Nagyjából egész középiskolás koromban hű társim voltak ezek a hordozható zene kütyük. A Walkman és Discman korszakról lemaradtam ugyan, de a flash tárhelyek fejlődése arra az időszakra pont eljutott oda, hogy értelmes mennyiségű tárhelyet kínáljanak. Emiatt az utóbbi években nosztalgiával tekintettem vissza rájuk.

 2007 óta viszont a dedikált zenei kütyük piaca lassan leszálló ágba fordult. A Sony piacra dobta a W szériás Walkman mobiljait, a Nokia az Express Music szériát és mivel leegyszerűsítette az életet, hogy már nem kell két kütyüt magunknál tartani, ezek a céleszközök egyre inkább háttérbe szorultak, mígnem tavaly a legnagyobb presztízsű gyártó is eljutott oda, hogy kivezesse a terméket a piacról.

 Ezzel párhuzamosan viszont nekem egyre inkább igényem támadt egy ilyenre sportoláshoz. Ilyenkor nem szeretem magamnál tartani a telefonomat. Egy tokkal együtt 200 grammos 16×8 centis féltégla nem praktikus és ha nem tartom magamon, nem mindig opció az sem, hogy bluetooth távolságban maradjak tőle. Fel is túrtam hát a szekrényt a régi lejátszóim után.

 Na jó, az egyiket a mai napig használam karórának, így sokat túrni nem kellett utána. A középiskolában használt kis noname 512MB-os lejátszóm fölött sajnos már eljárt a kor. Megbízhatóan működik, de a hangminőség nem az igazi. Igazából sosem volt az. Viszont ezen túl gondja van a változó bitrátájú fájlokkal, és nekem nincs kedvem konvertálgatni. A másik opcióm az egyetemen használt Ipod Nano-m. A 8GB memória már elégséges egy komolyabb gyűjteményhez és még az akku is kibírja egy hétig napi 1-2 óra zenehallgatás mellett és a hangzása is jó (megfelelő fülessel persze). A két nagy gondjából az egyikkel viszont osztozik a retró lejátszóval. Csak vezetékes füllhallgatóval működik és a drót sokszor útban van. A másik a gyártó faszsága, zenét másolni rá csak iTunes segítségével lehet.

 Kellett hát valami új. Egy MP3/FLAC lejátszó tisztességes mennyiségű tárhellyel és bluetooth támogatással. És itt jött az első pofáraesés. Mára a piac gyakorlatilag üres. Vagy noname gyártók termékei vannak az 50€ körüli ársávban, vagy a nevesebb gyártóké 200€ fölött. Akárhogy nézzük, a készülék tudásához és a felhasznált anyagok értékéhez képest még az olcsóbbak is őrült módon túl vannak árazva. 35-40€ környékén már 4"-os belépőszintű okostelefonokat kapni, amik jóval nagyobb tudásúak és jóval több anyag megy beléjük.

 Több hetes keresés után ~20 ezer forintos áron azonban ráakadtam a 32GB-os Sandisk Clip Sport Plusra egy külföldi webshopban (nálunk, ha van is 35-40 ezerért kínálják). Tárhely pipa, bluetooth pipa, nem is egy nevenincs gyártó terméke és a súlya alulról súrolja a 40 grammot. Ezen az áron annyira nagyon vészesen túlárazva sincs.

 Na de milyen is használni így másfél hónap tapasztalatai után?

Nos, a hangminőség egy tisztességesebb szett fülessel rendben van, az akku jól bírja, olyan könnyű, hogy észre sem veszem, hogy rajtam van. A bluetooth füles érintéses vezérlése többé-kevésbé működik. A lejátszást el lehet indítani, meg lehet állítani, lehet számot léptetni, egy bizonyos korlátozásokkal hangerőt növelni és csökkenteni a lejátszó kézbevétele nélkül. Az a bizonyos korlátozás, hogy félhangerő elérésénél minden bekapcsolásnál jóvá kell hagyni a továbbhangosítást a halláskárosodás veszélye miatt. Ez iszonyat bosszantó. Emellett a lejátszási listák kezelésében sem épp profi a cucc. Eddig nem bírtam rájönni, hogyan is lehet olyan listafájlt készíteni, amit hajlandó elfogadni.

Ami az összeszerelési és anyagminőséget illeti, a ház a leglaja karcolódó fényes műanyagból van. Emlékeztek, hogy említettem, harmadával olcsóbban már low-end telót kapni? Azoknál belefér az üveg és a strapabíró műanyag egy háromszor ekkora kütyübe. Nem amiatt a +10 gramm miatt vált volna használhatatlanná a lejátszó. A gumi gombok nyomáspontja is elég rossz. Sok fórumon olvastam panaszokat, hogy gyorsan szétnyomkodták őket, amit el tudok képzelni, ha valaki erőből szereté megoldani a nem detektált lenyomás problémáját és pozícióváltás helyett erősebben nyomja rossz helyen a gombot. Egyébként a cucc nem recseg-ropog az ember kezében. Nem ad olyan prémium érzést, mint az alu+üveg Nano, de cserébe nem sújtják a limitációi sem.

Na de még egyszer. Ezek után van-e még légjogosultsága az MP3 lejátszóknak?

Nem igazán. Akiknek tényleg hasznos egy ilyen dedikált kütyü, nagyon szűk piaccá vált. Ráadásul ezen az áron szerintem még ők is kettőt alusznak rá, hogy megéri-e. Egyszerűen a zenehallgatók 99%-ának igényeit tökéletesen lefedi a telefonja.

Ajánlom-e a Clip Sport Plust?

Nem igazán. Általában kétszer ennyibe kerül és szerintem a hibáit figyelembe véve fele ennyi lenne a reális ára... sőt, igazából hibátlanul is fele ennyi lenne a reális ára. Ha viszont mindenképp szükséged van egyre, akkor még mindig ez a legkisebb rossz. Persze nyilván az árnak oka, hogy kis piacon kell profitot termelni, de azért nem ártana, ha úgy szabnák meg, hogy az azért ne riassza el annak a néhány vevőnek a felét is.

Köszönöm a figyelmet!

Sziasztok!