Jó reggelt, jó kockulást!

 Mai irományom tárgya nem más, mint maguk a gémerek. Pontosabban az általuk kritikának és tényeknek kikiáltott marhaságok, a gamer portálok mindennapi kommentjei, melyeket oly nehéz elkerülni, mint étkezés után a szarást. Elvégre azért vagyunk eme oldalon (is), hogy minél több infóval legyünk gazdagabbak, ami kedvenc hobbinkat illeti. Hogy megtudhassuk mennyire lett jó vagy rossz egy játék, miután magabiztosabban dönthetünk a megvásárlásában, vagy épp az ellenkezőjében. Tesztek, hírek, blogok, kritikák – vagyis sok minden van itt, mi szem s szájnak ingere. Minden ilyen cikknél más emberek véleménye is érdekli az olvasót, mivel csak így tud teljesebb képet alkotni az adott anyagról, így tehát akaratlanul is belebotlunk a rengeteg különböző véleményekbe, amelyek közül igen magas számú az elégedetlenkedők megnyilvánulása. Olykor pedig azt kell mondjam, a hülyéké is. Igen kéremszépen, szebben már nem tudom kifejezni magam, hisz van egy kategória, amely ebbe a megnevezésbe esik, tetszik vagy sem. De pontosabban kikre és mikre is gondolok?

 Neveket természetesen nem fogok mondani. Ennek egyik oka, hogy nem szép újjal mutogatni, a másik pedig, hogy emlékszik a tököm rájuk. Annyian vannak, mint a szemét. Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy már ritkán jegyzem csak meg a kommentekhez fűzött nickeket. Az átolvasásuk után egyszerűen nem tud érdekelni ki írja ezeket. Vagy épp megjegyzem a mocsadék nevét, hogy majd egyszer személyesen is felkeressem, és olyat tegyek vele, amitől még Hasfelmetsző Jack is elokádná magát. Nyugi, csak viccelek! Valójában Freddy Krugerre gondoltam.

 Na de most már térjünk a lényegre! Nem az adott személyeket készülök kritizálni, vagy lehülyézni (hoppá, utóbbit már megtettem!), hanem bizonyos mondadókat szeretnék tisztázni, mert szerintem úgy marhaságok, ahogy vannak. Kezdem máris a legnagyobbal, ami annyira szemet szúr(t), hogy majd megvakultam. Ez pedig a csőjátékok, a linearítás, vagy ahogyan itt szokás mondani, amikor a játék a kezednél fogva vezet végig. No meg ennek az ellenkezője. Ha figyelmesen követjük az oldalt, gyakran szembesülünk az olyan “tényekkel”, miszerint a “csőjátékok” nevetségesen szarok. Tehát óriási negatívum, ha mondjuk ‘A’ pontból ‘B’-be nem lehet többféleképpen eljutni, mert akkor az unalmas, monoton és olyan, mintha egy csőben mennél. Ennél sokkal klasszabb, amikor egy videójáték nyitott világú, vagy igencsak grandiózus pályákkal rendelkezik, mert akkor nyugodtan bejárhatjuk a teret, keresgélhetünk, ha pedig sandbox, több melléküldetést is teljesíthetünk. Ehhez képest az előbbi példa siralmas, hiszen csak egy irányba mehetünk, semmi mással nem törődhetünk, így hamar a végére érhetünk. Igaz? Igaz. Akkor ez negatívum? Nem!

 Ez csak azok az emberek szerint negatívum, akiknek ez nincs ínyűkre. Ők inkább az open world-féle játékokért rajonganak, teszem azt rpg-ért vagy hasonlókért. Épp ezért számukra egy UC vagy Max Payne, lineáris trutyi. A gond az, hogy sokan a kommentek olvasása után már meg is vannak győződve arról, hogy ez így van. Pedig ez mindössze ízlés kérdése. Igenis van, aki NEM szeret járkálni, sétálgatni vagy fejlesztgetni egy játékban. Van aki a legegyszerűbb úton szeretne eljutni egyik pontból a másikba. S mint tudjuk, két pont között a legrövidebb távolság… na mi? Az egyenes! Most már leülhetsz Emese! Ez tehát nem hátrány, hanem, ismétlem, ízlés! Pont, mint az interaktív mozi jellegű játékok, amelyek szintén nem mindenkinek jönnek be. Van egy határ, amikor azt lehet mondani egy játékra, szar. Ám ez maximum a minőségére lehet jellemző. Pl a Driveclub és a Forza. Mindkettő versenyautós game, az egyik közülük mégis ígényes játék, a másik pedig egy kupac lótrágya. Vagy akárcsak most a Battleborn és az Overwatch. És ahogyan azt láthatjuk, nem az ötlettel van a baj, hanem a kivitelezéssel. Mellesleg a DC és Forza hasonlat csak ökörködés volt részemről. :)

