A zenéről és a hangzásról beszélni kb annyira sikeresen lehet, mint lerajzolni egy focimeccset. Minden esetre a hangzásnak van egy objektív és egy szubjektív vonatkozása is és ebből tulajdonképpen kicsit antidemokratikus módon az objektív az erősebb. Úgy értem, hogy ha minden rendben van a frekvenciákkal, valamint mindent szépen és megfelelő hangerőn, jól kiegyensúlyozva ki tud adni egy hangrendszer, akkor az kvázi jól szól és kész. És pont. Ennek a szubjektív része pedig az, hogy hiába szól valami hangmérnöki szempontból tökéletesen, ha az egyes hallgatónak a személyes ízlése ettől teljesen eltér és neki nem jön be a hangzás. Minden esetre nekem ezen a téren mindig is bejött a Sharp, mert az a "csapat" voltak (a Panasonic mellett), akik mindig egy egyéni hangzáskoncepcióval rukkoltak elő, de úgy, hogy a hangmérnöki szempontból való helyes hangképet valahogy mindig addig csavarták, amíg a helyes hangzásnak lett egy speciális Sharp ízvilága. Meg is lepődtem, amikor belesétáltam a rendszernek a hangterébe a Media Markt-ban, ahol a Top Gun 2 szinte suttogás hangerőn ment, mégis, a cucc előtt elhaladva rögtön mozi feelingem lett. Főleg hogy volt valami bumm és akkorát dörrent a mély, hogy csak néztem megbutulva, hogy ez mi volt és honnan jött?

Nem mindenkinek van helye és úgymond érkezése egy 6-7-8 hangszórós rendszerre, de jó füle és egészséges igényei viszont már sokaknak lehetnek. Az ilyen felhasználóknak készült a Sharp HT-SBW460, ami egy kifejezetten csinos formába öntött Soundbar és hozzá egy vezeték nélküli Subwoofer. Ez ebben a formában eléggé helytakarékos, viszont tényleg semmiféle kompromisszumot nem igényel a hangzás terén. Mindemellett ez a termék még az egyik olcsóbb megoldás, ha egy bitang hangzást keresünk és támogatja többek között a Dolby Atmos szabványt is, ami hozzáadja a magassági csatornákat is a szokásos sztereó+center+láda felálláshoz. Előre elmondható, hogy ez a készlet már nem azt az olcsó hangképet tolja ki magából, mint a párezer forint alatti 2.1 hangszórós motyók... (De ezen a ponton hozzáteszem, hogy a maguk módján jók azok is, mert a lapostévék beépített hangjához képest hihetetlen király tud lenni egy frankóbb fajta 2.1 is. Csak ez a blog most nem róluk szól.)

A dobozt felnyitva előkerül belőle maga a Soundbar, ami 950mm széles, 70mm magas és 105mm vastag. Ez így ebben a formában 42 col (107 centiméteres átló) és attól felfelé való kijelzőmérethez lenne szépen való. (De az én szememben sosem égés az, ha nagyobb a hangszóró, mint a TV...) Minden esetre adnak hozzá kapásból a fali felszereléshez való tartókat is, ha valaki fúrni, vagy ragasztani akarja a dolgot. Van hozzá persze egy távtyü, amit a kialakításánál fogva lehet állítva is tárolni. Nem kifejezetten nagy, de nem is apró a tyü - minden esetre aki széles nagy bölcsességében el szokta veszíteni ezeket, az ezt is el fogja, a többieknek meg jó lesz így is. Az előbbieknek a bar oldalán mindenféle gombok vannak, amivel minden funkciót elő lehet ugyan úgy hozni. Itt azért megjegyzem, bár akik ismerik az ilyen cuccokat, azok úgyis tudják már, hogy miután valami módon össze van kötve a rendszer a TV-vel, az után a TV távtyüjével is tökéletesen fog működni a dolog, ami jó hír lehet a távkapcsoló elvesztés rajongók számára. Illetve támogatott a CEC (HDMI-n keresztül), ami röviden annyit tesz, hogy a Nintendo kontrollerrel bekapcsolod a Switch-et, ami bekapcsolja a TV-t, ami pedig bekapcsolja a hangrendszert és neked ez jó.

