Nagy rajongója vagy a Final Fantasy-sorozatnak? Eszedbe jutott már, vajon milyen lenne ha az összes kedvenc ikonikus karaktered egyszerre, egy helyen együtt lehetne és hősies csatákat vívhatna minden idők leghatalmasabb gonosztevőivel? Nos, akkor eljött a te időd…
Az éteri szépséget, végtelen szeretetet, önfeláldozást képviselő Cosmos, aki a jóság istennője, és a szörnyű külsővel rendelkező, világunkat folyton sötétséggel fenyegető Chaos, a gonoszság istene örök harcát vívja egymással. Eddig még nem volt arra példa, hogy bármelyik fél felülkerekedjen a másikon, de Chaos ördögi tervet eszelt ki, mellyel talán végre képes lesz a mérleget a saját oldalára billenteni. Mindketten összegyűjtik az emberiség történelmének leghatalmasabb harcosait, hogy azok helyettük vigyék véghez a lehetetlent…
Ahogyan azt a Square Enixtől már megszokhattuk, újfent egy zseniális ötlettel álltak elő, miközben persze teljes gőzerővel dolgoznak a Final Fantasy XIII-on, ami könnyen lehet minden idők legjobb FF játéka lesz. Én egy kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, hiszen lehetetlennek tartom, hogy képesek legyenek überelni a VII-et, de bízom a srácokban, ez nem vitás. Szóval a Dissidia, mint ahogyan azt a hírekből már megtudhattuk egy verekedős játék, persze amolyan Enix mélységekkel megáldva, ami már önmagában is megér egy misét. Képzeljetek el egy olyan verekedős gammát, amiből csak úgy üvölt a Final Fantasy hangulata, s ahol az első tíz résznek minden fő karaktere megtalálható, legyenek azok jók vagy rosszak. Természetesen a jól megszokott RPG elemektől itt sem voltak képesek elszabadulni, lesz karakterfejlődés, rengeteg megszerezhető, megvásárolható felszerelés, hihetetlen mennyiségű extra tartalom, felvehető és később editálható csaták, imádnivaló üzenős naptárrendszer és még sok-sok újdonság, amit képtelenség lenne felsorolni. Azon vesszük észre magunkat, hogy „oké-oké becsületből kipróbálom, mivel Final Fantasy" jelszóval állunk neki, és még napok, hetek, hónapok múltán is csak ezzel nyomulunk.
Mondanom sem kell, hogy a játék egy olyan döbbenetesen megkomponált és vérbeli FF hangulattal rendelkező animációval indul, hogy az állkapcsunkat örökre elveszítjük majd. Ezek után nem is akadt más dolgunk, mint megadni a nevünket és a szerencsenapunkat, ami később még nagyon jól fog jönni ugyanis ezen a napon különösen nagy extrákkal kedveskednek nekünk a készítők.
Ha harc, hát legyen harc
Nem kell sokat várnunk ahhoz, hogy megismerkedjünk az alapokkal, hiszen már rögtön az elején pár gyakorló meccsel végig is fogunk menni mindenen, amire később csak szükségünk lehet. Ha valaki esetlegesen hozzám hasonlóan semmit sem értene az egészből, az ne csüggedjen el, hiszen hamarosan rá fog jönni, hogy a Dissidia sokkal több mint egy bunyós játék. Itt nem a gombok őrült püfölésén és a kombókon van a hangsúly, hanem a kifinomult, mégis hihetetlenül élvezetes és precíziós, már-már stratégiai játékba illő mozdulatok betanulásán.
