Frissítve: Nem jön Wii U-ra a Watch Dogs DLC-je

  • Írta: Arell
  • 2014. szeptember 25.
  • Letöltés
Link másolása
A Ubisoft még a hónap elején azt ígérte, hogy információkkal szolgál majd a Watch Dogs Wii U-változatával kapcsolatosan. A tegnapi tweetjükben bejelentett fejlemény viszont nem egészen az, amiben reménykedtünk.

A Nintendo Wii U, úgy tűnik, nem a legalkalmasabb platformok egyike, ha arra várunk, hogy Aiden Pearce szerepét felvéve végre bevethessük magunkat a Watch Dogs kínálta Chicago titkai közé.

A többször elhalasztott - a legújabb hírek szerint november 20-án megjelenő - játék ugyanis még egy lépéssel lemarad a május 27. óta játszható változataihoz képest, tudniillik nem kapja majd meg a tegnap megjelent Bad Blood DLC-t sem.

"Nem, a Wii U verzióhoz nem jön a DLC" - érkezett a rövid válaszToniCodera még tömörebb kérdésére. A döntés okára egyelőre nincs magyarázat, a készítők ugyanis nem tértek ki az indoklásra.

Igazi meglepetés azért sincs a dologban, mivel a Ubisoft már korábban jelezte, hogy szándékában áll beszüntetni a további felnőtteknek való tartalmak fejlesztését a Nintendo konzolra, így ha végre ki is jön a Wii U-ra szánt alapjáték, előfordulhat, hogy a tervezett kiegészítők egyikét sem tölthetjük majd le hozzá.

Update! Időközben befutott a kiegészítő launch trailere.

17.
17.
Blueberry
És tud magyarul!! :ooooo
16.
16.
Cristiano
Köszönöm aki meg akar védeni de az baj unatkoznak és engem támadnak:D
15.
15.
Norbiii
#14: Azon én is csodálkozom, hogy sok bunkó parasztot, már elnézést, akik nyilvánvalóan trollkodni járnak az oldalra nem szólják meg, de Cristiano-t, pár szavas hozzászólásáért igen, nekem ez igencsak érdekes. xd Nekem semmi bajom Cristiano-val, és ezt két okból mondom:

Egyik, hogy nekem sosem ártott.

Másik, hogy a kedvenc focistám. xd
12.
12.
TheDeathFlash
Hagy írja azt ami jól esik neki.
11.
11.
TheDeathFlash
Most azért mert egy két szóban commentel minek kell cseszegetni ?
10.
10.
Birkazoli
#4: Ártott neked bármit is azzal a kommentel? Nem. Akkor mi a problémád vele? Próbálja kifejteni véleményét, amelyet tudtommal a mai világban szabad.
9.
9.
TheDeathFlash
Nem értem.Sajnálom a Wii U-sokat.De.nem baj ők el vannak az exclusivaikkal és én is.veszek egy.wii Ut mert szeretem a.nintendot.
8.
8.
Cristiano
#4: nem mert vissza jövők:D szakadjon le pofád ember
7.
7.
DON GONDOCS
6.
6.
WiiU89
#3: Nehogy félre érts mert nem szemétkedni akarok de engem a PC nem érdekel én világ életemben konzolon játszottam.Viszont megértem őket is és hidd el onnan is sokan vannak akik így vélekednek azért is nem veszik meg hanem inkább letöltik torrentről.Az ilyen fejlesztőcég szerény véleményem szerint meg is érdemli az ILYEN produktumokkal én is ezt tenném Wii U-n ha ez lehetséges volna mert pénzt csak budget kategóriában érdemelne ez a játék ilyen formában!
5.
5.
Norbiii
A címet mikor elkezdtem olvasni beparáztam" aztán mondom, akkor nincs nagy gond. Nekem 8, hogy jön-e DLC vagy sem, csak az alap játék érdekel.
4.
4.
bence9
#1: Ezt a valakit miért nem bannolják innen ? Olyan magyartalan, hogy a pofám leszakad.
3.
3.
zozo76hun
miert? ami lefutott mar xo, ps4-en utana jon csak ki pc-re mikor a konzolosok mar reg meg is untak. nem csak wiiu van igy vele mint platform.
2.
2.
WiiU89
Nem is baj úgy igazából!Most essek hasra mert nem jön a játékhoz ez a DLC?!A Ubisoft hozzáállása amúgy sem tetszik nekem és itt most nem csak a Wii U-hoz való hozzáállásukról beszélek!Kezdjük ott hogy a kezdeti gameplay videókkal mindenkit átvertek mert közel sem olyan lett a végeredmény amiket mutogattak meg amit ígérgettek.Nekem Wii U-m van és az én részemről ez a játék simán ott fog megrohadni az üzletben mert nem fogom megvenni.Már csak azért sem mert nekem ne szúrják ki a szememet egy olyan játékkal ami a többi platformon már fél éve kinn van és mindenki rongyosra játszotta teljes áron!Ettől így ilyen formában,módon és hozzáállással ne számítsanak nagy érdeklődésre meg eladásra!A DLC-t meg dugják fel maguknak oda ahova akarják!
1.
1.
Cristiano
nem is baj de kíváncsi vagyok milyen szép lesz
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...