ProjectWar (1)

Link másolása
Az első készülő játékunk...

Üdvözlök minden kedves Bloggert és Olvasót!

 

Igen, jól olvassátok, saját készítésű játék. Belevágtunk. Nagy fába vágtuk azt a bizonyos fejszét, de ki lehet vágni a fát. Legalábbis, ez a terv. Azért is írok ide, mert mindegyik kritika sokat jelent nekünk, legyen az pozitív, vagy negatív. A csapatunk létszáma jelenleg 3 fővel rendelkezik, ebből az egyik tag készíti a saját játékát, amibe jómagam is igyekszem minél többet segíteni. A játék jelenleg 1.1 pre alfa verziónál tart, de minden nap fejlődik. 

A játékban csoszogókkal kell majd megküzdeni, de akadnak még más húsevők is. A túlélésért is kell majd harcolni. A játék jelenleg egy apró városkából áll, de nemsokára bővítve lesz a paletta sok-sok jó dologgal. A játék máskülönben F2P lesz, így bárki ki tudja majd próbálni, reméljünk már béta fázistól.

A csapatról annyit kell tudni, hogy nemrég alapítottam meg. Eleinte indie játékokkal fogunk foglalkozni, majd később remélhetőleg nagyobb játékokat is készítünk. Az első az a játék lesz majd, ami miatt igazából elkezdtem ezt az egészet. Rengeteg minden meg van már belőle tervezve, és még az első artwork rajzolását is befejeztem tegnap. De ezekről majd később. 

 

Nagyjából ennyit terveztem ebbe a blogba, amint vannak új fejlemények, mindenképpen jelentkezem. Mint említettem, minden építő kritikát szívesen fogadunk, és reméljük, fel tudtunk kelteni pár ember figyelmét. 

További kellemes napot mindenkinek! :)

11.
11.
Stiw
#9: Nyolcas és kilences: Köszönjük a pozitív visszajelzéseiteket! Tényleg komolyan gondoljuk az egészet, és rengeteg időt teszünk bele, már csak az ötletelésekbe is. Legszívesebben leírnám azt a projectet, ami akkor fog elkezdődni, ha lesz elegendő pénzünk, szakértelmünk, de félek, hogy valaki elhappolná az ötletet, így még váratok vele. Én nagyon bízom benne, hogy sikerül, ugyanis szűk körökből való visszajelzések alapján mindenkinek nagyon tetszenek az alakuló ötletek. Ha esetleg valakit érdekelné, itt privátban érdeklődhet, de egyenlőre nem írnám le nagyobb közönség előtt. Ígérjük, hogy folyamatosan fogunk írni blogot, és nem hal el a project! :)
7.
7.
Marcus T.
Vannak motiváló és demotiváló emberek, a demotiválóktól szabaduljatok meg, ez fontos. :)

Ma a mobilos játékpiac olyan, mint a pc hőskorában volt: garázsprojektek, egyedi fejlesztők be tudnak robbanni. A különbség az, hogy ma egy ilyen robbanás vagyont is hozhat, míg régen csak hírnevet (amit az ügyesebbek vagyonra tudtak váltani). Ha mobilra fejlesztetek, ott egy technológiailag egyszerű, kreatív játékkal elvileg üthettek.

Más platformoknál meg iskola, animáció, grafika, kit mi vonz, aztán meglévő csapatoknak dolgozni stb. Az id, EA stb. cégek legendái egy másik korszakban születtek, ami már elmúlt. Ma is befuthattok, de más az út. Hogy mi, azt meg ki kell deríteni, nem hallomásokra, pletykákra alapozni. :))
6.
6.
Stiw
#3: Unity engine. Teljesen ingyenes. #2: Köszönjük szépen! #4: Így tervezzük! Ezt csak gyakorlásképpen készítjük. :) Megnézzük elsőre mit tudunk. Természetesen tudjuk, hogy a téma már nem innovatív, de örülni fogunk neki, ha ezt is elkészítjük! :)
3.
3.
msmester
Ez milyen enginel van csinálva?
2.
2.
Gamelord
Én drukkolok nektek srácok :).
Előző hozzászólónak: valahol el kell kezdeni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...