Guitar Hero: Van Halen

Az Aerosmith és a Metallica után harmadikként a Van Halen kapott saját Guitar Hero részt, s ami azt illeti nem győzött meg. Eszem ágában sincs temetni a sorozatot, de akkor is ijesztő az a pénzszag, ami a Guitar Hero: Van Halenből árad.

És szó sincs arról, hogy az új rész rossz játék lenne, mert egyáltalán nem az. Fanatikus zene- és játékrajongóként továbbra is élvezem minden percét, kihívást mindig találok benne, s bármelyik epizód lemeze kerüljön elő, akad majd olyan nóta, amit újra és újra eljátszok majd. A Guitar Hero: Van Halenen azonban túlzottan érződik, hogy pusztán üzletből készült. Nem akar semmit adni, hiszen erre nincs szükség: a zenekar imádói úgyis megveszik majd, elvégre benne van Eddie Van Halen teljes mellszélességgel, jó pár klasszikus dal is hallható, akkor minek? És igen, ez így van, valószínűleg az új Guitar Hero sem lesz üzleti bukás, de annál nincs fájóbb pillanat egy rajongó számára, mikor látja, hogy kedvenc sorozata szépen lassan elveszíti az értékeit, lesoványodik, és az elvárt minimumot próbálja csak hozni.


Amire jobb előre felkészülni: a Guitar Hero: Van Halenben egy hajszálnyi újítás sincs, sőt elhagyja a Guitar Hero 5 vívmányait is – az új rész teljes mértékben a World Tour motorjára épül. Gitározhatunk, dobolhatunk, énekelhetünk benne, tudunk saját számokat írni, és a játékmenet minden olyan jellegzetes részletét megtartotta, amit a negyedik rész hozott magával, viszont az ötödik játék újdonságai, mint például a party play mód, az avatarok támogatottsága vagy a hangszerek tetszőleges kombinálása mind-mind kimaradtak, s a grafika is maradt a régi, ami különösen kínos, hiszen a Guitar Hero 5 sem volt kifejezetten szép játék. Persze a Guitar Hero esetében nem illik szidni a külcsínt, viszont jelen pillanatban a látványnál semmi sem tükrözi jobban a fejlesztők totális érdektelenségét és az igénytelenséget.


Ennek megvan az oka is, más kérdés, hogy kinek veszi be a gyomra a lehetséges magyarázatot. A Guitar Hero: Van Halen – szokás szerint – több hónapos késéssel jelent meg Európában, s bár az amerikai premierre is decemberben került sor, valójában a játék már a Guitar Hero 5-tel együtt beszerezhető volt szeptemberben, egy kizárólag amerikaiaknak szóló előrendelési akció keretében. A játéknak tehát már akkorra el kellett készülnie, valószínűleg a fejlesztés az ötödik résszel párhuzamosan zajlott, ami érthető módon eredményezte azt, hogy a Van Halen nem kaphatta meg az új motort sem. Pusztán üzletből. Kár, hogy (megint) a játékosok húzták a rövidebbet.


Az ilyen, egy zenekarra koncentráló részek azonos koncepcióval indulnak: vegyünk egy lehetőleg fiatalok és idősebbek számára egyaránt ismerős bandát – esetünkben értelemszerűen ez a Van Halen -, tekintsünk végig karrierjükön, majd a legfontosabb pillanatokat, koncerteket és slágereket összeszedve dobjuk össze a játékot. Persze nem árt színesíteni a felhozatalt, ezért egy-egy nótával néhány vendégzenekar is tiszteletét teszi majd, lehetőleg azok közül, akik valamilyen szinten befolyásolták kiszemeltünk stílusát, vagy éppen pont fordítva, kedvencünk adott jókora ihletet rajongó utódjának pályafutása során, sőt esetleg egy közös fellépés is lehet kapocs közöttük. Nos, pont ezt nem sikerült perfektül összehozni az új részben. Félreértés ne essék, jól sikerült a válogatás, a kötelező 25 Van Halen nóta mellé beválogatott vendégelőadók listája is impozáns. Van többek között Queen, Judas Priest, Jimmy Eat World, The Offspring, Billy Idol, Foo Fighters és Blink 182, ami szuper (aki ismer, tudja, hogy az Offspring nálam külön pirospont), csak furcsa párosítás ez a Van Halennel.


