Notch: kétélű fegyver a digitális terjesztés

  • Írta: InGen
  • 2012. március 27.
  • Hír
Link másolása
Hatalmas figyelem kíséri végig az egyik legnagyobb brit játékáruházlánc, a GAME bezárását. A Minecraft alkotója, Notch szerint az ok egyértelműen a digitális terjesztés, ami ugyan alapvetően jó dolog, de azért egy kétélű fegyver. Habár azt hozzá kell tenni, hogy ő is ebből gazdagodott meg.

Az utóbbi hetekben a GAME néven futó hatalmas, játékokkal foglalkozó brit áruházlánc csődjétől volt hangos, főként a brit sajtó - mi nem nagyon írtunk róla, mert ugyan szomorú, de bennünket nem kifejezetten érint. Jelen pillanatig közel 300 üzletet zártak be, és 2100 alkalmazottat küldtek el a GAME-től. Szakértők szerint néhány bolt megmaradhat, főleg a forgalmasabb, belvárosi utcákban, de java részüket hamarosan végleg becsukják.


Markus “Notch” Persson, a Minecraft szeretője, az indie játékok és a digitális terjesztés védőszentje is elismerte, hogy a GAME kálváriája valószínűleg a digitális piacnak tudható be: "Úgy gondolom, a digitális terjesztés egy szerencsétlen mellékhatása, és úgy gondolom, a digitális terjesztés megmenti a játékipart" - foglalta össze kettős gondolotait Notch, aki szerint ez egy kétélű fegyver, és egyelőre nem tud "sem boldognak, sem szomorúnak lenni" miatta.

26.
26.
Quent1n
Továbbra sem vagyok a digitális terjesztés elkötelezett híve :) Persze kell és nyerjen teret de ne nyírja ki a fizikai hordozókat azért. Egy audio cd és pláne egy sacd odaveri az összes mp3-at és ez hallható és nagyon nem kell hozzá több százezres hangcucc. :) Játékoknál is azért a dvd az dvd bőven túlél minket és ott lesz mindig net nélkül is.

bernyi: Az Online Pass egy remek találmány és jó kompromisszum. Én teljesen megértem a kiadókat, hogy a kéz alatt futó játékokból is szeretnének valami pénzt látni. És igazából ez lenyomja a használt játék árát is úgyhogy semmit nem veszítünk csak ha feleslegesen lőjük el az online passt és nem játszunk eleget a játékkal :)

Amúgy én azt mondom, hogy szépen át kéne állni a Blu-Ray -re aztán kész. 15k egy blu-ray olvasó a DVD olvasó se volt sokkal olcsóbb régen. A digitális terjesztés meg legyen olcsóbb mert egy dobozos játék árából nem kevés pénzt tesz ki a gyártás, szállítás stb. És fejlesszenek az adatbiztonságon mindenképp. :)

Én úgy gondolom a DVDs játékoknak 5-10 éve lehet még, és REMÉLEM, hogy a Blu-Ray fogja váltani és nem a full digitális terjesztés meg a cloud.
25.
25.
LtGlove
Idén volt a CD jelképes temetése és szerintem a DVD is hamarosan követi, mondjuk 10 éven belül, de így volt ez az audio és a VHS kazettákkal is, nincs min meglepődni. A digitális terjesztés egyik hátránya, a folyamatos, gyors internet elérés szükségessége, de úgy látom, mire eltűnik a DVD ez már nem lesz olyan akut probléma. A másik a személyes kapcsolat hiánya. Nem mindenki Gamekapocs olvasó, hogy tudja melyik játék milyen, így neki tudtak az eladók segíteni, ha bement egy boltba. Most rá lesz utalva a netes marketingre és sokszor azt veszi majd meg, amit az orra alá tolnak hírlevélben, weboldalon, stb.

