Szentháromság
A DC fémjelezte Justice League magja mindig is a szentháromságnak is nevezett trió adta: Batman, Superman, és Wonderwoman. Ennek fényében pedig az alcímet ezúttal nem viselő második epizódot, az Injustice 2-őt is három szemszögből érdemes értékelni: mint DC adaptáció, mint tournament fighter, és mint szolgáltatás.

This symbol means something!
Első és talán legfontosabb a feldolgozott alapanyag, a DC univerzumhoz, pontosabban annak vadhajtásaként létező alternatív Injustice idővonalhoz való hűség: ez az amiről fogalmam sincs, mert nem ismerem a képregényeket, és engedtessék meg hogy feltételezzem az átlagos olvasó se nagyon. Ugyanakkor gyerekkorunkból, képregényekből, filmekből, vagy Bruce Timm rajzolta azóta legendává vált animációs sorozatokból mind tudjuk jól, ki az a Bruce Wayne, Clark Kent, Poison Ivy, Harley Quinn, Darkseid, és a többiek.

Az egész játék létjogosultsága azon áll vagy bukik, hogy ezeket az ikonikus karaktereket képes-e a NetherRealm csapata szívvel-lélekkel az alapanyag iránt lelkesedve, igazságot szolgáltatni nekik: a szinkronhangok, az animációk, a szájukba adott szövegek, mind-mind tökéletesnek kell lennie. Ez az első amit kipipálhat az érdeklődő olvasó a kritériumok listáján, ugyanis egy fantasztikus DC adaptációt kaptunk amiért így a 25. évemet taposva is gyermeki lelkesedéssel tudok rajongani: Batman fémjelezte játékokkal lassan dunát lehetne rekeszteni, de nincs még egy játék amiben mellette Superman, Flash, Diana, Black Canary, Green Arrow és egy sor közkedvelt figura nem hogy megjelenik, hanem egyenértékű játszható karakter formájában jelenik meg. Ez a legnagyobb vonzereje az Injustice 2-nek és egyszerűen hibátlanul szállított mindenkit, nincs egy karakter akihez úgy nyúlnék hozzá az igen impozáns 28 hős és (nem is annyira) gonosztevő közül hogy egy cseppnyi okom lehetne elégedetlenkedni, és mivel folytatásról van szó fontos hozzátenni hogy ez a fő történetre is igaz, ami teljesen élvezhető az első rész, Gods Among Us ismerete nélkül is.

Harley és Joker őrülete között fontos különbség van: állatias kegyetlenség párosul egy vézna hentes pontatlan csapkodásával aki "párkapcsolati" helyzetével visszaélő lelki terrorként teszi fojtogatóvá a légkört, míg Harley az ügyetlen de teljes szívvel mindent beleadó kissé kattant amatőr őrületét hozza. Darkseid kihúzott testtartásával, háta mögött összekulcsolt karokkal csak úgy sugározza magából a megkérdőjelezhetetlen autoritását, ahogy fél fejmozdulattal a szó legteljesebb értelmében egy puszta pillantással átrepít a harcmezőn, és ha egyszer odáig fajul a helyzet hogy fél kezét használnia kell, hát se isten se ember meg nem áll meg az előtt visszakézből, kézfejjel adott pofon előtt amit színészi vénával megáldott régivágású nyugdíjas tanárok is megirigyelnének - a szó legteljesebb értelmében a fal adja a másikat. Ivy csábító, Scarecrow maga a megtestesült rémálom, Flash sosem mulaszt el két fénysebességgel bevitt ütéssorozat között laza és humoros maradni, egyszerűen nincs mibe belekötnöm.

Minden gonosztevő a saját története hőse
Kár lenne - erősen idézőjelben -  ha a fentiek “csak” mozgáskultúrában, szinkronban jelennének meg harc közben és azt azt megelőző rövid szóváltás erejéig. Kell egy igazi, tökös, film minőségű sztori ehhez, ami nekünk fanoknak készült, szükségtelenül századjára elmesélt eredetsztorik és hollywoodi checklisták erőltetése nélkül: ha Hal Jordan feltűnik a színen, nem kell nekünk elmagyarázni hogy kicsoda a Zöld Lámpás. A Mortal Kombat X -el a stúdió már bizonyította hogy köröket vernek minőségben a komplett zsáneren belül mindenkire, az Injustice 2-vel pedig öregbítették a hírnevüket, és még magasabbra emelték a lécet. Nyilván sok a comeo, filmként védhetetlen indokból harc, de hát ugye ez egy verekedős játék. Azoktól pedig nem várjuk ezt a minőséget általában, ugye?

