Továbbra sem lesznek belsős címek PS Vitára

  • Írta: zoenn
  • 2015. október 24.
  • Hír
Link másolása
Noha néhány kósza nyilatkozat alapján már régóta sejteni lehetett, immáron hivatalos a dolog: a Sony végleg letett arról, hogy first-party játékot készítsen PlayStation Vitára. Csak a külsős fejlesztőkben bízhatunk.

Ha olyan nagyköltségvetésű alkotásra vágysz PS Vitán, mint amilyen a Killzone: Mercenary, az Uncharted: Golden Abyss vagy a Tearaway volt, akkor el kell keserítsünk. Habár a Sony korábban is azt kommunikálta, hogy felhagy a first-party címek fejlesztésével, most a cég vezető alelnöke, Masayasu Ito nyilatkozata alapján már nem is bizakodhatsz.

Ez nem túl meglepő döntés, elvégre már régóta nem kaptunk AAA-kategóriás címet a handheldre. Továbbá a kézikonzolos piac is jelentősen zsugorodott, a legtöbben mobilon vagy tableten játszanak ingyenes játékokkal. Az úriember megerősítette Shuhei Yoshida júliusi nyilatkozatát, miszerint egyetlen belsős csapatuk sem fejleszt PS Vitára, a Sony jelenleg gőzerővel a PlayStation 4-re koncentrál.

Magyarán már csak a third-party fejlesztőkben bízhatunk.

Masayasu Ito kiemelte, hogy a kezdetekben nem kimondottan az volt a cél, hogy megnyerjék a fiatalabb korosztályt, ám a 20 év alatti Vita-tulajok száma folyamatosan növekedett az elmúlt időszakban. A Minecraft: PS Vita Edition adott egy nagy lökést a legfrissebb demográfiai adatok szerint, ezért idén ősszel új színekben is elérhetővé tették a PS Vitát.

Jelen állás szerint úgy fest, a jövőben új kézikonzolt sem csinál a gyártó.

21.
21.
Én azért veszek egyet most mert van rá kb egy tucat cím ami egyszerűen zseniális.
Plussz a PSN en van néhány jó game ami lehúzós. bszott böszme gép a vita, többnek kéne venni és akkor jobban mainstream lenne. A sony játszhatna az árakkal, hardware-sofware és akkor sikeres lehetne a vita még most is. Tipikus péládja annak amikor kv jó termék adott, a foskupa marketingesek meg nem értenek hozzá hogyan kell(ene) eladni.
20.
20.
p3ti
#19: Pontosan. Pedig a PSV szerintem egy nagy klassz kis gép, és hardverileg is viszonylag erős. De mivel nem adtak el belőle eleget ezért a Sony le sem szarja. Amúgy továbbra is egy JRPG mekka, szóval aki ebben a műfajban szeret játszani annak tökéletes választás a masina - pláne hogy régiófüggetlen.
19.
19.
zola2000
#18: gondolom irónia, egy olyan cíkknél hogy a sony nem fejleszt belsős játékot vitára, beírni a ps egyik szlogenjét "for the players"
17.
17.
zola2000
Amikor megjelent a vita, akkoriban cseréltem a nokia n95 telefonomat óriási 3,5 collos zte bladere, még ehhez képest is óriás a vita 5 collos kijelzője ... de tény ami tény, változnak az idők tablet mellett ma már én is kényelmetlenül kicsinek találom a vitát, én dekavita 7 (7 collos hordozható ps vita tv) rendelésén is gondolkodtam már:

https://www.youtube.com/watch?v=cYO8foSJjXk
16.
16.
PS4jacksony
Én a vitát az apró kijellző és a tv-re köthetőség hiánya miatt nem tudtam elfogadni.
Ezért eladtam mivel a játékok sem briliíroztak rajta.

Teljesen faképnél hagyták a vitát azok,akik készítették...
15.
15.
p3ti
This is for the players.
14.
14.
zola2000
#11: hoppá, a world of final fantasyt, a sword art online lost songot, és hollow realizationt, és a legend of heroes sen no kisekit hogy hagyhattam ki?

szinte minden animébő és jrpgből jön rész jövőre is vitára vagy fő vagy mellékszál, szélsőséges amerika rajngókon kívül (akinek semmi sem jó csak az amerikai) nem hiszem hogy bárkinek lennel oka panaszra.

