Stormrise

Creative Assembly. Egy több mint 20 éves játékfejlesztői múlttal rendelkező brit stúdió, a minden stratégiarajongói igényt kielégítő, díjnyertes Total War sorozat magalkotója. A Spartan: Total Warrior és a Viking: Battle for Asgard nagy melléfogás volt a cég részéről, lássuk hát most, milyen lett legújabb játékuk, az RTS és third person shooter műfajt elegyítő Stormrise!

A SEGA megbízásából készült Stormrise-t korábban úgy reklámozták be, mint ami forradalmasítani fogja a valós idejű stratégiák világát. Teljesen új irányítási mechanizmus PC-n és konzolokon egyaránt, mindez a pergős, akciódús játékélmény jegyében. „Ground braking controls, extensive console RTS camera, the change is coming" - és ehhez hasonló jelmondatokkal szédítettek minket, az igazság viszont az, hogy a Stormrise játszhatatlanul pocsék lett. Ötször ültem neki, de még egy hét után se tudtam megszeretni. Hagytam neki időt, nézegettem a dobozt, engedtem, hogy érlelődjenek bennem az élmények, de mindig ugyanaz lett a vége. Egy óra játék után idegesen téptem ki a tálcából a lemezt. És miért? Elég, ha egyelőre annyit mondok, hogy „ground braking controls", meg „extensive console RTS camera". Puff neki.


A Stormrise története szerint az emberiség a távoli jövőben teljesen elhasználja a Földet, ezért a globális felmelegedéstől tartva a világ tudósai kifejlesztenek egy ózonpótló energiamezőt biztosító hatalmas gépet. Sokáig úgy tűnt, hogy a technika győzedelmeskedik a természet felett, ám az embereknek hamar be kellett látniuk, hogy hatalmasat tévedtek, sőt mindvégig a saját sírjukat ásták. Az energiamező teljesen felborította a Föld működését, sosem látott elektronikus viharok, világszerte tűzvészek és tornádók indultak el, a mélyből egyszer csak feltörő energiáktól pedig a talaj szétrepedt, városok dőltek össze, és milliók haltak meg. A kormány hegyekbe vájt hatalmas bunkerekbe menekítette az embereket, ám a hibernálókamrák csábító melegségét csak a kiválasztottak élvezhették.


Az Esemény óta több száz év telt el, az emberek átaludták a nehéz időket, és hagyták, hogy a természet elrendezzen helyettük mindent. A hibernálóprogram egy szürke hajnalon lejárt, a Földet azonban addigra már egy más faj népesítette be. A magukat „Sai"-nak nevező lények az emberek leszármazottjai, azoknak a kirekesztetteknek az ükunokái, akiket hely híján nem engedtek be a bunkerekbe. Valahogy sikerült átvészelniük a katasztrófát, a megváltozott körülmények miatt pedig egy olyan felgyorsult evolúciós változáson mentek keresztül, hogy mára szinte már semmiben sem hasonlítanak egykori fajtársaikra. Ráadásul nagyon utálják azokat, akik miatt ilyenné váltak!


A játék során a bunkerlakó Echelonok küzdenek meg a kirekesztett Sai-kkal. Story módban rögtön bele is löknek minket a mély vízbe, ugyanis egy ideges nő ébreszt azzal a paranccsal, hogy azonnal ugorjunk be egy harci robotba, mert kitört a háború. Egy gyors tutorial után a mi vállunkat nyomja a feladat, hogy visszafoglalva a Földet győzelemre vezessük nemzetünket. A kampány mellett internetes és lokál hálózatos multiplayer lehetőség, illetve skirmish mód vár ránk, maximum 8 játékosig, 10 pályán.