Az egésznek az a lényege, hogy mindkét fél rendelkezik a meccs elején egy bizonyos pontszámmal, ami a bátorságát hivatott nekünk mutatni, illetve természetesen ott lesz még az életereje is. Két fajta támadás létezik; az egyik a bátorság támadás (bravery attack), ami nem csökkenti az életerőt, csak a bátorság pontokat lopja el, és ott lesznek a sebző támadások (HP attack), amik csak a HP-ra hatnak. Addig, amíg az ellenfelünknek van bátorság pontja, nem igazán tudunk rajta sima mozdulatokkal sebezni, kivéve persze ha sokkal alacsonyabb szinten van, mint mi, mert akkor pár másodperc alatt el fogjuk kenni az arcát legyen bármennyire menő is a kölök. Alap esetben a célunk az, hogy a bátorság mozdulatokkal minél többet levegyünk az ellenség pontjaiból, ezzel egyre jobban fellelkesedve (ilyenkor a bevitt „sebzésből" bizonyos százalékot ellopunk az ellentől) majd megtörve a védelmet, jöhetnek végre a valódi sérülést okozó támadások, amik pontosan annyit fognak sebezni minden egyes találattal, amennyi az aktuális bátorság pontunk.
Természetesen nem lehetett innen se kihagyni a látványosan szuper kumisz támadást, amit EX mode-nak hívnak (had ne kelljen ebből valami magyarosítást faragnom). Ez minden sikeres támadással és védekezéssel apránként növekedni fog, de időközönként meg fog jelenni egy harang alakú, kék fényben úszó extra is, ami rögtön maxira tölti nekünk a skálát. Ha ez megtörtént, akkor a jobb ravasz+HP támadással aktiválni tudjuk, ekkor már nem is lesz más dolgunk csak eltalálni az ellent, s ha sikerült, akkor jön az igazi vizuális orgazmust okozó szuper támadásunk, amit minden egyes karakternél más módon tudunk a maximumra kitolni. Ilyenkor általában valami QTE (quick time event) jelenik meg, amikor ritmikusan, időre vagy éppenséggel őrült módjára kell nyomogatnunk valamelyik gombot és ezzel hatalmasat tudunk sebezni a másikon. Mondanom sem kell, hogy ezek a jelenetek amolyan hidegrázósan tökéletesre sikeredtek, imádni fogjátok őket.
Természetesen vannak védekező, közelharci illetve távolsági támadásaink is, amik száma szintlépésenként egyre csak nőni fog. Minden karakternek megvan a maga egyéni harcmodora, stílusa, a sorozat rajongói rá fognak ismerni mindenkire és szavak nincsenek rá milyen élményben lesz részük eközben.
Az alapok
Első körben ki kell választanunk, hogy a tíz lehetséges hősből melyikkel szeretnénk nekiveselkedni a történetnek. Minden egyes utazásnak (odyssey) megvan a maga külön hangulata, mondanivalója és a végén persze az elengedhetetlenül fontos nemezis is: Cloudnak Sepiroth, Tidusnak Jecht és még sorolhatnám. Miután végigjátszottuk valamelyik utazást kezdődik csak az igazi móka, mikor rájövünk arra, hogy ahogyan az általában lenni szokott erőteljesen át lettünk verve és valahogy helyre kéne hozni azt a hibát amiről korábban azt hittük jó cselekedet volt. Ekkor folytatódik a kaland és minden egyes új fejezetben válthatunk a karakterek között.
Alapvetően, egyfajta táblás játékkal lesz dolgunk, ami tele van rakva ellenfelekkel, kincses ládákkal, s nincs is más dolgunk, mint a hősünket képviselő kis bábut mozgatni, majd harcolni. Táblánként kapni fogunk pár sors pontot (DP – destiny point), amik minden fontos döntésünk során csökkenni fognak eggyel. A cél az, hogy úgy jussunk el Chaos jeléig és törjük szét azt, hogy a DP mutató lehetőleg pluszban legyen a végén. Ehhez minden egyes csatánál teljesítenünk kell egy extra feltételt, például hogy az első tíz másodpercben törjük meg az ellenfél bátorságát és hasonlók. Hamar rá fogunk jönni, hogy ezek teljesítésével csak a játékélményünket fogjuk tönkretenni, tehát ezekkel erőteljesen javallott nem foglalkozni. Lehetőleg verekedjünk meg mindenkivel, fejlődjünk, nyissuk ki a ládákat és ha szépen letakarítottuk a táblát, a végén slattyogjunk oda a Chaos jeléhez és jól csapjuk szét azt. Ez az FF módi, nem kell itt mindenféle marhasággal görcsölni gyerekek!
