A legjobb ASUS cincogók, amikkel senki sem lőhet mellé

Link másolása
Gaming egerünk kiválasztását nem szabad a véletlenre bízni, hiszen nem kisebb feladat hárul rá, minthogy virtuálisan meghosszabbított kezünkként rögtön véghez vigye a gondolatainkban megszületett mozdulatokat. Most összeszedtük az ASUS legjobbjait!

Ebből kifolyólag egy rosszul megválasztott rágcsáló valósággal pokollá teheti számunkra a játékkal eltöltött szabadidőnket, azonban a tökéletes társ megtalálása sem annyira egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. A számos lehetőség között könnyedén elveszettnek érezhetjük magunkat, ami rendszerint azt vonja maga után, hogy a megannyi számadat és ár összevetéséből csak az utóbbira figyelünk oda igazán, hiszen ami sokba kerül, az biztos jobb. Bár ez az esetek többségében valóban igaz lehet, egyáltalán nincs kőbe vésve és korántsem biztos, hogy amit kétszer annyiért vásároltunk meg, az kétszer annyit is tud a többiekhez képest.

És pontosan ebben nyújt számunkra segítő kezet az ASUS, akik korábban már többször bebizonyították, hogy értenek a játékosok nyelvén és rendre olyan perifériákkal állnak elő, amik közül a hardcore, valamint a casual felhasználók egyaránt megtalálhatják a számításaikat. Alább az ASUS egérfelhozatalából négy különbözőt mutatunk be nektek, amelyek ugyan más és más felhasználásra termettek, minőség terén egyikük sem ismer kompromisszumot, legyen szó akár egy profik számára gyártott fenevadról, vagy otthoni használatra készült, valamivel olcsóbb cincogóról.

ROG Harpe Ace Aim Lab Edition – legjobb profi és hobbi e-sportolók számára

Kezdjük a zászlóshajóval, a profik számára készült ROG Harpe Ace Aim Lab Edition-nel, amivel felvértezve könnyedén az online ranglisták élén találhatjuk magunkat. A mindösszesen 54 grammos vezetéknélküli egér valódi e-sportolók bevonásával készült, ennek köszönhetően pedig minden egyes tulajdonsága a pontosság és a gyorsaság körül forog. A 36 ezer dpi-s ROG AimPoint optikai érzékelővel ellátott vadállat tűpontos mozdulatokat tesz lehetővé, ráadásul a kábelek mellőzése sem zavar bele az összképbe ROG SpeedNova vezetéknélküli megoldás miatt, ha azonban mégis zavarna minket a kötetlenebb mozgás, akkor bármikor rádughatjuk a gépünkre az USB csatlakozónak hála.

Természetesen egy ennyire komoly gépezet esetében a tartósság kifejezetten fontos és szerencsére az ASUS ezen a téren sem spórolt semmin, a beépített ROG mikrokapcsolók több, mint 70 millió kattintást is kibírnak. Emellett az egér burkolata ugyancsak alapos törődést kapott, a ROG Paracord vezetéknek, valamint a 100%-os teflon egértalpaknak hála könnyedén suhanhat bármilyen felületen, miközben a stabil tartást biztosító csúszásmentes fogómatricákkal mindig urai lehetünk a helyzetnek. Utóbbiak nemcsak praktikusak, de stílusosak is, így általuk még inkább testreszabhatjuk kis egerünk küllemét, azonban emellett a belbecsbe is alaposan belekontárkodhatunk majd!

Összesen 5 programozható gombot kapunk, amiket a DPI beállításunkkal egyetemben bármikor elmenthetünk a többféle profilnak hála, melyeket játszi könnyedséggel hozhatunk elő az aktiválásukhoz szükséges gombkombinációkkal. Ha pedig ez a temérdek lehetőség megrémítene minket és nem éreznénk rá a tökéletes összeállításra, akkor segítségül hívhatjuk az Aim Lab Settings Optimizer-t, ami tulajdonképpen arra hivatott, hogy pár egyszerű gyakorlat teljesítését követően automatikusan beállítsa a számunkra leginkább kézenfekvő értékeket, ezáltal sarkallva minket a fejlődésre. Egyébként, ha mégsem lennénk biztosak a dolgában, akkor az ingyenesen elérhető ROG Armoury Crate-ben bármikor felülbírálhatjuk az általa javasolt adatokat, de jó tudni, hogy a gépnek mindig igaza van.

Ugyancsak itt tudjuk majd beállítani a számos RGB-s lehetőség közül a leginkább tetszőt, aminek köszönhetően nemcsak az online térben tudunk majd villogni a gamer egerünkkel, hanem otthon, az asztalnál is. Tökéletes ergonómia, letisztult küllem és stílusos megjelenés, ez lenne tehát a ROG Harpe Ace Aim Lab Edition profiktól, nemcsak profiknak.


ROG Gladius III Aimpoint Wireless – legjobb otthoni gamingre

Másodikként itt van nekünk a ROG Gladius III Aimpoint Wireless, ami sok mindenben megegyezik az előbb már bemutatott ROG Harpe Ace Aim Lab Edition-nel. Itt is egy elképesztően precíz, 36 ezer dpi-s ROG AimPoint optikai érzékelőt kapunk, ami 650 ips sebességgel és 50 g-s gyorsulással, valamint 1000 Hz-es lekérdezési gyakorisággal csak azon dolgozik, hogy egyetlen felesleges mozdulat se csússzon be az éppen aktuálisan játszott játékunkba. Ugyancsak megkapjuk a ROG SpeedNova vezeték nélküli technológiáját, aminek hála alacsony késleltetéssel számolhatunk, viszont itt is megvan a lehetőségünk arra, hogy ha kábellel szeretnénk használni, akkor az USB-nek köszönhetően bármikor rádughatjuk a gépünkre. Ha mégis enélkül óhajtjuk megfuttatni, nem kell félni a lemerüléstől, mivel a nagyjából 120 órás üzemidővel ráérünk pár naponta töltőre rakni.

