Nos, akkor neki is kezdenék egy kis unaloműző blog, első bejegyzéségnek ami egy játékról szól ami elég patent, ahhoz képest hogy mennyire buta kis játéknak tűnik. Ez pedig nem más, mint a Running With Rifles.
Elősször, ha meglátod ezt a képet és még nem hallottál a játékról, valami buta kis Android/iOS cucc juthat eszedbe, pedig nem! Ez egy igazi Casual/Hardcore(a játék bugyuta látványvilága miatt nem igazán tudom eldönteni :) ) cucc, már már BF-es beütéssel. A játék mechanizmus elég egyszerű, van xy számú bázis, pályától és módtól függően, ami elfoglalására elindul 2-3 csapat, kezdő felszerelésekkel ami a 3 frakciótól függően más és más. Na, szóval elindultok és elkezditek szépen darálni egymás(vagy a gépet, mivel mostanság többnyire a coop játékra szoktak rá az emberek).
Az egyszerűség gyönyörködtet
Szóval elindultok, elkezditek hentelni egymást, vagy a gép által irányított kis katonákat.
A játék maga egyszerűnek tűnik ugye így felülnézetből, ám! A játékban elég jól kialakított fedezékrendszer működik, amit a kis katonád automatikusan meg is tesz, ha beállsz egy konténer,fa,tank, csillagromboló mögé. A játék a nagyobb tűzharcokban mutatja ki a foga fehérjét, ugyanis aki arcade rohangálós darálós játékmenetre vágyik az is megtalálja a neki valót, illetve aki taktikusabb fedezékről, fedezékre való lövöldét szeretne, nos hát ő is jól fogja magát érezni. Ebben a játékban te döntöd el, hogy hogyan szeretnél játszani, semmi sincs rád kényszerítve. Néha már már filmbe illő epikus lövöldék is előfordulnak, sőt elég gyakran.
Béla! Hozd a tankot! Meg a géppuskát!
Erről nem is akarok túl sokat beszélni, a játékban előforduló fegyverek és tárgyak száma közel 50-nek mondható, ezt modokkal ki lehet tolni a végtelenségig. Akad benne pár jármű, illetve tank és APC is frakciónként 1-2.
Ha unod a banánt.
Ha már kezded unni az alapjátékot, nyugodtan elkezdhetet modolni is, a II. világháborútól kezdve, a Warhammer játékok világán át, a középkori kardharcokig, minden félét találhatsz hozzá, így is feldobva a játékmenetet.
Akit sikerült rávettem a játék kipróbálására, az megtalálja Steamen.
Megvásárlás:
http://store.steampowered.com/app/270150/
Keress rá a smilera ha nem vágod, melyik az... ;)
Engem ez életem végéig nem fenyeget, mert hiába tolom őket, a lista egyre jobban bővűl. Ezzel a játékkal pedig gondolom ellehet hülyéskedni egy darabig, de sajnos nem az én asztalom. Azért nagyon jó, hogy valaki ilyenekről is ír, mert tán sokan nem ismerik a hasonló kaliberű cuccokat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.