Mindazonáltal a digitális terjesztésé a jövő, mert így kimarad egy közvetítő az értékesítésből, és így biztos olcsóbbak lesznek a játékok ill. konzolon már most is azok. Ezzel a kiadók két legyet is ütnek egy csapásra. Minimálisra csökken a kalózkodás és a használt játékok kereskedelme. Még egy apróság ezzel a lépéssel biztos, hogy fejlődik majd az adatbiztonság kultúrája és nem fog mindenki "12345" vagy "macika" típusú jelszavakat használni olyan helyeken, ahol anyagi kár érheti.
24.
24.
LtGlove
Amúgy Notch tényleg a Minecraft szeretője? :)
23.
23.
mamgu
Jéé tőlük szoktam használt dolgokat rendelni most nézem a honlapon is le van húzva a roló. :(
22.
22.
Sorler
Nálam ez nagyon nem megy. Alapból nagyon lassú a net, volt olyan játék amit egy egész napig töltöttem lefelé. Meg bankkártyám sincs, a szüleim meg nem engedik az övéket használni, mert nem bíznak az átutalásos dolgokban.

Isten őrizz, de valahogy úgy érzem, hogy a mi 576 Kbyte-unk is így fog járni valamikor.
21.
21.
sherex
#3: Teljesen egyetértek ;D
20.
20.
Extol
Nem szeretem az olcsó indie játékokat. A dobozos játék menő kell is hogy legyen, de nekem is mostmár fontossá vált hogy lehessen regisztrálni azt a Steam-on, Viszont néhány nagy kedvencnek muszály hogy valami kézzel is fogható mivolta is legyen.
19.
19.
NoNametheOneandOnly
Én a digitalizálással értek egyet. De megértem hogy sokaknak fontos a lemezes kiadás de ha ez fáj nektek, akkor veszel egy DVD-tokot egy nyomtatható DVD-t és a játékhoz digitálisan mellékelt borítót és kézikönyvet kinyomtatod és örülhetsz a fejednek, felrakhatod a többi mellé.

Én személy szerint jobban szeretem a digitálisan terjesztett játékokat, sokkal egyszerűbb h steamben katt installra és csak megvárom amíg elkészül. Ahelyett hogy DVD-kel szenvedjek. Főleg ha több DVD-s a játék.

A cloud-gaming meg úgy az egész cloud technológia tényleg nagy fejlesztés de mint valaki2 is írta több akadálya van mint például az adatvédelem, de néhány technikai szempontot tisztázzunk, ahogy TomGoodman írta hogy a cloudon legyen a másolat az baromság már bocsánat. A cloudban lévő adat sokkal nagyobb biztonságban van mint a te gépeden lévő adat mind ellopás vagy törlődés szempontjából.

És arra kitérve hogy mindenki csalódást okoz NEKTEK. Na hagyjuk már, lehet hogy nektek nagy az elvárásotok mindennel szemben vagy csak egyből rámondod h szar mert ezt olvastad 2 kommentel lejjebb... Elismerem hogy az EA és Activison és a többiek jó nagy hasznot szeretnének, de szerintem nem olyan rossz ez az ár/érték arány. Tudjátok hogy mekkora meló egy ilyen játékot leprogramozni főleg ha épp mostanában írnak hozzá teljesen új motort. És oké tudom COD4, MW2 az volt az igazi MW3 szar nem éri meg a pénzét! Ugyan az mint az MW2 szerintem ha az tetszett ez miért nem tetszik? Ugyan azt kapod lőni kell és menni egy úton és szkriptelt jelenetek? Barátom ez a COD széria típusa ha meguntad ne vedd meg! És BF3 és a többi játék így tovább. Higgyétek el nemazért csesznek át néha mert ez a hobbijuk van hogy nem sikerül, te sose kaptál egyest matekból vagy irodalomból? Mit szólnál ha az összes tanár elkezdene basztatni hogy mekkora egy surmó vagy hogy átbasztad őket hogy ott a tananyag az etalon és te mégse azt nyújtottad.

Remélem nem tiportam senkinek sem a szívébe. :)
18.
18.
Cooper911
#1: Nagyrészt egyetértek veled.