Ennél a típusnál hat darab gombot programozhatunk kedvünkre és szintúgy megkapjuk a könnyebb kezelhetőséget lehetővé tévő ROG Paracord kábelt és a 100%-os teflon egértalpakat, valamint a csúszásgátló fogómatricákat is, szóval ezen a téren szintén nincs nagy differencia a fenti tesóhoz képest.

Ahol azonban észrevehetünk majd pár különbséget, az a kialakítás. Az egér ugyanis kizárólag a jobb kezesek számára használható kényelmesen, valamint jóval nehezebb, egészen pontosan 79 grammos a kicsike, aminek megvannak az okai. Egyrészt a nagyobb méret, másrészt pedig a cserélhető ROG mikrokapcsolók, valamint a tengelyen forduló gombok kialakítása miatt, amik egyébként garantálják a 0 ezredmásodperces késleltetést. Külön érdekesség, hogy a ROG Gladius III Aimpoint Wireless más 3 tűs mechanikus és 5 tűs optomechanikus kapcsolókkal is kompatibilis, amiket pofonegyszerűen lehet cserélni, ezáltal és persze az ingyenesen használható ROG Armoury Crate-tel felvértezve kívül-belül könnyedén személyre szabhatjuk az egerünket.


TUF Gaming M4 Air – legkönnyebb

A 16 ezer dpi-s érzékelővel és hat programozható gombbal megáldott TUF Gaming M4 Air már első ránézésre sem egy szimpla egér, ami nem is véletlen, hiszen a megalkotásánál a könnyedség volt a legfőbb szempont. Az ultrakönnyű Air Shell borítással felvértezett gaming egér mindösszesen 47 grammot nyom, aminek köszönhetően szinte súlytalanul száguldozhat az egérpadunkon. Természetesen ez a kialakítás megkívánja a sokkal körültekintőbb belsőt is, hiszen a lyukacsos vázon keresztül bármi pillanatok alatt bejuthat a perifériánk belsejébe, ami egy másfajta egér esetében akár végzetes is lehetne.

De nem a TUF Gaming M4 Air-nél, aminek a NYÁK-lap IPX6 szabványnak megfelelő cseppálló védőbevonata védelmet jelent a pára és az egérre fröccsenő folyadékok ellen, ezáltal biztosítva a hibátlan működést még a leghevesebb összecsapások közben is. Az pedig már csak kellemes extra, hogy az ASUS Antibacterial Guard kezelés megelőzi a baktériumok elszaporodását rajta, ezáltal tisztán és fertőzésmentesen tartva az egér teljesen felületét, valamint a gombokat.

Ezeken felül kapunk olyan extrákat is, amik a fentebb már emlegetett másik két egérben szintúgy helyet kaptak. Ilyen például a TUF Gaming Paracord kábel, ami kevésbé gubancolódik használat közben és persze a 100% teflon anyagú egérlábak, amik a habkönnyű súllyal kiegészülve olyan érzést kelthetnek használat közben, mintha semmi sem lenne a tenyerünk alatt. Ezek mellett nyilván kompatibilis az ingyenesen használható Armoury Crate-tel is, amiben teljes egészében személyre szabhatjuk az egerünket, legalábbis belül, mivel az egyedi kialakítás miatt nem kapott RGB fényeket, így aztán azokról le kell mondanunk.


TUF Gaming M3 Gen II – legjobb ár/érték arány

Végül pedig, de nem utolsó sorban itt van a TUF Gaming M3 Gen II, ami a ROG Gladius III Aimpoint Wireless-hez hasonlóan szintúgy a jobb kezesekre lett tervezve és amivel az ASUS leginkább az átlag felhasználók körébe igyekszik betörni. Az ultrakönnyű, mindösszesen 59 grammot nyomó egér egy 8000 dpi-os érzékelőt kapott, aminek érzékenységét négy szinten keresztül állíthatjuk, természetesen akár játék közben is. A külső kialakítása nemcsak kézreálló, de meglehetősen strapabíró is, hiszen mind a cseppekben érkező támadásoknak, mind a pornak játszi könnyedséggel ellenáll. Emellett megkapta még a TUF Gaming M4 Air-ben már látott ASUS Antibacterial Guard kezelést is, aminek hála búcsút inthetünk a baktériumoknak és egyéb láthatatlan veszélyeknek egyaránt.

Ugyancsak a masszivitást erősíti a több, mint 60 millió klikkelésre garantált mikrokapcsolók, valamint a 100%-os teflon anyagú egérlábak, amik tökéletesen rajta tartják kedvencünket az egérpadunkon. Ebben az esetben sem kell lemondanunk az RGB okozta gyönyörökről, amiket ezúttal is az ingyenesen használható Armoury Crate-ben szabhatunk testre, természetesen a hat programozható gomb, illetve egyéb nyalánkságok mellett. Ugyan ez a felhozatalunk legolcsóbb darabja, lehetőségeiben és kialakításában egyáltalán nincs szégyenkezni valója a „nagyok” mellett, sőt, kétség sem férhet hozzá, hogy egy valódi ár/érték bajnokkal van dolgunk.

És ezzel végére is értünk a négy különböző gamer egeret felvonultató bemutatónknak. Reméljük, hogy mindenki megtalálta a számára leginkább tetsző rágcsálót, amikről további információkat is megtudhattok az ASUS hivatalos weboldalán.

 A cikk az ASUS Magyarország támogatásával készült.

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...