,,A három joghurtlovag története" gépelte le az ifjú író, alkotási vággyal lelkében, ám ezután csak két enter-t nyomott és a kurzor mozdulatlan maradt. Szemeivel bámulta az üres, fehér teret, gondolatai cikáztak, de nem ért semmit. Semmi értelmes nem jutott eszébe, bár egy ilyen cím után kérdéses, miféle racionális dolgot lehetne virtuális papírra vetni. Középkorba nem is voltak joghurtok és napjainkban sincsenek lovagok, így egyértelmű volt, hogy innentől masszív bullshit lenne akármely betű, amelyet lenyom. Fél óra mozdulatlanság után ölébe vette üveg ásványvizét, majd kegyetlenül tekerni kezdte kupakját. Abból egy hatalmas szusszanás keretében eltávozott a levegő és a szénsav, majd felnyílt, hogy levét arcába adagolhassa a kegyetlen gyilkos. Mikor végzett, visszatekerte a letépett darabot, de már nem számított a folyadéktároló részének.
A legény hamarosan szárnyra kapot és elkezdte ütlegelni a billentyűzet gombjait, a képernyőn értelmes szavak jelentek meg, de ahogy visszaolvasta, ráébredt, hogy ez továbbra is baromság így a balramutató nyilat ábrázoló felső gombot nyomta le, mire a szöveg eltűnt. Komolyan meggondolta, hogy a címen is változtasson, esetleg hagyja az egész írósdit a fenébe, de megígérte barátainak: ,,Írni fogok egy joghurtlovagos történetet és kib*szottul epic lesz." Ha megfutamodik, akkor csak kiderül, hogy nem is tud normális történeteket írni és az rossz. Tehát tovább bámulta a monitort. A 20. századból származó CTR monitorból áradó ionsugarak lassan, de hatásosan erőszakolták meg a látóidegeit, a villanyszámla pedig csak egyre nőtt. De hírónk továbbra is fogyatékos módra ült a székében és nem csinált semmit. Pedig akart. Ismét lepénylesőjébe facsart egy kicsit az üveg nedüjéből, majd felkelt székéből.
A konyhába sétált, majd felnyitotta a hűtőt. Arcát fény és hideg levegő csapta meg. Egy pillanatig tartott csak megkeresnie célpontját: egy doboz kefírt. Kivette, majd becsukta a hideg tárolóalkalmatosság nyílászáróját és a konyhai fiókból vett ki egy kanalat. Visszamászott írói börtönébe a gép elé, majd felnyitotta a doboz tetejét takaró papírt. Szörnyű bűz áramlott ki belőle. Ennek ellenére teljesen felnyitotta a kefírt, amelyen randa penészgombák éktelenkedtek. A következő másodpercben egy atombombát dobtak a lakásra és a híró egyszerűen elpárolgott.
Vége.
wut?
Egyébként tetszett, a befejezés főleg.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.