A karácsonyi szünet remek alkalmat kínált filmes ismereteim bővítésére, illetve a régi nagy kedvencek felelevenítésére. Sok remek - számomra még kimaradt - klasszikust tudtam a szürkeállományomba égetni, rengeteget, és most kicsit szégyellem is magam, hogy csak ilyen későn sikerült eme remekműveket előszörre megtekintenem.

   Tehát a következőkben a karácsonyi szünetem 5 legjobb élményét szeretném megosztani veletek. Na egy azért kivétel lesz, mert azt biza csak újranéztem, de majd ha odaérek, úgyis szóvá teszem. Na, csapunk bele!

Az első film egy (eddigi életemben eddig érthetetlenül elhanyagolt) dán filmdráma lesz. Az első DOGMA film ( aki nem tudna, hogy mi az annak egy mondatban összefoglalom: Mindenféle külső rásegítést tiltó filmezési módszer.) és minden kétséget kizáróan a legzseniálisabb... SZÜLETÉSNAP 1998-ból

A cselekmény színhelye egy egyszerű kis születésnapi parti, Helge 60. születésnapi partija. Az eseményt  beárnyékolja lányának Lindának a frissen elkövetett öngyilkossága. Az ünnepelt annyira mély érzelmi csapdában érzi magát, hogy inkább fiát, elvesztett lánya ikertestvérét Christiant kéri fel, arra, hogy szóljon pár szót a vacsoraasztalnál... és hát mondanom sem kell, hogy Helge élete egyik legnagyobb hibáját követi el ezzel, mert amit a fia mondani foga vendégsereg előtt, az fenekestül fordítja fel az öregről alkotott világképünket. Tiszta szívből ajánlom:)

A második általam ajánlott mozi sem lesz kevésbé szívbemarkoló és drámai, mint a Születésnap, sőt.

A dél- koreai filmgyártás legeslegjobb darabjáról fogok most beszélni nektek, amely véleményem szerint a filmtörténelem egyik legjobb filmje is egyben. Ez Chan-wook Park rendezésében az OLDBOY 2004-ből.

A történetbe most nem mennék bele, mert spoilermentesen lehetetlen elregélni ennek az überkirályságnak a lüktető cselekményfolyamát. Legyen elég annyi, hogy igazán fordulatos.

Ha röviden és tömören jellemezni akarnám az Oldboy-t akkor csak annyit mondanék, hogy ez a legművészibb brutalitás, amit valaha láttam, Quentin Tarantino minden bizonnyal a fél kezét odaadná, ha már csak meg tudná közelíteni ezt a remekművet....nézzétek meg...komolyan.

A harmadik legyen az a bizonyos kakukktojás, amiről már regéltem. Ez az én kedvenc karácsonyi filmem, és az ebben hallható dalok szintén a kedvenceim közé tartoznak... ez aKarácsonyi Lidércnyomás(1993).

A sztoriról csak annyit, hogy Jack a tökkirály elhatározza, hogy idén nem a Halloween-t, hanem a karácsonyt szeretné megszervezni.... édes nemde bár?  Szörnyek a karácsonyt? Micsoda remek ötlet. Na, lesz is ám belőle bonyodalom rendesen.

Szerintem Tim Burton életművének ez a film a csúcsa; az animáció, a zene, egyszerűen minden a helyén van. Én már jó néhányszor láttam, de minden egyes alkalommal újra és újra elvarázsolt... tiszta szívből ajánlom:)

Negyediknek a legjobb film kategóriában győztes (a tényleg jók közül) Oscar-díjasok legelfeledettebbikjét választottam ki.  John Schlesinger filmje 1969-ből... az  Éjféli Cowboy.

Ha van film, ami sárba tiporja az amerikai álmot, akkor ez az. Olyan borzasztóan nyomasztó hangulattal rendelkezik, amely még a legönfeledtebb jókedvet is képes komor hangulattá változtatni. Komolyan, én olyan mélypontra kerültem Joe és Ratso Rizzo sztorijától, hogy kellett két-három Remény Rabjai mire rendbe jöttem lelkileg.

A történetről annyit, hogy a tanyasi Joe New Yorkban selyemfiúként akarja megcsinálni a szerencséjét, de hát gondolom mondanom sem kell, hogy nem fog olyan szép dolgokat hozni a holnap, mint ahogy azt ő reméli.

A mondanivaló mellett, még mindenképpen kiemeli a filmet a varázslatos színészi játék. Dustin Hoffman és Jon Voight olyan remekül játszanak, hogy azt szavakkal jellemezni szinte lehetetlenség. Tiszta szívből ajánlom:)

És akkor következzen az ötödik. Egyik kedvenc rendezőm Milos Forman munkája, aki véleményem szerint minden filmjében arra törekszik, hogy a hősét emberfeletti státuszba juttassa. Nos, ez ennél a műremeknél sincs másképp, de ennél a főhősnél kicsivel könnyebb dolga volt, ugyanis már a történelem is olyan piedesztálra emelte, hogy Formannak elég volt a hátára lehelnie ahhoz, hogy elhagyja emberi mivoltát és valami többé váljon. Ez az Amadeus  1984-ből.

Mint mondtam, a főhős a film előtt is elég jól állt népszerűségügyileg. Az Amadeusból, már gondolom lehet sejteni, hogy itt az egyik központi figura bizony-bizony Mozart. Talán kicsit félrefogalmaztam, mert nem ő az igazi főhősünk, hanem Salieri, aki akkoriban a salzburgi mester után, az ihletett zseni után, csak a második volt, mármint zenei tudásban, de félreértés ne essék, nem ő kerül az emberfeletti státuszba, hanem természetesen Mozart. Salieri istent átkozza ezüstös helye miatt: minek áldotta meg a mindenható épp annyi tehetséggel, hogy észrevegyen egy zsenit, de pontosan tudja azt is, hogy sosem érhet fel hozzá, gondolta ezt magában oly sokszor az olasz komponista. Ha csak mondjuk a hetedik legjobb lenne sosem zavarná ennyire, hogy Mozart mennyivel jobb nála, mert nem lenne hozzá elég füle, de neki a másodiknak kellett lennie... a sors fintora.

Na, egy szó, mint száz az Amadeus egy csodálatos film, és még valamennyi valóságtartalma is van, de azért nem szabad komolyan venni. Aki tökéletes szórakozásra vágyik és van szabad három órája, annak kötelező:)

Ez lett volna a téli szüneti filmajánló erre az évre, és talán ez volt az utolsó bejegyzés is erre az évre... Így utólag kívánok mindenkinek boldog karácsonyt, és így előre pedig Boldog új évet:)