Sziasztok!
Megpróbáltam utánajárni, hogy hogyan is fogadjak a lehető legbiztosabban, a legnagyobb bevétellel. Már ha lehet ezt nyereségesen csinálni. Mindenek előtt: a szerencsejáték felnőtteknek van, és minden amit leírok csak az én kutatásom, tehát nem kell szentírásként kezelni :).
Készítettem egy statisztikát, amelynek a hátránya, hogy csupán egy hét eredményeit tartalmazza a Tippmix-en fogadható eseményekből. Az események száma 124. Minden eseményre van szorzó a hazai, vendég és döntetlen eredményre, de én a döntetlennel most nem foglalkoztam, tehát amit megfogadhatunk az a hazai vagy vendég siker.
Ez után azt kellett eldönteni, hogy mi alapján csoportosítsak, szorzó vagy a szorzók aránya alapján. Végül amellett döntöttem, hogy az arány sokkal kevésbé számít, mivel a szerencsejáték zrt-nek az a lényeg, hogy mennyit fizet ki.
Mivel megvannak az eredmények, így az is megvan, hogy egy bizonyos szorzójú esemény mekkora valószínűséggel jön be. Így csoportosítottam:
Az nyilvánvaló, hogy bizonyos szorzójú eseményekből nagyon kevés volt, ezért pár eredménnyel nem is kell törődni, mint például azokkal, amikre 0% esély jött ki. Eleve sokkal több esemény kéne a pontosabb eredményekhez.
Ezt követően annyi dolgom volt, hogy megnézzem, milyen fogadás esetén járok a legjobban. Az eredmény megnyugtató, ugyanis több esetben is hosszútávon biztosan pluszba lehet a számlánk :)
A legjobban akkor járunk, ha 1,3-1,7es szorzójú mérkőzéseket teszünk meg. Ezek az eredmények arra, ha 100 darab 1000 forintos tippmixet veszünk, azaz 100.000 Forintot költünk, ennyi plusz bevételünk lesz (ennek a statisztikának alapján). 6 7 és 8 esemény fogadása. 1,4szorzó. Valamint a második sor: 6 7 és 8 esemény 1,6os szorzóval.
Valamint ha 5 darab 2.4es szorzójút teszünk meg, akkor a statisztika szerint az a legjövedelmezőbb, de ez egy kiugró adat. 1:33hoz eséllyel jön be, a szorzók eredője pedig kb 80.
Egy példa: 8 eseményt megfogadok, amiknek 1,6 a szorzójuk. Ez a statisztika szerint 1 a 25höz eséllyel jön be. Azaz hosszútávon 25ből 1 bejön. 25 200forintos tippmix ára: 5000Ft. Ha egyszer bejön: 8589Ft. Azaz kb + 3500 Ft.
Még fontos tudni:
1. Ha utánajársz a mérkőzéseknek, értesz hozzá, akkor még növelhetőek az esélyek, vagy éppen ha nem értesz hozzá akkor romolhatnak :)
2. A valószínűségszámítást hosszútávon kell kezelni.
Remélem van aki érdekesnek találta, ha valaki van olyan merész és kipróbálja hosszú távon és nem jön be akkor nem vállalok felelősséget, ha meg bejönne, akkor hívj meg egy sörre! :).
Amit leírtam az csak egy matematikai megközelítés ami egybe nézi az egészet, azaz kisebb csoportokat vizsgálva biztosan más eredményt kapnánk. És mivel kisebb csoport, kevesebb meccs, ezért még több időt kéne rászánni :).
Teljesen igazad van.
okéé, tanulság: amelyik csapatot nem ismered arra ne fogadj ha nem követed nyomon az adott sport szakágat akkor ne fogadj rá..., józan ész:)
Jah és ha valaki nem locsolkodásból szeretne pénzt összeszedni akkor lehet hogy érdemes ezt bejátszani.
Boldog nyuszit mindenkinek! :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.