Erdély varázslatos hely, a Kárpátok hófödte bércei szegélyezik, hazafi székelyemberek barátságosan fogadják a látogatókat, puliszkát kanalazhatunk, önjelölt magyarságtudattól megéhezve - mindenkit egy combos kirándulásra sarkalnánk, elvégre soha nem késő ellátogatni a régi Magyarország keleti határára. A budapesti Neocore Gamesnél 15 dollárba kerül a vonatjegy erre a kalandra, eltekintve attól, hogy pár évszázaddal korábban járunk a The Incredible Adventures of Van Helsingben és a vadonban mindenféle vérszomjas rémségek lesnek a gyanútlan utazóra. Ez a fickó már nem az, akit a giccses Hugh Jackman-féle filmből ismersz, a felülnézetes akció-RPG-t nem kevés misztikummal locsolták meg, stílusát tekintve a gótikus-noir jelző illik rá, bár a színvilága ettől eltekintve gazdag. A mítoszt a Drakula-történetek ihlették, de szerencsére a lányok és fiúk egy viszonylag szerethető karaktert állítottak a középpontba. Káprázatos kelet-európai helyszíneken fordulunk meg, öljük a szörnyetegeket, ahogy a puskapor és a kard engedi, és közben széles karimájú kalapunk rendíthetetlenül a helyén marad.


Még mielőtt valaki elhinné, hogy a Diablo III és a Torchlight 2 mellett értelmetlen egy újabb akció-RPG-vel előrukkolni, el kell mondjuk, hogy nem. A Van Helsing-játék sok tekintetben még ezeken a darabokon is túltesz. A mechanika működik, az ellenfelek változatosak, a fejlődés követhető és kiegyensúlyozott, rengeteg apró rejtett poén színesíti a játékot, és lootolni még mindig élvezetes, hiába gondoljátok úgy, hogy a műfaj egy helyben toporog. Már a bétateszt alatt is sejtettük, hogy egy újabb magyar gyöngyszemmel gazdagodunk és nem kellett csalódnunk a végleges változatban sem. Ritkán mondunk ilyet, de már az első perctől kezdve magával rántott az egész, az irányítás kellemes, a belerázódás könnyű, s csak néha zsibbadtunk el a folytonos kaszabolás alatt, de melyik hasonló produktumban nincs így?


Főhősünk apja a hírhedt Abraham Van Helsing professzor, a fia folytatja a családi hagyományt, s mikor juniorunk levelet kap a londoni kúriájába címezve, elindul Borgoviába, hogy véget vessen a környéken elszaporodó rémtetteknek. Bár a papa árnyékában nehéz boldogulni, szereplőnk cinikus beszólásokkal próbál elismeréseket kicsikarni, több-kevesebb sikerrel. A vándorútra a bájos szellemlény, Lady Katarina is elkíséri, aki a családot szolgálja már időtlen idők óta. Persze korából pár évszázadot letagadhatna simán, pluszban a súlyfeleslegtől sem kell tartania, tekintve, hogy a föld felett lebeg. Habár Van Helsingnek nem nagyon akaródzik igénybe venni a segítséget, azért nem egyszer a lány húzza ki hősünket a slamasztikából. Halandó formájában folyton a dekoltázsába látunk, kísértetként pedig a harcban is méltó társunk lesz. A történet elején egy rajtaütés folyományaként kénytelenek vagyunk kerülő úton megközelíteni a Borgoviát, ám csakhamar kiderül, hogy a helyezet sokkal elkeserítőbb annál, mint azt elsőre hittük. Lesz itt vérfarkasinvázió, ruszalkatámadás, vámpírok, agancsos fejű bestiák az erdő ősi, göcsörtös fái közt, szép nagy játszóterek, ahol nem feltétlen egyetlen mederben csörgedezik az akció, hanem némileg szabadon kóborolhatunk. Persze a vidék sanyarú sorsáért sokkal földhözragadtabb gonoszság felel, a titkok lelepleződnek, Van Helsing hőssé válik és mindez egy szép nagy csattanóval zárul.


Oké, ha a történetet könyvalakba körmölnénk, nem biztos, hogy bestseller válna belőle, viszont az úton-útfélen felbukkanó szatirikus, kétértelmű, ízes párbeszédek tényleg kellemes hangulatot árasztanak. Ezzel nincs gond. De mi a helyzet a játékmenettel, mitől lesz ez olyan szerepjáték, amit alternatívaként is érdemes kipróbálni? Miért éri meg újra nekiveselkedi, és egészen másmilyen karakterstílussal érvényesülni? Manapság már nem járható út a Diablo III-at másolni, főleg, hogy az ihletőben sem volt fenékig tejfel az élet. Megnyugodhatunk: egészen testhezálló megvalósításban füstöl majd az egerünk két gombja: a baloldali az alapvető támadásokért felel, a jobb oldali pedig a speciálisakért, melyekből van egy halom, s folyamatosan egyre több és jobb, attól függően, hogy a távolsági, vagy a közelharci fegyvereket, avagy a mágiát preferáljuk.  Persze a durvább támadások manába kerülnek, trükközni meg muszáj, elvégre az alapcsínyekkel nem megyünk semmire, főleg, ha az egész képernyőt betöltő falkák ugranak a torkunknak. A harcrendszerbe való körülbelül kétperces belerázódási idő szerintünk nem sok, ha a felhasználóbarát szóra keresel illusztrációt, a Van Helsing-játék tájékán jó helyen kapirgálsz. 


