VampireThe Masquerade Redemption

A World Of Darkness világa hazánkban annyira nem népszerű, viszont az idősebbeknek biztos ismerős. Mark Rein·Hagen egy olyan világot teremtett, ami a fantasy szerelmeseit örökre magához láncolja. Remekül kidolgozott, könnyen áttekinthető, viszont nagyon komplex. A világot legjobban a szabálykönyvek olvasásával ismerhetjük meg.

Korok hajnalán

A szerepjáték egy kiváló módja a szórakozásnak. Egy nekünk tetsző ember, vagy akár lény bőrébe bújhatunk, és megtehetjük mindazt, amiről egyébként csak esténként, álomország határa felé ballagva gondolkozunk. Nyilván, megkövetel a játék némi önfegyelmet és komolyságot, de ha ezek megvannak, no meg egy remek mesélő, egész estés szórakozás elébe nézünk.

Számomra a szerepjátékok egészen kicsi koromtól az életem részei voltak. Eleinte könyvek útján, később baráti társasággal. Nem kellett hozzá sok minden. Papír, ceruza, dobókockák, idő és mi. Először a magyar fantasy büszkeségével, a Worluk világával ismerkedtem meg. Éveken keresztül kalandoztam Gerondarban a csapattársaimmal.

Később a Warhammer világa ragadott magával, ám mivel ez valami általam teljesen érthetetlen módón, csak angolul érhető el, idő kellett, mire kipróbálhattuk. A trollvadász széria által megismert világ nem sokban tér el a Worluktól. Jelentős különbésgek vannak, de végül is mindkettő középkori fantasy. Aztán jött a sötétség világa...



Továbbra is középkor

A játék, már nem is tudom hogy került hozzám, de hirtelen én lettem Christof Romuald, a nemes lelkű keresztes lovag, aki egy sebesülés miatt Prágában marad, míg a sereg tovább vonul. Ám rövid úton az úr szolgája a sötétség katonája lesz. Egyetlen cérnaszál tartja benne a lelket. Anezka, a nővér, aki elrabolta Cristof szívét. Mikor Cristof rájön, hogy szíve hölgye veszélybe kerül, azonnal nyomába ered.

A játék története önmagában nem valami eget rengető alkotás. Viszont ha az ember hagyja, könnyen magával ragadja. A helyszínek változatosak, és alkalmanként remek fejtörőkkel fűszerezik meg az akciót. Egy remek képet kapunk a vértestvérek világáról. Néhány rész bizonyos pályákon kicsit zsibbasztóra sikerült, viszont ha azt nézzük, hogy egy jó darabig úgy volt, nem is lesz belőle semmi, elnézhetjük.

A küldetések kellően változatosak, nyoma sincs, "a menj oda, hozd vissza, majd csináld meg még harmincszor, csak most visszafelé" típusú jeleneteknek. A történet remekül folyik a maga medrében, kellően adagolva a feszültséget, és a várakozást. Fokozatosan erősítjük, fejlesztjük csapatunkat, és egyre könnyebben nyerjük meg a harcokat. Azután két küldetés múlva megint kezdhetünk erősíteni, mert komoly taktika nélkül elsöpörnek.




Ezzel kiválóan fent tudják tartani, hogy folyamatosan szedjük a tárgyakat, és gyűjtsük a pénzt. Rengeteg modernebb játékban a játék első órájában összegyűjtött cuccokkal végig lehet vinni a játékot. Itt ez még nyomokban sincs meg. Az ellenfelek néhol már-már az unfair határát súrolják. Szóval ésszel kell belemenni egy csatába, és meg kell szervezni, ki hol foglaljon helyet.

Rengetek fegyver, páncél és erősítő került be a játékba. Van, amit csak akkor tudunk használni, ha kellően erősek, vagy gyorsak vagyunk. Mivel igazi Old School játékról beszélünk, a szintlépés kellően komplikált. Oszthatunk pontot erőre, ügyességre, szépségre stb. Itt a képességeket a vámpírok erősségei, a Diszciplínák jelentik. Ebből is rengetek, van, szerteágazóan, vagy koncentráltan erősíthetünk. Van, ami védelmet ad, vagy épp támadást, megzavarja az ellenséget, vagy feltámaszt egy elesett csapattagot.





A képességpont osztás úgy működik, hogy minden egyes ölésért, és küldetésért xp-t kapunk, viszont nincs külön tulajdonság és képességpont. Nekünk kell gazdálkodnunk, és döntenünk, hogy mit akarunk fejleszteni. Viszont a játék ebben is támogatást nyújt. Találhatunk tárgyakat, amik javítják a tulajdonságainkat, és könyveket, vagy jegyzeteket, amik a képességeinket erősítik.

A játékban minden irtózatosan drága, szóval vagy nagyon jól spórolunk, vagy beérjük azzal, amit találunk. Ugyanis, a képességhasználat vérbe kerül. Vért pedig vagy az ellenségtől szerzünk, de ez néha eléggé kivételezhetetlen, vagy veszünk. Emlékszem, nekem néhány hosszabb pályán úgy kellett sakkoznom a vérrel, hogy a karakterek egymást vérét szívták a szó szoros értelemben, hogy éppen kinek kellesz használnia majd.

Vissza a jövőbe

Körülbelül a játék felénél, jön egy remek csavar. Főhősünk egy csata után eszméletét veszti, és felébred 1999-ben. Mondanom sem kell, nem kevés meglepetés éri már az első pár órában. Ezen a szinten olyan, mintha egy második játékot kezdenénk. Teljesen új környezet, új feladatok, új karakterek. Az itteni párbeszédek egyszerűen zseniálisak. Ahogy Cristof próbálja feldolgozni az új világot, az valami hihetetlen.
A személyes kedvencem:

- Nem tudunk behatolni a raktárba, amíg a központi számítógép védi.
- Milyen szörnyeteg ez a központi számítógép, ha egy egész raktárát egyedül képes megvédeni?

Itt újabb felszereléseket szerezhetünk, mivel egy kétkezes csatabárddal rohangálni roppant szórakoztató ám eléggé feltűnő. Így hát Cristof leteszi a hosszúkardot, és gépkarabélyt ragad. Persze, csak ha szeretnénk. Továbbra is használhatunk közelharci fegyvereket, ahogy nekünk jól esik.

A grafika ma már kicsit rondácska, de a maga idejében fantasztikus látványt nyújtott. Akkor még teljesen újszerű fény-árnyék technológia csodálatosan nézett ki. Viszont a zene, a hangulat, és színészek zseniális szinkronja kárpótol minket a grafikáért. Én a mai napig szívesen végigjátszom, remek szórakozást nyújt.
Akár csak a többi remek játéknál, ha képesek vagyunk elvonatkoztatni a grafikától, egy korszakalkotó szerepjátékot ismerhetünk meg, ami elkalauzol minket a sötét éjszakába.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.


Web Counter