Harry Potter és a Félvér Herceg

Az utóbbi években rendre én tesztelem az aktuális Harry Potter filmek alapján készült játékokat, noha nem sok mindenben hasonlítunk a varázslónak tanuló kollégával. Nekem barna hajam van, kontaktlencsét viselek és általában a hősködést is inkább másra hagyom.

Ennek ellenére J.K. Rowling könyveinek nagy rajongója vagyok, jóllehet, pontosan abba a korosztályba tartozom, ahova az írónő magát, Harry Pottert is elképzelte – Harry gyakorlatilag velem együtt nőtt fel, nagyon jól ismerem a történetét, gyűjtöttem minden kacatot, ami vele kapcsolatos, láttam az összes filmet és természetesen a játékadaptációkat is végigjátszottam. Utóbbi sorozat hosszú és rögös úton ugyan, de két éve a csúcsra érkezett: a Főnix Rendje annyira jól sikerült, hogy akkor nehezen tudtam elképzelni, hogy mit tudnak még kihozni a virtuális Roxfortból az Electronic Arts-nál. Nos, félelmeim beigazolódtak, sajnos az új játék nem múlta felül elődjét, sőt még annak színvonalát sem tudta megtartani – a hatodik rész egyértelműen bukás, hamarosan Ti is meglátjátok, hogy miért.


Az előző játék – mégha nem is volt tökéletes - egyszerűen lehengerelt. Példaértékű alkotás volt, amely tökéletesen megállta a helyét a sok tucatadaptáció között: tökéletesen visszahozta a Harry Potter univerzum hangulatát, s játékmenetében is rendkívül szórakoztató volt. A készítők elvettették a negyedik rész borzalmas koncepcióját, s teljesen más oldalról közelítették meg a roxforti kalandozásokat; szabadon járhattuk be a varázslóiskolát, odamentünk és azt csináltunk, amit csak akartunk. Hihetetlen élmény volt felfedezni a portrék mögött húzódó átjárókat, segíteni a bajba került diáktársainkon, miközben papírforma szerint megmentettük a világot Voldemort csínytevéseitől.


Éppen az előző rész remek szereplése miatt voltam szkeptikus a film körüli gondok okozta féléves késéssel megjelent Félvér Herceggel szemben. Nyilvánvaló volt, hogy a játékmenetet már nehéz továbbfejleszteni, az új részt egyedül a játéktér és a játékbeli lehetőségek kibővítése mentette volna meg a kínos lehúzó kritikáktól. Tesztalanyunkról azonban süt, hogy a készítők félvállról vették a feladatot, meg sem próbálták kijavítani az előző epizód hiányosságait, újdonságokkal pedig csak elvétve találkozhatunk. A legnagyobb baj mégis az, hogy „továbbfejlesztések" címén a pozitív dolgokat is elrontották, s úgy leegyszerűsítettek bizonyos játékelemeket, hogy az anyag aligha fogja szórakoztatni a hardcore réteget. A szabad játékmenet megmaradt, a lehetőségeink továbbra is tágak, azonban mégis illúzióromboló, hogy mindent a szánkba rágnak, a feladatok pedig egyszerűek és önismétlők. A kibővült Roxfortban gyakorlatilag csak az fog eltévedni, aki szándékosan nem akar célba jutni, küldetést pedig maximum az irányítás fogyatékosságai miatt leszünk kénytelenek újrakezdeni. Nintendo Wii-n ez az ügyességi játékmenet tökéletesen megállná a helyét és élvezhető is lenne, én viszont akciójátékot akartam a pénzemért, nem pedig egy hirtelenjében összedobált, minijátékokra építő, sztori nélküli, pár óra alatt végigjátszható fércmunkát.


