Bár a Ubisoft már régóta ígérgeti az Assassin's Creed III-at, és ezzel együtt azt is folyamatosan hajtogatja, hogy idén a Brotherhood-féle kitérő után új korszakba látogathatunk el a sorozat keretein belül, a nemrégiben napvilágot látott pletykák arra utalnak, hogy erre még egy ideig várni kell: az eddigi teaser anyagok alapján megint Altair bőrébe bújhatunk majd, és nem kapunk új főhőst.
A mostani teaser nagyon rövid, de néhány érdekesség kihámozható belőle: egyfelől a kép baoldalán végig egy assassin keze látható a jól ismert rejtett pengével, ami minden bizonnyal Altairé, másrészt a háttérben egy erőd figyelhető meg, miközben arab feliratok villannak fel újra és újra. A legérdekesebb viszont minden bizonnyal az a furcsa tárgy, ami csak egy pillanatra tűnik fel: ez a Phaisztoszi korong, ami Krétában található. Görögország lenne a következő célpont?
A Ubisoft anno májusra ígérte az új Assassin's Creed bemutatását, legkésőbb a júniusi E3-on derül majd ki minden a következő részről.
Persze nekem is ködös az összes ilyen treaser,de pont ezért jó,hogy tudunk miről beszélgetni!:)
Altair leirja benne hogy hogy alkotta meg a találmányait,az életét,halálához közeledve is ir benne,és mint azt ahogy itt sokan gondolják,ö az alma megtalálása után már nem hidegvérü gyilkos(mondjuk Mariát se ölte meg,akitöl az elsö gyereke születik),ö vezeti be azt,hogy ne kelljen levágni valakinek az ujját hogy assassin legyen,stb.
Szerintem semmilyen kérdés nem maradt Altairral kapcsolatban,legalábbis nekem nem.
Bizánc eszméletlenül hangulatos lenne. :) A keleti birodalomban izgalmas dolgok történtek. :)
Lehet, hogy csak az agyunkat húzzák ezekkel a teaserekkel :D Mindenki kombinál, gondolkodik és kapcsolja össze a dolgokat a játékokkal, és végül olyan gamet mutatnak be, ami teljesen új :D
http://raphael-lacoste.deviantart.com/art/Masyaf-69931275?offset=10
ON: Szerintem egy Brotherhoodhoz hasonló rész lesz, nem a teljes harmadik. Lehet ez kell ahhoz, hogy majd összefüggjön az egész történet, lehet ez kell ahhoz, hogy megértsünk majd mindent...
http://www.wordgame.64g.ru/meta3/me8en.htm
#43:
Igazából egy szót se szóltam. -.-
Mármint mit nem értettél a Br befejezésén? Pont attól jó, hogy erre senki sem gondolt volna, és innen kistrillió lehetőség van a story folytatásához...
Brotherhood vége akkora egy szar volt, hogy ez már nem is kell. Apjuk *aszát húzzák évekig ezzel az érthetetlen befejezésekkel
szóval a helyi télapó a várból bemutat nekünk de a nap bele süt a szemünkbe fojton ezért a vízből látszik, amiből egy arab gyártású gagyi óra pattan ki, de megfigyelhető hogy ez már este tájba van mert jobb oldal felől az erdőből már bújik kifele a sötétség
( a télapó meg figyelhető a vár alatt )
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.