Innen visszatekintve egészen kölyökkorom elejére, kicsit olyan érzés, mintha nem is a múlt, hanem sokkal inkább egy másik élet emlékeit látnám.

A win 95, a hangokat amiket a gép boot-olás közben kiadott, az a feszült izgalom, míg 1-2 perc alatt tapra állt a rendszer, és aztán...
Mintha csak egy kincseskamrát nyitnék meg, a "jétékok" mappa feltárta előttem titkait, én pedig izgatottam néztem a címeket.

Nem akarok hazudni, bármennyire is szeretem őket, a legtöbbhöz ma már nem lenne türelmem, vagy egy pár perces nosztalgiamenet után visszaengedném a múltba.

De volt idő, amikor ezek a címek számítottak korszakalkató játékoknak, és bizony, nem egy ezek közül a mai napig látható nyomot hagyott a játékok nagykönyvében.

Elhoztam most nektem a 10 kedvencemet gyerekkoromból.
Kellemes utazást mindenkinek.

Wolfenstein 3D

Blazkowicz Úr igen hamar betoppant az életembe, és bár túl sokat nem játszottam a wolfensteinnel, a találkozásunk igen emlékezetes volt. Nagyon megragadott a hangulat, bár a hátteréről az égvilágon semmit nem tudtam, de a lövöldözés így is nagyon magával ragadó volt, bár nekem kicsit klausztofób volt az élmény.

Valószínűleg ennek köszönhető, hogy közel sem lett kölyökkorom akkora címe mint a lista későbbi szereplői. A kutyákat sajnáltam benne lelőni, és sokáig megpróbáltam előlük elszaladni, de ez ugye nem volt kivitelezhető. A kincseket szerettem benne gyűjtögetni, és mint mindenki, én is emelkedő vérnyomással nyomogattam végig az összes falat, többnyire eredménytelenül.

Shadow Warrior

Lo Wang már valamivel közelebb tudott férkőzni hozzám, és több időt játszottam vele, mint a wolfensteinnel,de itt is arányaiban mérve hamar unalomba vagy csalásba fulladt a játék, és bár a hangulata tetszett, mivel angolul 2 szót nem tudtam így a poénok nagy ívben elkerültek. A nehézség érdekes volt skálázva, én mindig úgy éreztem, hogy nincs "normál" csak nehéz vagy nevetségesen könnyű fokozat.

A pálya dizájn nagyon tetszett, és hihetetlen volt az animáció amivel kettévágtuk a ninjákat. Gyerekként nem tudtam felmérni milyen nagyszerűen voltak megálmodva a szintek, milyen jól ki volt építve pályáról pályára a játék, és igyekeztek a lehető legtöbb változatosságot belevinni, több kevesebb sikerrel. A shadow ninjákat nemtudom ki álmodta meg, de járjon érte legón egy évig.

Doom

Szerintem hozzám hasonlóan mindenkit lenyűgözött anno, hogy az elődökhöz képest milyen látvánnyal és hangulattal rukkolt elő a DOOM. Gyerekként lenyűgöző és ijesztő volt, főleg a hangokkal megtámogatva. Jól skálázható nehézsége volt, remek ötletei és változatos fegyvertára. Ez volt az első játék amit megpróbáltam lerajzolni, annyira magával ragadott.

Sajnos rendre eltévedtem benne, így általában 1-3 pálya után elmerültem a kódok világában és csalásokkal rongyoltam keresztül az egész játékon, de a végét így sem magamtól láttam. Az idősebbek végig tudták vinni, és flopin kaptam meg a mentéseket amiket segítséggel be tudtam másolni és meg tudtam nézni, hogyan is ér véget szótlan hősünk kalandja.

Heroes II

Szerintem valahol itt lobbanhatott lángra a startégiai játékok iránti szenvedélyem. Nagyon tetszett, hogy mennyire színes és jól kidolgozott a játék, olyan volt mint egy megelevenedett kalandfilm. A zenéit és a karaktereit is nagyon szerettem, bár érteni nem sokat értettem belőle, de könnyűn el lehetett benne navigálni még angol nélkül is.

Idősebbek segítettek megérteni mi mit csinál, és mihez mit kell felépíteni, és rengeteg local meccset játszottunk le, amik gyakran délutánokon át tartottak, hála a körökre osztott rendszernek, és persze annak, hogy amikor a másik lépet akkor el kellett fordulni, hogy le lássuk min ügyködik ellenfelünk.

Raptor: Call of the Shadows

Valami egészen lenyűgőző volt. Minden robbant, lángolt, égett. Gyerekként egy igazi akciófilmnek életem meg, és hatalmas élmény volt, hogy tényleg mindent le lehetett benne rombolni, látványosan robbant fel minden, még mi is. A zenéket nagyon eltalálták benne, remekül passzolt a játék hangulatához.