Jön hozzá még továbbá a subwoofer is (240mm széles, 415mm magas és 240mm vastag hasáb forma) és még ennek is helyet kell találni. Ez az a tárgy, amit bárhová is rakhatunk, lévén vezeték nélküli, de úgyis mindenhol földrengést fog csinálni, vagy ilyen Mortal Kombat-os módon szétrobbantja a fejünket. Most lehetne egyébként tárgyalni a „vezeték nélküli hangfal, amit be kell azért dugni egy kábellel a konnektorba” kérdést, de ez ilyen. Áram kell neki, hadd szóljon, de ha az ágyad mellé teszed, azért egy kábelt nem kell áthúzni miatta a lakáson, szóval ez is jó neked. És így két konnektor kell a rendszernek, mert egy a ládikónak egy pedig a hangszórónak, szóval ha egy helyen vannak is és nincs elég csatlakozód, mint nekem, akkor mész azt veszel elosztót, mint én. Ez pedig rossz neked. Mindezek mellé pedig tényleg minden kijön a dobozból, amit el lehet képzelni. Ott vannak a csavarok a fali tartóhoz, elemek a távvezérlőhöz és van egy HDMI 2.1 kábel a bekötéshez. Van egy 3.5mm Jack-Jack kábel azoknak, akik az MGS2-ben szerették Raiden-t, van két amerikai szabványos áram kábel, van ugye a két európai szabványos áram kábel meg tényleg egy rakás minden, szóval bármit is tervezünk, ott lesz hozzá a kellék. Szinte már szokatlanul túlzás a mai világban, de a Sharp-nál valaki tényleg gondolkozott azon, hogy mi kellhet és mindent belerakott a dobozba mindenhez. Aminek a 80%-át garantáltan nem fogjuk használni... De ott van. Plusz pont.

Hiába helytakarékos a rendszer, azért meglepően elégedettek lehetünk, ha a csatlakoztatási lehetőségeket vesszük szemügyre, mert ott nem takarékoskodtak a mérnökök. A bar hátulján találhatunk rögtön 3db 3D/4K képességű HDMI csatlakozót, amiből az egyik átmenő (ARC) támogatással is rendelkezik. Mindezek mellett van egy S/PDIF optikai (standard Toslink) csati, egy USB-A (rendes USB) a „beledugom” rajongóknak és egy 3.5mm Jack a fejhallgató port + sztereó line-in megoldás kedvelőinek. Ezek mellett nyilván ott van a Bluetooth 4.2 (A2DP, AVRCP) is a vezeték nélküli tech kedvelői számára, de számukra megjegyzendő, hogy WIFI csatlakozás nincs, szóval aki nagyon rohangál a telefonjával, az ne nagyon rohangáljon a telefonjával – legalábbis ne másik szobába/emeletre. Ez nem egy masszív probléma, de ha valaki Spotify Connect, vagy Airplay 2 módon akarná használni a cuccot, az mellé lőtt vele.

Minden esetre, ha egyszer eljutottunk odáig, hogy valahogy bekötöttük a 440W-os rendszert, akkor mást már nem igen kell tenni vele, hogy meglehetősen jól szóljon. Támogat egy pár Surround Sound Standard-et, mint pl Dolby Atmos, Dolby Digital és Dolby TrueHD, de ahhoz, hogy ezeket előhozzuk, nekünk semmit nem kell tennünk, mert minden automatán működik (a megfelelő bekötés esetén). Tehát teszem azt, bekötöttem a számítógépem HDMI-vel a TV-re, onnan pedig az ARC támogatottságú HDMI csatlakozón keresztül a Soudbar-ba, akkor ha zenét hallgatok, akkor PCM Audio-ban (8 csatornát támogató formátumban) szól sztereóban. Ha benyomok egy Netflix, vagy Amazon Prime filmet (vagy ncore-os filmet) akkor Dolby Audio módban szól. Az Apple TV streaming támogatja az Atmos-t is, illetve ha játszom, pl Cyberpunk 2077, Tomb Raider, Final Fantasy XV, Resident Evil, vagy hasonló játékokkal, amik ezt támogatják, akkor Dolby Atmos módban fog automatán megszólalni a cucc. Ennek a váltásnak a tényéról és arról, hogy éppen milyen formátumban működik a rendszer, a matt fekete ráccsal szerelt bar mögül fehér LED fénnyel felragyogó felirat mindig tájékoztat, ami pár másodperc múlva eltűnik, hogy ne váljon zavaróvá. Minden esetre a Dolby DTS mód támogatása kimaradt, úgyhogy ha pont ezt használja valami, akkor downmix lesz PCM módba.

