Sajnos lemaradtam, a múltkori össznépi szájkaratéról, hogy az anime „mese”-e vagy sem, ebbe most nem is szeretnék belemenni, talán egy másik blog posztban kifejtem a nézeteimet. Viszont, most hoztam, 3 igazi „mesét”, méghozzá Pókember témában. Bevallom őszintén, ez a poszt már hónapok óta érett bennem, de valahogyan nem jött az a bizonyos löket, de most itt van, és jöjjön, aminek jönnie kell!
Storrry Time!
A Geekség legsötétebb bugyraiban, van, két csoport, akik valamilyen szinten, ki nem állhatják egymást. Ez olyan értelmetlen párharc, mint, hogy : Nikon-Canon, Pepsi-Coca, CoD-BF, Pc-Konzol…. a jobb? Ez pedig, a Comics-Manga rajongótáborainak nem túl EPIC, és még annál is kevésbé szofisztikált „harca”. Magyarországra is betört mind két kultúra, méghozzá a módszerváltás után pár évvel. A kissé tájékozottabb embereknek viszont nem igazán kellett bemutatni a nyugati szuperhősöket, hiszen valamilyen formában, biztosan találkoztak velük az előtt is. Viszont annál nagyobb vihart kavart, a Dragon Ball című anime, amire enyhén szólva senki sem számított, hiszen a rajzfilm, az mese igaz? Vagy nem? Nyomot hagyott, méghozzá nem is kicsit. Ki merem állítani, hogy ma Magyarországon, jóval nagyobb rajongótábora van az animéknek\mangáknak, mint a comic-nak. Igaz, hogy minden második ember tudja, hogy kicsoda Peter Parker, vagy Tony Stark, de csak nagyon kevés ember van, aki meg tudná mondani, hogy mi a különbség, az Amazing , ás az Ultimate Spider-Man között. Ma, a Marvel, és a Dc is a sokadik fénykorát éli, hiszen lassan 100 éves múlttal a háta mögött, ez a szakma megélt egy pár hullám-völgyet. A szuperhősök ma már esszenciálisan mainstream-nek számítanak, de ha igazán mélyre akarunk ásni, akkor a legsötétebb geekség néz vissza ránk.
Spider-Man
Nem vagyok hajlandó x az n-ediken szer leírni, elmondani az eredet történetét, hiszen nincs olyan ember a bolygón, aki nem ismerné. Annyit azért elárulok, hogy ő a kedvenc szuperhősöm, és éppen ezért ő ennek a posztnak a főszereplője. Miért pont ő? Mert egy senki a sok közül. Minden szuperhősnek meg van a keresztje, és ez Peter Parker-nek a mindennapi élet. Hiába küzd meg nálánál sokkal erősebb ellenfelekkel, ésszel, találékonysággal, mindig felül emelkedik, és mindezt kiváló humorral teszi. Viszont éppen saját maga miatt, az életben, inkább veszít sem mint nyer. Ha már döntetlenre kihozza a dolgokat, akkor már volt a srácnak egy jó napja.
Spider-Man: The Animated Series (1994)
A 80-as évek végén, 90-es évek elején, az egész képregény ipar haldoklott. Alig vették a füzeteket, a szuperhősök kiégtek. A tizenévesek, pedig Mariora költötték zsebpénzüket, nem pedig a borsos árú pár lapos füzetecskékre. Ekkor a Marvel az előre menekülés taktikáját választotta, és megalapították, a Marvel Films Animation-t. Először, az X-men el jöttek ki, majd a Spider-Man-el 1994-ben. Ebbe beleadtak apait, anyait, semmit sem sajnáltak. CGI hátterek (1994!!!!!), zseniális animáció, és a főcímdalt, az Aerosmith gitárosa szerezte, ami szerintem már kult. státuszban van:
A story-szál, Peter egyetemi évei alatt játszódik, és rengeteg karaktert vonultat fel. A szokásos ellenfelek mellett rengeteg más képregényhős is cameózik a sorozatban, (Penge, az X-men, Vasember, a Fantasztikus négyes, a Megtorló…..stb.) pedig ez még nem is igazán az ultimate univerzumban játszódik.
