Új befejezés érkezik a Mass Effect 3-hoz?

  • Írta: fojesz
  • 2012. március 21.
  • Bejelentés
Link másolása
Bár a BioWare nyilatkozataiból eddig is le lehetett szűrni, hogy nemcsak verbális úton készül reagálni a rajongók Mass Effect 3-as panaszaira, most már gyakorlatilag meg is erősítették a srácok: a következő hónapban friss tartalom érkezik a játékhoz, ami "számos kérdést megválaszol majd".

Példátlan felháborodás követte a Mass Effect 3 megjelenését, és a befejezést érintő panaszáradat kapcsán nem is maga az elégedetlenkedés újszerű, hanem inkább az az érzelmi indulat, amit a játék, illetve nyilván a teljes sorozat képes volt kiváltani a rajongókból. A BioWare több nyilatkozatot is megejtett a történtek kapcsán: a fejlesztők kicsit védték a munkájukat, máskor elmondták, hogy ők sem így akarták eredetileg, a minap pedig azt is elhintették, hogy változhatnak a dolgok.

Nos a jó hír, hogy változnak is, a BioWare társalapítója, Dr. Ray Muzyka nyílt levélben árulta el, hogy a jövőben új Mass Effect-címekre számíthatunk, és a Mass Effect 3 is új tartalmakat kap hamarosan. Az újdonságokról áprilisban hallunk legközelebb, és megéri majd velük foglalkozni, Muzyka leírása szerint ugyanis még több választ kapunk a játék vége kapcsán, és hogy ez mit jelent konkrétan, azt nem tudjuk egyelőre, de a találgatások szerint alternatív, esetleg megváltoztatott befejezésekre számíthatunk. Muzkya megígérte, hogy az új tartalmaknál igyekeznek odafigyelni a művészi összhangra, ugyanakkor figyelembe veszik a rajongók visszajelzéseit is, amiket a lehető legtöbb csatornán keresztül gyűjtöttek be.

Köszi, KENKILL!

58.
58.
adye
#51: If you know what I mean =DDDDD
57.
57.
wildláma
És remélem ingyenes DLC formájában jön ...
56.
56.
McDuff
erre mondják azt,hogy segget csináltak a szájukból.
55.
55.
miki1105
Én azt tartom lehetséges folytatásnak, hogy Shepard fel sem jutott a Citadelre csak az képzelte, és onna folytatodik hogy magához tér, és az egészet csak álmodta vagy elképzelte és éppen Anderson segíti fel, beugranak egy járgányba irány vissza bázis ott meg várja a barátnője vagy fiuja(remélem nemsokan választották) és onnan már lehetne egy normális befejezést kitalálni.

Kitujda lehet nem is DLC-t kapunk hanem egy kiegészítőt ami csak a Földi csatát fogja tartalmazni.
54.
54.
Morv
Nem a végével van a gond ,a szellemgyerekkel. Arra még azt mondom, "hogy csak ennyi?" és kész.
Arra a kérdésemre még senki nem adott választ, hogy miért kell egyesíteni a galaxis haderőit, amikor Shepard bárhogy is dönt, egyes egyedül ő hárítja el a fenyegetést?
És nagyon sok kérdésre nem adnak választ, inkább hozzáadnak még százat. Ezt ők maguk ismerték el. Azért azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy vállalják a befejezést és mondják, hogy lesz még folytatás, majd abból kiderül, mert ez egy trilógia befejező része és nem egy teleregény harmadik epizódja! Legalábbis eddig úgy tudtam.