A hangzás terén nagyon sok erőssége van a rendszernek, illetve van egy-egy említésre méltó, talán egyesek számára negatív tulajdonság is. Talán a legkarakteresebb és elsőre legfeltűnőbb dolog, hogy mennyire tiszta és hangsúlyos a center. Elég „határozott nyisszantással” van elkülönítve a középhang, ami azt jelenti, hogy nincs többé az a jelenség, hogy amikor beszéd van, akkor hangosítjuk, mert túl halk és nem halljuk, ha meg más hang is van, akkor meg halkítjuk, mert hangos. Ez egy nagyon hasznos és üdvözlendő dolog, viszont a másik fele ennek az érmének az, hogy amíg rá nem áll a fülünk, esetleg a nem mozi hangszerelt és beszéd fókuszú adásoknál, mint pl hírek és vitaműsorok, talán dobozhangúnak érződhet elsőre a benyomás. A magas szép és kristálytiszta és teljesen jól kiegészíti a centert, a mély az meg külön kategória, amire hamarosan kitérek. Ahogy rápakoljuk a hangerőt, erős és határozott marad a közép plusz a magas tartomány annyira, hogy egy apró részlet sem veszik el a soundtrack-ból és/de ahogy elszabadul a 120W-os mélyláda, rendesen földrengető, illetve üvegpohár és porcelánkacsa rezgető erővel szakad ki belőle a basszus. Ilyenkor látszik meg, hogy a HT-SBW460, nem a belépő, nem is az alsó-közép, de még csak nem is a felső-közép kategória, hanem vastagon a felső kategória tornácán topog. Vagyis dübög. Ez az, amikor áll az ember és néz előre, hogy mi van? Ez ebből jött ki? De hogyan? És miért? Irreális. Beteg.

Térhangás területén ugyancsak kiemelkedő a hardver. Ahhoz képest, hogy megvan az Atmos támogatás, nincsenek felfelé irányított hangszórók benne, így kénytelen a szokásos módon függőleges helyzetbe állított hangszóróival operálni a bar. Minden esetre elég jó és kifejezetten meggyőző munkát végez a hangok pozicionálásában a cucc, legyen szó bármelyik irányról. Arról nem is beszéve, hogy hallgatom a soundtest demót és a hátam mögé jelzett hangokat tényleg a hátam mögül hallom. Nem tudom, hogy csinálja, életemben nem tapasztaltam még ilyet, de működik. Mindegy, hogy ilyen menősködős Dolby demó, vagy csörömpölős-lövöldözős, háborús demó, ott is hallottam, hogy a helikopter jobbról a hátam mögül megy el felettem balra előre. Hogy miért? Honnan tudjam. 4 hangszóró van a Bar-ban, aztán így szól, ha ilyen támogatottságú, tehát direkt így elkészített hangbemenetet kap. Nyilván ehhez kell a megfelelő elrendezés is, miszerint tényleg az emberrel szemben van a hangszóró és mögötte festett fal van, de semmiképp nem tojástartókkal, vagy szivacsokkal hangszigetelt, ami elnyelné a visszaverődő hangokat.

