A Business Software Alliance (BSA) már nyolcadik éve végzi el az átfogó nemzetközi kutatását, ami immár 116 ország és régió adatait dolgozza fel. Idén az Ipsos Public Affairs 32 régióban, 15 ezer fős panelen végzett közvélemény-kutatásával erősítik meg a jelentést, ami a PC-felhasználók attitűdjeit és jellemző magatartási formáit méri a szoftverkalózkodással kapcsolatban.
Ebből a kutatásból kiderül, hogy a válaszadók 70 százaléka támogatja a szellemi tulajdonjog védelmét, s a technológia fenntartható fejlődésének érdekében vallja, hogy fizetni kell a szoftvergyártók termékeiért. Nagyon érdekes logikai ellentét, hogy a szellemi tulajdonjog védelmének támogatottsága általában azokban az országokban volt a legmagasabb, ahol a szoftverkalózkodás mértéke is magas.
A kalózszoftverek az ország gazdaságának is ártanak - a részleteket a HWSW-n olvashatjátok el!
Szóval ha nem vagy hardcore gamer akkor fölösleges Winfosért pénzt adni.
Csak egy példa:
A cég ahol dolgozom (kb 400 fős ennek az 1 harmada irodista pc-vel ellárva) magyar viszonylatban a tulajdonos a 10 leggazdagabb között van és céges pc-k csekély hányadán van jogtiszta oprendszer. Én mint csóró melós meg megveszem még akkor is ha én rakom össze a gépem, mert úgy olcsóbb...
Lehet használt játékokkal is kereskedni, vannak alternatívák, de a gyártóknak és az üzleteknek az lenne a jó ha mindenki boltban újonnan vásárolna, ehhez pedig versenyképes ár kéne.
Nem is tudom már mi volt az a játék amit néztem a kiadása napján 12 puppóért árulták, na hát ez azért nem ejtett godolkodóba, de rá egy évre már elfogadható áron meg lehetett venni, de addigra már elmúlt a varázsa...
Megjegezném külföldön, nyugatra a fizetésünk többszörösét keresik a polgárok és a játékok megjelenéskor majdnem hogy csak fele annyiba kerülnek az itthonihoz képest... az elektronikai cuccok is olcsóbbak. (érdemes onnan rendelni, bár sok üzlet nem postáz ide :( )
Ja igen és ott a diákokat is jobban tudják pénzelni a szülők, a diákmeló is jobban fizet és az ösztöndíj is vastagabb összeg.
Például ilyen volt az SW:RC, ami origi disccel beszart, warezzal meg no problem.
Ezzel persze nem az eredeti szoftverek ellen beszélek, csak szomorú tapasztalat.
Egyébként a Wine-nal indított játékok azért rendesen csorbát szenvednek az emulálás miatt. 3-4 éve próbáltan WoW-val. FPS kb fele annyi volt, mint ugye a windowson. Szóval szvsz necces a téma, bár nem lehetetlen.
rádióra grooveshark-ot használok, havi 3 dollár, viszont azt hallgatok, amit akarok és ott ahol akarom (mivel van telefonra, táblagépre is programjuk).
filmre is számtalan program van, kmplayer, smplayer stb.
azért kezdtem eredeti gamekat venni mert meguntam a warezz sz*r semmire se jo......
X, pc lefagy Y a Gepet is kinyirja nem jo a torés nicns serial szam atc.....és ott amulty ami ritkasag hogy normalisan mehet tort cuccokal:) vegyél eredetit es jogtisztan megkapsz minden bonust:) amirol creckelt cuccal csak almodozhatsz...BF2 anno leszedtem irtotam a botokat Wowwww:) de milyen lehet igazi playerek elen tolni:) és megvetem:) és lam super Wowwwwwwwwwwww:) azot ami olyan azt meg is veszem mert megéri szerintem:) mas meg gyujtse csak a pokemonos kartyait és tartson hulyenek mert 10k ért veszek gamet:P
Egyébként szerintem a kompromisszumos megoldás az lenne ha lehetne részletre venni a szoftvereket. A Wint asszem lehet a T-home-nál pl.
Nekem spec Gimp-el nem sok tapasztalatom van, annak idején feltettem a gépre most is fent van, de 2szer ha megnyitottam. Első ránézésre nem volt rossz, de inkább maradok a megszokott PSomnál. Habár én nem vagyok profi, viszonylag sokat foglalkozom vele, ha ki kellene fizetni valsz SOHA nem lenne lehetőségem megismerkedni vele.
A játékokat ami tetszik azt eredetiben megvásárolom, leginkább Steamon mikor akció van.
Raziel88: Ez az amit nem lehet tudni amíg ki nem próbálták. :) Mert ugye hiába 5k az "ingyen"-nel nehéz versenyezni. A kiadók meg úgy okoskodnak, hogy akkor egyelőre marad a konzol mint elsődleges platform azokon jók az eladások. És lám hiába van Xboxon már mióta warez mégis elég jó eladásokat produkálnak a top címek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.