godach

godach

Sorozatok és a Kasza

Link másolása
Sorozatok amiket sajnálok, hogy befejeztek. Elkaszálták, vagy rettentően csúnya befejezést adtak nekik. Esetleg a kiváló minőség után, csak egyszerűen hiányoznak.

Bár egyre nagyobb divat, hogy valaki sorozat "függő" lesz, még így is sokak életéből kimarad. Én sem voltam, nagyon sokáig sorozat szerető ember. Gyerekkoromban a Knight Rider és Baywatch pároson pihentettem a szemem, majd a Dragon Ball és Sliders szerelmese lettem. Aztán, elkezdték vetíteni a Szökés című sorozatot. Két rész után abbahagytam, mert bármennyire is tetszett a heti vetítés és a 45 perc alatt leadott négy reklámsorozat elvette a kedvem. Valamikor a második évad befejezése után került hozzám ismét egy lemezen az első évad első fele. Sosem fogom elfelejteni, annak a napnak a délutáni óráit. Hatkor egy téli napon, egyedül nekikezdtem kínból mivel nem volt más. Hajnalra fejeztem be a 12. részt mert egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Fáradtság és álmosság ellenére is, talán még bevállaltam volna 2-3 részt, de nem volt több. Másnap tehát irány a haverok és a torrent mert folytatni akartam Scofield történetét. Itt kezdődött a sorozatok és személyem közös története. Azóta tömérdek sorozatot megnéztem, pótoltam. Sajnos általában viszont mindegy milyen befejezése volt, szerethetősége vagy kaszálása miatt mindig hiányérzetem maradt. Ezekről ejtenék most, néhány szót.


Andromeda / Androméda
2000-2005.
Az egyik gyerekkori cimborám édesapja nagy Sci-Fi rajongó. Habzsolja ezt a stílust és mindent ami vele kapcsolatos. Ő ajánlotta nekem a sorozatot, amiről addig még csak nem is hallottam. Az Androméda történetét Gene Roddenberry-től kaptuk, a Star Trek atyjától, aki egyébként a Bolygó Neve: Föld megalkotója is. A főszerepet Dylan Hunt (Kevin Sorbo) kapta, aki egy csillagközi tiszt és a Felkelő Andromeda kapitánya.

A történet évezredekkel utánunk játszódik. Egy csillagközösség alá tartoznak az univerzum népei. Békés és civilizált világukban azonban a Nietzscheiek a génsebészettel továbbfejlesztett emberi faj, összeesküvésre készülnek hogy átvegyék a hatalmat. Az Andromeda is az egyik ilyen támadás alól menekülne, amikor az egyik fekete lyuk eseményhorizontjában reked. Számára az idő 300 évre megáll, amikor egy kincsvadászokból álló csoport rájuk talál és megmenti őket, ezzel visszahozva a hajót és legénységét az életbe. A Kapitány szomorúan tapasztalja, hogy az elmúlt háromszáz évben a csillagközösség elbukott és az univerzumban káosz és zsarnokság uralkodik. Fogadalmat tesz, hogy új legénységével és régi hajójával rendet tesz a világegyetemben.

Bevallom őszintén, a negyedik évadig a kis költségvetésű jelenetek ellenére is élveztem a sorozatot. Bár voltak gyengébb részei, mégis mindig hozott elég izgalmat és újdonságot. Szívesen ültem le elé, egy egy fáradtabb nap után és vetettem bele magam a történetbe. A vegyes legénység is tetszett és egyes titokzatos szereplők is. Lexa Doig gyönyörűsége pedig egyenesen megbabonázott. Viszont az utolsó évad számomra egy szíven döfés volt. Mind a befejezés mind pedig a megvalósítás is halvány gyenge próbálkozásnak tűnik mai napig. Nagyon sajnálom, hogy így össze lett csapva.