Extrák
Hát ebből annyi van, hogy arra szavak nincsenek, igazából azt se tudom hol kezdjem. Ha a táblán vagyunk, akkor a háromszög megnyomásával bármikor be tudunk menni a főmenübe, ahol megnézhetjük, illetve beállíthatjuk tárgyainkat, képességeinket. Kalandozásunk során néha találni fogunk idéző köveket (summon stone), amik segítségével gyökeresen megváltoztathatjuk egy-egy csata kimenetelét (például ha vesztésre állunk akkor megjelenik egy kis barátunk, aki egy rövid időre kiegyenlíti a bátorság pontunkat az ellenféllel), ezekből nagyon sok fajta akad, összesen háromszor lehet őket használni, ha kifogytunk belőlük akkor három kör kell ahhoz, hogy újratöltődjenek. Ha több ilyen követ is találtunk, akkor a főmenüben beállíthatjuk, hogy ezeket milyen sorrendben akarjuk használni, miközben az éppen kifogyottak persze újratöltődhetnek.
Természetesen itt fogjuk megtalálni a boltot is, ahol egyre erősebb és jobb felszerelést tudunk magunknak venni illetve akár el is adhatjuk a feleslegessé vált holmikat. Szerencsére az összes megszerzett cucc megmarad, játsszunk bármelyik karakterrel, minden teljesen közös lesz. Az egyik nagy kedvencem a naptár, ahol naponként kapni fogunk egy tündéri kis lénytől valami levelet, amire akár válaszolni is tudunk, ezzel persze PP pontokat kapva, amiket különböző extrákra költhetünk el (új ruhák, felszerelések stb.)
Az első utazás végigjátszásával elérhetővé válik a klasszikus FF harcrendszer is, ahol menüből tudjuk kiválasztani, hogy éppen mit akarunk csinálni (támadás, védekezés, kitérés stb.). Ez nagyban megkönnyíti a dolgunkat és igazából semmi élvezet nincsen benne, tehát a kipróbálásán majd gyors elfelejtésén kívül egyebet nem tudok tanácsolni. A második utazás után már fel tudjuk venni bármelyik csatánkat, mellyel mondjuk el szeretnénk dicsekedni valakinek, vagy éppenséggel csak jót szeretnénk nevetni azon, hogy korábban még milyen bénák voltunk. Ezek a videók egyébként szerkeszthetőek is, szóval nem semmi mennyi lehetőséget adtak nekünk a készítők. Természetesen a fő történet végigjátszásán kívül kapunk arcade, gyors meccs és egy ad hoc multi lehetőségeket is, szóval senki sem mondhatja, hogy ennek a játéknak nincsen szavatossága.
Nagyon kevés rossz dolgot lehet összegyűjteni erről az anyagról. Az első és talán legfontosabb probléma az, ami szinte minden verekedős játéknál elő szokott fordulni: az érdektelen és bugyuta történet. Persze lehet csak azért tűnt annak, mert a Final Fantasy név valami sokkal mélyebbet és komolyabbat kívánna meg, de tény, hogy a sztori eléggé sablonosra és gyengusra sikeredett. A másik gondom a nehézséggel támadt, ami valljuk be kőkemény. Én tisztában vagyok vele, hogy a japánok rögtön a köldökzsinór elvágása után már kontrollert kapnak a kezükbe és az anyatejet is 10/100-as zsinóron át juttatják a szervezetbe, de azért bizony jó sok idő kell ahhoz, hogy a mi egyszerű, primitív, európai agyunk ráálljon erre a pörgős, ámbátor hihetetlenül élvezetes csatározásra. Sajnálatos módon a sokszor idegesítő kameranézet se könnyíti meg a dolgunkat, de talán ez a legkisebb baj, hiszen gyorsan meg lehet szokni a játék logikáját.