vagy csak szélsőséges amerikarajongók vannak itt? Mármint sokszor megkapom hogy szélsőséges japánrajongó vagyok hogy nem jó nekem semmi amerikai, akkor aki vitán nem talál magának játékot az meg szélsőséges amerikarajongó.
13.
13.
MongooseXD
Sajnálom a Ps Vitát sajnos talán drága lett, és az egyedi memória kártya sem volt egy túl jó ötlet. De mindezek ellenére sikeres lehetett volna ha lenne rajta sok és minőségi játék. Az hogy a mobil piac miatt nem megy a Vita szekere szerintem kifogás. Aki picit is jobb játék élményt akar nem fog egy érintő képernyőn szenvedni. Ezzel szemben a Vitán rengeteg az irányítási lehetőség..
12.
12.
zola2000
tehát mindenféle stílus jön vitára ami kelet ázsiában(nem csak japánban) megy monster hunter klónoktól, dynasty warriors klónokon át (olyan értelemben klónok minden fpst doom klónnak hívunk) animés játékok és jrpgk tömkelegén keresztül visual novelekig jön minden, eddig európába is megjelentek ha mástnem ps storeon angol felirattal, talán ez nem fog elmaradni ezután sem.

érdekes ilyenkor belegondolni, hogy mennyire nincs is semmi közös keresztmetszet a nyugati és a keleti ízlésvilág között, és nemhogy csökkenne de nő a különbség
(pl tavaly 2014ben a japán animeipar is rekordévet zárt a csökkenő nyugati bevételek ellenére a növekvő kínai piac miatt, ázsiában -kína, japán, koreában stb- meg évről évre egyre kevesebb amerikai filmet lehet látni a boxofficemojo mozis toplistáin amikor az éves összesítést nézem, de minden médiumban ugyanez figyelhető meg, így vitán is, és a vita ázsiában népszerű)
11.
11.
zola2000
#2: "már mindenki magasról tesz a vitára"

Én vitára még a danganronpa 3mat, zero escape 3mat, dead or alive xtreme 3mat, hatsune miku project diva xet, és a két dragon quest mellékszálat (heroes 2 és builers) god eater resurrectiont, toukiden 2t, atelier sophiet, one piece burning bloodot, steins gate zerot, tokyo xanadut, attack on titant, samurai warriors 4 empirest, várom, jövőre jönnek ezek a játékok vitára, na igen, teljesen japános/animés pár éve a választék.
10.
10.
logic5
Már a megjelenéskor halálra volt ítélve. Nem értem a felháborodást!
9.
9.
NECROSMOKE
Hat ez szomoru :( Killzone: M meg Little Big Planet PSV ZSENIALIS jatek volt.
8.
8.
RangerFox
#6: Stfu azzal a marhasággal xddd
A hír meg több napja kint van, sad face
7.
7.
Futu-Retro
Mikor anno a PSP-t piacra dobták a rengeteg első osztályú játék láttán nem hittem el mi mindent ki lehet sajtolni egy apró handheldből, most meg azt nem hiszem el, hogy a Vitát magára hagyták úgy, hogy max két játékon keresztül láthatom, mi mindent lehetne kisajtolni belőle (Killzone, Uncharted). A Sony ne várjon csodát az eladásoktól, ha a saját hülyeségük (türelmetlenségük) miatt olyan félkész játékokat is megjelentetett szerencsétlen konzolra, mint a COD, vagy a Resistance. Azért az röhej, hogy a PSP-re kijött részek sokkal jobbak, tartalmasabbak. A Sony saját maga alatt vágta a fát.
Apropó, elvileg jött volna egy Silent Hill klón Vitára, arról nem tudtok valamit?
6.
6.
mestermagyar
#5: Még mindig kapni moga prot telefonhoz...
5.
5.
zozo76hun
hat szepen magara hagyta a vita felhasznalokat a sony, ez teny. pedig maga a konzol jo lenne foleg az iranyitas miatt (ez legalabb iranyithato, nem mint az erintokepernyo), de igy elhagyva mar persze nem egy eros vetel.
4.
4.
Cell4
#2: Én nem bánom, ha rendszeresen emlékeztetnek arra, hogy soha többet ne jusson az a gondolat az eszembe, hogy a $ony-tól bármit is vásároljak, különösen konzolt.
3.
3.
Legyen mar akkor olcsobb, es veszek egyet a Book of Memories miatt :-)
2.
2.
PaprikaJancsi
Ezt minek mondják el minden egyes hónapban? Már mindeki magasról tesz a Vita-ra.
1.
1.
DON GONDOCS
Indievita like handheld console.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...