Bong Joon Ho hazájában viszonylag sikeres filmesnek számított majd úgy döntött megpróbálja meghódítani a nyugati közönséget is, el is készített két nyugati sztárokkal zsúfolt filmet: a 2013-as Snowpiercer-t (egy 1984-es francia képregény adaptációját) olyan nevekkel mint Chris Evans, Tilda Swinton, Ed Harris és a 2017-es Okja-t szintén nagy nevekkel: (újra) Tilda Swinton, Lilly Collins, és Jake Gyllenhaal többek között. Bár két egészen kiváló filmről van szó amikben a rendező, ahogy szokta, nagyon komoly társadalmi és szociális problémákat boncolgat, az igazán nagy áttörés és a nagy anyagi és kritikai siker azonban elmaradt. Amíg a Snowpiercer még megduplázta 40 millió dolláros költségvetését, addig a Netflix feneketlen pénztárcájából 50 milliós költséggel készült Okja már mindössze csak 2 milliós bevételt hozott (bár mivel moziban nem mutatták be nehéz megbecsülni mennyi bevételt is hozott valójában a film). Ezek után nem meglepő módon Bong következő filmjével inkább hazatért és azt teljes egészében a koreai közönségnek szánta. Ironikus módon ennek ellenére (vagy talán épp ezért?) ezzel a filmjével minden tekintetben meghódította a világot, Cannes-i Aranypálma, Golden Globe-díj, 4 Oscar díj és több mint 200 millió dolláros bevétel jelezte diadalútját. Mára ott tartunk, hogy a film 21. az IMDB legjobb filmes listáján ,az HBO pedig már fejleszti a Spin-off sorozatot, a koreai kormány pedig múzeummá alakítja át a film forgatási helyszínét. Hosszú évek mellőzése után végre megkapta a megérdemelt elismerését a koreai mozi, de vajon pont a Parasite érdemelte meg?

A történet középpontjában egy kifejezetten rossz körülmények közt élő, kissé proli család áll: a két szülő és két 20 év körüli gyerekük. Egyikük sem dolgozik, a fiú gyerek, Ki-woo ugyan eszes de különböző okok miatt még sem jár egyetemre „majd jövőre elkezdem”-mondogatja, a lány, Ki-jung nagyon tehetséges grafikus de ő is csak otthon lézeng. Munkát nem találnak a szülők sem, (de nem lustaságból a film egy pontján hosszasan sorolják hol dolgoztak azelőtt, Kim, az apa például sofőr is volt) korábbi munkahelyeik mind megszűntek, a család alkalmi pénzkereseti lehetőségekből próbál megélni mint pl. pizzás dobozok hajtogatása. Legnagyobb reményük, hogy a fiú majd be tud kerülni egy helyi pizzériába dolgozni. Egy nap a szerencse rájuk talál amikor is a fiú jó barátja, a gazdag egyetemista Min megkéri Ki-woo-t, hogy mivel ő egy évre külföldre megy tanulni, vegye át a (nagyon gazdag) magán diákját Da-hye-t ,és tanítsa ő a lányt angolul. A dolgok ezután felgyorsulnak, Ki-woom majd rajta keresztül Ki-jung (szintén magán tanár lesz a családnál) kihasználja Da-hye anyjának naivságát és a teljes korábbi személyzetet kirúgatva, az egész családot benyomja a gazdagok alkalmazásába. Egy este amikor a jómódú család házon kívül van, Kim és családja épp jókedvűen mulatoznak a hatalmas házban, amikor elképesztő titokra bukkannak ami örökre megváltoztatja az életüket

Az ázsiai filmekre, különösen a japán és koreai filmekre erősen jellemző hogy mindenféle előjel nélkül az egyik műfajból átváltanak egy másikba, teljesen felborítva az addigi hangulatot. Ez ebben a filmben is így van és valami elképesztően hatásos. Eszünkbe sem jutna a film felénél micsoda fordulat következik majd be és milyen hihetetlen erővel változik meg a film hangvétele. A film zenéje és gyönyörű operatőri munka mind szemléltetik és követik is ezt az éles váltást, ahogy egy szociális problémákat bemutató fekete humorú drámából valami egészen másba csap át a film, majd érkezik, mintegy kijózanodással felérő, szikár, búskomor lezárás. A gazdagok és a szegények viszonyát nagy érzékenységgel és árnyaltan mutatja be a film, de ettől még komoly és lesújtó képet fest arról a hogy is bánnak vagyonosok a tulajdonképpen épphogy emberszámba vett alkalmazottaikkal. Ezt azonban nem szájbarágósan vagy demagóg módon teszi, mindkét családot árnyalja, a gazdag családból az anyuka például nem feltétlen rossz indulatból nézi le az alkalmazottait, van egy alapvetően felületes kedvessége, viszont ugyanakkor mikor a férje meséli hogy Kimnek milyen szaga van az autóban- mert hát szerinte a dolgozó embereknek van egy tipikus szaga, vagy bűze- mint például a metrón utazóknak, akkor megjegyzi hogy már nem is emlékszik milyen a metrón utazni. De emellett nagyon naiv amit viszont Kim és családja nagyon is kihasznál.