 


Tru Calling / Az Őrangyal
2005

Számos olyan sorozat van, amit csak és kifejezetten azért kezdtem el nézni mert a párommal kompromisszumokat kötöttünk. Egyik ilyen volt a Tru Calling is Eliza Doshku-val. Mivel a paranormális jelenségeket feldolgozó anyagokat mindketten szeretjük, így közös időtöltésnek ezt választottuk. Nagyon megbántam. Viszont csak azért, mert pillanatok alatt vége lett és elkaszálták a gyenge nézettség miatt.

Tru Davies éjszakánként egy hullaházban dolgozik, amikor is valamilyen oknál fogva a holtak segítséget kérnek tőle. Ekkor a nap újrakezdődik és Truenak lehetősége nyílik megakadályozni a halálesetet.

Akármennyire is furcsa, számomra mai napig szomorú dolog belegondolni, hogy így fejezték be a sorozatot. 26 rész nem sok, aminek átívelő sztorija magával ragadott. Kezdetben ugye főhősnőnk visszajutott a nap elejére, ami még nem volt korszakalkotó de eléggé lebilincselő volt pár rész erejéig. Aztán, amikor kiderült, hogy más is rendelkezik ezzel a képességgel, csak Ő épp nem azt akarja hogy változtassanak a múlton és arra is fény derült, hogy több ember tud Tru titkáról, mint azt hittük már kezdett nagyon érdekessé válni a sorozat. Mai napig sajnálom, hogy még egy összecsapott befejező részt sem kapott.

 


Flash Forward / A jövő Emlékei
2009

A történet 2009-ben játszódik, amikor egy globális katasztrófa során a világon minden ember 2 perc 17 másodpercre elveszti az emlékezetét és egy látomást látnak az úgynevezett ájulás alatt. Hamarosan ki is derül, hogy nem holmi hallucinációról van szó hanem egyenesen a jövőjüket látták. Már aki látta, mert olyanok is akadtak, akiknek csak feketeség jutott. Meg kezdődik a találgatás, hogy vajon ezek az emberek azért nem láttak e semmit, mert meghaltak és hogy a katasztrófa előfordulhat e újra?

Ezt a sorozatot is ajánlásra kezdtem el, bár amikor elmesélték a keret történetet egyből érdekelni kezdett. Rengeteg negatív vízhangot kapott a megvalósítása, nekem mégis az egész első évad nagyon tetszett. Nagyon élveztem, ahogy kezd összeállni a történet és a jó sorozatokhoz híven a "na még egy részt" húzóerő is benne volt. Úgy néz ki, hogy a kisebbik táborba tartozom, mert többen voltak akiknek nem tetszett így a sorozatot kaszálták. Sajnálom, viszont annyi lehetőségem van rá, hogy az eredeti műt bepótoljam könyv formájában, ami ugyan eltér a sorozattól, de legalább hazánkban, magyar nyelven is megjelent.


Day Break / Időbe Zárva
2006

Brett Hopper nyomozót Alberto Garza helyettes államügyész meggyilkolásáért letartóztatják. A nyomozót kihallgatás után, érdekes információk érik viszont a börtönből sajnos nem tud mit tenni. Azonban a kemény nap után, ugyanazon a reggelen találja magát, amin letartóztatták. A nap megismétlődik, de reggel szintén ugyan azon a napon és ugyan úgy otthon ébred.  Brett meglepően tapasztalja, hogy egy időhurokban ragadt viszont így lehetősége van kideríteni az igazságot.

A Day Break az a sorozat, amit kedvtől és érdeklődési vágytól függően, befejezett és befejezetlennek is lehet tekinteni. A 13 rész alatt Brett Harper nyomozó története lezárul, viszont kérdések és más egyéb dolgok válaszolatlanul maradnak. Egy idősebb férfi akivel találkozik, nem mindig ugyanott jelenik meg és emlékszik is Brett-re, holott a nap újra kezdődik majd a végén egy kacsintással jelzi, hogy Ő bizony többet tud az egészről mint mi nézők és a főhős. Szívesen folytattam volna az Ő történetével a sorozatot.