Ha a fenti videókból talán kevéssé is kivehető, elsőrangú arcmimikával, gyönyörű grafikai megvalósítással párosul az amúgy Injustice alapanyagból sejthető mód eléggé sötétre sikerült, egész estés DC animációs film története, a műfajon belül példátlan módon kisebb elágazásokkal, döntéshelyzetekkel, és két befejezéssel. De akármilyen jó is, előbb utóbb, s inkább előbb, véget ér.

Teljes körű lefedettséget biztosítunk az alternatív dimenziók határain belül!
Ezen a ponton következő kérdéssel szembesül majd mindenki: most mi legyen? Az Injustice 2 két válasszal is szolgál: tetemes singleplayer tartalom, és online multiplayer. Utóbbira később szeretnék kitérni, egyelőre foglalkozzunk az átlagnak tekintett célközönséggel: akinek lehet hogy ez az első tournament fighter játéka életében, szinte retteg a műfajtól, és a kiinduló pont az hogy nekem ez úgy se megy, rommá fog alázni az első koreai, és minek vegyek meg egy játékot egy hosszabb délutánnyi történet erejéig ha utána hozzá sem nyúlok. (Nem csak) nekik van kitalálva a Multiverse.

A Multiverse az MK szériából ismerős challange tower-ek megfelelője, azzal a csavarral hogy egy kétsoros “történettel” körített alternatív Földet választhatunk magunknak: egyszerre mindig 6 elérhető és van egy alap, amihez mindig fordulhatunk ha nem tetszene a felhozatal. Ezek az alternetív Földek egyenként több harc sorozatot (azaz “tornyot”) foglalnak magukba, esetenként különféle módosítókkal mint alacsony gravitáció, mindenkit célzó rakétatámadás, tornyonként és univerzumonként is mindenki megtalálhatja a magának valót nehézségi szint és módosítók (vagy azok hiánya) terén. A végtelen számú univerzumok teóriájának megfelelően itt limitált ideig mérettethetjük meg magunkat az AI ellen, a 6 multiverse Föld ugyanis folyamatosan cserélődik: egyesek napokig, akár egy hétig, több pedig alig pár órán át elérhető míg nem tovább nem sodródik hogy egy új sorozattal feltöltött változat váltsa: új jutalmakkal.

But wait, there is more!
Jutalmazás. A modern játékok rákfenéje. Komplett világok épülnek ma már óvatosan kimatekozott jutalmazási rendszerekkel amik pont kielégítőek hogy a mókuskerékben futás után motiváljon még egy körre, ami pont elég messze van ahhoz hogy még elérhető legyen, de csábítóan hasson a mikrotranzakciós lehetőség, hogy pár plusz dollárért a rövidebb utat választhasd. Sajnos egyre bővülő számú sorstársai mellett épp Középföldét járja végig ez a pestis, és majd 100 órányi Injustice 2 után a legszélesebb mosollyal és őszinte meglepettséggel mondhatom, hogy itt erről szó nincs. Ezt le akartam szögezni előre, mielőtt az oldschool gamerek között szitokszónak minősülő “lootbox”-ot a védelmembe veszem. Mert lootbox-ok azok vannak, és bizony venni is lehet, és nem azért nem kell, mert “nem kötelező”, ahogy sokan védeni szokták a védhetetlent.

Az Injustice 2 újdonságként behozta az RPG-kből ismerős loot rendszert: Strenght, Ability, Defense és Health statokkal. Mielőtt a tournament fighterekben kicsit is otthonosan mozgó olvasó szemügyre venné a saját tarkóját orbitális szemforgatás közepette hogy “mi ez a fasság?!”, online ranked módban ezek kötelezően ki vannak kapcsolva, player match-ben pedig közös megegyezéssel egy gombnyomással kikapcsolhatóak, és szerencsére vevő is rá a közösség, ezek a tárgyak így mint kozmetikai elemek vannak jelen, statjaik, akár szett bónuszaik pedig csak az AI ellen játszott multiverse-ben bírnak jelentőséggel, és player match-ben ahol az egyik fél elutasítja ezek kikapcsolását. Az emberek bolondulnak a customization-ért minden játékban, és valljuk be ez a Barbie-nk, ezért lehet pénzt lehúzni az emberről. Illetve kellene, ha a játék nem ontaná, de - már elnézést a szóhasználatért - de fosná magából megállás nélkül a tárgyakat. Több százat hajítottam már ki (achievement is van rá mint kiderült) és most se látok ki belőle. Ez pedig ha az üzleti modellt nézzük, maga a valóra vált álom a játékos számára: 5 darabból állítható össze egy nekünk tetsző szett amiből 5+2-őt menthetünk is. Csak Kara (Supergirl) karvédőjéből szerintem vagy 20 félét raktározok: arany karvédő, vörös kesztyű, karperec, hosszú latex ruha, vagy az karvédővel és vörös kesztyűvel, vagy csak az egyikkel, mit tudom én, fel se tudnám sorolni mennyiféle van. Külön pacsi érte hogy nem csak bizonyos animációkat mint pl. Superman szuper kombója a Man of Steel-ből, de olyan nyalánkságokat is átemeltek a játékba mint a Christopher Nolan féle Bane maszkja, vagy egy komplett páncélszett Gal Gadot Wonderwoman filmjének premierje alkalmából, mint loot. 

