Nyílván a saját hibámból, és, hogy miért, azt a videóban természetesen elmondom. De az Inside megítélését követő trendbe semmiképp nem akartam beállni, inkább elgondolkodtam azon, hogy mi lehet az oka annak, hogy ezt a játékot (leginkább) szinte istenítik, vagy másfelől a sunyiba kívánják.
Afelől sincs kétségem, hogy az utóbbi fél évtizedben hírnevet szerzett indie stúdiók ok nélkül tettek volna szert ekkora népszerűségre, mert ez persze nem így van. Mindennek megvan az oka (és úgy érzem, hogy a miértekkel is tisztában vagyok) de amikor szembe kell állítani az igazán értékes alkotásokkal, nem szabad engedni az Inside által kiváltott (esetleges) érzelmeknek, különben az értékelés hitelessége odavész. Éppen ezért tisztában vagyok vele, hogy a kritikusok a játék irányába támasztott hurráoptimizmusától az én mondanivalóm eltér. De ezt, (ahogy eddig is és ezután is) vállalom. Emellett pedig őszintén érdekelne, hogy Nektek mit adott ez a program, mit gondoltok róla. Biztos vagyok benne, hogy tanulni tudok belőle, úgyhogy most is azt javaslom, hogy ha megnéztétek a videót, beszéljünk róla :)
gatyamadzag: Konkrétan ő rá gondoltam, aki beszél a videó alatt is. https://www.youtube.com/watch?v=0KqzbaRrBwk
Nagyon nem szoktam nézni a videóikat, csak néha feldobja ajánlottak között a yt és megnézem őket. Mindenképp belenézek az általad említett videókba is, köszi az ajánlást!
Valami hasonló az én ars poeticam is, amit talán úgy tudnék összefoglalni, hogy a témát amivel foglalkozom és a közönségemet aki megnézi a videóimat, egyaránt tisztelem. Ezek nélkül biztosan nem csinálnék videókat, pláne nem ilyen hangvételben.
Amúgy ha már itt tartunk, a TheVR-t például pont rühellem.
#9 "A nézettséggel kapcsolatban köszönöm amit írtál, egyelőre nem sok esélyét látom annak, hogy széles körben is ismertek legyenek a videóim, mivel más tendenciáknak kell megfelelni ehhez."
Ezzel sajnos egyet kell értenem, manapság az ember eldöntheti, hogy hülyét csinál magából, esetleg valami más röhejes módon felkelti az internetezők figyelmét, vagy jó eséllyel sosem fog kitörni. Én bízom benne, hogy a "teféléknek" is van még valami esélye. TotalBiscuit sem volt mindig ilyen népszerű.
26:40-nel.
RangerFox: nálam minden játék tiszta lappal indul, elvárások nélkül ülök le eléjük. Szóval ilyen probléma az Insidedal sem volt, az viszont, hogy szerintem tartalmilag egy üres játék, azt már annak köszönhette, hogy végigjátszottam (kétszer is). A tesztben ugye említem is, hogy teljesen egyedi zsánerről van szó amibe az Inside is beletartozik, de ha meg így van akkor még inkább problémásabb a dolog mert 1. miért a videojátékok között árulják őket 2. miért ennyire magas áron? Manapság amikor a Steam is tele van jobbnál-jobb ingyenes játékokkal (és persze ugyanúgy trágya minőségűekkel is, de az most nem ide tartozik), 20 euroért egy non-game tőlem biztosan nem kap nagy elismerést, akármennyire is sikerült átvernie a közönségét. És mivel tudom, hogy 20 euro is nagy kiadást jelent itthon sok embernek egy játékra, ezért kötelességemnek érzem elmondani, hogy ezt bizony kétszer is gondolja át, hogy benevez-e rá.
Az említett kalandjátékokról: a Telltale kínálatából az összessel játszottam, de egyértelműen a Walking Dead első évada az ami ér valamit, a többi nem nagyon. Egyszer majd talán lesz valamelyik sorozatról egy teljes értékű teszt is.
A Life is Strange viszont szerintem egy nagyon jó játék, már csak azért is mert a történetmesélési nüanszok nagyon szépen kiszolgálják az erős történetet, sosem lesz inkonzisztens a játék, nem éreztem azt, hogy most valami oda nem illő vagy baromság történik, sőt, ellenkezőleg. Na például a Life is Strangere nagyon jól illik az amit említettél, hogy az adott eszközökkel manőverező játékot a helyén kell kezelni :) és az 5 részért, ráadásul gyűjtői változatban azt a 8 ezer forintot egyáltalán nem bántam meg amikor PS4-re megvettem. Bocs, hogy hosszúra nyújtottam, remélem érthető az üzenet.
Másodjára, a játékkal nem játszottam, de a Limboval, a Journeyvel, Flowerrrel igen. A videóban te azért húztad le, mert nem tudtad értékelni, mint egy "klasszikus video játékot". Nos az ilyen jellegű játékok elé alapból úgy kell leülni, hogy egy teljesen más élményben lesz részed, és ha erre nem vagy vevő, akkor nyilván nem a te játékod. Kíváncsi lennék, hogy a Life is Srange, és a TT games játékai (TWD, The wolf Among us, tales from the borderlands, stb) játékokról is ugyanígy vélekedsz-e? Csak mert azok se afféle "klasszikus értelemben vett video jaátékok", de nem is ez a stílus, mint a videóban szereplő játék.Ez csak szimpla off kérdés.
gatyamadzag: valószínűleg csalódást fogok most okozni, de a 3 pont az a 10-ből lett megadva :) méghozzá azért, mert mint videojáték az Inside számomra nehezen értékelhető. Akkor kaphatott volna magas pontszámot, ha más szemlélettel pontoztam volna, és azokat a dolgokat hozom előtérbe (hangulat, metaforák, stb.) amelyek viszont számomra egy játéknál nem feltétlenül élveznek prioritást. A nézettséggel kapcsolatban köszönöm amit írtál, egyelőre nem sok esélyét látom annak, hogy széles körben is ismertek legyenek a videóim, mivel más tendenciáknak kell megfelelni ehhez. Ettől még minden megtekintést és véleményezést nagy örömmel fogadok :)
Én is csalódtam a játékban. Hogy jellemezte mindenki a megjelenéskor? Ugyanaz, mint a Limbo, de jobb, szebb, hosszabb, groteszkebb annál. Tény, hogy elképesztően szép a design, de a többivel nem tudok egyetérteni.
