Zombie reneszánsz!?

Link másolása
Holtak..mégis köztünk járnak...

Amikor anno elkezdtem playstation pályafutásom először egy crash
bandicot játék került a masinába amit töménytelen mennyiségben
játszottunk =) igazi beteljesülés volt hisz előtte a tv ben néztük
kisgyerekként szint évekig egy Szlovák betelefonáós műsorban a crash
1-2-3 részét ahol a játékos a telefonnal irányította a figurát .D mókás
volt érteni nem értettem semmit de azért a játék az játék volt :)
De akkoriban minden játékot nagyon szerettem mégis amia legnagyobb hatással volt rám..először Resident Evil Nemesis
nekifeküdtem
az angolnak,próbálkoztam nem értettem még ekkor így szótáraztam és sok
napon át nyomtam a játékot beszívódva az apokalipszisbe Racoon City be.




2010 es évben jócskán kaptunk a zombikból
Dead nation,Dead Rising 2
Bár a legtöbb játék inkább a humoros oldaláról közelítette meg az apokalipszis megélését.
Mindig
is a esident evil epizódok voltak a kedvenc játékaim
Jill,Chris,Leone..de sajnos a 4. epizóddal valami megtört. én elhiszem,h
kell a változás de ez számomra kissé sok volt..bár ebben az epizódban
még láttam valami igazán lendületeset :) Remek játék volt az 5 epizód
is, akció illetve Szép/látványos!
De mit ér egy zombis horror game
rettegés,félelem összetört házak,autók nélkül?A múlt jeleit sötéten
megmutatva az utcákon..én ezt hiányolom igazán!És talán ez a megváltó
játék pedig a Dead Island képében érkezik!
A trailer képsorai és
zenéje valami nagyon hangulats atmoszférát csinál a játéknak!remélem
ebből kapunka játékban is :). Az eddigi infók alapján Open World
játékról van szó, tehát szabadon barangolhatunk,irthatunk,menekülhetünk
majd a zámbik között, Single és Multi player módban egyaránt.
és íme a trailer Enjoy :)



Copyright © YouTube - Broadcast Yourself   Tovább a videó oldalára ››


Nos
kaptunk egy jó kis Bejelentést itt a psc oldalán is..késuül a Code
Veronica a resident evil 4 és Ada kalandozásai hádébe húzva :) én ezt
igazán nem is kommentálnám örülök jó bár egy kicsit elszomorított,h nem
készül új epizód =) De
Tévedtem
olvashattátok mindenfelé és háát
igazak voltak a korábbi pletykák, legalábbis úgy tűnik. egy "official
Xbox magazin újságban a köv hóban/számban fognak előzetest írni majd
tehát a Resident Evil legújabb részéről, ami az Operation Racoon City
alcímet kapta. A játékot a SOCOM készítői fejlesztik(tps zombilövölde
ezkell nekünk :) ), és csapatalapú akcióra számíthatunk co-op
multiplayer stb.




A játék év vége felé várható megjelenésében teljesen más szemszögből ismerhetjük meg a T vírus pusztítását
1998
a T-vírus elszabadult és szépen potyognak majd újjá élednek az emberek ,
a játékos az Umbrella Security Services csapat élén indul a Racoon
City-ben történtek felderítésére,nyomok eltüntetésére az élőholtak
eltüntetésére és a Túlélők kiiktatására
igen érdekes momentum,h
találkozni fogunk!? régi ismert karakterekkel akiket ahogyan kapcsolatba
lépünk úgy fog a történet is változni.4 választható karakter lesz
maygarán 4 végigjátszás különböző szemszögekből.
A zombiirtás xp alapú lesz amiből fegyvereket felszereléseket vehetünk majd
azt hiszem az imáim meghallgatásra találtak én ezeket a dolgokat vártam igazán 2011 az rpg és a zámbik éve lesz ;)




addig meg csak elleszünk valahogyan a Mortallal,Brink,Hunted,Dungeon siege stb :)

2.
2.
Noozi
#1: ez is igaz-majd idővel átveszik a világhatalmat ;D
1.
1.
adriano28
a zombik már az ókor fele is megjelentek
pl a prince of persia the forgotten sands ban
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...