Forradalmi irányítás és kamerakezelés. Konzolon mindez annyit tesz, hogy irányíthatatlan az egész játék, hiába gyakorolunk órákig, totális csőd és kudarc minden próbálkozás, s a PC-s verzió is csak annyival jobb, hogy öt perccel később kapunk agyvérzést. Most igyekszem felvázolni a kontrolleres kezelést: egy rendes stratégiában kedvünkre mozgathatjuk a kurzort, és úgy forgatjuk, zoomoljuk a kamerát, ahogy csak nekünk tetszik, itt azonban ezeknek búcsút kell mondani. Most a bal kar irányít mindent, és a kurzort a képernyő szélére tolva lehet forgatni a kamerát, amivel ráadásul még rendesen szét se tudunk nézni, lévén mindig fixen rögzített az éppen kijelölt egység háta mögé. Annyit látunk tehát, amit az egységeink is láthatnak az adott pozícióból, és ha el akarunk jutni valahova, akkor kísérgetni kell őket, hogy minden sarkon új célpontot adhassunk meg, ami már csak azért is nagy gáz, mert az útvonalkeresésük egyenlő a nullával, és másodperces késésekkel hajtják csak végre a kiadott utasításokat. Ezt ráadásul el kell játszani mindegyik egységgel, a csoportos kijelölés ugyanis csak nyomokban létezik, komoly sereg mozgatására ne is gondoljon senki.


Minden egységnek világít a feje fölött egy kis ikon, a whip select segítségével így lehet köztük ugrálni. Ezek mindig a képernyőn vannak, nekünk pedig csak annyi a dolgunk, hogy a jobb kar forgatására megjelenő kis kiemelő nyíllal rámutassunk valamelyikre. A kamera ekkor odaugrik a kiválasztott csapathoz, és kezdhetjük újra a pöcsölést, a minden időnket elraboló, kapkodó, sarokról sarokra rohangálást.


Végül is komoly dolgunk nincsen, mert a bázis csak egy oszlopszerű kis építmény, építkezésről és hasonló marhaságokról még hírből sem hallott a játék, mindössze az embereink irányítása a feladat, de felháborító, hogy ezt ilyen körülmények között kell megtenni. A kamera folyamatosan közeli third person nézetben van, szét se tudunk nézni a pályán, a kurzorral baromi nehéz belőni, hogy hova akarjuk küldeni az embereket, ráadásul a képbe is mindig belelóg valami, amitől nem látunk. Botrányosan rossz lett az egész úgy, ahogy van, a béna és időigényes irányítás miatt ráadásul csapataink folyton ki vannak téve a támadásnak, erősítést küldeni pedig szinte lehetetlen. Én mindig eltévedek a pályán, fogalmam sincs, hogy hol vannak az egységek, nem tudom, melyik van közelebb a célponthoz, meg kivel hova kéne menni – totális káosz.


A grafika nem villant nagyot; gyenge összképet látni, se az emberek, se az egységek nem elég kidolgozottak a közeli kameraálláshoz. Egy igazi, C&C-s felső perspektívánál elég lenne ennyi, a repülő egységek irányításakor például nagyon jó minden, de az utcai jeleneteknél ritka gyenge a látvány. Az átvezető videók gagyik, összecsapottak és kidolgozatlanok, ráadásul az SD felbontás csak tovább ront rajtuk. Az animáció pocsék, az emberek természetellenesen mozognak, mindig beragadnak valahova, folyton rángatóznak, a buggyk forognak a tengelyük körül, ha valaki az utukba kerül, akkor azt se tudják hirtelen, hogy merre kéne kerülni. Játék közben idegesítő, hogy folyton benne vagyunk valakinek a seggében, nem lehet átlátni a területet, csak egy neonzöld 3D-s térkép erejéig ugorhatunk ki, az pedig mondanom sem kell, hogy mire elég. Az akció közben folyton pofázó nyegle kis „skacnak" ráadásul annyira irritáló hangja van, hogy inkább őt lőném szét a Saik helyett.


Sokkal többet vártam a Creative Assemblys srácoktól. A Total War bebizonyította, hogy tudnak ők jó stratégiát csinálni, ha nagyon akarnak, ez a stílusokat keverő hibrid viszont baromi rossz ötlet volt. Frusztráló a játékmenete, nem éreztem jól magam egy percig sem, egyszerűen képtelenség megszokni ezt a stratégia és third person shooter egyveleget - életképtelen az egész. Még a gyomrom is belefájdult. Semmiképp se vegyétek meg!