Egyetlen gombnyomással átválthatunk közelharci, illetve távolsági fegyverekre, nem kell külön megnyitnunk hozzá az eszköztárat, így aztán gyakorta nyomkodjuk majd az R-gombot. Távolról megtizedelve az ellenséget célravezetőbb és életmentő megoldás, hiszen ha a fogak minden irányból szaggatják hősünk bőrét, hamarjában alulról szagolja majd Katarinát. A kihívás még normál szinten is izzasztó, s a helytállás legfontosabb szabálya a megfelelő felszerelés. Nem csupán a magunk cuccaival kell törődnünk, hanem a csatlósunkéval is. Megannyi kard, muskéta, pisztoly akad a kezünkbe, nem kevés időt töltünk el azok összehasonlításával – egyfajta eufórikus állapotot okoznak a különféle mutatók és DPS-ek bogarászása, drog ez, ha mondom. A felesleget pedig lepasszolhatjuk a legközelebbi árusnál, vagy ha lusták vagyunk gyalogolni, elküldhetjük Katarinát is („… és hozz sört is, asszonyállat!”).


Külön jó pont, hogy szintlépéskor nekünk kell kiosztanunk a kapott pontokat a tulajdonságainkra, majd terebélyes skillfákon frissíthetjük a megszerezett képességeket, netán újakat aktiválhatunk. A kínálat bőven az elvárható szint felett van, ha igazán hardcore arcok vagyunk, egészen mélyen elmerülhetünk a kunsztok variálásában. A trükkök és aurák szintén fontos részét képezik kalapos úr repertoárjának. Az előbbivel különféle képességek között válhatunk gombnyomásra, míg az aura bármennyire is egzotikusan cseng, voltaképpen a passzív skilleket jelöli. A trükkökkel akár gyógyíthatjuk is magunkat, ám figyelembe kell venni, hogy egy ideig eltart, mire újra bevethetjük őket. A játékban rá kell éreznünk a pontos időzítésre, elvégre a helytelen döntés sokszor az életünkbe kerül. Amíg barátkozunk a rendszerrel, vegyük figyelembe, hogy a halál folyton ott lohol a sarkunkban. Igen, ha nem vagyunk hozzászokva az agymunkához, talán értetlenül állunk majd a Neocore alkotása előtt.


Ejtsünk szót még a perkekről is, ha nem lenne már nélkülük is kellően élvezetes ez a hungarikum. Minden negyedik szintlépéskor egy perket is választhatunk magunknak, melyek további bónuszokkal vértezik fel a karakterünket, pl. százalékos járulékokat adnak a mágia-ellenálláshoz. Az egyiknél lehetőségünk lesz arra, hogy nagyobbakat sebezzünk, ha drasztikusan fogy az életerőnk. S ez még csak a jéghegy csúcsa: a The Incredible Adventures of Van Helsingben minden eszköz adott arra, hogy olyan hőst kreáljunk, amilyet szeretnénk, ám mindenekelőtt a túlélésre kell berendezkedünk. Bár a megjelenés utáni napokban jó pár buggal találkozunk, játék folyamatosan javul és frissül, a négyfős kooperatív mód pedig az egyik aduász. Minden játékos egy-egy Van Helsinget irányít, ami ugyan kicsit furcsán jön le, de a palástok és páncélok variálásával azért meg tudjuk őket különböztetni. 


Látvány terén abszolút elvarázsol a játék, a városok élnek, a vadon pedig buja növényzetével, csörgedező patakjaival hűen visszaadja a 19. századi Kelet-Európa feelingjét. Nem beszélve a kazamatákról sem, ahol soha nem tudhatod, hogy melyik forduló után ugrik valaki a torkodnak. A Neocore belső fejlesztésű engine-je szépen muzsikál még középkategóriás vasakon is, a stíluson belül pedig állva hagyja a konkurenciát, nincs mese. A két főszereplő szinkronja telitalálat, csipkelődéseiken jókat kuncogunk majd, talán a falusiak álakcentusa túlzó egy kicsit, de a hangzásvilágon tényleg nem eshet csorba és ide értjük a lágyan simogató és pattogósabb dallamokat is. Mind összetettségében, mint játszhatóságában tisztességes alkotást nyújtottak át a magyarok, ráadásul remek áron, magyar felirattal. Még szerencse, hogy a nehézségből fakadóan a casualok jó eséllyel lemorzsolódnak, így multiban sem utolsó a játék, bármikor találunk magunknak partnert. A csapat minden tekintetben megütötte az elvárható szintet, hibái vannak persze, de elfogultság nélkül megbocsátható mindegyik. Külön öröm, hogy Van Helsing kalandjaiból trilógia készül, a második részt már bejelentették és jelen cikkünk tárgyával még idén megismerkedhetnek az Xbox tulajok is.