 


Sliders / Sliders
1995-1999

Szerintem nem igazán kell bemutatni, de pár szóban mégis kitérnék a történetre.
Quin Malorie egyetemi hallgató, felfedezi hogyan lehet átjárót nyitni a párhuzamos univerzumok között. Kísérletének bizonyítása közben azonban akaratlanul magával rántja barátját Wade Wellest, professzorát Maximillian P. Arthuro Professzort és egy bukott énekest, aki most taxizik, hogy a mindennapi betevőjük meglegyen. Így alakul meg a csapat, akik nem tudnak hazatérni csak a párhuzamos univerzumokban bolyonganak, ahol van hogy csak apróbb változást de van hogy gyökeresen megváltozott és eltérő különbséget fedeznek fel a földek között.

Gyermekkorom legmeghatározóbb sorozata, épp ezért a legnagyobb csalódás is. Eredetileg egy évada lett volna a sorozatnak, azonban a rajongók mennyisége miatt berendelték a másodikat is. Majd a harmadikat és végül öt évadossá vált a sorozat. Sajnos a főszereplők szépen sorban hulltak kifelé, és a történet is kezdett ellaposodni.
Viszont a harmadik évadig szerintem nagyon jó története volt, és a kromagoknak is örültem hogy megjelentek. Aztán amikor már az O'Conell testvérek nagyképűségét és telhetetlenségét a stúdió nem bírta, kiírták őket így az eredeti brigádból már nem maradt sajnos csak Rembrandt.
Rengeteg lehetőséget és potenciált látnék a sorozatban mai napig és örömmel fogadtam a hírt miszerint Jerry O'Conell közösségi finanszírozás által szeretné folytatni a sorozatot. Hajrá!

 


Primeval / Őslények Kalandorai
2007-2012

Nick Cutter professzort egy különleges ügyben keresik meg. Az evolúció biológusának professzora, és csapata akik a diákjai és hallgatóiból állnak egy őslény nyomait és egy "időkaput" amit később csak anomáliának neveznek, nyomait diagnosztizálják. Hamarosan fény derül az őslény kilétére is, akit minden féleképp vissza kell terelni a saját idejébe, nehogy akármit is változtassanak a múlton. Arra viszont nem számítanak, hogy ezek az anomáliák elég sűrűn feltűnnek.

Nagyon ritka pillanat az amikor TV-t nézek, viszont ennek a sorozatnak a reklámját is ott láttam. Azonnal töltöttem is lefelé, unaloműzőnek tökéletesnek tűnt. Révén mivel az idő utazást is és a dinoszauruszokat is szeretem. Aztán ahogy nekikezdtem, egy kis költségvetésű mégis számomra kedves témát felölelő sorozatnak könyveltem el. Az első évad kevéske hat részét, egy délután és éjszaka alatt lepörgettem. Az utolsó rész azonban annyira lenyűgözött és összekuszálta a dolgokat, hogy azonnal rajongóvá váltam. Mai napig nagyon szeretem és bár kicsit zavart, itt még a szereplők cserélgetése sem vette el a kedvem a sorozattól. Megpróbálkoztak egy testvérsorozattal is, a Primeval: New World-el, de sajnos az is bukó lett. Személy szerint a Dinó téma kedvelőinek, bátran merem ajánlani.

 

A blog megírása közben, viszont rengeteg eszembe jutott még, amit ha van kedvetek megbeszélni és tapasztalatot cserélni, természetesen folytatom. Az ötletért és inspirációért pedig köszönet eszem - Sorozatok Fogságában blogjának.

21.
21.
godach
#20: Az eredeti sorozat 6. évadjánál járok még, így azért nincs benne a listában.
Nem értem miért nem gyúrnak már össze egy Mass Effect minőségű SG játékot. Még csak ismerős arcok sem kellenének bele hisz a sima SG1-ben is több csapat van.
20.
20.
Necreon
Ó amit még hiányolok, mert rengeteg szálat elvágtak benne egy olyan évadzárással ami nem oldotta meg ezeket, de végül is tűrhető zárást adott a sorozatnak:

StarGate: Atlantis.