Már csak amiatt is meglepett hogy Oscar díjat nyert a film, mert eléggé nem PC dolgokat fejteget , például megjelenik benne az, amit már David Lynch az Elefántemberben is feszegetett, miszerint a szegényeknek egyszerűen nincs „idejük” és lehetőségük úgymond kedvesnek és együtt érzőnek lenni, hiszen a túlélésért hajtanak nap mint nap, Kim felesége, Chung-sook mondja az egyik italozás közben, kissé lelkiismeret-furdalástól gyötörve, hogy ha lenne pénzük ő is tudna olyan kedves és naiv lenni mint ház úrnője. Ha már italozás, érzékenyen de pátosz és magasztalás nélkül mutatja be a kétségtelenül kissé (nagyon?) proli de szerethető és azonosulható szegény család életét, hatalmas ahogy a film elején vadásszák az ingyen wifit, de hamar kiderül hogy nem csak szórakozni akarnak, hanem várják a választ hogy megkapták-e a pizzadoboz hajtogatós melót.

Az egész filmen végig vonul a kérdés hogy ki is a parazita valójában, ez többször megfordul a cselekmény során néha más értelmet is nyer. Bong Joon Ho egy interjúban elmondta, hogy kicsit mindkét családra vonatkozik a cím: "A történet arról szól, miképp szivárog és lopódzik be egy szegény család a gazdagok házába, így nagyon is egyértelműnek tűnhet, hogy az élősködők rájuk vonatkozik. Szerintem emiatt hezitáltak egy kicsit a marketingesek. De ha a másik oldalról közelítjük meg, munkavégzés értelmében, úgy a gazdag családot is hívhatjuk élősködőknek: nemhogy autót vezetni, de egy tányért nem tudnak elmosogatni, emiatt is telepedtek rá a szegény családra". Elmondása szerint azért tudnak a világon mindenhol azonosulni a film mondanivalójával és a szuterénben lakó szegény családdal mert: „Valójában mindannyian ugyanabban az országban élünk, amit kapitalizmusnak hívnak.”-mondta tavaly a cannes-i díjátadón.

Tökéletes a már említett jelenet, amikor Kim hallja a hogy a gazdagok a háta mögött beszélnek róla és hogy milyen tipikus szaga ( mint a romlott reteknek…) van amit vezetés közben hátravisz a huzat a gazdag családfő nagy bánatára. Ezután Kimmel és családjával hazafelé tartva látjuk a szakadó esőben hogy a gazdagok házai fent vannak a hegyen a szegényeké meg lent, ezért aztán mikor hazaérnek a rengeteg eső miatt tör fel a szennyvíz a lakásban és így már valójában bűze lesz Kimnek. Vagy másnap mikor a víz alatt lévő lakásuk miatt a többi szegénnyel egy tornateremben kénytelenek aludni , másnap a gazdagok berendelik őket dolgozni és miközben a gazdag nő a szoba méretű gardróbban válogat, Kim lánya kénytelen a tornaterem közepére szórt adomány ruhákból felöltözni.

Ha már szó esik róla, a Ki-jung-ot játszó Park So Dam-ot ki kell emelni akkorát játszik, főleg ahogy előadja magát a gazdag család előtt az valami szenzációs, akkora a kontraszt ahogy a kissé unott proli lányból a „művész-terapeutává” változik át, mikor eljátssza "Jessica-t Chicago-ból":

A Kimet alakító Song Kang Ho is remekül játszik, a film fordulópontjain az arcára koncentráló közeliek különösen erősre sikerültek, vagy ott van a naiv úrinőt játszó Cho Yeo Jeong, aki szintén remek. Igazából egy rossz vagy akárcsak közepes alakítást se tudnék mondani. Összességében komoly szociális és társadalmi problémákat feszegető, ( valamint lesújtó kép a gazdagoknak a dolgozó emberekhez való hozzáállásáról) a fekete humort és a nagy fordulatokat sem nélkülöző dráma a Parasite, amely az első pillanattól magával ragad és nem ereszt el egészen a film végéig, majd amikor azt hinnénk vége mindennek és megkaptuk az Oscar kompatibilis keserédes lezárást, még kapunk egy jókora gyomrost csak úgy, útravalóul. Verdikt: 10/10

IMDB