Életünkben sok váratlan fordulat szokott érni minket, amelyek szebbé, vagy épp pechesebbé teszik napjainkat. Ám alapjába véve az ember tanulni jár, vagy dolgozni, és így napjai többsége egyformának mondhatók. De gondolom mindenkivel történt már olyan, hogy egy szürke napnak vágott ismét neki, és valami közbejött, ami az elkövetkezendő 24 órát felejthetetlenné tette...

 Reggel 6:40-kor szokott ébreszteni a mobilomon beállított vekker. Néha persze hamarabb, vagy később, attól függ milyen kedve van, mert ez egy ilyen MI-vel felspécizett teló. Az adott napon pontos volt, mint a halál. Szokás szerint kiugrottam az ágyból, nyomtam 199 fekvőtámaszt (ne kérdezzétek miért nem 200-at), és irány a konyha. Fölraktam a tejet a reggeli teához. Nos igen, tudniillik, én nem forralt vízben áztatom ki a teafiltert, hanem forralt tejben, sokkal finomabb és egészségesebb! Míg a tej forr, a fürdőszobában zuhanyzom, meg fogat mosok. Ahogyan a tükörben bámultam gyönyörű pofám (jaja, olyan szép vagyok, ha nő lennék, feleségül venném magam), egy érdekes dologra lettem figyelmes: a tükörképem átlátszott! Még vagy fél percig meredtem a jelenségre, majd behunytam a szemem vagy 10 mp-re. Mire kinyitottam minden okés volt. Annyit biztosan tudok, hogy nem halucináltam, de erről majd később.

 Kijöttem. A te(j)a már az asztalon várt. Mi a fasz? Ki csinálta meg? Talán itt van a barinőm? Az nem lehet, mivel tudom, hogy nem adtam neki kulcsot a lakásomhoz. Tudjátok még friss a kapcsolat. Akkor kicsoda? Hangosan megkérdeztem van-e itt valaki, de nem jött válasz. Körülnéztem. Még a szekrényeket is kinyítottam, és az ajtók mögé is belestem. Semmi... senki. Ekkor arra gondoltam, hogy talán a memóriám űz velem téfát. Soha nem panaszkodtam emlékezetkihagyásra, ha nem számítjuk a vad bulik utáni napokat. Csakhogy már egy hete nem fogyasztottam alkoholt. Kissé félni kezdtem, de nem volt időm rá, mert már így is késésben voltam a sok morfondírozás miatt. Gyorsan bepusziltam a teát, elpöfiztem hozzá egy szál cigit, utána felöltöztem, és irány a meló!

 A garázsból ki a Harley-mat, gázt neki, és előre! Nagyon furcsa képet kaptam: az utak majdnem üresek voltak, holott mindennap (még hétvégén is) embertelen forgalmi dugók vannak. Most viszont 2-3 kocsit láttam csak. Hmm, mintha a The Walking Dead-ben lennék. :D Nem tudtam mire vélni a dolgot. Az üres utaknak köszönhetően hamar helyben voltam! Beparkoltam, és az Empire State Building felé vettem az irányt. He? Zárva! Egy lélek sincs a közelben. Az ESB soha sincs zárva! Kivettem a mobilom, hogy fölhívjam a főnököm. Azaz kivettem volna, ha nem felejtem otthon. Érdekes, 8 év alatt még egyszersem történt ez meg velem. Gondoltam kölcsönkérem valakitől. Szinte egy ember sem volt a közelben. A szemközti épület bejáratánál szerencsére ott ácsorgott egy fazon. Odamentem.

 Nem fogjátok elhinni, de Samuel Jackson volt az! Faterom már látta őt, itt Manhattan-ben, így valamiért annyira nem is lepődtem meg. Köszöntem neki, majd kezet ráztam vele. Tekintete érdekes, és szokatlan volt. Azt kérdezte, hogy hogy a pokolba kerülök ide. Ezt nem értettem. Ekkor egy éles fájdalom hasított hátulról a fejembe. Elvesztettem az eszméletem. Nyilván fejbevágtak valamivel. Nagy fájdalommal a koponyámban ébredtem. Pár percig nem is láttam rendesen. S eközben mintha magamat látnám fogat mosni... majd a szememet behunyni... Gondoltam ez a fejbeverés utáni mellékhatás lehet. Kezeimmel jól megtöröltem szemeimet. Ezután a tejet látom forrni, gyorsan levettem, és a teafiltert kezdtem bele ázt... várjunk csak!

 Olyan dejavú érzésem támadt, de leginkább az foglalkoztatott, hogy mit keresek én itthon, amikor már a munkában voltam, illetve a munkahelyem mellett. Samuel Jackson! Ő is ott volt! Gyorsan, a mobilom! Fel kell hívnom a főnökömet! Felhívtam. Azt mondta minden okés nála, és az ESB-be tart. Megnéztem az időt, 7:00 reggelt mutatott. Nem értem. Mi volt ez? Netán időutazás? Vagy egy másik dimenzióban voltam? Álmodni tuti nem álmodtam, ezt érzem... tudom! Gyorsan a tarkómhoz nyúltam... ott volt. Ott volt a seb, ergo egy kemény dudor, amely pokolian fájt, ha megérintettem. Mondom én, nem álmodtam! Felpattantam a metróra, és dolgozni mentem. Egy Brooklyn-i cégben melózom. Álljon meg a menet! A Harley-m, az Empire St...! Mi a fasz? Úgy érzem, mintha két életet élnék, és mindkettő igazi.

 Eltelt egy hónap. A dudor teljesen eltűnt. Soha nem volt Harley-m, a barátnőmmel már egy éve szakítottam, nem tejjel iszom a teát, és nem csinálok 199 fekvőtámaszt, de még csak MI-vel rendelkező mobilom sincs. És persze nem vagyok egy Brad Pitli sem. De azt a napot soha nem feledem el! SOHA!

 Fordult már elő hasonló valakivel?