Szkeptikusan álltam hozzá, majd belebolondultam. Dr. McKay pedig egy isten :D. Kár hogy az egész lidérces, replikátoros, ősös mindenes szálat elvágták a végén (konkrétan Atlantis-t elhozták a Földre egy nagy lidércek által nyitott térkapun, megelőzve őket, majd bezárva a kaput hogy ne juthassanak el a Földre sehol. Leparkoltak Atlantis-al a Golden Gate híd mellé, és ennyi).
19.
19.
Necreon
#1: A szökés be volt fejezve. Kapott egy két rész hosszúságú "minifilmet" is, ami szvsz baromira nem kellett volna, és jobb volt meghagyni úgy a végét a temetőben, ahogy az utolsó évad zárt.

Amiből csak pár részt láttam de nagyon jónak tűnik, még sem kezdem el mert elkaszálták: Jericho. Hogy azt miért kellett.... áhh bele se megyek. Oké hogy van lezárása képregény formában, utólag hogy a fanok ne maradjanak hoppon, de nem vagyok hajlandó ezek után kutatni.
18.
18.
#17: Ó, most így átolvasva jó sok helyen elgépeltem :)
17.
17.
A Sliders valóban nagyon jól indult, de egy idő után folyamatosan zuhanni kezdett a minőség. Ez már a Kromag szálon is meglátszott. Kezdetben a Kromagok egy nagyon idegen, a mi világunknál embereinél műszakilag sokkal fejletebb nép volt. Ezután ebből folyamatosan átalakult egy sokkal emberibb (már a kinézetük is emberibb lett, a ruháik és az eszközeik is, ezenfelül beszéltek is) fajhoz. Egy idő után már a fejlettségük is eltűnt, ugyanúgy hagyományos lőfegyvereket használtak, mint mi.
10.
10.
SSJ Gábriel
Nekem a sorozatnézés általában csak hobbi szinten megy, és csak nagyon keveset tudok kiemelni úgy, hogy tetszett annak minden jellegű megvalósítása. De talán egy sci-fi sorozat volt, ami azért még nekem is maradandó volt, és ez a Farscape-Csillagközi szökevények. Elég megosztó a sorozat maga, ismerek olyan Trek-es gyereket akinek túl sok volt amit látott, de úgy gondolom, hogy ha eltekintünk attól a néhány hibától, ami nagyon erősen szembetűnő lehet, akkor alapvetően egy jó sorozatot kapunk. Javaslom bárkinek, akit érdekel egy csillagközi kaland, és már nagyon unja leróni a kötelező köröket újra és újra az eddig látott sorozatokon (és persze ezt még nem látta).

