Jó napot, jó kockulást!

 A videójátszás nem egy szürke, unalmas tevékenység, de ez nem újság, főleg, hogy hobbiról van szó. Bár azt meg kell hagyni, hogy vannak nagyon unalmas hobbik is, amelyeket a videójátékokkal ellentétben, csak egyféleképpen lehet csinálni. Ez leginkább az olyan tárgyak gyűjtögetése, amelyeknek a gyönyörködésén kivül semmi hasznuk. Más hobbiknak természetesen megvan a maga változatossága. Ilyen a gémerség is. Egy game-t nem csupán leülünk tolni, sokkal több van benne és sokan másképp csinálják. Legalábbis én nem úgy kockulok a nagyobb kategóriájú címekkel, mintha egy gyors Angry Birds vagy Bejeweled menetet zavarnék le.

 Én maximálisan szeretek kiélvezni egy szépen kidolgozott, érdekes, élvezetes játékmenettel megáldott játékot. Ha azt mondják, hogy ennek meg ennek csak 8-10 óra a játékideje, az nálam felrúghat akár 15-17-re is! És nem azért, mert annyira béna vagyok, mint gamer...na nem is vagyok az. :) Imádom, amikor valami gyönyörűt alkotnak, mint a számomra csak most sorra kerülő Bioshock Infinite. Az első része nem fogott meg, a másodikat pont emiatt hagytam ki, az Infinite meg annyira beharangozta a gamervilágot, hogy adtam neki egy esélyt. Egy ilyen játékban én például nem tudok csak úgy menni és lőni. Ha csak a legelejét nézzük, ahol semmi akció nem volt, csupán mész előre a várost keresve, engem már az megfogott. Az az álleejtő gyönyör és muzsika, ami fogad, fantasztikus. Direkt lassan haladtam előre, nagyon lassan. Kiélveztem minden zegét-zúgát, meghajoltam a készítők munkája előtt, mert káprázatos amit letettek az asztalra, az egyik legjobb bevezetés amivel találkoztam. Utána a város, az még jobban a földhöz vágott. Mesteri steampunk világba invitáltak minket!

 Esetemben rengeteg játék pörgetésénél így szoktam élvezkedni. Kiélvezni minden négyzetmétert, minden másodpercet - ez vagyok én. :) Amikor olyan kommenteket olvasok, hogy milyen rövid az adott játék, merthogy valakinek sikerült végigfutnia pár óra alatt, na akkor sajnálni szoktam azokat, akik számára ez a tevékenység egy "ezt is letudtam" kategória. Sőt, vannak ezek a rekorddöntögetések is, hogy ki tolja ki hamarabb az adott játékot. Értem én, hogy versengés, de szerintem a game-eket nem e célból csinálták. Habár lehet előtte a versenyző is alaposan kiélvezte.

 Én nem tudok úgy játszani, mint egyesek. Például a multis játékok némelyike, CoD vagy BF, mindegy. Az alapcél a másik likvidálása, ennyi. Ez pedig rohadt gyorsan történik, a játékosok úgy haladnak, mint egy vérprofi Rambo, szinte gondolkodni sincs idő, mert máris kapsz egy headshot-ot. :) Itt nyilván az ügyességnek köszönhető egyre gyakrabb győzelmi elégedettség az, ami fenntartja az érdeklődést. Tudom, mert 2-3 éve az új Mortal Kombat multijában merültem el én is ennyire. Az hogy engem egy játék komolyabban is lekössön online, olyan ritka, mint PS-en a Halo. Majdnem. :) Ahhoz nekem kell valami egyéb cél is, mint csupán a másik legyőzése. Jelenleg csak a Fifa 14-et tolom online, amiben vannak bajnokságok, Division meg ugye érkezik a World Cup mode is. Különben ez is az agyamra menne.

 Régen az ilyen gyönyörködős, álleejtős játékstílús nem volt jellemző rám, de az még az Atari és Sega korszakában volt, azóta jelentősen változott a grafika szint. Noha egy Donkey Kong Country akkoriban is elbűvölt, de közel sem ilyen szinten. Ne essék félreértés, ha egy játék unalmas, lehet bármilyen szép is, hosszabb időre nem köt le. Viszont gyönyörködés szempontjából nekem sokat számít a látvány! Ezt a szintet számomra már a PS3 is bőven hozta/hozza, de még a PS2 korszakában is akadt 1-2 ilyen cím. Néha pedig egyáltalán nem megkapó, ha nagyon szép, mert fontos, hogy fantázia és művésziesség is legyen benne.

 De nem csak ez toldja meg nálam egy játék szavatosságát! A gyűjtögetés a másik szenvedélyem, mármint a játékban elérhető cuccok beszerzése. Ezek is sokat tesznek hozzá az élményhez. Megkeresni, megtalálni - már önmagában szórakoztató számomra. Persze nem vagyok az a kimaxolós típús, nem ölök bele órákat, ha nem találok valamit. Mondjuk úgy, hogy amikor az adott pályán vagyok, figyelmesen körbejárom minden sarkát, keresgélek, mint aki a tárcáját vesztette el. Így vagyok a PS Trophy részlegével is, amit tudok beszerzek, amit nem, azt vagy később vagy soha. :)

 Aztán ott vannak még az átvezetők. Többen is panaszkodtak mondjuk a Max Payne 3 ingame videóinak mennyiségére és túl nagy hosszára. Én az átvezetőket már a NES éveiben is imádtam, pedig ott csak képekből álltak. Majd a PS1-en már sokkal komolyabbak lettek ezek, hála az animáció lehetőségének. A végén mindig epekedve vártam a sztorit lezáró vidit. Emlékszem néha szándékosan olyan játékokat kerestem, ahol van mit nézni is. Nem tehetek róla, bírom ha egy játéknak története is van és minél mélyebb, részletesebb, annál jobban szippant magába. Egy filmnél mondjuk ez nem okoz számomra ekkora élvezetet, mert azt csak nézed, de előbbit Te írányítod, így az élményfaktor jóval magasabba helyezi a lécet.

 De vannak emberek, akik egy játéktól pont azt várják, hogy játszanak vele, ne pedig ott is filmet nézzenek. Őket is megértem. Nekem a kettő kombinációja a nyerő, film+játék. Talán ezért is nagy kedvencem az MGS széria. Ám egy nulla történettel rendelkező játék is leköt, ha valóban epic. Vegyük példának a Limbo-t, egyszerűen páratlan! Ha pedig még egy jó története is lenne...:) Szóval én így és ilyen tempóban játszok, ezért vagyok lemaradva egy rakás játékkal, de legalább mindig van mit tolnom.

 Érdekes, hogy vajon mások hogyan élvezik ki ezt a hobbit! Mondjuk épp Te!