Frostbite 2 motorra épít az új Mass Effect is

  • Írta: fojesz
  • 2012. november 13.
  • Hír
Link másolása
A BioWare blogján a montreali stúdió igazgatója erősítette meg, hogy az új Mass Effect immár náluk készül, ráadásul a Frostbite motorra épül. Az úriember szerint számíthatunk rá, hogy belenyúlnak az eddig ismert formulába, viszont a jól ismert alappilléreket nem rombolják le.

A BioWare blogján megjelent bejegyzés afféle bemutatkozás, Yanick Roy, a montreali stúdió vezetője beszél a munkájukról, illetve röviden vázolta, mire számíthatunk a jövőben Mass Effect-fronton. Mert hogy készül az új Mass Effect, ebből a BioWare sosem csinált titkot.

Fontos változás, hogy a BioWare edmontoni bázisa egy időre leveszi a kezét a sorozatról, a következő részt a montreali csapat hegeszti. A váltás benne volt a levegőben, a hároméves csapat lassan növekedett, és egyre nagyobb szerepet vállalt a széria fejlesztésében: a Mass Effect 2 átvezetőinek felét ők csinálták, közük volt az N7-küldetésekhez, a DLC-khez, a Mass Effect 3-ban pedig a multit sózták rájuk. Most a november 27-én érkező Omegán szorgoskodnak.

Az új Mass Effectről nem sokat tudtunk meg, a legfontosabb konkrétum, hogy a Frostbite motort használja a játék. Ahogy az IGN is megjegyzi, Roy nem mondta meg pontosan, az engine melyik változatáról van szó, de minden bizonnyal a számos címben használt második főverzióra épül a cím. Erre utal az is, hogy emberünk hozzátette: a Dragon Age III fejlesztőcsapata által eszközölt bővítéseket is átemelik a Mass Effectbe.

Roy szerint az új rész minden téren hű lesz a sorozat hagyatékához, jóllehet a trilógia lezárása mind a történet, mind a játékmenet terén új irányok feltérképezésére ad lehetőséget. Az alappilléreket azért nem bántják: a különböző fajok, a hatalmas galaxis és a gazdag sztori visszatérnek. A játék vezető producere megint Casey Hudson lesz, változás viszont, hogy egy projektvezető is bedolgozik alá, aki közvetlenül a montreali csapatot terelgeti.

Várjuk a további részleteket!

27.
27.
Archondelta
#25: Köszönöm, erről lenne szó.

Annyit még hozzátennék, hogy utoljára ennyire mély és szubliminális módon prezentált végkifejletet csak a Kotor II-ben, esetleg a Torment-ben élhettünk át. Ez valószínűleg a BioWare-ben fellelhető utolsó nüansznyi kreativitásnak köszönhető. Majd az EA tesz róla, hogy ne kapjunk ilyet még egyszer a jövőben.
26.
26.
Archondelta
#23: SPOILER

Komolyan azt hitted, hogy egy ilyen vezetéknévvel, mint Shepard, túl fogja élni a galaxismegváltó hadjáratot? Persze, szép álom. :D De nem több annál.
24.
24.
Raatkainen
Attól még hogy, Frosbite 2 nem biztos, hogy bekerül a Destruction 2.0 modul is, ami ugye a Battlefield védjegye(az új Medal of Honor is azzal fut, de rombolható környezet nincs, csak minimálisan).
23.
23.
IceColdKillah
#22: SPOILER STILL ON

Én értem a játék történetét sőt, a Leviathan-t is figyelmesen végig hallgattam. Nekem a gondom az. hogy Shepard nem tér vissza a Normandy-ra hogy boldogan élhesse az életét! Ennyi! :D
22.
22.
audio_assassin
#21: SPOILER ON

ehhh srác látom nem igazán értette mit is tesznek a kaszások, röviden ők a teljes galaxis kihalását akadályozzák meg azzal, hogy nem hagyják elszabadulni a organikus-szintetikus háborút, mert egymásra vannak "utalva" és minden előző ciklusból megmentették az addig felgyülemlett hatalmas kulturális technikai stb. információkat és besűrítették 1 reaperbe (2-ből gondolom rémlik last boss az is az lett volna) és azokat a fajokat melyek nem érték el azt a szintet nem is bántották (catalyst mondja ezt is, hogy legutóbb csak mi maradtunk mint akkor "legértelmesebb" faj) szóval ha bedarálod őket azzal olyan hatalmas információmennyiséget bukik el a galaxis amiért igencsak kár lenne, nem véletlenül kék a control és red a destroy, attól, hogy végig ezért küzdesz az nem azt jelenti, hogy csak az létezik mint abszolút "jó" megoldás főleg, hogy azzal megy a levesbe a reléhálózat is és marad a FTL (faster than light) ami hónapokkal hosszabbítja meg a galaxis átutazását, míg a zöld syntesis ugye feloldja a problémakört alapjaiban, háborúk mindenképp lesznek, de nem azért, hogy létformát pusztítsanak ki, hanem amiért a Földön jelenleg is folynak: pénz, nyersanyag, föld és hatalom.
21.
21.
IceColdKillah
SPOILER!!!!!

Szerintem úgy lett volna jó a befejezés ha:
Paragon: Shepard aktivál egy konzolt amivel elpusztítja az összes Kaszást. A galaxis hősévé avatják, -most már hivatalosan is- majd visszatér a Normandy-ra és happy end!
Renegade: Shepard rabszolgává teszi a Kaszásokat, ezáltal az emberi faj lesz a galaxis ura!
19.
19.
guitarlord
Én is azok táborát erősítem, akiknek semmi baja nincs a trilógia sztorijával, ok azt aláírom, hogy a végén kicsit jobban is kibonthatták volna, hogy mi is történt Shepard bácsival, de sebaj.....