Ha tudtam volna angolul és megértettem volna, hogy lehet benne fejlesztéseket vásárolni, még talán el is jutottam volna a játék végére. Enélkül azonban kb a felénél minduntalan elvéreztem, hiába próbáltam életben maradni a néhol már követhetetlen lövedékpokolban. Nagyon tudnám díjazni, ha kapna egy modern remake-t.

Worms

A local játékok királya, ezt nem lehet tőle elvitatni. Abban az időben nagyjából az egyetlen játék volt amit akár egy kisebb csapat kölyök is tudott játszani. A vicces animációk és szövegek mindenkit magukkal ragadtak, és még ha vesztettél is egy élmény volt a csatát lejátszani.

Mi rendre úgy játszottuk, hogy ahányan voltunk annyi csapatot hoztunk létre, és miután vérre menő csatározás árán megegyeztünk melyik fegyvereket nem lehetett használni, indulhatott is a csata. A gránátot mindenki szerette, és senki nem tudta normálisan használni. Nekem személy szerint nagyon hiányoznak ezek a fajta játékok, ahol nem csak online tudja összecsődíteni a barátokat, hanem újra lehet élni a gyerekkor nagy pillanatit, és egy rövid időre el lehet felejteni, hogy már régen felnőttünk.

Prince Of Persia

A pizsamás csóka a pincében. Számomra így maradt meg a játék. Nagyon szerettük, mindig ment a verseny, ki meddig tudott benne eljutni, milyen titkokra jöttünk rá, és emlékszem, hogy az első török lütyő lekardozása után én azt hittem hogy vége is lesz a játéknak. Hát, nem kicsit tévedtem.

Kerestem róla végigjátszást, és vicces volt nézni, hogy a játék kb 20% ha eljutottam valaha gyerekként, akkor már sokat mondok. Nagyszerű játék volt, remek grafikával, és idegtépő nehézséggel. Egyszer olvastam valahol, hogy ez volt a DOS-os dark souls, és szerintem tökéletes hasonlat. Feszült pillanatok, egyetlen hibás lépés vagy elsietett mozdulat és vége is volt.

Hercules

Különös módon egy "büntetés" kapcsán ismerkedtem meg a játékkal. Gyerekként ugyanis egy időre el lettem tiltva mindenféle lövöldözős címtől miután a Duke Nukem 3D polipjával való találkozásnak köszönhetően napokig a szüleimmel kelett aludnom, mert rettegtem elaludni. Így jöttek a békés játékok, mint a Hercules, ami azonnal az egyik kedvencemmé vált.

Fantasztikusan adta vissza a mese hangulatát, látványos volt, színes, pörgős, vicces. Úgy éreztem, mintha egy interaktív mese lett volna, különösen mikor a kentaúrt végre úgy ki tudtam ütni, jópár sikertelen próbálkozás után, ahogyan a mesében láttam. Kiváló játék, ha kapna egy felújítást és picit könnyítenének a végén, szerintem remek gyerekjáték válhatna belőle.

Terminal Velocity

Nem voltam különösen nagy híve a versenyzős, repülős címeknek, de ez a játék erős kivétel, amire a mai napig boldogan gondolok vissza. Apával ketten játszottuk, és ez a tény számomra egy életre szóló élménnyé tette a dolgot. Sosem jutottunk benne messzire, de mindig fantasztikus élmény volt, rengeteget nevettünk együtt, főleg mikor nyolcadjára sem tudtunk kilőni egy tankot.

Kezdetben én vezettem és Ő lőtt. Ezt azután gyorsan felcseréltük, mivel a pilóta képességeim erősen a nulla felé, de még inkább alá konvergáltak, így én lettem a lövész, és én aztán lőttem, mindenre is. Az első főellenfélre emlékszem, hogy elértük, és olyan hangulata volt, mintha a halálcsillagot robbantottuk volna fel.

Duke Nukem 3D

Szőke macsó barátunk csillaga szinte azonnal felragyogott ahogy elhagyta a 2D környeztet és beírta magát a játékvilág nagykönyvébe. Duke Nukem egy elképesztő hangulattal, humorral és látvánnyal megfűszerezett játék volt, a magyar szinkron pedig felejtetlenné tette. Pörgős akció, remekül kidolgozott pályák, sok fegyver, ötletes fejtörők és egyedi hangulat. Amikor megjelent olyan volt, mint korának akciófilmjei játékban.

Többször írtam már, hogy életem egyik legmeghatározóbb játéka, és nem csak az élmények és az akció miatt, hanem mert egy több mint 20 évig tartó traumát is sikerült összeszednem. Igen, hiába 18 pixel, a mai napig érzem a gyomromban a szorítást ha szembejön velem a polip, és meghallom a hangját. Számomra ez az cím, ami kb egyet jelent a gyerekkorral. Hail to the King baby!



Ezek voltak hát a számomra legemlékezetesebb címei a DOS korszaknak. Kíváncsi lennék, hogy aki már akkor élte elektrokalandor életét, nektek melyik DOS címek maradtak meg, és milyen élmény, emlékek kötnek titeket az adott címhez. 

Köszöntem a megtisztelő figyelmet.