Egyébként én a steam-es de dobozos játékokat szeretem a legjobban.
- Felrakhatom a DVD-ről is
- Le is tölthetem (most pl behalt a DVD meghajtóm) ha pl megsérül a DVD
- Megy offline is.
Szal teljesen univerzális.
17.
17.
Sonnypapa
#15: Gondolod, h ha meghalt az Uncharted lemezem 3 év után, akkor mehetnék a Sonyhoz,h adjanak már egy másikat, mindene megvan, megvettem a jogot,h használhassam, kötelezőek adni? :)
Szerintem úgy röhögnének ki ahogy illik :)
15.
15.
bernyi
#3: Sokszor elfelejtik az emberek, hogy szoftvernél nem magát a szoftvert, vagy a cd-t, meg szalmával bélelt faládát veszed meg első sorban, hanem JOGOT, hogy használhasd az adott szellemi terméket.
Ugyan ez a zenéknél is. Nem magát a számot veszed meg, hanem csak egy "engedélyt" hogy meghallgathasd.
Az online passok, amiket az 1. hsz-ben említesz viszont tényleg a legnagyobb bullshit, amit valaha kitaláltak a GFWL-el, Origin-el, meg DRM-mel karöltve, mert van hogy az ember megveszi a játékot és inkáb crackeli a legális kópiáját, mert nincs kedve copni 10 ropi kicsengetése után.
13.
13.
Én szigorúan "gamingre értettem... Az, meg, hogy rátolnak egy billentyűzetet egy XBOX devkitre miért olyan hihetetlen ? :D Mondok jobbat, az MS kiad egy saját engine-t vagy lepaktál az Epic-el (úgyis pusziba vannak mostanság :) és ezentúl minden U4 ami BOX ? :D Persze ezért is plusz pénzt szed be ... :D

(De vegyük a racionalitásokat... A Cloud egy jó dolog egy bizonyos pontig... Ésszel kell használni és MINDIG kell az ott tárolt adataidról MÁSOLAT. Vagy eleve fordítva kell csinálni ! Olyan adatot kell feltenni ami nem kritikus a cég mindennapi működése / titoktartás szempontjából... Ez a mobilitásról szól, versenyelőnyről, nem kiváltásról... Lehet félreérthető voltam :)

De vissza a játékokhoz... Nézd meg mennyit kaszálnak az online (nullbefektetős) cégek egy-egy címen, mennyire semmi munkával. Ehhez képest atomerőművet kell minden AAA-s cím mellé építeni (hasonlat: idő, energia, pénz :) Ráadásul semmi nem garantálja a sikert, csak a minőség (meg persze a hype).
A következő generációra fejleszteni csak egyetlen dolgot nem fog jelenteni: hogy olcsóbban megúszod. Ezt az iramot nem lehet a végtelenségig fokozni. Ma már többe kerül egy játék, mint egy átlagos Hollywoodi film. A játékosok (mi) hozzászokunk a látványhoz, megnőnek az elvárások és lesz egy pont (nem feltétlen a következő generáció, de el fog jönni) és össze fog dőlni ez a modell...
Ha nem kezdenek el valami iszonyatosan sok pénzt megspórolni, akkor csúnya jövőt jósolok a HC-gaming-nek. Míg közben az online kütyük egyre jobban fénykorukat fogják élni...
12.
12.
Grabowsky30+
#9: Tök egyet értek, a kapzsiság meg fog ölni elöbb utóbb mindent ami jó! A nagy AAA-s címek 90%-a csalódás, tényleg néhány kivétel van csak!

8.- A clouddal szerintem az a baj, hogy még egy tetves kis könyvet sem akarnak nyomtatni egy játék mellé lassan, akkor gondolod, hogy majd komoly szerverparkokat fognak építeni üzemeltetni, olyan címek mögé ahol véletlenül se szívároghat ki semmi a játékból mert akkora szar, hogy nem venné meg senki? Ez szerintem is kizárt lesznek területek ahol biztos el fog terjedni, zeneipar jövőjét pl látom ilyenbe de a játékokat valahogy nem!
9.
9.
#8: Megmondom: a nagy cod-os kiadókon kívül szépen tönkremegy a játékipar (aztán ők is :) és mindenki IOS-on vagy ANDROID-on fog játszani mobil kütyükkel 1 USD-s játékokkal. Nem lesz konzol, microsoft, sony, és pc sem. Viszont sokkal szórakoztatóbb, kreatívabb és innovatívabb játékokkal fogunk játszani. Őszinte leszek, jelenleg HC gamerként, amennyire pofátlanul leszarnak minket és belehazudnak a képünkbe, nem is bánnám, ha jól pofára esnének. Pár fejlesztőt leszámítva mostanában úgyis csalódás valamilyen téren minden... Alig pár kivétel akad... :(((
8.
8.
Nebuloid
Teljesen mindegy mit akarunk jó emberek. Most a kézzelfoghatóságot hozzátok, fel. Pedig lehet, hogy pár év múlva már az online vásárlás sem azt jelenti, hogy települ valami a gépedre csak lemez nélkül. A "clouding" az olyan szinten agyonver majd mindenkit mint az állat. Nem most, de nemsokára. És nincs mit tenni ellene.