Summa summarum; a Dissidia egy hihetetlenül jó játék lett, tele potenciállal, lehetőséggel, sok-sok óra játékidővel és olyan addiktív játékmenettel, amitől igencsak nehéz megszabadulni. Végre kaptunk egy kis ízelítőt abból, vajon milyen lesz a régóta várt Final Fantasy Versus. Beszerzését minden rajongónak -legyen az Final Fantasy-, vagy éppenséggel verekedős-fan-, melegen ajánlom!
Ahogyan azt a Square Enixtől már megszokhattuk, újfent egy zseniális ötlettel álltak elő, miközben persze teljes gőzerővel dolgoznak a Final Fantasy XIII-on, ami könnyen lehet minden idők legjobb FF játéka lesz. Én egy kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, hiszen lehetetlennek tartom, hogy képesek legyenek überelni a VII-et, de bízom a srácokban, ez nem vitás. Szóval a Dissidia, mint ahogyan azt a hírekből már megtudhattuk egy verekedős játék, persze amolyan Enix mélységekkel megáldva, ami már önmagában is megér egy misét. Képzeljetek el egy olyan verekedős gammát, amiből csak úgy üvölt a Final Fantasy hangulata, s ahol az első tíz résznek minden fő karaktere megtalálható, legyenek azok jók vagy rosszak. Természetesen a jól megszokott RPG elemektől itt sem voltak képesek elszabadulni, lesz karakterfejlődés, rengeteg megszerezhető, megvásárolható felszerelés, hihetetlen mennyiségű extra tartalom, felvehető és később editálható csaták, imádnivaló üzenős naptárrendszer és még sok-sok újdonság, amit képtelenség lenne felsorolni. Azon vesszük észre magunkat, hogy „oké-oké becsületből kipróbálom, mivel Final Fantasy" jelszóval állunk neki, és még napok, hetek, hónapok múltán is csak ezzel nyomulunk.
Mondanom sem kell, hogy a játék egy olyan döbbenetesen megkomponált és vérbeli FF hangulattal rendelkező animációval indul, hogy az állkapcsunkat örökre elveszítjük majd. Ezek után nem is akadt más dolgunk, mint megadni a nevünket és a szerencsenapunkat, ami később még nagyon jól fog jönni ugyanis ezen a napon különösen nagy extrákkal kedveskednek nekünk a készítők.
Ha harc, hát legyen harc
Nem kell sokat várnunk ahhoz, hogy megismerkedjünk az alapokkal, hiszen már rögtön az elején pár gyakorló meccsel végig is fogunk menni mindenen, amire később csak szükségünk lehet. Ha valaki esetlegesen hozzám hasonlóan semmit sem értene az egészből, az ne csüggedjen el, hiszen hamarosan rá fog jönni, hogy a Dissidia sokkal több mint egy bunyós játék. Itt nem a gombok őrült püfölésén és a kombókon van a hangsúly, hanem a kifinomult, mégis hihetetlenül élvezetes és precíziós, már-már stratégiai játékba illő mozdulatok betanulásán.
Az egésznek az a lényege, hogy mindkét fél rendelkezik a meccs elején egy bizonyos pontszámmal, ami a bátorságát hivatott nekünk mutatni, illetve természetesen ott lesz még az életereje is. Két fajta támadás létezik; az egyik a bátorság támadás (bravery attack), ami nem csökkenti az életerőt, csak a bátorság pontokat lopja el, és ott lesznek a sebző támadások (HP attack), amik csak a HP-ra hatnak. Addig, amíg az ellenfelünknek van bátorság pontja, nem igazán tudunk rajta sima mozdulatokkal sebezni, kivéve persze ha sokkal alacsonyabb szinten van, mint mi, mert akkor pár másodperc alatt el fogjuk kenni az arcát legyen bármennyire menő is a kölök. Alap esetben a célunk az, hogy a bátorság mozdulatokkal minél többet levegyünk az ellenség pontjaiból, ezzel egyre jobban fellelkesedve (ilyenkor a bevitt „sebzésből" bizonyos százalékot ellopunk az ellentől) majd megtörve a védelmet, jöhetnek végre a valódi sérülést okozó támadások, amik pontosan annyit fognak sebezni minden egyes találattal, amennyi az aktuális bátorság pontunk.
