gondolkodom, de gondolataim csak akkor tudatosulnak, mikor már megszűnnek létezni. nem létezik az a gondolat, amit kimondtam, leírtam bemutattam, mert az nem gondolat. nem létezik, hogy egyszerre tudatosulok létezésemről és gondolataim születnek. gondolkodom, tehát vagyok. a következmény nem azonosul a megfigyeléssel. vessünk fel egy papírt írjuk rá tapasztalatainkat, ezzel beigazolva azok elmúlását.

most sétálok. le tudom írni hol vagyok mit csinálok. azaz mit csináltam egy adott helyen egy adott időben. ha vajon sétálás közben elkezdek gondolkozni valóban sétálok? külső szemlélő megerősíthet benne, hogy azon időintervallumon belül valóban sétáltam. külső szemlélő azonban nem tudja tényként közölni, hogy abban a pillanatban éppen merre járt a tudatom. a tudat ugyanis elvész, ha fiziológiai szempontból vizsgáljuk emberünk cselekedetét. álmodik az ember, de a valóságban csak alszik.

csöndben figyelem minden szavad, fejemben más formákat öltenek, mint más ember szavai, válaszoltam is, sőt már teljesen másról beszélünk. valóban ismerjük-e egymást? nem. ismerem a múltad, azaz mit mondhatok az ismeretedről, tudok pár paramétert, amely szerint ítéletet tudok hozni veled kapcsolatban. csak egy múltbéli lényedet ismerem, pár múltbéli paraméterrel. van azonban ezen paramétereknek konkrét értéke? ki lehet-e őket valós időben következtetni? lehet. valósnak nem mondanám a következtetést, de ezekre a következtetésekre kell alapoznom a következő megszólalásomat. mikor végre megszólalok minden szavamnak több jelentése van, ki nem mondott változók, amiknek, ha konkrét értéket adok meghalnak.

s mégiscsak igaz, a néma ember beszéli a legtöbbet, és akkor zajlik le a legtöbb esemény, ha nem történik semmi. azon élmények, amikre visszaemlékszünk, megtörténtek-e? ott voltunk-e azon pillanatban, mikor megtörtének? vagy csak tapasztalataink alapján ítélkezünk fölöttünk. amint nevén nevezünk valamit meghal, de ha nincs megnevezve nem is él. vagy él-e egyáltalán? létezik-e, ha nem tudunk róla; vajon le van e generálva a világ, amikor becsukjuk a szemünk? le van, én itt vagyok, a világ is maradt a régi! mondod, miután becsuktam a szemem. azt, hogy te mondtad-e vagy mondott-e valaki valamit nem tudhatom. erre lett beprogramozva működésem, hogy úgy történjenek események, mintha mindenre predeterminisztikusan előre következtetni lehessen tapasztalataim alapján. az én elmémben kétféle lefolyása van a cselekménynek: becsukom, és mondod, hogy minden maradt, vagy nem mondasz semmit, mert szívatni akarsz. következtetni azonban egyikből sem tudok a világ létezésére.

de ha feltesszük, hogy világunk létezik, jogosan áll fenn a kérdés: én mi vagyok? ember vagyok? a megfigyelések alapján bátran mondhatjuk igen. de mit jelent embernek lenni? egy specifikus agy vagyok, ami egy specifikus testet irányít. irányítom, de mégsem tudatosan. tapasztalatok azt mondják lélegzek, de tapasztalta már valaki, hogy lélegzéséről nem vesz tudomást, mégis biztosan tudja állítani, hogy lélegzik?

írok, azaz írtam. a gondolataimat tőlem telhető legprofibb módon lejegyeztem. de ezek nem a gondolataim. már nem. ezek csak egykori tapasztalatok, amiket a gondolataim megfigyelése során le tudtam jegyezni. gondolataim nem léteznek ugyanis, ha léteznének már halottak lennének.