 A következő dolog a szavatosság. Elvileg az a jó, amikor egy játék annyira tartalmas, hogy 50-100 órába is beletellik mire a végéhez jutunk, vagy ha táposra fejlesztjük a karakterünket. Ez pedig főleg azért pozitívum, mert így nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy megérte a pénzét. Ellenben egy csőjátékkal, (amit ha el is fogadunk, hogy az úgy jó ahogy van) ami jó esetben 10-12 óra játékidő, utána pedig akár meg is ehetjük, hogy valami plusz haszna legyen. Igaz? NEM! Ezt nem feltétlen negatívumként kell kezelni, mivel ez megintcsak ízlés kérdése. Mint ahogyan azt fentebb leírtam, nem mindenki szeret keresgélni, rengeteget járkálni, mászkálni, mellékküldetéseket teljesíteni. Van aki azért rajong, amikor egy game folyton pörög, nem hagy komolyabban fellélegezni. Mondjuk Max Payne kampány, ahol szinte megállás nélkül váltogatják egymást a lövöldözések. Esetleg Stranglehold vagy a legtöbb fps single része. Tehát ha csak simán szeretnénk a történettel együteműleg haladni és mellőzni az egyéb teendőket, a csőjátékok remek lehetőséget nyújtanak ezen a téren. Aki pedig szereti őket, az tudja, hogy nem regényhosszúságú szavatosság lesz a vége.

 A másik szempont, hogy nem mindenki szereti a hosszú játékokat! Én például pont ezt rühellem a sandbox-okban, mert bármennyire is szeretem, a legtöbb esetben tripla annyi játékidőt kell beléjükfektetni, mint a többibe. Az én listámon pedig rengeteg jó játék várakozik a sorára, s pont emiatt sokról már le is maradtam. Igen, legtöbbször a hossza ellenére is élvezem, de én komolyan nem szeretem, ha a történeten kivül más feladatokat is teljesíteni kell. Gyakran persze nem kell, de olykor beszippantja az embert, és "miért ne?" alapon piszkosul rájuk lehet szokni. Aztán amikor végre befejezem, azt mondom, bazzeg, ez nem volt rövid! Mondjuk ott a GTA, általában mire a sztori végére érek, szakállam nő, mert annyi más mindennel is elvagyok benne. Vagy az MGSV: 140 óra lett nálam! Utálom, ha ez van! Nekem ne legyen több 20 óránál, de abban az időben legyen folyton pörgés, és figyelem! Például a TR, UC, God of War, stb. Megcsináltam, piszkosul élveztem, majd még előveszem. Plusz most már multival is ellátják ezeket. Higgyétek el, nekem így is bőven megéri a pénzt, mert én ezért rajongok, a lineáris, 15-20 órás csőjátékokért (is), amelyekben folyton mennek a harcok, meg az egyéb aktív műveletek. Vannak játékok, amelyeknek ez áll jól. Aki mindenevő, az érti a dörgést. Egy rpg például ne legyen lineáris, de egy akció tps pedig ne legyen open world, ha kampányról van szó. Minden másra ott a multi. A GTA és testvérei pedig egy rohadt nagy kívétel, de pont ezért sokkal árkádosabbak is!

 Továbbá kívételek is akadnak, mert mondjuk egy sportjáték pont a multiról szól nem az egyjátékos módról. A versenyautós cuccok is más kategória, na meg a stratégiák. Ám a fenti játékokkal kapcsolatban értelmetlenül húzogatom a szemöldököm, amikor egyesek azt írják, hogy azért gáz az adott játék, mert rövid, lineáris vagy mert sok az átvezető. Kedves barátaim, ízlések és pofonok! Kérem jegyezzétek ezt már meg! Röviden összefoglalva: egy videójáték nem attól lessz rossz, hogy rövid vagy lineáris, hanem attól, ha ígénytelen a kivitelezése.