Természetesen nem lehetett innen se kihagyni a látványosan szuper kumisz támadást, amit EX mode-nak hívnak (had ne kelljen ebből valami magyarosítást faragnom). Ez minden sikeres támadással és védekezéssel apránként növekedni fog, de időközönként meg fog jelenni egy harang alakú, kék fényben úszó extra is, ami rögtön maxira tölti nekünk a skálát. Ha ez megtörtént, akkor a jobb ravasz+HP támadással aktiválni tudjuk, ekkor már nem is lesz más dolgunk csak eltalálni az ellent, s ha sikerült, akkor jön az igazi vizuális orgazmust okozó szuper támadásunk, amit minden egyes karakternél más módon tudunk a maximumra kitolni. Ilyenkor általában valami QTE (quick time event) jelenik meg, amikor ritmikusan, időre vagy éppenséggel őrült módjára kell nyomogatnunk valamelyik gombot és ezzel hatalmasat tudunk sebezni a másikon. Mondanom sem kell, hogy ezek a jelenetek amolyan hidegrázósan tökéletesre sikeredtek, imádni fogjátok őket.
Természetesen vannak védekező, közelharci illetve távolsági támadásaink is, amik száma szintlépésenként egyre csak nőni fog. Minden karakternek megvan a maga egyéni harcmodora, stílusa, a sorozat rajongói rá fognak ismerni mindenkire és szavak nincsenek rá milyen élményben lesz részük eközben.
Az alapok
Első körben ki kell választanunk, hogy a tíz lehetséges hősből melyikkel szeretnénk nekiveselkedni a történetnek. Minden egyes utazásnak (odyssey) megvan a maga külön hangulata, mondanivalója és a végén persze az elengedhetetlenül fontos nemezis is: Cloudnak Sepiroth, Tidusnak Jecht és még sorolhatnám. Miután végigjátszottuk valamelyik utazást kezdődik csak az igazi móka, mikor rájövünk arra, hogy ahogyan az általában lenni szokott erőteljesen át lettünk verve és valahogy helyre kéne hozni azt a hibát amiről korábban azt hittük jó cselekedet volt. Ekkor folytatódik a kaland és minden egyes új fejezetben válthatunk a karakterek között.
Alapvetően, egyfajta táblás játékkal lesz dolgunk, ami tele van rakva ellenfelekkel, kincses ládákkal, s nincs is más dolgunk, mint a hősünket képviselő kis bábut mozgatni, majd harcolni. Táblánként kapni fogunk pár sors pontot (DP – destiny point), amik minden fontos döntésünk során csökkenni fognak eggyel. A cél az, hogy úgy jussunk el Chaos jeléig és törjük szét azt, hogy a DP mutató lehetőleg pluszban legyen a végén. Ehhez minden egyes csatánál teljesítenünk kell egy extra feltételt, például hogy az első tíz másodpercben törjük meg az ellenfél bátorságát és hasonlók. Hamar rá fogunk jönni, hogy ezek teljesítésével csak a játékélményünket fogjuk tönkretenni, tehát ezekkel erőteljesen javallott nem foglalkozni. Lehetőleg verekedjünk meg mindenkivel, fejlődjünk, nyissuk ki a ládákat és ha szépen letakarítottuk a táblát, a végén slattyogjunk oda a Chaos jeléhez és jól csapjuk szét azt. Ez az FF módi, nem kell itt mindenféle marhasággal görcsölni gyerekek!
Extrák
Hát ebből annyi van, hogy arra szavak nincsenek, igazából azt se tudom hol kezdjem. Ha a táblán vagyunk, akkor a háromszög megnyomásával bármikor be tudunk menni a főmenübe, ahol megnézhetjük, illetve beállíthatjuk tárgyainkat, képességeinket. Kalandozásunk során néha találni fogunk idéző köveket (summon stone), amik segítségével gyökeresen megváltoztathatjuk egy-egy csata kimenetelét (például ha vesztésre állunk akkor megjelenik egy kis barátunk, aki egy rövid időre kiegyenlíti a bátorság pontunkat az ellenféllel), ezekből nagyon sok fajta akad, összesen háromszor lehet őket használni, ha kifogytunk belőlük akkor három kör kell ahhoz, hogy újratöltődjenek. Ha több ilyen követ is találtunk, akkor a főmenüben beállíthatjuk, hogy ezeket milyen sorrendben akarjuk használni, miközben az éppen kifogyottak persze újratöltődhetnek.
