Mureda úgy érezte, hogy csak egy pillanatra csukódott le a szeme, valójában órákat aludt az autóban. Már éjfél is elmúlt. Egy hangár előtt álltak. Minden sötét volt a környéken, csak az autó fényei világítottak. Új Tokió mellett voltak, több mint kétszáz kilóméterre Keirótól.

– Holnapig itt maradunk. – mondta Yusuke, amint kiszáltak a kocsiból. – A reptér nincs messze, mellette van áruház is, és minden ami kell.

– Itt bent fogunk aludni? – kérdezte Mureda kis csalódottsággal a hangjában.

– Nem olyan rossz ez. – mondta Natasha, és kinyitotta a hangár ajtaját.

     Odabent sötét volt, de Frantz könnyedén tájékozódott. Ők már egy ideje itt tanyáztak. Frantz eltűnt a sötétben, majd egyszercsak felgyúltak a fények. A hangáron belül konténerek voltak lepakolva, amik egészen hétköznapi szobáknak voltak kialakítva. Ezen kívül szuperszámítógépek, fegyverek és még rengeteg eszköz állt a rendelkezésükre. Muredát ez nem nagyon foglalkoztatta. A teljes berendezésből leginkább az ágy vonzotta, ezért lefeküdt az egyik konténerben, és hamarosan el is aludt.

Másnap későn kelt, és akkor sem önszántából. Az előzőnapi események kimerítették.

– Ébresztő! – szólt be Mureda konténerébe Frantz. – Kelj fel! Hamarosan indulunk.

– Mennyi az idő? – kérdezte álmos hangon Mureda.

– Mindjárt fél tizenegy. Natasha is nemsokára visszajön. Segíts elpakolni!

– Mit kell elpakolni?

– Az összes felszerelést. – bökött a hátamögé Frantz.

– Ezt mind magunkkal visszük?

– Fenét! Bepakolunk a konténerekbe, és a főnök emberei majd elviszik. Mi majd Rómában felcuccolunk. Gyere!

– Rendben.

– Jó reggelt, lustaság! – üdvözölte Muredát Natasha. – Nézd mit hoztam neked Baku!

– Baku?! – nézett meglepődve a fiú, mint aki most hallotta egy régi ismerőse nevét, akiről megfeledkezett.

– A Bakuyou olyan idétlen, a Mureda meg túl hivatalos. A barátaid hogyan szólítottak?

– Nem igazán beszélgettem másokkal az iskolában... és máshol se. – toldotta meg halkan a mondatot kis szünet után.

– Elég zárkózott lehettél. Na de majd mi megnevelünk. – mondta mosolyogva Natasha. Majd odadobott egy zacskót Muredának, és egyet Frantznak. – Nesze! Reggeli.

– Kösz. – felelték kórusban.

– Hol van Yusuke? – kérdezte a nő, akinek az arca az előbbi vidámságból igencsak gondterhelt állapotba váltott.

– Az előbb odakint telefonált. – mutatott Frantz a hangár másik vége felé.

– Értem.

– Ez meg mi volt? – kérdezte Mureda.

– Gondolom rossz hírt hozott.

     Natasha hátrament, a hangár másik végébe. Eközben Frantzék hozzáláttak a reggelinek. Yusuke éppen befejezte a telefonbeszélgetést.

– Sikerült bevásárolni? – kérdezte.

– Igen. De van egy kis... vagyis nagy problémánk van. – mondta aggodalmasan a nő, különösen kihangsúlyozva a „nagy” szót. – Körözés van kiadva ránk. Repülővel nem tudjuk elhagyni az országot.

– Hát ez nem valami jó hír.

– Itt sem maradhatunk sokáig. Előbb-utóbb ránktalálnak.

– Tudom. Összepakolunk, és elindulunk a tengerpartra. Hajóval fogunk átmenni Kínába, és onnan repülünk Olaszországba.

– De a partiőrséget is értesíthették. – mondta Natasha.

– Majd még kigondolunk valamit addig, – nyugtatta Yusuke. – de nem maradhatunk egyhelyben. Segítsünk Frantzéknak összepakolni. – azzal visszamentek a hangárba.

     Bő egy óra alatt minden felszerelést bepakoltak a konténerekbe. Magukkal csak egy laptopot, és az SSM-et vitték. Meg persze egy-egy sporttáskányi személyes holmit.

– Így itt hagyjuk ezeket az értékes kütyüket? – kérdezte Mureda az autóból visszanézve a távolodó hangárra.

– Nem lesz baja semminek. – mondta Yusuke. – Még aludtál, amikor szóltam a főnöknek, hogy jöjjenek a konténerekért.

– Akkor most a reptérre megyünk?

– Nem. Megváltozott a terv. Hajóval megyünk Kínába, mert köröznek mindannyiunkat, és a tengeren nem olyan szigorú az ellenőrzés. – magyarázta Yusuke, közben hozzátette magában: „Remélem, hogy nem olyan szigorú”.

– Most biztos jobban odafigyelnek. – mondta Natasha.

– Akkor eltereljük a figyelmüket. – mosolygott a kormánynál Frantz, mint akinek a fejében máris érlelődik egy remek ötlet.

– A nyugati partra? – kérdezte meglepődve Mureda, miközben hangja fokozatosan erősödött. – Az több mint ötszáz kilóméter!

– Ne üvölts! Én is tudom. Estére oda is érünk. – közölte vele Yusuke.

– Estig ebben az autóban? – siránkozott a fiú.

     Hosszú órákon át utaztak, és csak egyszer álltak meg. Ebédeltek egy bárban, ahol a meglátták az arcképüket a tévében. Csak hármójukat – Frantzot, Yusukét és Natashát – körözték. Mivel a bárban többen is voltak, félbe kellett hagyniuk az evést. A körözésekről arra következtettek, hogy a fiúra még mindig nagy szüksége van az amerikainak, ezért csak el akarja távolíttatni a védelmezőit.

     Alkonyatra meglátták a tengert. A lenyugvó nap vörösre festette a hullámok habjait, mintha csak meg akarná jósolni a véres jövőt, amit a küldetésük tartogat számukra. A parton nagy volt a mozgolódás. Több járőrhajó cirkált a part közelében, és minden induló hajót ellenőriztek.

– És most hogyan tovább? – kérdezte Natasha.

– Meg várjuk, amíg besötétedik, és keresünk egy gyors hajót. – kezdte magyarázni Frantz.

– De minden induló hajót átvizsgálnak. – szólt közbe Natasha.

– Elterelem a figyelmüket. – mondta Frantz. Majd részletesen isertette társaival a tervét.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A szerzői josértést a törvény bünteti, ezért kérlek tüntesd fel a mű eredeti szerzőjét, de legelőször kérdezd meg, hogy felhasználhatod-e munkáját.