Az árakról meg annyit, hogy van egy bevétel, amit össze akarnak hozni a cégek. És újabban nem nagyon lehet úgy mint régen. Azért trükközik mindenki. DLC áradat + pénzért, abszolút bughalmaz a kiadás napján. Árak, nem csak itt, máshol is. És az csak duma volt, hogy majd olcsóbb lesz, mert nincs előállítás, meg stb.

Kíváncsi vagyok, majd mit szóltok olyan 2020-ban, amikor csak felhőből lehet majd játszani, de majd 25k lesz egy játék és majd a szolgáltatód is külön számlázza a felhőben játszás adatforgalmát az amúgy korlátlan havidíjas netedre pluszba.

Ne legyen mondjuk igazam! :P
7.
7.
Sonnypapa
#6: Értem én mi a lényeg ma már, minél kisebb helyen minél több férjen el. De akkor sem szabad rákényszeríteni senkit arra, h csak így vehessen meg bármit. Ha valaki megy fősulira, akkor is megkap mindent digitálisan (win, office stb), de ha akarod lenyomják neked full gyári lemezre is csak az előállítást kell kifizetned. A lehetőségét hagyják meg annak,h ha akarom, megkaphassam ahogy nekem tetszik. Fémdoboz, artbook stb.
Egyszerűen vannak, akiknek ezek sokat számítanak, mint egy dedikált lemez pl. Most majd vigyem oda az mp3 lejátszómat,h dedikáld már, mert megvettem a lemezed?
Arról nem is beszélve ha ezek a formátumok eltűnnek mennyi embernek nem lesz munkája. Ott volt a psp go is, ami kifejezetten erre a modellre épült, szépen meg is bukott, mert egyik boltnak sem volt semmi haszna belőle,h árulja. Minek? gépeken kb semmi haszon nincs, utána meg úgy sem vesznek hozzá semmit, akkor miért is árulják?
6.
6.
Grabowsky30+
Ez valóban egy kettős dolog a vásárló szemszögéből is, Gondolok itt arra, hogy Sonnypapának abban igaza van ha már megveszek valamit szereti az ember azt kézbe fogni, lapozgatni stb, de amellett tényleg ott van az amit GhostDog mond, hogy tele legyen a polc dobozokkal ami valójában nem más mint műanyag hulladék, plusz én személy szerint nagyon utálom, hogy be kell raknom egy lemezt a meghajtóba ha játszani akarok. Ha lewarezolom (fuj rossz) akkor ilyen nincs ráklikk az ikonra és megy a játék! Ez a helyzet a steammel is nagyjából. A jövő mindenképpen az online terjesztésé! Csak rá kéne már jönni, főleg a kiadóknak, legyen az zene vagy játék mindegy, hogy már nem lehet ezen akkorát kaszálni mint régen, tudom nehéz ezt benyelni, de ez a helyzet! Vagy drágák és a kutya nem veszi hanem inkább letölti kalózba vagy olcsón adják és akkor sokkal többen megveszik, ja és persze a minőség is sok esetben fontos lenne! Mondjuk én ezt elég gusztustalannak tartom, hogy vegyél meg egy fél játékot 40-50euróért és majd dlc formájában vedd meg a másik felét is még legalább ugyan ennyiért pár hónap múlva!
5.
5.
#3: A dobozossal részben egyetértek, szeretem nézegetni őket a polcon. Steamen viszont van lehetőség lementeni a játékot amit aztán kiírhatsz lemezre (nem ugyanaz, de megteheted)... Viszont az egyszeri (mondjuk install előtt / közben / után, vagy havi egyszeri) regisztrációval sincs semmi bajom, még örülök is, hogy például SocialNetworkon ott figyel a megvett játékaim logója az avatarom alatt.. :D
De mivel kizárólag single játszok és a wifi kártya le van tiltva a gépben (amikor kell bekapcsolom), de játék alatt hadd ne kelljen már azzal foglalkoznom, hogy a tűzfal beriaszt 5 percenként valamiért :D
Arról nem is beszélve, hogy idegen kliens programokat se ne kelljen már telepítenem ami akkor és olyan adatokat küld szerte szét a világba amilyet épp kedve tartja, már bocsánat de ez privát szféra és takarodjanak kifelé. ( Mondom ezt úgy, hogy nem csak a játékok, de a windows is legális a gépemen ! )