Az első csalódás engem ott ért, amikor a kiscsibéket felhasználva kellett továbbjutni. Nos, a Limboból tanulva - és a fent említett hype hatására - arra számítottam, hogy a játék arra kényszerít minket, hogy őket brutális módon feláldozva haladjunk tovább. De semmi ilyen nem történt, vígan szaladgáltak tovább. Előrevetítették, hogy a továbbjutáshoz olyan dolgot kell csinálnom, ami után majd rosszul érzem magam, de így ez teljesen elmaradt, teljesen anticlimatic volt.
A másik fájó pont a nehézség. A Limboban élvezettel gondolkodtam a feladványokon, és esetenként igen is szenvedni kellett vele, mire kigyúlt a fejem fölött a lámpa, hogy nahát, végre rájöttem, és utólag már milyen egyértelmű. Az Insideban azonban úgy festett a dolog, hogy beléptem a következő szobába, és bár lehet, hogy csak a tökéletes designnak "köszönhetően", de azonnal, teljesen egyértelmű volt, hogy mit kell csinálni. A Limboban a folyamatos (és durva) elhalálozásból tanultunk, itt viszont annyira evidens minden, hogy ez a tulajdonsága is elvész.
És akkor ott vannak még az összegyűjthető dolgok. A Limboban ezek nagyon ügyesen voltak elrejtve, és volt, ahol vért izzadva szereztük csak meg őket. Volt egy rész, ahol teljes sötétségben kellett végignavigálni egy olyan folyosón, ami tele volt mozgó (!) csapdákkal, és ezt kizárólag a hallásunkra, és az előző 100 keserves próbálkozás során a folyosóról szerzett, csak a saját fejünkben létező "térképre" hagyatkozva lehetett abszolválni. Ezzel szemben az Inside hatalmas, kontrasztos sárga kábelekkel jelzi, hogy a közelben van valami, nehogy bárki is véletlenül ne vegye észre.
Ezekből következik, hogy habár a játék maga valóban hosszabb, mint a Limbo, annyira könnyű, hogy a végső soron nagyjából ugyanannyit, vagy talán még kevesebb időt is fogunk tölteni a végigjátszással.
És akkor most a játék végére vonatkozó SPOILERekkel újra visszatérek a groteszk elemekre, aki esetleg idáig elolvasta a kommentet, mostmár tényleg vigyázzon.
Úgy érzem, mintha szándékosan spóroltak volna a játék végéig velük, hogy így az a bizonyos ember-massza annál is torzabb hatást keltsen. Már előtte is kóstolgat a játék (az első, játék előterében csak egy pillanatra elő- majd azonnal eltűnő kopoltyús zombi kislány a frászt hozta rám, a mellettem ülő ismerősöm viszont észre sem vette), de a kritikák által emlegetett szintet csak a végjátékban éri el. Ami viszont igazán kellemes meglepetés volt, hogy ebben a formában nem csak pár percig kellett tevékenykednünk, és jött is finálé, hanem számos feladatot is meg kellett oldani még előtte, ami ritkaság.
Ez már csak szőrszálhasogatás, de azt is furcsának találtam, hogy egy bizonyos pont után semmi mást nem csinálunk, csak megyünk lefele és lefele, egyre mélyebbre, de a záró jelenetben, amikor kitörünk a falon, a felszínen találjuk magunkat.
Összességében még mindig azt kell mondanom, hogy tetszett a játék, megéri a rá fordított időt, de a pénzt már nem feltétlenül, főleg, hogy az újrajátszhatósága is kérdéses. Akadtak jelenetek, amikor csak tátottam a számat. (Például amikor a víz alatt kellett laborokban úszkálni. Egyébként ezeknél nagyon okosan kicsit lazábbra vették a 2D aspektusát is a játéknak. Baromi jól nézett ki, na.) De végül mégis keserű szájízzel álltam fel előle, hiszen csalódást okozott. Ezért mindenkinek annyit tudok javasolni, hogy kisebb elvárásokkal üljön csak le elé, és akkor biztosan kellemes órákat fog eltölteni vele.
Amúgy az ilyen alkotás ritka mint a fehér holló, engemet már az első percétől beszippantott. Mindvégig rohadt nyomasztó, sötét és hátborzongató volt.
Technikailag mindenképp dicséretre méltó és a dizájn is az. Már az elején megtetszett a hangulata, amikor az erdőben, zseblámpával kutattak utánunk és ez megmaradt a végéig. Azonban a befejezésnél nem tudtam eldönteni, hogy most a "rajongók" látnak tényleg ebbe a semmi történetbe valamit, vagy egyszerűen én vagyok hülye hozzá?
Az viszont biztos, hogy tényleg pofátlan árcédulát kapott, mondjuk én közösen vettem meg a megjelenéskor, így a rám eső két és fél ezer forintot nem sajnáltam rá.
Szerintem a Brothers: A Tale of Two Sons akármikor megeszi reggelire.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.