Természetesen itt fogjuk megtalálni a boltot is, ahol egyre erősebb és jobb felszerelést tudunk magunknak venni illetve akár el is adhatjuk a feleslegessé vált holmikat. Szerencsére az összes megszerzett cucc megmarad, játsszunk bármelyik karakterrel, minden teljesen közös lesz. Az egyik nagy kedvencem a naptár, ahol naponként kapni fogunk egy tündéri kis lénytől valami levelet, amire akár válaszolni is tudunk, ezzel persze PP pontokat kapva, amiket különböző extrákra költhetünk el (új ruhák, felszerelések stb.)
Az első utazás végigjátszásával elérhetővé válik a klasszikus FF harcrendszer is, ahol menüből tudjuk kiválasztani, hogy éppen mit akarunk csinálni (támadás, védekezés, kitérés stb.). Ez nagyban megkönnyíti a dolgunkat és igazából semmi élvezet nincsen benne, tehát a kipróbálásán majd gyors elfelejtésén kívül egyebet nem tudok tanácsolni. A második utazás után már fel tudjuk venni bármelyik csatánkat, mellyel mondjuk el szeretnénk dicsekedni valakinek, vagy éppenséggel csak jót szeretnénk nevetni azon, hogy korábban még milyen bénák voltunk. Ezek a videók egyébként szerkeszthetőek is, szóval nem semmi mennyi lehetőséget adtak nekünk a készítők. Természetesen a fő történet végigjátszásán kívül kapunk arcade, gyors meccs és egy ad hoc multi lehetőségeket is, szóval senki sem mondhatja, hogy ennek a játéknak nincsen szavatossága.
Nagyon kevés rossz dolgot lehet összegyűjteni erről az anyagról. Az első és talán legfontosabb probléma az, ami szinte minden verekedős játéknál elő szokott fordulni: az érdektelen és bugyuta történet. Persze lehet csak azért tűnt annak, mert a Final Fantasy név valami sokkal mélyebbet és komolyabbat kívánna meg, de tény, hogy a sztori eléggé sablonosra és gyengusra sikeredett. A másik gondom a nehézséggel támadt, ami valljuk be kőkemény. Én tisztában vagyok vele, hogy a japánok rögtön a köldökzsinór elvágása után már kontrollert kapnak a kezükbe és az anyatejet is 10/100-as zsinóron át juttatják a szervezetbe, de azért bizony jó sok idő kell ahhoz, hogy a mi egyszerű, primitív, európai agyunk ráálljon erre a pörgős, ámbátor hihetetlenül élvezetes csatározásra. Sajnálatos módon a sokszor idegesítő kameranézet se könnyíti meg a dolgunkat, de talán ez a legkisebb baj, hiszen gyorsan meg lehet szokni a játék logikáját.
Summa summarum; a Dissidia egy hihetetlenül jó játék lett, tele potenciállal, lehetőséggel, sok-sok óra játékidővel és olyan addiktív játékmenettel, amitől igencsak nehéz megszabadulni. Végre kaptunk egy kis ízelítőt abból, vajon milyen lesz a régóta várt Final Fantasy Versus. Beszerzését minden rajongónak -legyen az Final Fantasy-, vagy éppenséggel verekedős-fan-, melegen ajánlom!
Memóriakártya: 382+KB
Wireless Kompatibilis: Igen
Game Share: Nem
Wireless Network: Nem
PSP Danger: * * * * *
Wireless Kompatibilis: Igen
Game Share: Nem
Wireless Network: Nem
PSP Danger: * * * * *
xdtuning: na egy ilyen meccset én is nagyon megnéznék! :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.