Szóval sajnálom őket, csak maradjon pár bolt ahol normális áron meg tudom venni a cuccaim
3.
3.
Sonnypapa
#2: Ne haragudj, de szerintem ebben nincs semmi kőkori gondolkodás. Ha megveszek valamit, szeretem kézbe venni, kibontani, végiglapozni a könyvet, netalán ha meguntam továbbadni. Aki akarja vegye meg digitálisan, de akkor sem lehet valakit csak és kizárólag erre kötelezni.
Azt meg Te sem gondolod komolyan,h egy 100 darabos steam lista felér polcra kirakott 100 játékkal.
Persze lehet én gondolkodok rosszul...
2.
2.
GhostDog24
Kedves #1 most szólok h egy bizonyos magyarországi "uralkodó"-miatt van az h a neten drágábbak a játékok (nálunk ugye euro vagy USD-be) mert ugye a Ft-ez miatt az "uralkodó"-miatt erősen vesztett az értékéből... és azért olcsóbbak dobozban nálunk amennyi egy játék mert tudják/tudjuk hogy ha egy új játék 11-12k HUF-nál többe kerülne tényleg nem venné meg senki (kivéve a star craft 3-mat és a ToR-t de én személy szerint egyiket sem vettem meg... a ToR-t azért mert aztán mehetnének a havik a star craftot emg csak azért mert túl drága annyiért) legalábbis ez amit írtam csak PC-s játékokra igaz...Xbox v ps3, no comment. Egyénként meg az h "valamit kapjak a kezembe fizikai cuccot" teljesen elavult/kőkori gondolkodás mód Flintstone, isten a tanúm h nem vagyok környezet barát de a digitális nem csak a környezetet vádi de egy rahedli hely marad a házba...így sem férek a polcomon a sok DVD-től nem h vegyek egy végtelenített játék sorozatot még a tetejére. JA! és ha a sopa-t nem támogatná a ssony akkor talán nem törnék fel hébe-hóba a servereit...de ez mind szeméjes vélemény, elvégre semmi nincs védve 100% a hackerek elől még a steam sem. Az indokaikat nem értjük és sajnos ha csak singlizni akarok pl.:steamen ahhoz is be kell lépnem
1.
1.
Sonnypapa
Nem értem én ezt...sikítani tudnék komolyan mondom ekkora faszságot olvasva. Mondja már meg nekem valaki könyörgöm, miként mentheti meg ez a játékipart...
A legtöbb esetben az új játékok drágábbak digitálisan, mint dobozosan.
Azt gondolom,h egyszerűen nem tudják már sokan, h húzzák le az embert minél jobban. Jöttek a fizetős dlc-k (amiket régebben ingyen adtak patchekben), már van online pass is (vagy offline vágnak ki jeleneteket nem aktivált kód esetében pl Batman A.C.), most meg vedd meg paraszt, de "nem kapsz semmit a kezedbe".
Elképzelni nem tudom, ha nincs gyártási költség, nincs szállítási költség, nincs kisker - nagyker haszon, akkor hogy az istenbe kerülhet valami többe, ha letöltöm.
A zeneipar átalakulására is kíváncsi leszek, most,h megszűnik a cd formátum...
Szerintem meg ezzel épp, h nem mentenek meg semmit, hanem épp ellenkező hatást érnek el vele.
Ha már mindenképpen le kell töltenem és választhatok,h letöltök valamit úgy,h fizetek érte 15000et, vagy felmegyek máshova és letöltöm ingyen, akkor nem kérdéses, mit fogok választani...
Abban a pillanatban, ahogy csak digitális terjesztés lesz keresek is más elfoglaltságot mert ez így nálam nem pálya...
Arról nem is beszélve, h ha már megvettem valamit méregdrága pénzért (pláne itthoni viszonylatban), akkor ne kössenek már semmiféle kritériumhoz,h játszhassak vele. Ha netalán feltörik a Sony szerverét megint és leáll másfél hónapra, akkor mi van?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...