Pontosabban, lenne történet, csak a készítők a filmesek iránti jóindulat miatt (egyesek még mindig azt hiszik, hogy a játékosok egészen a film megtekintésééig nem akarják megismerni a sztorit) alaposan megvagdosták azt, aminek köszönhetően a játék fő csapásvonala egy délután alatt végigtolható. A történet is sokat sérült, komoly hiányosságokat és kihagyásokat érezni itt-ott. Harry Potter a hatodik évét kezdi meg a Roxfortban, s bár egy átlagos diák örülni szokott annak, hogy hamarosan befejezi az iskolát, az ő gondjai mégis egyre sűrűsödnek: Voldemort erősödik, az ellene folyó harc pedig egyre kilátástalanabbá válik. Mindenhol halálfalók (ők a nagyúr csatlósai) jelennek meg, egyre több civil esik áldozatul, s Dumbledore, aki ezúttal különórákat is tart hősünknek Voldemort múltjáról, kétségbeesettnek látszik. Harry ezúttal egy rejtélyes könyvre, a Félvér herceg jegyzeteire is rábukkan, aki jótanácsokkal látja el őt tanulmányai során. Hogy miként oldódnak meg a rejtélyek, vagy éppen hogyan fordul drámaira a befejezés? Nos, ez nagyvonalakban a játékból is kiderül, viszont annyira komolytalan tálalásban, hogy az embernek még a filmtől is elmegy a kedve.


Az új részből egy csapásra sikerült kiölni minden hangulatot. Valahogy már nem tűnik élettelinek a Roxfort, a grafika elavultsága kiábrándító, a borzasztó szinkronhangok és a nem túl jó irányítás pedig néha az őrületbe tudnak kergetni. Mint mondtam, a játékmenet alapvetően a régi maradt. Harryvel szabadon járkálhatunk a varázslóiskola épületében, igaz, az csak szép fokozatosan tárulkozik ki előttünk. Az események jóval gyorsabban történnek, mint korábban, gyakorlatilag minden sztorihoz kapcsolódó feladat elvégzése után vár ránk egy arc, aki mondja, hogyan és merre tovább. Természetesen nem kötelező foglalkozni vele, sőt ajánlott néha elkalandozni, hogy ne érezzük kidobott pénznek a játék árát. A gond csupán annyi, hogy hiába járjuk be keresztül-kasul a kastélyt, az már messze nem tartogat annyi érdekességet számunkra, mint az előző részben. Egyrészt a bejárható terület csak minimálisan bővült, a megmaradt részek már ismertek, másfelől ezúttal diáktársainkkal sem tudunk leállni csevegni, a felfedeznivaló extrák száma pedig alaposan redukálódott.


Mit tud csinálni az, aki hősködés helyett inkább csak kikapcsolódna néhány óra erejéig a varázsvilágban? Nos, mindenekelőtt gyűjtögethet. Akár akar, akár nem, érdemes, hiszen jelentősen növeli játékidő hosszát, emellett pedig temérdek achievement jár az összegyűjthető Roxfort-címerekért. Aki szereti, hogy fél percenként felvillan a képernyőn a szürke „Unlocked" felirat, az imádni fogja az új Harry Pottert, ugyanis a játékban gyakorlatilag már az orrtúrásért is gamescore jár. A címerekből egyébként 150 darab van elrejtve a kastély területén, némelyikükhöz könnyebb hozzáférni, míg valamelyikükért küzdeni kell. A falra szerelt darabokat például más tárgyakkal kell leverni a helyükről, míg a susnyásban elrejtetteket ki kell pörkölni a helyükről – jópofa, csak százötvenszer tényleg nagyon unalmas tud lenni. Érdekesség, hogy 25 címert pici címerekből kell összerakni, amelyeket hétköznapi tárgyakból, lámpákból, szobrokból tudunk kiszedni – szintén nem sok értelmét látom ennek, de a játékidő egyre hosszabb lesz, és ez jó.


