Még fejlesztés alatt van a Ride to Hell?

  • Írta: zoenn
  • 2013. január 31.
  • Pletyka
Link másolása
A Ride to Hellt még 2008-ban júliusában jelentette be a Koch Media. Talán emlékeztek rá: egy nyitott világú akciójátékot van dolgunk, ahol egy motorosbanda egyik tagját irányíthatjuk. A jelek szerint nincs veszve a projekt.

A Szelíd motorosok című filmeposzra emlékeztető RIde to Hell már a 2008-as bejelentésekor felkeltette a figyelmünket, még egy előzetes is írtunk róla. Egy nyitott világú címről van szó, melyben a főszerepet egy motorosbanda kapja. Erőszak, hűség, szex, drog, rock 'n' roll - minden adva volt a kasszasikerhez. A pletykák szerint még nincs veszve a GTA-ra hajazó játék!

Martin Vein, a Koch Media kommunikációs menedzsere szerint a Ride to Hellt 2009-ben törölték - legalábbis az első tervek alapján készülő produktumot. Vein ugyanakkor elhintette, hogy közeljövőben bejelentésre számíthatunk a játék állapotát illetően; véleményünk szerint a produktumot időközben újra elővették és jelentősen átdolgozták.

Megerősíti a gyanúnkat több LinkedIn-profil, melyek szerint a Ride to Hell még mindig készül Xbox 360-ra és PS3-ra, például a CastingCallPrón szereplő egyik művész szolgáltatja Caesar hangját a játékban, sőt a Massive Black cég néhány artworköt is készített a játékhoz, ami már tényleg nem a véletlen műve. Várjuk a hivatalos megerősítést!

8.
8.
Hardy
Ez piszok jó ötletnek tűnik. :):D
7.
7.
Tyler89
#6: Az nekem valahogy nem jött át. A főszereplő egy "büdös bunkó". Persze nem volt rossz, de egy Jax karakterére jobban hasonlító antiheroval szívesebben csapnék a lovak közé. :)
6.
6.
balint23h
#4: Hát nem lenne rosz. Addig játsz egy kis gta the lost and the damned-et.
4.
4.
Tyler89
Fú de jó lenne egy "Sons Of Anarchy-féle játék"! :) Kíváncsian várom a további infókat.
3.
3.
hedzsooo
Nekem a Szelíd motorosok c. film jut mindig az ilyenekről az eszembe. :) Akár még jó dolog is kisülhetne majd belőle.
2.
2.
DevilGamer
Tetszik ez a 80-as évek hangulata.
1.
1.
Raziel88
Jól néznek ki az artwork-ök, kíváncsi leszek rá.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...