pendrivedealer

pendrivedealer

Real Boxing (PC)

Link másolása
Készüljetek fel a küzdelemre!

Először is mindenképpen szeretnék megjegyezni egy hihetetlen dolgot. Ez pedig nem más, minthogy Pc-re nincs profi ökölvívással foglalkozó játék. Vagyis számottevő nincs (talán az utolsó ezzel a témával foglalkozó Pc-s játék a Worldwide Boxing Manager volt, és mint a címéből kiderült, az egy Manager játék volt). Ez az adat azért hihetetlen, mert a profiboksz a világ legnagyobb részén igazán nagy népszerűségnek örvend. Playstation-ra és Xbox-ra ott van a Fight Night sorozat, de Pc-re semmi.

Most viszont felcsillant a remény, itt a Real Boxing Pc-re. Sajnos azonban meg kell jegyeznem rögtön az elején, hogy a Real Boxing se Pc-re készült eredetileg. A játék valójában Android-ra, és iOs-re készült, és a siker miatt kezdték különféle eszközökre átporolni, így Pc-re is (és ezt jobb, ha észbe tartjuk játék közben, én is így tettem). A játék átportolása Pc-re igazán jó ötlet volt a Vivid Games S.A. részéről, mivel nincs konkurenciája.  Július 2.-án pedig szép csendbe megérkezett a Pc-s verzió, ráadásul nagyon olcsón, mindössze 7 euróért. Én, mint bokszkedvelő ember, rögtön le is csaptam, rá, főleg mivel az én tabletem, nem bírt el az android-os változattal.

A játék egyik pozitívuma számomra a helyigénye volt. Ugyanis mindössze 1,6 Gb-ot foglal a merevlemezünkről. Ez mindenképpen barátinak mondható a több tíz gigás AAA-s játékok mellett. A helyigényből kiindulva azt is el kell mondanom, hogy nem igényel a játék túl erős vasat se. Néhány éves konfiguráción is simán elfut.

A játék első indításakor tele voltam kétellyel, és persze bizakodással, főleg a Multiplayer miatt. (Összességében egy jól sikerült portot kaptunk, csak nem szabad elfelejtenünk, hogy egy alapvetően okos telefonokra, és tabletekre készített játékról van szó).

A menü nekem nagyon bejött. Egyszerűen kezelhető és mégis szép. Mindent gyorsan meg lehet találni.

Kezdtem is rögtön egy karrier módot. Létrehoztam az első saját karakteremet. Semmi komoly, egy automata generálja a karakteredet az ingyenes dolgokból (frizura, szakáll, ruha, tetkó,). Mi tulajdonképpen csak a karakter nevét tudjuk megváltoztatni, és egy nemzetiséget választani neki (itt csendesen megjegyzem, hogy magyar nemzetiséget nem tudunk választani), minden más megváltoztatása pénzbe kerül. Ez nem gond, úgy is a meccsekkel szerzünk majd elég pénzt, bár nekem kicsikét kevésnek tűnik a ruhák, frizurák, szakállak és tetkók száma, jobban is megerőltethették volna magukat. Ami nekem viszont itt nagyon nem tetszett, hogy a bokszolók testfelépítése, tök ugyanolyan. Igazán csinálhattak volna egy kövérebb, egy izmosabb, és egy soványabb változatot is, ezzel is csökkentették volna arra az esélyt, hogy úgymond magunkat keljen megvernünk. Na mindegy.

 

Itt szeretnék egy pozitívumot megemlíteni, mégpedig a töltési időt. Nagyon gyorsan betöltődik a meccs. Ez szerintem nagyon fontos, hagytam én már azért abba játékot, mert a töltési idő olyan hosszú volt, hogy kis túlzással többet töltött a gép, mint ameddig a játék tartott (pl. Need for Speed: Shift).

 A karrierünk kezdete egy rövid tutoriallal kezdődik, ami elmagyarázza az alapvető irányítást, majd pedig kezdhetjük az első versennyel. Igen, én versenynek nevezem, tulajdonképpen arról van, szó, hogy van rajtunk kívül hét másik, a gép által irányított bokszoló, akik eltérő erőt képviselnek, és mindegyikőjükkel meg kell mérkőznünk. A mérkőzések végeredménye alapján kapunk pontot, ha kiütéssel nyerünk 10 pontot, ha pontozással nyerünk 5 pontot, ha kikapunk, akkor pedig 0 pont a jutalmunk. Miután megmérkőztünk mindenkivel, akkor kialakul a pontverseny végeredménye, és az első négy mehet tovább egy kiesése tornára, ahol kieséses alapon eldöntődik, hogy ki nyeri az adott versenyt, bajnokságot. Itt találtam egy különleges bugot is, ugyanis a pontverseny végeredményétől függetlenül a legerősebb ellenfél, ellenfelek kerülnek be a kieséses szakaszba. Remélem, ezt a hibát majd javítják. Ha megnyertük az adott első versenyt, akkor mehetünk a következőre, és ha azon is diadalmaskodunk, akkor a következőre. Mindössze három ilyen verseny van a „Roosters’ Tournament” a „Night of the Champion” és a „Boxing Legends”. Ha mind a hármat sikerült megnyerni, akkor új karaktert indíthatsz, vagy újra játszhatod a versenyt, vagy kipróbálhatod magad online.

A meccsek gyorsak, pörgősek és élvezetesek. Ez részben köszönhető a könnyen tanulható irányításnak. Bokszolónkat kontrollerrel és billentyűzettel egyaránt könnyű irányítani, így erre nem foghatjuk majd a vereségünket.

Karakteredet fejlesztened is kell. Ezt két féle képen teheted meg. Minden ötödik meccsed után edzhetsz velük, ez tulajdonképpen QTE gyakorlatok, amit időre kell csinálni. Három ilyen edzés van, és mindegyik az adott képességedet fejleszti. A három képesség a Strength (erő, erőnlét, ütőerő) a Stamina (állóképesség, ütőállóság), és a Speed (gyorsaság). A másik módod a fejlesztésre az, hogy pénzért fejlesztesz. Pénzt a meccsekért kapjuk, és külön bónuszt, amikor megnyerjük az adott versenyt. Minden képességedet 100-ig tudod fejleszteni.

A játék főleg az egyre erősödő ellenfeleknek hála, épp elég kihívást nyújt. Ha az ellenfeleket már nagyon nehéznek találjuk, akkor csinálhatunk „sima meccseket” is, és ott választhatunk könnyebb ellenfeleket. Persze ezeket a meccseket nem számolják bele az eredmény listánkba, és lényegesen kevesebb pénzt is kapunk értük, de ugyanúgy beleszámítják a következő edzésig eltelt mérkőzések számába. Érdemes két verseny között így fejlesztened egy kicsit a karakteredet.

 Én a három versennyel megnyerését és a karakterem kimaxolását körülbelül 4-5 óra alatt elértem. Ez nem valami sok idő, de ott van még a Multiplayer.

Ejtsünk is róla néhány szót.

A Multiplayer módba is van fejlődésünk, de ez már nem a karakterre van kihegyezve, hanem a mérkőzéseken szerzett pontokra. Először csak a saját kontinensünkről kaphatunk ellenfelet, majd, ha elérjük a 300 pontot, akkor átlépünk a „Transcontinental” részbe, ekkor már az egész földről választ a gép neked ellenfelet. Eddig rendbe is van, de ezután még van három kategórialépés a „Bronze” a „Silver” és a „Gold”. Én ezekbe már nem látok fantáziát, mivel, szinte semmi különbség sincs, egyszerűen csak arra van, hogy menőzzünk vele.  A Multiplayer esetén teljesen más pontgyűjtési rendszer van, és külön is számolják. A kiütéses győzelemért 30 pontot, a pontozásos győzelemért 20 pontot, a döntetlenért 10 pontot, és a vereségért 2 pontot kapunk. Egyébként a megszerzett pontjaid alapján rangsorolnak is, és azért az jól mutat, amikor benne vagy a top 30-ba.  A Multiplayer-el egyébként nekem két nagy problémám van. Az egyik az, hogy akár az első online meccsünkön összefuthatunk a legjobbal, persze, ha Ő is ugyanarról a kontinensről játszik.  A másik pedig az, hogy nagyon kevés egyelőre az ellenfél, vagy a gép választ lassan. Sajnos a végeredmény ugyanaz, várni kell a meccsekre és ez nem valami jó.

 

A játék grafikájáról is szeretnék néhány szót ejteni.  A játék szerintem szépre sikeredett. Na, nem egy Crysis 3, de egy Indie címhez képest gyönyörű. Szintén tetszik, hogy a közönség feláll és tapsol, amikor valaki a padlóra kerül. Jó, hogy ilyenre is gondoltak a fejlesztők. Éppen ezért nem értem, hogy miért követték el azt a hibát, hogy bárhol is történik a leütés, akkor is ring közepén lesz a leütött versenyző a számolási kameraállásba. Ejnye bejnye. Erre azért gondolhattak volna, főleg, hogy a leütést, ha nem nyomjuk el, akkor jó néhányszor visszajátsszák.  Valamint kicsikét több pályát is csinálhattak volna, mert a meglévő 4 darab pálya nagyon kevés.

 

Végül, az összegzés előtt még írnék néhány sort a hangokról. A közönség felhördülése nagyon jó hangulatot teremt, amelyet tovább növel az, amikor kapunk egy nagy pofont, és fülcsengést imitáló hangot hallhatunk. Ugyanakkor viszont néha minden ok nélkül lefagy a hang. Remélem ezt a bugot azért javítják majd. Azért még azt is megemlíteném, hogy a játékba több zenét is rakhattak volna, mert sajnos ebből is nagyon kevés van.

 

 

Összességében a Real Boxing-ot a középszer homályából az emeli ki, hogy nincs konkurenciája. Egyszerűen hiánypótló alkotás. Semmibe se kiemelkedő, de semmibe se rossz, viszont nincs ellenfele a piacon, és ezért kiütéssel győzedelmeskedik. Főleg, ha nem felejtjük el, hogy egy alapvetően okos telefonokra, és tabletekre készített játék.

 

 

 

Kinek ajánlom:

- Kiéhezett bokszrajongóknak

- Akiknek jelenleg csak kevesebb pénzük van játékvásárlásra

- Akiknek egyszerre csak kevés szabadidejük van

- Akiknek még nincs meg semmilyen más platformra



Kinek nem ajánlom:
- Akik nem kedvelik a bokszot

- Akik nem szeretik a sportjátékokat

- Akiknek már megvan valamilyen más platformra

Grafika: 8/10
Játékmenet 7/10
Hangulat: 8/10
Hang: 7/10
Összességében: 7.5/10

 

5.
5.
Giggsy
#3: Akkor már csak az a kérdés, hogy ha messziről teszel az egész témára, akkor egyáltalán minek szólsz hozzá :/

Egyébként én soha nem értettem, hogy a karaktergenerálásnál miért nincs benne minden játékban minden nemzetiség. Talán fizetniük kell ahhoz, hogy mondjuk a magyar választható legyen??? Komolyan annyira nehéz lenne leprogramozni azt, hogy ne 30 zászló és országnév kerüljön a játékba, hanem 200? Vagy 5 perc pluszmunka lehet az egész.
Egyébként egy próbát mindenképp adok neki, mert a boxot szeretem, PC-re meg - mint a cikkben is említésre került - finoman szólva sincs túl sok.
4.
4.
randall13
razer hydrát támogatja?
3.
3.
RangerFox
#2: Nem spóroltam, de nem nagyon jön be a box, és a box-játékok. Meg úgy a sportjátékok sem, max a Fifa. Ha meg nem érdekel a játék, akkor miért vegyem meg? :D
2.
2.
toriell
Elég spórolós lehetsz ha ennyit sajnálsz egy játékra..
1.
1.
RangerFox
531Ft volt Vitára, de nem mertem bevállalni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...