Most vessük ezt össze azzal hogy a CAPCOM 3,99-ért ad 1 skint 1 karakterre a konkurenciánál. Arra azért vigyázok ne nyálazzam össze őket amikor kitör belőlem a röhögés. Az jéghegy csúcsának látott eddigi 100 órám felét szerintem a Multiverse-ben töltöttem el, szóval e nagyobb ívű gondolatmenet végére érve azt hiszem kijelenthetjük hogy nincs félnivalója annak aki attól tart hogy kifogy a singleplayer tartalomból sztori után. Mert ha én, aki a tournament fighterek legfölöslegesebb, legsemmirevalóbb feature-ét, az AI elleni játékot annyira élvezem hogy csak ajánlani tudom, az az én mércémmel mérve egy komoly ajánlólevél.

j bf2(MB), b3, fj2, 23 throw
A casual körítés tehát rendben van, de mind tudjuk fighting game community-ban mozgók hogy egy játék piaci életíve a megjelenés körüli szponzorált bajnokságok hype-jának lecsengése után attól függ hogy a profi játékosok között mekkora sikere van, ez pedig a játék mechanikai megoldásaitól függ. Tehát… NetherRealm, a verekedős játékok ősatyja, pont, érted. De ennél azért szeretnék kicsit mélyebben belemászni a dologba talán nem is annyira technikai, de pszichológiai és dizájn szempontból.

Minden tournament fighternek alapja a high-mid-low sebzésrendszer, amiből születnek aztán az olyan talán rémisztőnek hangzó szakzsargonok mint az overhead, crossup, juggle, reset, mixup, stb. Erre a szilárd alapra húz fel minden verekedős játék még egy réteget ami a sajátja (teszem azt Street Fighter IV-nél ez volt a Focus), majd miután minden karakter stabilan áll a közös alapon, el lehet kezdeni felépíteni őket.

Két lappangó buktató van ebben: vagy a közös alap nem elég univerzális ahhoz hogy mindenkit egyformán jól szogáljon aminek reális veszélye van egy ilyen impozáns létszámnál, vagy a fejlesztők nem mernek, vagy nem tudnak eléggé változatosan építkezni, hogy ne csak az lássa a különbséget Ryu, Ken, Akuma, Dan, Oni, Sagat, Sean, Evil Ryu uppercut ütse között, aki elvégezte a házi feladatot. A DC univerzumról lévén szó egyszerűen méltatlan is lenne hozzá ha túl nagy átfedés lenne a karakterek között.

Nyomokban fellelhető költői elegancia utolsó foszlányait is sutba dobva, a pofám leszakad mennyire kreatív, és a zsánerben szerzett nem kevés tapasztalattal a hátam mögött most is felfoghatatlanul sokszínű az Injustice 2. Azt hinné az ember hogy Superman és Supergirl lesz a helyi Ryu és Ken, szinte ugyanaz ha mechanikai felépítésről beszélünk, de erről szó nincs: giccsbe fordulást elkerülendő annyit mondok egyszerűen a szavakat nem találom hogy írjam körbe hogy átadhassam azt a szinte végeláthatatlan kreativitást és diverzitást amit az utolsó hősig élvez mindenki. A hab a tortán, a meggy a habon, az egész csimborasszója pedig hogy a legkönnyebben és természetesen tanulható, legegyszerűbb, leginkább felhasználóbarát fighter amivel valaha összehozott a sors. Komolyan úgy érzem magam mint valami túlbuzgó marketinges, de ha félsz a verekedős játékoktól, ezt vedd meg. Nem csak az említtetek miatt, hanem mert a DC-ből fakadóan egyszerűen látatlanban is ismersz már sokakat: nem több tucat új karakter ellen kell megtanulnod játszani ha nem ismered a Tekken-t, vagy akár a DotA-t. Ismered Superman-t, mindenki ismeri Superman-t. Ez pedig egy olyan tudás a játékba belekezdés előtt aminek nem is gondolnád mekkora értéke van, így a játék vonzerejét adó DC egyben az egyik leghasznosabb kapaszkodód is. Dizájn terén tehát le a kalappal.