#48: Tényleg elég kényes helyzetbe hozták magukat.
53.
53.
Moldren
Remélem az Indoctrinated theory alapján készítenek egy alternatív befejezést.
52.
52.
bsg09
#51: Ha csúnya lennék azt mondanám, hogy ilyen már van :D
51.
51.
Szerintem ha most gyorsan elkezdünk hőbörögni, még van idő, hogy töröltessük a Mass Effect3-at a Biowarrel és rávegyük őket, hogy kiadjanak egy Mass Effect 3 - RELOADED -et :DDD
48.
48.
kevinbutler
#46: Én egy ideig még tűrtem a dlc-ket, azzal nem lett volna bajom, ha a történetet egészítik ki érdekességekkel, de egyre jobban tolják a pofánkba. Maradjunk csak itt a Mass Effect-nél, ott van az Arrival DLC, a játék fő sztoriját folytatták vele, elég nagy pofátlanság volt. A többi DLC-vel nem volt bajom, tényleg mindegyik csak kiegészítette a történéseket, a határeset kb a Liarás dlc-nél lehet. Utána jött a 3 az elsőnapos DLC-vel, itt az a baj, hogy egy olyan csapattagot kaptunk, akire már 5 éve kíváncsiak vagyunk, helyette pedig belerakták Vega-t, nála nem sok ellenszenvesebb alak van a trilógiában, őt nyugodtan adhatták volna dlc-ben. A protiánok társadalma, történelme és, hogy egyáltalán, hogy néznek ki, na azért fizessünk külön, köszönjük bioware és ea........ És most itt van a vége, ebből nem nagyon van kiút, ha kiadják dlc-ben a végét, akkor a jövőben ez lesz a trendi és mindenki nekik köszönhetik majd, ők indították el ezzel az igénytelen befejezéssel, lassan a főmenüt megvehetjük tízezerért, a játék többi része meg majd jön kiegészítőként.... Ha pedig nem csinálnak semmit, kb azzal is a saját sírukat fogják megásni, többtízezer rajongó elégedetlen, nagyjából naponta nő ezerrel a számuk, ott van az Old Republic, egy rakat ember mondja le az előfizetését, a ME 3-ra hivatkozva, tehát ha nem csinálnak semmit a végével, olyan mintha nem érdekelné őket, mit mondanak a rajongóik, pedig mindig azt állítják az a legfontosabb. Nekem holnap jár le az előfizetésem, de hülye leszek megújítani, majd még fizetek ennek a két nyomoréknak ezek után.
47.
47.
leviske
Nah, Muzyka rendet tesz. :D Egyébként remélem azt nem gondolják komolyan, hogy bárki fog fizetős tartalomra pénzt kiadni, csak hogy értelmet kapjon a kölyök gondolatmenete.
46.
46.
#45: igen, ezért irtam korábban hogy azzal végleg megölnék a játékot ha új befejezést kapna.
nem véletlenül tartanak ki a mostani mellett, gondolom végigfuttatták agyban párszor.
elég durva lavinát indithat el, Bioware bele is bukhat akár. arról nem is beszélve, hogy akkor már bárki megcsinálhatja ugyanezt.
ezért nem szeretem a dlc-t, kezdettől fogva ez volt az aggályom. hogy mi lesz akkor, amikor befejezés nélkül vagy fejezetekre bontva adnak ki egy játékot teljes áron? aztán fizess a többi részért. a befejezés még megvan, a másikra a Starcraft 2 a példa.
szerintem egyébként nem csak az emlitett partikoca a felelős, de leginkább az EA. tudjuk hogy milyenek, nem kell őket bemutatni...
45.
45.
kevinbutler
#44: Hát mégiscsak 16 befejezést ígértek és, hogy elvarrnak minden szálat. Ha pedig DLC jön, magyarázkodnak és az embereket is így összeugrasztja ez a játék nem lehet más mint a sátán műve. Vagyis Hepler-é, ahogy InGen cikkéből is kiderül.
44.
44.
#40: valóban, a proteán VI mondta, hogy sikerülhet az embereknek az amin ők bebuktak.
de szerintem a legtöbben azért csalódottak "ahogy" végülis sikerült. nem erre számítottak.
a lényegen nem változtat, kiadnak hozzá egy dlc-t azt szevasz.
42.
42.
Donpedro
Emberek, wtf? Feketén-fehéren lenyilatkozzák az illetékesek hogy VÁLASZOKAT kapunk, erre mindenki azt könyveli el hogy új befejezést :D
41.
41.
kevinbutler
40.
40.
kevinbutler
#39: Szerintem pedig hülyeségeket állítasz. Nem sulykolták belénk, hogy lehetetlen lesz legyőzni a repaer-eket, hanem, hogy kitartással elérjük a lehetetlent, ha neked ez nem tűnt fel az előző részekből játszd végig őket.
39.
39.
#37: LOL
csak téged próbállak lenyugtatni (indoktrinálni :D), mert szemlátomást nagyon rá vagy feszülve a témára. talán pihenned kéne :D
38.
38.
kevinbutler
#35: Talán nézz szét a neten vagy az előző híreknél/tesztnél, egy rakás hiba van a végében, de ezeket nem fogom mégegyszer bemásolni, mivel csak ezerszer lettek leírva. És mitől lenne 2 Reaper? Egyiknél kétszer megnyomtuk a spacebar-t, a többit az óriás földigiliszta elintézte. A másikat pedig csak lézerrel kellett méregetni, ott is a Normandy végezte el a munka nagy részét. A főboss azért főboss, mert mi öljük meg. Ha az első kettőben megtudták oldani, akkor itt is, csak egy példa a kapkodásra, hogy nem sikerült és igen egy trilógiát nem egy Marauder-el kellett volna lezárni, ha neked bejön ezaz igénytelenség, akkor nem szóltam.
37.
37.
kevinbutler
#36: Játszottál te a kettővel? Hogyis hívták ÖNGYILKOS küldetés? Ezzel mit sulykoltak belénk szerinted? Mellesleg még mindig jobb vagyok mint te, akkor szerinted ne fogjunk össze semmiért. Úgy beszélsz mintha te valami Megváltó lennél, biztos nagyon sok jót tettél már a világnak, ha itt okoskodsz.
36.
36.
#32: bár a való életben lennél ilyen harcias, barátom :)
m.o. a legjobb példa mindarra amire utaltam. olyan dolgokban fognak össze az emberek, amik effektive nem viszik előre az életüket. :)
de szerintem ebbe kár jobban belemenni, itt egy játékról van szó.

