Soul Calibur V teszt

Sokan úgy gondolják, hogy az utolsó igazi Soul Calibur a második rész volt, és, hogy azóta a sorozat mélyrepülésben van, s végül az lesz a sorsa, hogy a Street Fighter és a Mortal Kombat mellett szépen lassan eltűnik majd a süllyesztőben. S habár úgy gondolom, hogy a Tekken valószínűleg tényleg így végzi majd, ha csak nem rázzák nagyon gatyába valamikor a közeli jövőben, a Soul Calibur esetében erről egyelőre szó sincs. A negyedik rész igenis jó volt, még akkor is, ha néhány változása, főleg a Soul Crush rendszer nem igazán nyerte el néhány régi fanatikus tetszését. Pedig az is jó volt. És jól is nézett ki. Mármint nem a Soul Crush, hanem a játék.


S, most itt az ötödik rész, ami további változásokat és fejlesztéseket hoz a játékmenetbe, kicsit logikusabbá ugyanakkor összetettebbé téve a dolgokat. Először is a legfontosabb a Critical Gauge-nak nevezett sávunk, mely menet közben folyamatosan töltődik, és többféle dologra használhatjuk el. A leglátványosabb a Critical Edge támadás, ami elhasznál egy egészet, s kategóriájában nagyjából a Mortal Kombat X-ray támadásaival van egy szinten. Azzal a különbséggel, hogy itt persze nincs röntgen, csupán kapunk egy nagyon erős és nagyon látványos mozdulatsort, amivel kiválóan meglephetjük a felkészületlen ellenfelet. A másik lehetőségünk a Brave Edge, ami egy negyednyi csíkot használ el, és az adott karakter egy-egy mozdulatának a felturbózott verzióját eredményezi, nyilvánvalóan több sebzéssel.


A Critical Gauge-t azonban nem csak támadásra fogjuk használni, hanem védekezésre is, és ez lesz a játéknak azon része, ami valószínűleg ismételten csak sokaknak nem fog tetszeni. Ez az úgynevezett Guard Impacting, amikor elháríthatjuk az ellenfél egy-egy támadását, és most már ez is erőforrásba kerül. Ami persze két dolgot jelent: nem használhatjuk korlátlanul, illetve amikor használjuk, elszívja az erőforrást a Critical Edge és a Brave Edge elől. A védekezés tehát egy taktikai elemmé változott, azonban a fejlesztők behoztak még egy dolgot ennek részleges áthidalására: ez a Just Guard, amikor éppen az adott támadás előtt nyomjuk meg a védekezést, majd el is engedjük egy pillanat múlva. Mindettől függetlenül azonban megmaradt a Soul Calibur IV rendszere is, miszerint ha sokat védekezünk, a karakterünk egy idő után megtörik.


A fejlesztők tehát láthatóan nem díjazzák a túlzottan védekezésre épülő játékot, és inkább az agresszív, gyors meneteket szeretnék erőltetni. Amivel alapvetően nincs is gond, de sok régebbi játékos érezheti úgy, hogy korábban jó volt a védekezésben, most pedig direkt bünteti a játék. Nos, ehhez sajnos hozzá kell szokni. Akinek sikerül, az megtalálhatja napjaink egyik legélvezetesebb verekedős játékát a Soul Calibur V-ben, akinek pedig nem, annak elképzelhető, hogy a legrosszabb élménye lesz a sorozat történetében.


Utóbbi egyébként nem csak a játékmenet miatt következhet be, hanem azért is, mert érthetetlen módon a készítők számos régi klasszikus karaktert lecseréltek. Nincs például sem Taki, sem Xianghua, sem pedig Sophitia, helyettük viszont vannak új karaktereket, akik körülbelül ugyanabban a stílusban küzdenek, mint elődeik, és a legtöbbször hasonlítanak is rájuk. Sophitia helyett rögtön két karaktert is kapunk, a gyerekeit, Patrokolost és Pyrrhát, Taki helyett érkezik a tanítványa, Natsu, míg Xianghuát a lánya, Leixia váltja, de rajtuk kívül is kapunk még néhány új karaktert. Persze nem kell aggódni, azért a legtöbb kedvenc visszatér, így nem marad ki sem Mitsurugi, sem Cervantes , sem pedig Siegfried vagy Ivy – aki mellesleg (öö) sohasem fog megöregedni, úgy néz ki. Meglepetésnek pedig ott van Ezio, az Assassin’s Creed főhőse.


Ha sikerült túltennünk magunkat azon, hogy kedvenc karakterünk ezúttal esetleg csak átnevezve tér majd vissza, akkor még túl kell lépnünk azon is, hogy a Soul Calibur V a sorozat hagyományaitól eltérően elég kevés egyjátékos lehetőséget tartogat. Kapunk egy sztori módot, ami körülbelül 3 órás elfoglaltságot jelent, és gyönyörű átvezető videók kísérik, de a történet és a játékmenet tekintetében ne tessék  semmi extrára gondolni, itt még azért nem vagyunk a Mortal Kombat szintjén. Az, hogy egyáltalán nem borzalmas ez a játékmód, valószínűleg annak köszönhető, hogy az Asuras Wrath fejlesztésével is foglalatoskodó CyberConnect 2 készítette, amolyan vendégfejlesztőként.


Ezen kívül játszhatunk még Quick Battle-t, ami a nevének megfelelően véletlenszerű, AI irányította ellenfelekkel rak össze, akik erőssége a leggyengébb E5-től a legtáposabb A1-ig változik. Ennél sokkal érdekesebb azonban a Legendary Souls néven futó játékmód, amit kizárólag a mazochistáknak találtak ki, és még a legtürelmesebbek idegeit is szét fogja feszíteni egy idő után. Itt egymás után kell megküzdenünk a sorozat legerősebb karaktereivel , mintha csak az arcade módban lennénk, de olyan legendák is feltűnnek, mint a Soul Edge-dzsel hadonászó Cervantes, és a Soul Caliburt használó Siegfried.  Könnyen lehet, hogy ez a legnehezebb játékmód, ami valaha a videojáték-iparban létezett, nálam egy kontroller bántja majdnem, szerencsére kinéztem a nyugisan szálingózó hóra, és megnyugodtam.


Ha tehát nem kívánjuk tönkretenni magunkat, valószínűleg inkább az online felé fordulunk, ahol a Soul Calibur V szerencsére nem ábrándít ki: a Mortal Kombat rendszeréhez nagyon hasonló, fejlett online lobby vár ránk, ahol a szobában tartózkodó játékosok bármikor kihívhatják egymást. Ha pedig éppen ehhez sincs kedvünk, akkor ott a minden korábbinál részletesebb és ütősebb karakterkészítő, ahol a női modelleken szabadon kiélhetjük perverz fantáziánkat. Így tehát összességében, habár talán nem nyújt annyit, mint az előző részek, a Soul Calibur V azért mégiscsak egy nagyon összetett, nagyon technikás és nagyon hangulatos játék. Már csak azt kéne a fejlesztők tudtára adni, hogy kellene egy átfogótt tutorial mód, hogy az újoncok is bele tudjanak tanulni.