A Van Halen-válogatás is tetszett, gyakorlatilag itt van a zenekar összes olyan slágere, ami pályafutásuk virágkora alatt született, és ami ugyanakkor azt eredményezi, hogy a fiatalabb játékosok csak pislogni fognak egyik-másik dal hallatán – más kérdés, hogy a Van Halen van annyira közismert, hogy még a legfiatalabbak is hallottak bizonyára egy-két számot tőlük, csak éppen gőzük sincs arról, ki az előadó. Persze ez ne tántorítson el senkit, ha másért nem is, a zenekar munkásságával való megismerkedésre kiváló lehetőséget nyújt az új Guitar Hero. Teljes felsorolással nem fárasztanálak benneteket, de példaként megemlítem, hogy az olyan klasszikus szerzemények, mint az Ain't Talkin' 'Bout Love, a Dance the Night Away, az Everybody Wants Some!!, az Ice Cream Man, a Panama, az Unchained mind itt vannak, és a Hot for Teachert is imádjuk még mindig, annak ellenére, hogy már a World Tourban is kényeztette a füleinket.


Annak rendje és módja szerint alapos átalakításon esett át maga a menü is, a Van Halen előtt tisztelegve a készítők az összes zenekarra jellemző logót, rajzot és ábrát belezsúfolták a játékba a hangulat érdekében. Eddie Van Halen, Alex Van Halen, Wolfgang Van Halen és David Lee Roth is felbukkannak természetesen, fülig érő szájjal vigyorogják végig azt a pár órát, míg mi az oldalukon szórakoztatjuk a közönséget. Elsősorban mai megjelenésüknek megfelelően modellezték le őket, de néhány szám erejéig eredeti 70-es, 80-as éveket idéző sérójukat is visszakapják, a mi legnagyobb örömünkre. Zenakar-centrikus részről lévén szó, a koncertek helyszínei is jobban tükrözik a valóságot, így repülőgéphordozó és az egyiptomi szfinx helyett buliszervezés szempontjából esélyesebb nagyvárosokba, New Yorkba, Los Angelesbe, Rómába, Berlinbe, Dallasba látogatunk majd el, hogy elcsaklizzuk a helyiek pénzét, mondván most nagy koncert következik, aztán pedig rájövünk, hogy még nem tudunk expert+ szinten dobolni.


A Van Halenhez nem lesznek új hangszerek, és a boltok választékát átnézve olyan bundle-re sem bukkantunk, ami a korábbi játékok kiegészítőit tartalmazta volna – ez egyúttal azt is jelenti, hogy akinek ez lesz az első Guitar Hero játéka, kénytelen lesz hozzá egy másikat is beszerezni a kontrollerek miatt, hacsak nem talál az olcsóbban kapható, játék nélküli kiadásokból, amiből általában nincsenek túlságosan eleresztve az üzletek. A Metallicához hasonlóan a hangulat kedvéért vehetünk majd faceplate-et a gitárunkra, de ez igen szerény megoldás, ha azt vesszük, hogy a The Beatles: Rock Band teljesen új összeállítással rukkolt elő a megjelenésekor.


A Guitar Hero: Van Halen nem rossz játék, csak kár, hogy messziről lerí róla, hogy voltaképpen abból a célból készült, hogy az Activision topmenedzserei jól megszedjék magukat. Engem valójában nem zavar, ha évente akár több Guitar Hero is megjelenik, ahogy nem zavar az évi egy FIFA és a Sims-kiegészítők áradata sem, csak ne érezzem rajta ennyire a pénzszagot, mert az elkedvtelenít. A Guitar Hero 5 után ennyire pofátlanul visszalépni azért merész dolog volt, mégha a zenei válogatás meg is állja a helyét. Kíváncsi leszek a Green Day: Rock Bandre, ha azzal sikerül hoznia a Harmonixnak azt a minőséget, amit a Beatlesszel, a Guitar Hero áshatja a sírját.