(De merem állítani, hogy ez adta az ötletet.) A sorozatnak nemcsak a kivitelezése volt egyedülálló, hanem az, hogy folytatásos volt, ami elég nagy ritkaságszámba megy még ma is. Ennek ellenére, ez a valaha készített leghosszabb sorozat, ami ebben a témában készült. 5 évad, és 65 epizód, ami nem kis teljesítmény, főleg, hogy egy kerek egészet alkot, és nem csak úgy elkaszálták útközben. Novemberben lesz pont 20 éves a sorozat, úgyhogy innen is gratulálok gyerekkori kedvencemnek.
Spectacular Spider-Man (2008)
Nem tudok mást írni róla, csak azt, hogy az igazi sötét ló. De most komolyan, ki, mire számít, egy ilyen opening után? :
Megsúgom, a legkomolyabb hangvételű és talán a legsötétebb hangulatú sorozat a hálószövőről. A történet, Peter középiskolai évei alatt játszódik, így minden adott a nyálas tini drámához. Ezt meg is kapjuk, az első pár részben, aztán a készítők a fűről átállhattak valami szintetikus szarra, mert olyan lejtmenetbe kapcsol kedvenc web designer-ünk története, hogy öröm nézni, főleg ezzel a minimalista , már már gyerekes rajz stílussal. (Aki látta a Madokát az már semmin sem lepődik meg, de azért ezt nem gondoltam volna, hogy az Amcsik is behúzzák.) A sorozat 2 évadot, és 26 epizódot élt meg. E közben történt, az az ominózus felvásárlás, amikor is a Disney felvásárolta a Marvelt. Így a 2. évad, már a Disney chanel-en futott, és aki egy kicsit is ismeri a hálószövő történetét, az tudhatta, hogy Gwen Stacy halála rohamosan közeledett. ( Itt Gwen a hősnő, nem pedig MJ.) Ezt természetesen a Disney nem vállalta be, és 2009-ben elkaszálták, hiába volt kritikai, és közönség kedvenc a Spectacular Spider-Man. Kár érte, mert pár évad, és tuti itt kötött volna ki a történet:
Ultimate Spider-Man (2012)
Eredetileg nem akartam írni erről a Disney förmedvényről, főleg úgy, hogy nem láttam az összes részét, de amit láttam, az elég is volt. A történet ismét a középiskolai éveit dolgozza fel, pókarcnak, de ez a Spectacular-nak a szöges ellentéte. A rajzolás, és az animáció gyönyörű, (ennyit a pozitívumokról) a drámáról teljesen átterelődik a hangsúly a komédiára, kosztüm nélkül, pedig gyakorlatilag nem is látni.
Ahogy a címből látszik, ez már az ultimate univerzumban játszódik, és arról szól, hogy hogyan lesz a pókarc az Avengers tagja. (MUhahahahaha!!!) Samuel L. Fury a nyakára sóz egy csapat 2. rangú szuperhőst, hogy - vezesd őket hülyegyerek. Valahogyan a Falon mászó motornál az érdeklődésem millió másfelé kalauzolt. Arról nem is beszélve, hogy ez nem folytatásos, hanem minden egyes epizód különálló. Valamilyen módon, viszont 52 epizódot élt meg. Na jó nem vagyok annyira szigorú, a Deadpool-os rész annyira rossz, hogy már jó.
Pókarcal indulok a blog versenyen, bár szokás szerint, vagy 2 hetet csúsztam ezzel a poszttal. Ha tetszett, like-olj!
Így hát megnéztem mi is lett az amikor kijött, és a csalódottságom hamar haraggá vált :D Annyira.. rossz volt minden. A karakterektől a hangvételig, és addig hogy Peter folyamatosan eltéveszti a szerepet és Deadpoolként töri a 4. falat, meg mindenfélét hallucinál fantáziál... hitemet vesztettem az egészben, és azóta se néztem tovább, de úgy hallom nem lett jobb.
Amúgy hatalmas pacsi a blog-ért!
A későbbiekben meg már a képregények világába kalandoztam, csak azt bánom, hogy hol ultimate hol amazing hol más kiadást olvastam és kevertem :D +a Spidergirl (mondjuk nekem itt már May Parker karaktere nem jött át).
Most meg ott van az "új" New ultimate spiderman, a fekete srácal, Miles Morales-el. Erről tud valaki valami érdemlegeset mondani?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.