Szó nélkül tűrtem, hogy Debrecen után a magyar utak is egyre rosszabb képet mutattak. Azt, hogy esett az eső és közben köd is volt rezignáltan vettem tudomásul. A határnál egy röpke szitokszó se hagyta el a számat amiatt, hogy az ukrán határőrök csak akkor kezdenek el dolgozni ha már ők is úgy érzik, hogy pofátlanul hosszúra nyúlt a sor, de hát esett az eső, hideg is volt, hol van már a tavasz, kinek van ilyenkor kedve a szabadban dolgozni, így annyira nem siették el a dolgokat. Felkészült ember révén volt nálam PSP és így csak azon bosszankodtam ha Mario megint lepottyant a mélybe (GBA emulátor). Bár szóltak előre, hogy készüljek fel a legrosszabbra, de erre nem lehet szavakkal felkészíteni az egyszerű utazót.

Megálltunk a fekvőrendőr előtt és vártuk, hogy megjeleljen az ukrán katona. Túl voltunk már a határon, de még egy papírt át kellett nyújtani. Fáradtak voltunk. Hideg, sötét április volt. Olyan a tavasz volt ez mely kikészítette az embert, mely grimasszá fagyasztott minden mosolyt. Az éj korán jött, ahogy vele a köd is. Az eső megállíthatatlanul kopogott a szélvédőn, így érthető volt, hogy az őrbódéját nem szívesen hagyta el a katona. Végül már muszáj volt jönnie, ez a dolga. Bedobott egy szívmelegítőt, elnyomott a bajsza alatt egy szitokszót, mely csak annyiból állt, hogy magyarok. Kirohant az esőbe, elkapta az ablakon kinyújtott papírt és mire kimondhattuk volna, hogy szpasszíva, már az őrhelyén is volt. Feljebb tekertem a fűtést, hogy kompenzáljuk a beáramló hideget és indítottam. Túl voltunk több órás utazáson, gond nélkül átléptünk a határon és már csak pár perc választott el minket attól, hogy elérjük az áhított úti célt. Legalábbis akkor még azt hittük. Nem sejtettük, hogy milyen megpróbáltatások várnak még ránk.
Gyakran hangoztatjuk, hogy európai nép vagyunk, de titokban félig bevalljuk, hogy azért bőven vettünk át dolgokat a balkánról is. Nem lepődünk meg azon ha valahol eltűnik pár millió, ha az építkezések évekig állnak, ha egy EU-s pénzből felépített kerékpárutat a következő évben feldúrják csatornázás miatt, melyet szintén EU-s pénzből finanszíroznak meg. Mondhatnánk, felkészültek vagyunk az élet gondjaira. A magyar a jég hátán is!Pedig ha tudnátok mi van tőlünk keletre!
Bár jó lett volna minél hamarabb megérkezni, nem mentünk gyorsan. Szóltak ugyanis előre, hogy elég rossz az út. Átzögykölödtünk a Tisza felett és bár valóban rossz állapotban volt a híd, de azért nem volt olyan vészes. Épp ezen gondolkodtam amikor elértünk a borzalmak útjához! Egyik pillanatról a másikra akkorát zökkentünk, hogy ha normális sebességgel mentünk volna a kocsi biztos többször megpördült volna a levegőben.

-Mi a franc! – Nyugalmam eddig tartott. – Mi van itt?!

Kátyú. Az volt. Mondanám, hogy százával voltak, de igazából összefüggő lyukak halmaza volt ez. Volt kisebb, volt nagyobb, de az egész utat úgy telelyukadták, hogy ha sajt lenne boldogan vásárolnék belőle. Teljesen meg kellett állnunk, mivel nem az volt a kérdés, hogy melyik irányból kerüljük ki a kátyút, hanem az, hogy melyik kátyút válasszam. Melyik a kisebbik rossz? Hol tudok legalább az egyik kerékkel kint lenni a gödörből. Végig káromkodtam, nagyapám büszkén dörzsölt volna egy könnycseppet ha halott volna. Végül azért elértük a célt és a kocsi is egyben maradt, amit kész csodának tartok a mai napig.
Hihetnénk, hogy ez az állapot biztos csak egy kis szakaszra igaz, de nem így van. Másnap átmentünk a szomszéd városban és valóban nem volt olyan katasztrofális a helyzet, de ha felen annyi kátyú lett volna valamelyik magyarországi úton, a Fókusz akkor is ki ment volna felvenni az egészet az elejétől a végéig. Felejtsd el a sávtartást! Lehetetlen feladat. Ha a túloldala volt jobb átmentél oda és bizony csak az utolsó pillanatban tértél vissza a saját sávodba, hogy elengedd a szembejövőt. Természetesen a szembejövők is így közlekedtek, annyi különbséggel, hogy ők nem féltek és így is gyorsan hajtottak. Én inkább csak vánszorogtam és bizonygattam, hogy egyszer érjek haza, csak egyszer és bizony meg fogom csókolni a drága, jó állapotú magyar aszfaltot és ott fogok zokogni rajta miközben simogatni és becézgetni fogom.

Úgyhogy ne csak azt nézzétek, hogy mi van a sógoroknál, hanem néha adjatok hálát annak is, hogy bizony lehetne ez még sokkal rosszabb is. Elég ha csak a Tisza rossz oldalára születsz.

De hogy ne csak a szavak álljanak itt, tessék egy videó amit akár én is készíthettem volna.

Kövesd te is Troll Tibit a facebookon: