Iron Man 3 (2013)

Link másolása
Komoly csalódással indul a Marvel Phase 2

 

Az Avengers elképesztő anyagi és kritikai sikere után, hatalmas várakozás előzte meg a Phase 2, vagyis a következő Avengers filmig tartó szakasz kezdetét, az Iron Man 3-at, bár történt egy aggodalomra okot adó változás, ugyanis Jon Favreau átadta a rendezői széket Shane Blacknek, de nem hagyta el teljesen a projektet és  producerként részt vett a munkálatokban,  valamint Happy szerepében a vásznon is feltűnik. Az előzetesek azonban a legtöbb kétséget eloszlatták, még bennem is, és tényleg úgy tűnt a Marvel  tovább tudja tartani Josh Whedon remek művének színvonalát.

 

A történet az Avengers eseményei után veszi fel a fonalat. Tony poszttraumatikus stressz szindrómával küzd, ugyanis  elég nehezen tudja feldolgozni a történteket( istenek, földönkívüliek, ráadásul majdnem meg is halt), álmatlanságban szenved és szinte minden idejét  a műhelyében tölti, ahol újabb és újabb páncél változatokat készít. Eközben feltűnik egy Mandarin nevű terroristavezér aki robbantásos merényletei révén egyre inkább a figyelem központjába kerül. Az egyik támadás során a Stark vállalatának biztonsági fönökévé előléptetett Happy is életveszélyesen megsérül. Ezután Tony élő adásban fenyegeti meg Mandarint, aki válaszul egy helikopteres támadás során elpusztítja Stark házát. Tony azonban életben marad, viszont a páncélja nélkül kell leszámolnia a terroristavezérrel, így talán választ kaphat a kérdésre, hogy vajon csak a páncél teszi-e őt hőssé.

 

Bevallom nekem  komoly csalódás volt a film, pedig egyáltalán nem rossz, vannak benne jó ötletek, de ettől csak még bosszantóbb mennyire közepes  lett az Iron Man 3. Először kezdjük a pozitívumokkal. Az előzetes és maga a felütés teljesen más koncepciót sejtetett mint amilyen a film a második felére vált. Az első része a filmnek, egészen kiváló lett, Tony belső vívódása, a kialvatlansága, egyszóval az eleje tényleg remek volt, ezt tartott addig a döbbenetesen látványos és jól megírt jelenetig, amikor a helikopterek elpusztítják Stark otthonát. Onnantól viszont, főleg a kisgyerek megjelenésével elindul a lejtőn a film és az élmény is.A látvány brutális, főleg a már említett jelenet, amikor lerombolják a házat, egészen döbbenetes.  Ami még tetszett az természetesen Robert Downey játéka, de ezt azt hiszem már ki sem kell emelni, egyszerűen lubickol Tony szerepében, egyértelműen a leghűbben és leghitelesebben vászonra vitt képregény karaktert alkotta meg. A többi rutinos szereplő is kitesz magért, ráadásul a poénok egy része is ül, de hát ez sem meglepetés Robert Downey csípőből hozza ezeket.

 

„- Is that all you've got? A cheap trick and a cheesy one-liner?

 - Sweetheart, that could be the name of my autobiography!”

 

És akkor ami nem tetszett. Először is a film semmilyen tekintetben nem reflektál az Avengersben történtekre. Igen, tudom, Tony pánik rohamai, a depressziója stb., de ez mind a felvezetése, a felütése a filmnek, végső soron olyan mintha meg se történt volna New York, a világra semmilyen hatása nincs, az írók mintha tudomást se vettek volna róla, illetve arról a tényről, hogy több szuperhős is van a világon. Azt is megértem, hogy ez a film Tonyról szól, nem is azt várom, hogy minden jelentere jusson egy cameo valamelyik hőstől, de az viszont igenis elfogadhatatlan, hogy tudomás se vegyenek róluk, ez szerintem így nem fog működni az elkövetkező filmekben. Végig olyan érzésem volt, mintha ez egy „stand alone” sci-fi akciófilm lenne, egész konkrétan 0 Marvel hangulata volt, még az első film is ahol szó se volt még más hősökről, is köröket ver rá ebben a tekintetben (is).

 

Oké, ez a film Tony belső vívódásáról szól, ez idáig rendben van, ahogy írtam ezt a film elején remekül felfestik, és tényleg mélységet adnak a karakternek,  közelebb hozzák a nézőhöz. Azonban ez ennyiben ki is merül, semmilyen eredménye nincs, nem tűnik válságnak, őszintén leginkább semminek nem tűnik, csak egy hangzatos marketinghúzásnak. Amekkora ötlet volt Tony-t a páncélja nélkül, sebezhetőnek és emberinek bemutatni, akkora csalódás ez a része a filmnek, nagyon felszínesnek tűnik, rosszindulatúan azt is mondhatnám, hogy Disney-s lett, még egy képregényfilmhez képest is. Ezt leginkább azért bánom, mert ezek után ezt már nem lehet újra ellőni,tehát hiába jönne valaki, aki jobb ízléssel nyúlna a témához és hozna egy sztorit amiben Tony valóban megjárja a poklot, mondjuk az alkoholizmusa kapcsán, csak legyinteni fognak, hogy ezt már megcsinálták.

 

Elég zavarónak, sőt kifejezetten idegesítőnek találtam a gyerekszereplő beleerőltetését a filmbe. Semmi szerepe nem volt, semmi hatása nem volt Tonyra, nem lendítette előre a film cselekményét, Robert Downey persze próbálta kihozni ezekből a jelenetekből a maximumot. Nagyon remélem, hogy ez nem a Disney nyomására került a filmbe, mert akkor bizony lehet, hogy ősszel Thor egy aranyszőrű labradorral az oldalán fog csatába indulni. Ugyanígy felesleges volt a karácsony erőletetése is, akármennyire is ez valamiféle védjegye Shane Blacknek( más rendezőknek meg a jó filmek a védjegyei), az egész év egynegyede már így is a karácsonyról szól, legalább a nyári blockbuster filmekből hagyják már ki könyörgöm. Ezzel el is érkeztünk a rendezőhöz, akinek a kiválasztása szerintem a Marvel első komoly baklövése hosszú évek óta. Egyszerűen nem illik a stílusa egy ilyen filmhez.

 

Ki szeretnék még térni egy részére a filmnek, igen, a „Mandarin fordulatra”. Nem voltam elájulva ettől sem, kétségkívül merész húzás volt, viszont a megvalósítás nem sikerült, nem tartom magam különösebben okos embernek, de már mikor Tony és Rhodes megérkezik a házhoz és belépnek, már egyértelmű volt a dolog. Mégse ez a problémám vele, hanem hogy a Marvel filmek számomra talán legkedvesebb hagyományával megy teljesen szembe. Mégpedig azzal, hogy idősebb, igazi veterán, de zseniális színészeket hívnak meg egy-egy mellékszerepre vagy főszerepre, erre pont Sir Ben Kisgsley kap egy ilyen jelentéktelen pojáca szerepet, hát bevallom én erre is húztam a számat.

A film egyértelmű mélypontja a finálé, a végső akció jelenet. Ez valami olyan szinten sikerült elszúrni, hogy az nem is igaz. Az egészre igaz, hogy gyakorlatilag semmi Marveles nem volt benne, ez a jelenet mintha bármelyik közepes akciófilmben elment volna. Különösen nevetséges volt az extremis által megfertőzött Pepper, aki szupererős lett, oké ez még belefért volna de a megavalósítás kritikán aluli volt. Nem beszélve arról, hogy szinte minden hősiességet elvett Tonytól, hiszen a páncélok remekül boldogultak nélküle is , Pepper meg ráadásul erősebb is lett mint ő Vasemberként valaha is. Nem lehet rá mást mondani, ez konkrétan  gagyi volt, nagyjából a Fantasztikus Négyes filmek színvonala.

 

Kicsit úgy éreztem, lehet hogy olyan lettem a képregényekkel, mint a folyton fanyalgó hardcore geek-ek akiknek soha nem tetszik semmi ami a kedvenceikkel történik, és tetszik a nagyközönségnek. Lehet tényleg érzékeny vagyok a Vasemberrel kapcsolatban, hiszen az első rész után kezdtem el újra képregényeket olvasni, tehát nekem Tony Stark és Robert Downey is fontos oka a képregény rajongásomnak. Aztán eszembe jutott amit a 2009-es Star Trek rendezői kommentárjában J. J. Abrams, Damon Lindelof, és a többi Bad Robot-os srác mondtak, hogy amikor legelőször leültek megtervezni a filmet, az első kérdés amit feltettek az volt hogy „Hogyan vegyük rá a feleségeinket, hogy beüljenek erre a filmre?”. És azt hiszem ez teljesen jó hozzállás egy ilyen szuperprodukcióhoz, azonban ez nem mehet a történet és hangulat rovására. Nekik sikerült is megoldani ezt beleerőltetett kisgyerek, kutya és karácsony nélkül, és ennek a legfőbb oka az, hogy nem nézték le a nézőket. Szerintem itt bukott el a Vasember 3.

 

A film lezárása is vegyes érzéseket váltott ki hiszen, gyorsan meggyógyították Tony-t, és ezzel mintha lezárták volna a trilógiát. Ez egyébként a képregényekben is megtörtént, ha jól tudom nem is egyszer, tehát ez még nem jelent semmi véglegeset, bár a néző kedvét pont sikerült lehúzni ezzel a húzással. Bár a film totális siker volt, és már most több mint 1 milliárd dollárt termelt a kasszáknál, egyelőre kétséges Robert Downey visszatért –e a folytatásra, szerintem ha már erőltettetnek érezné a dolgot akkor nem fogja vállalni. Ezzel együtt a szerződések miatt komoly gondok vannak a Phase 2 munkálataival, de ennek külön szeretnék egy posztott szentelni, mert szerintem érdemes. Tehát Downey-val vagy nélküle (de mindenképp Shane Black nélkül), várom a folytatást de ez most sajnos csak 6/10

11.
11.
Yanez
Még nem láttam a 3-at, de az első kettőt egyformán imádtam! A színészi alakitás és a remek rendezés eddig nagyon megfogott. Ha ez megvan a harmadik részben is, márpedig úgy látom megvan, akkor nincs gond.
Jó blog lett, grat!
10.
10.
Scoo
Fura. A legtöbben imádták. Én is. Pedig a vasember 2-t pl gyenge filmnek tartom. Az egyestől se dobtam el a hajam.
Persze én nem vagyok képregény geek.
9.
9.
névtelenség
Még mindig jobb volt a második résznél. Szerintem... :/

Tony-t meg azt hiszem a 90-es években anno lecserélték egyszer a fiatalabb énjére (vagy klónjára?); hogy aztán újra visszahozzák.

Sajnos érződik a Disney-hatás. Sok téma felületesen van érintve, ami annak idején meghatározó része volt a vasember legendának. Pl.: Tony és az alkohol küzdelmét dobhatjuk, pedig abból talán még a mai nagyivó fiatalokra is ragadna valami... Hagyjuk...
8.
8.
"- Is that all you've got? A cheap trick and a cheesy one-liner?
- Sweetheart, that could be the name of my autobiography!”

:)

Amúgy nékem az a kép tetszik, mikor a 'Gyerek' épp menti VasSzüzet.

:)
7.
7.
Quent1n
Van amivel egyetértek van amivel nem. Szuperhősös filmekbe nagyon ritkán cameoznak más szuperhősök ez a DC-s filmekbe sem szokás és így is van rendjén. Én a SHIELD-et inkább hiányoltam hisz ők amolyan összekötő kapocsként eddig szinte mindig ott voltak. A másik filmek történésein sem szoktak sokat időzni nekem ennyi bosszúállós kitekintés elég is volt.

A filmtől én kb. ezt vártam, egy laza akciófilmet. Ha komor hangvétel kell akkor ott a Batman.

Engem inkább a logikátlan dolgok zavartak bár képregényfilm ez tény de akkor is.. Pl. a péncél lenullázódott de DZSÁRVISZ mindig megmaradt az éterben ezt annyira nem tudtam hova tenni. A páncélok tevékenysége is fura volt, valóban tök jól elboldogultak Tony nélkül is. Pepper a végén valóban túl erős lett. Tony műtétje is fura volt hisz kb eddig is megműthették volna bármikor, a páncélokhoz úgyse kell már rég az a nafta amit az "eleme" biztosított.

A gyerek meg a karácsony szerintem 90%, hogy a Disney nyomására került bele, engem annyira nem zavartak de az biztos, hogy nem is hiányoztak volna.

Összességében szerintem jó film lett de a trilógia leggyengébb darabja lett számomra. 7/10 :)
6.
6.
SLi
#4: A képregényekben nincs ilyen szereplő, őt a filmben írták meg először, de mivel hosszabb távon számolnak vele, lehet következtetni, hogy komolyabb szerepe lesz méghozzá valószínűleg a Guardians of the Galaxy filmben. Erre nincs semmi hivatalos infó de mivel a filmből kiderült, hogy a srác apja lelépett, az anyja pedig folyamatosan dolgozik, hogy el tudja tartani, ebből következően több lehetőség is van:
- A Guardians of the Galaxy vezetője a képregényekben egy Peter Quill nevű ember( tehát földlakó), de a Star-Lord nevet használja. Az ő apja meghalt mikor gyerek volt, az anyja egyedül nevelte föl, majd egy idegen lény végzett vele, ekkor jön rá Peter, hogy az apja földönkívüli volt és a következő Star-Lord a sorban. Ezzel az elmélettel 1 gond van Peter egy felnőtt ember, tehát kevés a valószínűsége.

- A másik elmélet, hogy a Guardians of the Galaxy filmeben szerepelni fog a Nova nevű szuperhős aki az intergalaktikus rendfenntartó szervezet tagja, olyasmi mint a Green Lantern Corps. Sokáig Nova egy Richard Rider nevű ember volt. A most elindult Marvel NOW!-ban Nova azonban egy Sam nevú kölyök. Sam még nagyon fiatal amikor az apja eltűnik, az anyja pedig állandóan dolgozik, hogy el tudja tartani és nem sok ideje marad a fiával törődni. Azonban Sam rájön hogy az apja meséi miszerint ő valamikor egy szuperhős volt igazak, az apja tényleg a Nova Corps tagja volt, nemsokkal később megjelenik Gamora és Rocket Raccon akik Samet keresik.

Bár ezek csak elméletek de én nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy tényleg a kisgyerek lesz majd Nova a Guardians of the Galaxy filmben, a harmadik film amire a szerződése szól meg logikusan az Avengers 2 lesz
4.
4.
giga321
#3: lol és Ő ki is igazából ? Ő lesz Vasember utódja vagy w.t.f ?
3.
3.
SLi
#2: Vasember mindig Tony Stark, ebbe nem hiszem, hogy lesz változás, viszont azt a szörnyű hírt olvastam, hogy a kisgyereket alakító színésszel 3(!) filmre szóló szerződést kötöttek...
2.
2.
msmester
Hát naggyával egyet értek.
Azt nem értem hogy a bosszúállókban thor villámcsapása megsem árt a páncélnak itt meg szakadnak mint a papírmasé, legközelebb vasember menjen el az űrbe vibraniumot bányászni vagy faszom tudja. A legrosszabb bef amit elképzeltem hogy abból a kisfiuból lesz az új vasember mármint az ő idősebb verziójából és ezzel tinikomédiává alakítva az egészet na akkor pofám leszakadna. Érdekel mi lesz a bosszú angyalai 2 ben. De vmit sosem tudnak megváltoztatni az iron man első része a best!
1.
1.
benjo6
Szívemből szóltál. És az olyan gagyiságokra még nem is tértél ki, mint például a tűzből kijövő gonosz "szupermebernek" szénné égett a bőre, viszont a ruhája épphogy kormos lett, meg a fő köcsög kibillentve logikájából az ellenfelek összerakását elkezdett tüzet okádni, gyalázat. Az első résznél jóval gyengébb, és a Bosszúállók közelébe sem ér, egy felületes, felszínes Shane Black-es akciófilm.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...