Bőven akadnak olyan játékok, amik nem félnek kényesebb témákhoz nyúlni. Legyen szó akár mentális vagy testi egészségről, emberi kapcsolatokról, önképről, traumákról, nemi identitásról, vagy akár az elmúlásról. Ezért is különös, hogy - legalábbis személyes tapasztalataim alapján - kevés program foglalkozik a vallás kérdésével. Ennek nyilván több oka is lehet, kezdve a téma összetettségével, a tabukon át, az érzékenységen keresztül a szélsőséges gondolkodásokig, vagy egyszerűen annak a realitása, hogy a börtönbüntetést elkerüljék. Mégis, sokaknak hozzátartozik a hétköznapi élethez a hit, jelen esetben az ortodox kereszténység. Az orosz illetőségű Odd Meter csapatát is a vallás kérdései foglalkoztatták, mikor létrehozták második játékukat, az INDIKA-t.
A programban a fiatal apáca, Indika szerepét vesszük fel, aki a 19. században egy kolostor falai közt éli életét. Azonban fogalmazhatnék úgy is, hogy küzd a mindennapok során, hisz a rend többi tagja meglehetősen rossz véleménnyel van róla, az apácafőnöknő sem bánik vele kesztyűs kézzel, nem utolsó sorban pedig maga az ördög kommentálja minden mozdulatát és gondolatát, akinek hangját persze csak ő hallja a fejében. Ha ez nem volna elég, olykor látomások is keserítik egyhangú életét, ami különösen az egyházi szertartások során kellemetlen, hisz nem éppen tanácsos dolog kiverni az áldoztató atya kezéből a Úr vérével teli serleget. Nem is meglepő, hogy megszabaduljanak tőle, egy levelet küldetnek el vele a Danilov rendházba, Moszkvába, mi pedig ennek az utazásnak leszünk a tanúi.
Természetesen semmi sem fog olyan könnyen menni, mint ahogy kellene, és hamar mellénk szegődik Ilya, a szökött fegyenc, akinek rothadó bal karját csak a Mindenható gyógyíthatja meg, hiszen ő maga mondta neki ezt még a börtön falai közt. Ezt az alaklom-szülte zarándokutat egymás társaságában fogják megtenni. Mi pedig felváltva fogjuk hallgatni az Isten szavát halló börtöntöltelék és az ördög monológjaitól szenvedő apáca diskurzusait hitről, emberi szabadságról, megváltásról, bűnről és bűnbánatról, és mindarról amiről a hit tanít, tilt, ösztökél és magyaráz.
Teszik ezt úgy, hogy mondandójuk, gondolataik sosem csapnak át didaktikus hittanórákba, végig nagyon is emberi, valós lesz minden, amit közölnek egymással és velünk. Hol eltérő, hol különböző irányból egyetértő nézeteik ütköznek, érdekes kérdéseket vetve fől, közben gyakran magukkal is küzdve, nem csak beszélgetőpartnerükkel. Ezekbe az eszmecserékbe maga az ördög is beleszól Indikán keresztül, amiket persze csak Indika és a játékos párosa fog hallani, így adva egy különleges spirituális hangulatot az egészhez. A játék írói remekül ragadták meg a halandó ember küzdelmét és égbe kiáltó kérdéseit, saját gondolatainkat hallva vissza, miközben két olyan ember életébe kapunk betekintést, akik különleges helyzetük ellenére is roppant módon földhöz ragadtak, és az emberi határon túl nem mutató erejükkel igyekeznek elérni valami többet, valami magasztosat, valamit, amitől többek lehetnek.
A játék környezet dizájnja pedig ennek a spirituális utazásnak dolgozik alá, de nem feltétlenül úgy, ahogyan azt elsőre gondolnánk. Az INDIKA világa szürke, kopár, egyhangú, néha indusztriális, a szó jó értelmében unalmas. Egy olyan, már-már színtelen valóságot kapunk magunk köré, ami szinte űz bennünket Indika és Ilya belső világába. Nincs itt semmi, körülöttünk csak az emberi létezés hidegsége, magától adódik, hogy a szereplőkkel együtt mi is egy másik létezés felé fordítjuk tekintetünket. Ezek után elég hatásos, hogy a legváratlanabb pillanatokban képes a szürrealitás egy darabkáját elénk tárni a program. A történet előrehaladtával, ahogy feltárulnak Indika gondolatai, múltja, ahogy „megzavarodik” eddigi világképe, ahogy feje tetejére áll minden, amit a kolostorban magáévá tett, úgy jelennek meg és használunk sose létezett gőzgépeket, haladunk el szótlanul szürreális tájak mentén, és lépünk be egy olyan városba, aminek a háztetői között lépkedve egy ég és föld közötti labirintusban érezhetjük magunkat.