Ez eddig mind szép és jó, de azért beszéljünk egy kicsit a hátrányokról is. A rendszer legnagyobb hátránya a legnagyobb előnyében rejlik. Egyszerűen ez a basszus, hogy is mondjam... nem mindenhova való. Egy 3x4 méteres, vagy kisebb szobában szerintem semmi nem marad semmiből, ha ezt elkezdjük bömböltetni, vagy csak rendes+1 hangerőn használni. Az addig rendben van, hogy egy 25-30 négyzetméteres teremben kell ez a karaj, hogy dörrenjen az az ágyú, vagy remegjen a föld, amikor a Mass Effect 3-ban megjönnek a Reaper-ek. De amikor becsületes hangerőn toljuk a Zeldát és hallgatjuk a tücsökciripelést és azt, hogy a fák leveleit cirógatja a szél, miközben hirtelen becsap egy villám... akkor még a szomszéd macskája is cafatokra szakad szét a hangnyomástól. A fele sem tréfa és akkor emellett és a pár beépített választható EQ hangzásvilág mellett még manuálisan lehet rá rakni 3 plusz basszust (meg magast), mert eddig 2-esen volt... Ilyenkor jöhet szóba a basszus csökkentése nulla, vagy konkrétan a mínusz tartományba. Kb mínusz 2-ig nem esik szét a hangkép, de tévedés ne essék... nulla, mínusz 1-ig még mindig van akkora bassz, mint más, kisebb kategóriás cuccok esetén alapból. Mondjuk benyomod a Guns N' Roses-t és nulla basszuson is rendesen jól szól. De benyomod az ipari technót, vagy a jellemzően még keményebbre húzott progresszív house-t és mínusz 1-2 álláson is rendesen döng a ház. Ha meg még lejjebb vesszük, akkor meg széthullik a hangkép, lévén az egyharmadát kivágjuk belőle.

Most lehet, hogy erőltetettnek tűnik egy öblös és lehengerlő basszust, mint esetleges negatívot feszegetni, de tényleg, ez amennyire kiválóvá és kegyetlenné teszi a Sharp HT-SBW460-at, annyira lehet az érem másik oldalaként átok is. De van amúgy megoldás, méghozzá a reflexcső szakszerű betömése. Ezzel a módszerrel csökkenthető az elsöprő basszus ereje. Viszont tényleg? Mármint, hogy megvenni egy olyan holmit, ami akkorát szól, mint egy bomba, utána meg rongyot tenni a reflexcsőbe? Minden esetre a lehetőség adott. Persze az írásból és real life hallás nélkül ez nem tűnik ki, ezért fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy: nem az a baj, hogy túl sok a basszus és nem az a baj, hogy túl mély a hang. Nagyon is jól és szépen szól és akarod, hogy ez így legyen, ahogy van, mert ez is jó neked. De azért éjjel ajánlott az 5 Equalizer beállításból a Night elnevezésűt választani, mielőtt még berág a szomszéd ember, aki Yakuza volt, most meg aludt volna.

Akkor most érdemes megvenni? Olyan ez a kérdés, hogy érdemes-e M5-ös BMW-vel futkosni a Lidl-be a városban? Akinek ez kell és rendesen kiváló, kompromisszummentes hangzás kell, ami el tudja adni a házat, a maga idején, akkor igen. Ebben az árkategóriában nagyon nehéz komolyabbat találni. Ezzel prémium és különösen jó hangzással szólnak a zenék/filmek/játékok/hírek/reklámok – ki mit szeret. Azoknak ajánlanám kisebb szobába, akik tényleg teljesen olyan holmit szeretnének, amit sosem fognak tudni teljesen kihasználni. Mármint kihasználják hangzás és minőség, valamint dobhártya simogatás oldalról, de nem használják ki hangerő és mély tekintetében – de tudják, hogy csakis és kizárólag azért nem repül minden, mert ők most éppen nem akarják. Nagyobb szobáknál, tágas nappaliknál, családi házakban, vagy házibulit szívesen okozó helyszíneken meg már talán indokolt is, de tévedés ne essék: olyan lesz a zene, mint a diszkóban. Ha pedig megvettük és soknak találjuk, akkor még mindig ott van a rongy a reflexcsőbe és a hangzás ugyan úgy megmarad.