Csatlakozhatunk majd különféle klubokhoz is. A klubokban bájitalokat főzhetünk, párbajozhatunk és végre kviddicsezhetünk is, természetesen lehetőleg minél több pontot gyűjtve. Ezek nem többek egyszerű minijátékoknál, viszont pár alkalomra nagyon élvezetesek tudnak lenni. A gond viszont megint csak az, hogy szinte ezekre épül az egész játék. Néha úgy éreztem, Harry már sehova nem indul el egy kis főzöcskézés nélkül, vagy, hogy mindenki utálja az iskolában, mert állandóan kihívják párbajra, hogy elkenjék az arcát. A bájitalfőzés ötlete egyébként valóban jópofa, mégha nem is új. Ilyenkor egy nagy üstbe kell bedobálni, vagy önteni a hozzávalókat, illetve kevergetni és forralni a készülő löttyöt, míg a színe megfelelő nem lesz. Nehezítésképpen számláló ketyeg mellettünk, ha pedig valamit elrontunk, sűrű füst tölti meg a helységet, amivel nem árt külön foglalkozni, ha látni is szeretnénk valamit. A kviddics visszatérésének külön örültem, igaz, ez sem lett túlbonyolítva: csak a fogó pozíciójában mérethetjük meg magunkat, ott is csak csillagokon kell átrepülnünk, hogy le ne maradjunk a cikesz mögött. A párbajok jelentenék az akciót, ám a megvalósítás már meglehetősen bárgyú lett. Egy kezemen meg tudom számolni az elpuffogtatható varázslatokat, ráadásul hamar rá lehet jönni a nyerő taktikára is – ellenfeleink sem trükköznek sokat, az ügyesebbek is csak többet ugrálnak ide-oda. Utóbbi játékot egyébként egy barátunk ellen is kipróbálhatjuk, gyanús viszont, hogy egy-két körnél többet nem ér meg ez a mód sem.


Valljuk be, ez így kevés. Ötletes, ideig-óráig elégséges, de egyébként harmatos próbálkozás az előző részhez képest. Félreértés ne essék, ott sem találkoztunk szenzációs ötletekkel, viszont néhány ottani apróság hiányzik, s ezzel együtt a hangulat sem a régi. A Félvér herceg hamar unalmassá válik, hiszen egyébként is egyszerű a játék (ha eltévednénk, egyetlen gombnyomásra ott terem Félig Fejnélküli Nick, aki elvezet bennünket bárhova), ráadásul nem is túl változatos. A borzasztó grafika és szinkronhangok viszont még rátesznek erre, s gondoskodnak arról, hogy egy pillanatra se kaphasson el minket a Potter-láz. A külcsín gyakorlatilag nem változott a két éves elődhöz képest, amely már akkoriban sem volt egy szép játék. A szereplők teljesen élettelenek, a lányok haja úgy libben arrébb a szélben, mint egy darab hús. A textúrák mintha itt-ott élesebbek lennének, ilyen minőségű feljavítást azonban még én is megcsinálok egy ötperces Photoshop-kúra keretében.  A szinkron is förtelmes, látszik, hogy a színészek beleélés nélkül, némi plusz gázsi reményében mondták fel egymondatos szövegeiket. Idén ráadásul a magyar szinkron is elmaradt, noha minden bizonnyal sokat javított volna az élményen – ezúttal egyszerű feliratozással kell beérnünk. Dicséret jár viszont a zenéért és más hangokért: nagyon ötletesnek tartottam, ahogy a készítők a háttérzene megvágásával játszottak.


Sok tekintetben csalódás volt az új Harry Potter játék. Egyrészt rendesen elvette a kedvem a filmtől, másfelől egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért nem hagyták úgy az egészet, ahogy az ötödik résznél befejezték. Akkor is lehúztam volna – én már csak ilyen vagyok -, viszont biztosan több pontot kapott volna, mint most. A Félvér herceg rövid, egyszerű, érdektelen és csúnya. Nem hangulatos, és csak az első fél órában élvezetes a játékmenet is. Ez most egy nagyon jó indulatú hatos, legközelebb viszont már nem leszek ilyen finom és nőies.