Ez az élmény egyedül technikai oldalról tud kissé megbicsaklani. Számítógépen tesztelve, egy GTX 1650 kíséretében, közepes grafikai beállításokon is már, bár igencsak elvétve, de akadtak pop-inek, a növényzet is volt, hol 2D-s alakot tudott csak felvenni, illetve az árnyékok textúrája is elmosódott, pixelesedett. Ezen kívül SSD-re telepítve is hajlamos volt a megszokottnál többet tölteni két helyszín között, első betöltésre pedig meg kell várni, míg elmúlik az FPS drop. Emellett Ilya mozgása és scriptjei tudnak furán viselkedni, megtörve az immerziót, mikor pár másodpercre társunk fél lábon állva csúszik előre. Öröm az ürömben, hogy ezek a jelenségek tényleg minimálisak, tehát nem lesz kényelmetlen a programmal való játszás, inkább csak lebiggyedhet a játékos szája, hogy ennek a különleges élménynek az illúziója ilyen semmiségeken csúszik el.
Kalandjátékról szólván, rendszeresen kerülnek elénk akadályok. Ezek azonban rendkívül egyszerűek. Minden esetben az egyik pontból a másikba jutás lesz a kihívás, vagyis a pályán lévő „puzzle”-ket kell megoldanunk. Ennek a legkreatívabb megvalósítása az, amikor Indikát látomás akadályozza és szó szerint szétszakad a világ körülötte, de sajnos ebből szó szerint csak két esetet kapunk. A „földi” kihívások között pedig habár akad jópofa, de túlnyomó többségében csalódást keltően könnyűek, volt, hogy azért akadtam el egynél, mert túlgondoltam a megvalósítást. Emellett volt, hogy beakadt Ilya scriptje, így újra kellett tölteni az egész játékot, volt, hogy megzavarodtam egy interaktálható, de funkciótlan gomb miatt, egyszer Ilya megmagyarázhatatlan módon került át a túloldalra, és előfordult, hogy a sötét miatt egyszerűen nem láttam a továbbjutáshoz vezető kapaszkodót. Ez utóbbi jelenség, hogy sötét a játék, végig kísér minket az egész kalandon, mind a pályákon, mind az átvezető videókban. Szintén, nem mindig, nem állandó ez a hiba, de akadt, hogy jobban örültem volna még egy logikátlan bevilágításnak is.
A hagyományos kalandjáték aspektus mellett, mint már írtam, néha jeleneteket kapunk Indika múltjáról, és ilyenkor egy pixelgrafikás, szövegbuborékos játékot kell irányítanunk, általában platformer zsánerben. Amellett, hogy ezek a minijátékok rendkívül színesek, így kontrasztot alkotnak a „valósággal”, és a fiatal nő gyerekkorába is betekintést kapunk, még pontokat is gyűjthetünk közben. A hagyományos játékmenet során pedig gyertyákat gyújthatunk, ikonokat, szentképeket, vagy valami érdekesebb használati tárgyat is találhatunk. Ezekről rövid leírást is kapunk, de ami még érdekesebb, hogy ezek is pontokat érnek. A pontokból aztán minden szintlépésnél vehetünk magasabb szintű Megbánást, Bűntudatot, esetleg Szégyent és hasonlókat. Ezek vagy százalékos eséllyel azonnal több pontot adnak vagy sem, esetleg a jövőbeni pontszerzést szorozzák meg. És hogy mi értelme mindennek? Ennek revelációját inkább rád hagyom.
Az Odd Meter játéka habár nem lett hibátlan, szinte minden téren kárpótolva leszünk erős, egységes víziójának hála. Ez az öt órás kaland egy nagyon is tudatos gondolatvilágban épült fel, olyan témában, amit játékok ritkán vesznek elő. Komoly dolgokat feszeget, de egyszer sem csap át mesterkélt okosodásba, nem játssza a nagy intellektust, mondanivalója emberektől szól embereknek. Az élmény pedig felér bármely olyan akár magányos, akár páros vívódással, amit a legnagyobb kérdések megvitatása közben élünk át.
Az INDIKA PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re jelent meg. Mi PC-n teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.