én is beletettem egy rakás időt, max paragonos karival jöttem ki ME1-ből, ugyanazt tovább vittem ME2-be, majd ME3-ba.
nem akarok trollkodni, mert sokan sírnak emiatt.
de ugyanakkor ennyi idő alatt rájöhettetek volna, hogy esélytelen a küldetés. esélytelen.
shep nem egy superman. vagy azt hittétek, hogy majd kiirtanak minden reapert, aztán happy hour lesz? kac kac, a legfejlettebb civiliációknak sem jött össze.
soha senkinek nem sikerült, év milliárdok alatt megszakiítania a ciklust. !!
két rész alatt eleget sulykolták szerintem... úgy fest sokakon nem fogott az indoktrináció :)
de ha valaki tényleg fel tudta fogni, akkor el tudja ismerni, hogy azért nem egy rossz eredmény a befejezés. minden esély ellenére sem.
az pedig, hogy nem tetszik még a befejezésen kivül ez vagy az, nos pont azokra fognak éremben dlc-t kiadni - amiről a cikk is szól. az emberek meg hiszik amit hinni akarnak, új befejzést. de hiszed vagy sem, azzal ölnék meg végleg a játékot ha új befejezést kapna.

gondolom te is beletettél elég sok időt a játékba. gondolom te is úgy vélekedsz mint #24. hogy az egész elbaszott idő - mert a végét nem bírod elfogadni. ha ennyi időt beletettél, biztos nem tetszett. :)
ez eléggé infantilis hozzáállás, de biztos az én logikám hibázik pár ponton.
35.
35.
Netsu
#32: Nem igazán értem, hogy mi a problémád azon kívül, hogy az utolsó akit megöltél az egy Marauder volt. Nem volt neked elég az a 3 Reaper amit két lábon vágtunk haza?

Ha az indoktrinációról szóló elméletek helyesek, akkor ezzel a befejezéssel az ég világon semmi gond nincs. Drámai, érzésekkel teli, és baromira beleillik az univerzumba. Persze ha leszámítjuk a megmagyarázatlanságokat és az összecsapottságát. Ennél az sem lett volna jobb, ha kapunk egy sablonos és abszolút semmitmondó csatajelenetet aztán megy mindenki a dolgára. Valószínűleg ezt érezte a BioWare is.
34.
34.
Mortis
Ha megváltoztatják a végét akkor csak kiröhögtetik magukat s sárba tiporják az írói legitimitást.
33.
33.
Blyan000
Tény, hogy a befejezés lehetett volna komplexebb... de én a helyükben szarnék az elégedetlenkedőkre, és ragaszkodnék kiadott verzióhoz.
Másrészt ez az a történet, ahol eléggé bináris a befejezési lehetőség - azaz kudarc, vagy siker. Pont. Köztes állapot nincs.
Azzal viszont egyetértek, a Mass Effect-fiaskó-ban leírtakkal, hogy vannak dolgok, amelyek eléggé összecsapottnak tűnnek.
Viszont mindentől függetlenül én nagyon élveztem a trilógiát, és a végével együtt örülök, hogy végigjátszhattam.
32.
32.
kevinbutler
#16: Nyeljük le ha szart kapunk a pénzünkért ugye? Inkább örülnél, hogy az emberek legalább itt összefognak, mivel jogosan teszik, nem kaptunk 16 különböző befejezést és elvarratlan szálakat, hogy csak pár cseppet említsek az óceánból..... de te ilyenkor is csak morogni tudsz, na milyen világban is élünk?
28.
28.
Thane
Továbbra sincs gondom a végével...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...