A blog pedig hangulatos volt :D Neki kéne kezdenem pár sorozatnak mostanság... :D
9.
9.
eszem
Amikor ezek futottak még nem igazán néztem sorozatokat. Azért a Slidersre emlékszem :) Középiskolában nagyon sokan emlegették, hogy milyen jó volt a szökés...stb de valahogy nem érdekelt. Ma meg már nehezebben kezdek bele valami jócskán régebbibe :)
8.
8.
godach
#7: A listámon van nekem is. Rengeteg pozitív visszajelzés olvastam vele kapcsolatban és az ismertebb Sci-Fi sorozatokhoz viszonyítva is ott állt a többiekkel együtt. Csupán én nem ismertem. Battlestar Galactica-t befejezve terveim között szerepel, hogy ezt kezdem el.
7.
7.
shooter1234
Kár hogy a Sliders is így ért véget, ahogy.... Volt egy régi sorozat, amiből megint csak nem csináltak új évadot, pedig a végére eléggé kezdett valami alakulni, de nem lett lezárva a történet. Ez a sorozat a Űrháború 2063 (1995–1996)
"Space: Above and Beyond" volt. Ez akkoriban nagyon tetszett és 2 hónapja találtam rá a magyar szinkronos részekre, muszáj volt ismét megnézni.
6.
6.
godach
#4: A szökés negyedik évadára nem nagyon emlékszem. Talán igazad van, gané volt. A Supernatural-al én is így voltam. Megnéztem az első évadot. Aztán megnéztem még egyszer. Aztán vártam, hogy megjelenjen kompletten a második évad és egyben újra előröl elkezdtem. És folytattam feliratosan, egészen a negyedik évad tizenakárhanyadik részéig. Majd nem bírtam hétről-hétre várni és abbahagytam. Úgy voltam vele majd ha befejezik, akkor az egész sorozatot megnézem. Most hogy láttam, hogy elkezdték újra a többi évadot is vetíteni szinkronosan, a 4.-től újra nézem. Már az 5X3-nál tartok, de most még jó így heti egy alkalommal.
A Smallville 5. évadánál tartok. Hol előveszem 1-1,5 évadra hol pedig fél évekig pihen. Pontosan a hullámzása miatt. A Sliders pedig tényleg szétesett, bár az eredeti csapattal tudtam volna vállalni belőle még néhány évadot.
Nem is tudom miről beszélek, hisz igazad van.
5.
5.
Shannaro
#4: "A Sliders pedig szétesett. Erre nincs jobb szó."
De van: szétcsúszott :)

Egyébként rengeteg olyan sorozat van, ami a végtelenítési kísérlet miatt került a süllyesztőbe. Vannak szériák, amiket nem tudtak jókor befejezni, mert a nép szereti, csak lehet még facsarni belőle lóvét, aztán kifogynak az ötletekből, elfogy a lendület, és egy kiváló műsort is közepesnek bélyegeznek meg, mert szép lassan leromlott a minőség.
4.
4.
névtelenség
#2: A Sup.nat. 3. évadig volt csak meg. A kaszát sokkal inkább köszönhette annak, hogy az RTL anno a műsor mozgatással végleg elvette tőle a kedvem (akkor még ragaszkodtam a szinkronhoz).

A Hősök a 3. évadra olyan pocsék és vállalhatatlan lett, hogy az már fájt.

A Szökés pedig a 4. évaddal okozott hatalmas csalódást! Hiába a zseniális első, az érdekes 2. és a tökös 3. évad. A 4. évad szála magasan bullshit kategória volt!

A Smallville hullámzott. Erősen. De legalább volt annyi gerinc, hogy a végére tisztességesen búcsúzzanak a kitartó nézőktől. (mondjuk Luthor hiánya fájdalmas seb maradt így is)

A Sliders pedig szétesett. Erre nincs jobb szó.

3.
3.
Mr.Dead
Hát Twin Peaks (mindenhova ezt írom :'D) aki látta, az érti
2.
2.
godach
#1: A Szökést azt még el tudtam nézegetni, mert nem húzták annyira sokáig. A Hősök bármennyire is tetszik mai napig, a második évad bevezetőjétől nem néztem tovább.
Sliders pedig olyan mint a Smallville vagy a Supernatural. Akkora világban/témában tapos hogy ki lehet hozni belőle akár xx évadot is. Csak ugye, csinálni is kell.
1.
1.
névtelenség
Sliders, Szökés, Misfits, Hősök tipikusan azok a sorozatok, amiket le kellett volna zárni!
A rétestészta formáció, fájdalmasan gyérről és erőszakosan behozott új főszálak (amik a eredetei szál lezárása után jöttek), valamint a karakterek kifáradása. Zseniális sorozatok melyek fényét a későbbi "ezt meg minek" évadok elhalványítják.

U.i.: Leszarom, ha megköveztek érte, DE akkor is leírom: A fentiek közé megy a The Simpsons és a Dr. House is. Lehet menstruálni!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...