-Nem jó.

Rendben, ez így azért túlzás. A jó-nemjó fogalma nagyon szubjektív, magam részéről pedig csak mint átlagos moziba beülő entitás tudok nyilatkozni, szóval eszemben sincs kritizálni a filmet, ezer jobb szakember megteszi/megtette helyettem.

De muszáj vagyok pár sort írni róla, mert bizony erre a filmre beültem, és közel a felénél könyörögve néztem barátomra, hogy engedjen ki, nem pisilni kell, csak sírni szeretnék a fájdalomtól (nem engedett ki). Beültem, mert Batmant, mint ikonikus szereplőt, mint a sötétben igazságot tevő denevérszárnyú Dredd bírót, szeretem. És Supermant, az “egyetlen gyenge pontom van, mégpedig egy kavics” klasszikus szuperhőst, akire Son Goku annyira hasonlít, csak ő ázsiai, na őt nem. 

Szóval arról volt szó, hogy ezek ketten itt most jól szétverik egymást, láthatok egy kellemes összeütközést, igazi képregényes, tesztoszteronszagú, mellizommal egymásnak feszülős csatát, erre kaptam egy szomorú Batmant, egy “engem mindenki bánt” Supermant és még pár “mellékszereplőt” (azért idézőjelben, mert nagyon nem mellékszereplők) akik legalább előreviszik a történet szálát, mert ha ezen a kettőn múlna, akkor mindenki meghal. A nézők is az unalomtól.

Ben Affleckre még a bemutatók előtt én is hörögtem, hogy mi a fenét akar egy ilyen mérvű szerepben, Superman meg lehetett tőlem bárki, akkor se érdekelt volna, így amikor először láttam a szereposztást, eldöntöttem, hogy ez a film rossz lesz és punktum. Aztán láttam, hogy Ben bácsi kigyúrta magát, felvett egy testtartást, egy mozgáskultúrát, amivel egészen jól el tudta hitetni, hogy ő A Batman. Hatalmas teljesítmény szerintem, főleg ha megnézzük miben játszott ez előtt, milyen szerepekbe lett ő eddig beskatulyázva. Majd a rendező betette szépen egy másik dobozba a film erejéig, amiben ő a szegény-szegény tehetetlen Batman és ezzel kiherélte a karaktert, köszönjük.

Superman viszont meglepett, pedig féltem, hogy ő lesz a gyenge láncszem a filmben. Tökéletesen hozta azt a karaktert, akit a képregényekből, a korábbi filmekből megismertem. Kapott egy olyan eposzi jelenetet is a vége felé, ami ugyan elcsépelt, de legalább 10-20 másodpercig úgy éreztem, hogy egy jobb Dragonball Z részt nézek (nincs több párhuzam, ígérem).

A többi szereplő pedig szerintem a helyén volt, vagy nem kaptunk belőlük eleget ahhoz, hogy bármit is mondhassak róla. Egyedül Lex Luthort éreztem túljátszottnak, inkább Joker lett, mint egy hataloméhes pszichopata.

Persze azért látszik, hogy ez egy előzmény, látszik, hogy itt még minden kiforratlan, lesznek itt még izgi dolgok, ahogyan már ebben a filmben is volt rá utalás. Elvonatkoztatva a személyes izomtömegháború-igényemtől, olyan hiányosságok, átgondolatlanságok sorozata halmozódott fel a vége felé, ami már teljes mértékben elvonta a figyelmemet, nem tudtam csak ülni és próbálni élvezni a cselekményt, hanem csendben szenvedtem. Rádöbbentem, hogy az egész film kriptonitja a rendező hülyesége, és legalább két hajórakománnyal kaptunk belőle.

Mondhatnám, hogy vonatkoztassunk el a korábbi filmektől, képregényektől, de pontosan ezekről szól(na) a film. Közben meg ott van valahol megbújva a feeling, de annyi indokolatlan eseményt dobáltak rá, hogy mélyre kell annak ásnia, aki meg akarja találni.