Figyelem!!!!! SPOILER ALERT!!!!!

A következő sorok komoly SPOILER-eket tartalmaznak, ám csak egy teóriát vázol fel, az eddig ismert infókból összelegóztam valamit:

Előfordulhat, hogy azért kell a 3. rész mentése, hogy a következő játékban valóban kiderüljön mi is lett Shepard sorsa, a 3. rész eseményei után lesznek a szereplők, de a sztori egy visszaemlékezés lesz, amiben ha pl. Shepard túlélte a 3. rész végét, elmeséli pl. Anderson emlékirataiból, milyen is volt a First Contact War, hogyan bukta el a Spectre jelölést, vagy valami hasonló (ok, tudom, hogy erről szól a Mass Effect bevezető regény, de ez nem jelent túl nagy akadályt....), ha nem élte túl, akkor ha volt szerelmi szál, akkor a Párja lehet a narrátor, ha nem élte túl és románc sem volt, akkor lehet valamelyik régi csapattárs....

SPOILER ALERT VÉGE!!!

Kíváncsian várom, viszont az is látszik, hogy a grafika szépülésével arányosan lettek egyre kisebbek a bejárható terek, ami egyébként akár tetszik, akár nem logikus....a Frostbite 2 pedig nem arról híres, Minden csapat remekül ki tudná használni (a BF3 gyönyörű volt, de a MoH Warfighterből már a videók sem jöttek át, nagyon elnagyolt volt nem egy helyen a cumó...), az Unreal Engine 3 már sokat használt jól működő, ismert motor volt, nagy az esélye, hogy az EA erőltette rá a BioWare fejlesztőire a váltást, mert egyáltalán nem mondanám ésszerűnek a dolgot, miután az UE3 is folyamatosan fejlődik.....
18.
18.
IceColdKillah
Engem nem zavar ha új író dolgozik rajta, egésze addig amíg nem akar újraírni olyan részt ami már adva van. Magyarán a következő ME játékban ne legyenek Asari férfiak! Ha egy franchise akkorára növi ki magát mint pl. Star Wars; Star Trek; Mass Effect; Assassin's Creed....stb. akkor nagy hangsúlyt kell arra fektetni hogy ne legyenek ellentmondások se a történetben, se magában az univerzumban!
17.
17.
JBoy
Csodálatos, de Jennifer Hepler-t remélem nem fogják alkalmazni...
16.
16.
Archondelta
#14: Hát, ha figyelembe vesszük, hogy Karpyshyn mekkorát bukott idén az SW: TOR-os regényével (Revan), én kifejezetten örülök, hogy nem volt köze a Mass Effect 3-hoz.
11.
11.
randall13
Remélem a változás magába foglalja a történetíró lecserélését is.
10.
10.
Archondelta
#5: Az igen! Az Oblivion? Róluk még nem hallottam. :D Amúgy, ha az Obsidian-ra gondolsz, akkor igazad van; de mindezzel tisztában vagyok. Sőt, ott úgy oldották meg, hogy az Atton-nel való kihallgatás és a Kreiával való beszélgetések közben mesélhetted el, hogy Revan valójában ki volt; a játék pedig onnantól kezdve úgy kezelte Revant, ahogy Te írtad körül. A probléma azonban mindig fennáll. Revan csupán egyetlen ember, ám a Mass Effect 3 végén hozott döntés az egész galaxisra kihat.
8.
8.
gildesh
#5: Mármint az Obsidian.
7.
7.
IceColdKillah
Ha a Frostbite 2 motort (és nem a 2.0 verziót!!!) használják akkor lehet felkészülni a Red Faction szintű rombolható környezetre... :P
5.
5.
Zoom3r
#4: A Kotor II nem BioWare termék, az Oblivion készítette
4.
4.
Archondelta
Szerintem lesz egy kánon befejezés, pont úgy ahogyan a BioWare megoldotta anno a Kotor I és II közötti átvezetést. Abban biztos vagyok, hogy - átvitt mentések, ide vagy oda - a destroy, control, vaporize és synthesis között lévő alapvető különbségeket nem fogják tudni áthidalni. Persze, az is lehet, hogy amolyan eltitkolt sztorit tárnak elénk, ami az első résszel párhuzamosan fut. Mondjuk, ez már abszolút spekuláció a részemről. Nem kell komolyan venni.

Amúgy nem tetszik, hogy egyre közelebb kerül egymáshoz a Dragon Age és a Mass Effect. Két teljesen különböző játéknak kéne lennie, de ezen már meg sem lepődök.
3.
3.
Bako
Én egy előzményt tudnék elképzelni egy másik "ciklusban"
2.
2.
_Tappancs_
Kár hogy nem lehet kipróbálni a Frostbite 2 engine-t ahogy az Unreal 3 engine-t...
1.
1.
tiazgriff
de hogy a vérbe fogják ezt megcsinálni mikor a 3nak sincs joformán vége? ... elvileg ha a vöröset választottuk felkel a végén Shepard, most mi akkor ujra találkozunk majd vele az uj gameben?? (ha nem előzmény lesz az egész) vagy még tartani fog a box a reaperekkel? nah mindegy remélem bővebb infot is megadnak majd
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...