Még mindig bukhat az egész a technikai bakikon: megbízhatatlan netkód által szült füstölgő kontroller alakú lyukak TV-k tucatjain tanúsítják hogy a lag bizony ha valahol, hát itt nem megtűrt, és a NetherRealm neve hagyományosan pedig egybecsengett a híresen rossz netkódokkal. Ennek a hagyománynak is megálljt parancsol az Injustice 2: betonstabil kapcsolattal, lag nélkül játszok az amerikai guild társaimmal 200+ms ping mellett. Én nem akartam elhinni. A matchmaking által dobott ötödik ilyen után se, se a tizedik után, se a mai napig, mert én ilyet nem pipáltam. Karakter választásnál, persze, olyan késés van lefő a kávé közben, de meccs alatt? Tökéletes.

Üzletben is van barátság?
Az egyetlen fennmaradó kérdés hogy mindez mibe fog kerülni. Az Injustice 2 jelen cikk írásakor még konzolexkluzív Xbox One és PlayStation 4 platformokra, ez önmagában mesélő az árcéduláról. Az üzleti modell a következő: az alapjáték mellé 9 DLC karakter fog megjelenni akiket egyenként 1800Ft-ért, vagy együtt 12.500Ft-ért tudhattok magatokénak. Én első sorban mindenkit óva intenék mindkettőtől. Kezdésnek azért mert az alapjáték 28 karaktere is masszív felhozatal ami mellett semmi nem indokolja a plusz költséget, ha csak nem Starfire pizsamára húzol Starfire takarót amikor Starfire-ös párnán álomra hajtod a fejed. Minden új DLC karakter egy teljes hétig ingyen játszható egy erre szánt Multiverse-ben, mindenkinek van bőven lehetősége, ideje kipróbálni. Ruhadarabokért dobozt venni sosem akarsz majd, az egyedüli fennmaradó téma a színpaletták és úgynevezett premier skinek kérdése: előbbit ugyanis csak véletlenszerűen kapsz dobozból (egy garantált multiverse-en át), utóbbit pedig sehogy. A premier skinek olyan karakterek akik nem kerültek be a játékba, pont mert a fent említett sokszínűség miatt nem fértek be: Supergirl mellé Powergirl, Hal Jordan zöld lámpása mellé John Stewart? Minek? Még is, sokak által szeretett karakterekről van szó (Galatea <3), a NetherRealm pedig premier skinek formájában talált nekik utat a játékba: egy egységes, felszerelést teljesen elfedő skin, de a hozzá tartozó új személyiséggel, szinkronhanggal, új szövegekkel: így lesz Cheetah-ból Vixen, vagy Superman-ből Bizarro. Ezek egy része jár az Ultimate Edition-el amiben minden DLC karakter előre benne foglaltatik, az újak pedig fizetősek: viszont így is van annyi pusztán játékkal kiérdemelt Source Crystal-om - a helyi prémium valuta - hogy többet is feloldjak. Ha már van, ennél jobb, azaz számomra nem létező mikrotranzakciós rendszert nem is kívánhatnék.

Szó sem esett még egy sor apró ám együtt annál fontosabb tényezőről: vizuális zaj minimumra csökkentve, azaz nem folyik ki az ember szeme egy-egy bevitt ütésnél a sok villódzástól, kevés gombbal dolgozó, baráti irányítási séma, remek kamerakezelés ami igazán képes érzékeltetni micsoda erővel is vág bele Bane az aszfaltba, a szociális feature-ök mint a guild-ek bevezetése a hozzá tartozó saját Multiverse-el, csapat alapú kihívásokkal és nagyobb jutalmakkal, részletes, hasznos tutorialok, ötször ha nem akartam belenyúlni a cikkbe utólag azért hogy beleszerkesszek egy-egy kimaradt dolgot, akkor egyszer sem, és biztos vagyok benne ha most befejezem, öt perc múlva újabb okot találnék rá. 

Tesztplatform: PlayStation 4 Pro
Tesztidő: 100 óra
Ajánlott ár: Teljes áron bátran, DLC-k nélkül. Ár:érték arányban nincs párja műfajon belül.
Teljes karakterlista: https://www.injustice.com/characters/