elcsépelt már, hogy nekem esik rosszul hallgatni, és én szégyellem magamat baromarcú reálos "szurkolótársaim" miatt.

PC vs XBOX vs Nintendo vs satöbbi platform: a GK-n ez túlontúl ismerős, nem részletezem.

Megoldás: szerintem mindenkinek tiszteletben kéne tartani a másik ízlését. Mert hát ízléstől függ ez az egész. Én mindig PC-re esküdtem. De nyilván elismerem, amikor Norbiii, vagy Yanez vagy bárki a Nintendo old-school jellegéről beszél. Nem rajongok ezekért a cuccokért, de lehet, más igen. Szerintem be kéne látni, hogy mi emberek, nem vagyunk egyformák. Továbbá nem szégyellni, büszkének lenni, ha valamiért cikiznek, de te kiállsz az adott stuff mellett, hiszen ettől leszel különleges, vagy legalábbis más, mint a többiek.

CoD vs BF: ez megint egy baromság téma. A kettőt nem lehet igazán összehasonlítani. A Battlefield inkább amolyan "háború-szimulátor" - véleményem szerint -, a Call of Duty pedig színtiszta "csőefpées". Magyarán két külön műfaj. Itt nem foglalok állást: a BF-et jobb játéknak tartom, kidolgozottabbnak, sosem vágtam, mit imádnak annyira a CoD "mész oszt lősz" taktikájában. De nyilván van ez utóbbiban valami, amiért érdemes szeretni.

Megoldás: megint az ízlés kérdése. De nem kéne leszólni a másikat, csak mert más, mint te!

Könyvek: itt most egy univerzálisabb nézőpont következik, saját élményeket felhasználva.

Van a Star Wars könyv, a Revan című. Volt is vélemény róla itt, a GK-n. Én azt egy borzalmas könyvnek tartom, tele van lyukakkal, összecsapott részekkel. Sőt szinte senki sem viselkedik úgy, mint ahogy kéne. teljesen élettelenek a karakterek, akiket a KotOR 1-2-ből megismertünk. A véleményeknek mindig van egy szubjektív és objektív oldala. Nálam volt olyan könyv, ami valójában tényleg rossz, de mégis bejött. De ez a Revan még arra sem volt méltó.

Erre jön a regényt kiadó Szukits kiadó fórumán a gyerek (zsenge, tejfeles szájú illető): Nekem kifejezeten tetszet Drw mint nagyot alkotott röviden:kiváló izgalmas eseménydus történet váratlan fordulatokkal és hihetelen jó karakterekkel:Külön kéemelném a Császárt nagyon érdekes dolgok derülnek ki róla .A végkimenetel relytéjes és szomorú az egész könyv remekül van összerakva spoiler nélkül csak anyit mondok :EL KELL OLVASNI MERT KIRÁLY.5-ből 6pont:)legalább

Ez a szó szerint idézett szöveg volt. Ez a fanatizmus. Nem támasztja alá példákkal, miért olyan jó, csak jó. Nyilván próbált kármentést csinálni az előző szkeptikus, megindokolt rossz vélemények után. És hangsúlyozom, ez a könyv tényleg teli van hibákkal, a történet teli van klisékkel, a császárról semmi érdekes nem derül ki, váratlan fordulatok... Hát a vége, na az tényleg váratlan (de csak egy picit), és szomorú is, de ennyi. A karakterek? Miután remekül felépítették őket a játékban, jól szétbarmolták őket a könyvben.

Nos, én rühellem az ilyen alakokat. Ez nem vélemény. Ez csak istenítés. Látszik, hogy nem játszott a játékkal, csak az író miatt olvasta el a könyvet, és azzal nyugtatta magát, ha már Drew karpyshyn írta, rossz nem lehet. Ez mind csak ezért van.

Elárulom őszintén, még az írót, Karpyshynt se szeretem. De belátom, voltak jó könyvei, de azok után már csak önismétlés és csendes hanyatlás indult be nála. Csekély jóindulattal sem lehet nevezni zseniálisnak. Inkább bunkó. És jó lenne észrevenni ezt, mert az ilyen fajta fanatizmus, amit most megmutattam, szerintem már beteges. Áh, mindegy, lehet hogy csak engem idegesít, de jó volt kiírni magamból a bánatom.

Megoldás: most mondjam azt, hogy semmi? Vagy tán az, hogy kivenni a gyerek kezéből a Drew Karpyshyn által írt Darth Bane trilógiát, hogy ne olvassa úgy, mint a szentírást, és valami értelmesebbet, emberibbet adni neki.

Zene: már megint önismétlés. Mindenesetre kijelentem álláspontom: rossz zene nincs. Csak egyik tetszik, másik nem.

valamikor olvastam egy vitát, a gyerek a Rammsteint és a Metallicát hozta fel, de persze a Rammstein zenéjét ítélte "jobbnak", mert jobb a pirotechnikájuk. Még most sem értem, a pirotechnika mennyire segíti a zene hangzását, ha valaki tudja, kérem jelezze kommentben!

Újabb fanatikus rajongó, aki égeti magát hülyeségekkel!

Megoldás: a könyvek esetében is.

Filmek: megnéztem az év egyik nagy durranását, a Django elszabadult. Nem estem hasra tőle.

Jó film igenis létezik, ahogy rossz is. Nem megyek bele, milyen szempontok alapján kell jónak vagy rossznak (vagy csúfnak?) ítélni egy múvit.

Megoldás: kerülni az idétlen bulifilmeket, és a Sandler-féle csúcskategóriás kísérleti művészfilmeket, mert nem egészségesek. Nem a kaki-puki poén a vicces, amikor valaki a vásznoon hányik egyet és ezen kell röhögni.

Nos, ennyi. Első blogom. Tudom, vannak olyanok, akik javíthatatlanok, de talán mégis tudok valamennyire ráhatni arra, aki ezt olvassa, és megfertőzte őt a vérbeli fanatizmus.