Transformers: War for Cybertron

A filmeken edződött rajongóknak talán új, de a Transformers-univerzum még Megan Fox verejtékező bombateste mellett is tartogat izgalmakat. Az új adaptáció csak közvetve köthető a filmekhez, a játék az emberekkel történő találkozás előtti utolsó pillanatokat eleveníti fel; a Cybertront felemésztő háborúból kapunk egy kis szeletet.

A Transformers: War for Cybertronról írt első előzetesek azt ígérték, hogy a játék az lesz a Transformers-univerzumnak, ami az Arkham Asylum volt a Batmannek. Furcsa párosítás, a párhuzamot ott fedezhettük fel, hogy az ígéretek szerint a kiválóan sikerült Batman: Arkham Asylum után a War for Cybertron is megtörheti az adaptációk átkát, és készülhet végre egy tisztességes Transformers-játék. A névre már mindenképpen ráfért némi vérfrissítés, legutóbb a filmek alapján készültek feldolgozások, amelyek bár a boltokban jól szerepeltek, minőség szempontjából aligha sorolhattuk őket a legjobb játékok közé. Ígéretes volt a fejlesztőválasztás is: az Activision az egyaránt egészen jó értékeléseket kapott Darkwatch és a The Bourne Conspiracy című játékok készítőjére, a High Moon Studiosra bízta a War for Cybertron megalkotását, akik – mint a mellékelt ábra is mutatja – hozták a formájukat.


Ahogy azt a cím is sejteti, a játék a cybertroni háború idején játszódik, az alakváltók még az evakuálás előtt állnak, az emberiségnek pedig a hírét sem hallották. A játékos az autobotok és a decepticonok szemszögéből is részese lesz a csatáknak, a két kampány viszont nagyon okosan nem ugyanazokat a történéseket dolgozza fel: Optimusékkal jobbára azt próbáljuk majd helyrehozni, amit órákkal azelőtt Megatronnal tönkretettünk. A történet a Decepticon-szállal kezdődik, Megatron a mielőbbi hatalomrajutás reményében a Dark Energon után kutat, majd miután a segítségünkkel megtalálta, következik a váltás, s immáron az Autobotok csapatát erősítve próbáljuk menteni a menthetőt. Bár a forgatókönyvírók nem erőltették meg magukat, epikus pillanatokból nem lesz hiány: tanúi leszünk Starscream árulásától kezdve Optimus előléptetésén át egészen – azt hiszem, nem árulok el nagy titkot – a transformerek evakuálásáig minden fontos eseménynek. A kampányt persze kezdhetjük rögtön az autobotokkal is, a történet felétől, de javaslom a sorrend betartását, hiszen az élmény mindenképpen úgy lesz teljes.


Maga a játék egy hihetetlenül intenzív külső nézetű lövölde, alkalmanként megbolondítva egy-egy „járműves” résszel. A sztori összesen tíz fejezetből áll, ami kevésnek tűnhet, viszont mindegyikük teljesítése nagyjából egy-másfél óra, ami összességében elégségesnek mondható. Minden fejezet előtt kiválaszthatjuk, hogy kivel szeretnénk harcba szállni, ez a lehetőség mindig három, előre meghatározott alternatívára korlátozódik. A történet során irányíthatjuk többek között Optimust, Bumblebee-t, Ratchetet, Iron Hide-ot és War Path-t, a decepticonok oldalán pedig Megatront, Soundwave-et, Starscreamet és Brawl-t. Ez messze nem az összes lehetőség, találomra válaszottunk ki néhányat a felsorolásnál, ráadásul akiket esetleg hiányolnánk a kampányok során, őket szinte biztosan megkapjuk a multiplayer módhoz – de erről később. Nincs értelme egy karakternél leragadni, érdemes kipróbálni mindegyikükkel a harcot, már csak azért is, mert mindegyikük más képességel és fegyverekkel rendelkezik, és nem utolsó sorban, ha átalakulnak, mind különböznek valamennyire – pont ezért hatalmas királyság a Transformers.


A lövöldözős részek folyamatosan pörögnek, sosincs megállás, a játék sokszor Gears of War-szerű emlékeket idézett fel bennünk, noha itt nem lehet fedezékbe bújni. Nem kell logikai feladványokkal küszködni, legfeljebb egy-egy kapcsolót kell benyomni és néhány platformot átugrani, ezeket leszámítva pedig állandóan a ravaszon kell tartanunk az ujjunkat. Az ellenfelek mindenhonnan jöhetnek, sokszor egyszerre a földön és a levegőben, a játékos nem győzi kapkodni a fejét és a célkeresztet. Olykor a taktikai érzékünkre is szükségünk lesz, hiszen nem egyszer előfordul majd, hogy egy csöppnyi területet kell bevédenünk a folyamatosan záporozó rosszarcúakkal szemben. Az ellenséges robotok között akadnak kisebbek, nagyobbak és persze még nagyobbak: utóbbiak rendszerint a pályavégi főellenfél szerepét töltik be, akik ellen nem árt ügyeskedni is, ide a puszta szeretgetés már nem lesz elég. Karakterfüggő, de a választott transformer egy vagy két fegyverrel is csatába indulhat, amelyeket aztán folyamatosan cserélgethet a csatatéren talált mordályokkal. A használható stukkerek és elhajítható gránátok tárháza széles, felsorolással nem is érdemes próbálkozni, de azért a lecsatolható lövegekről mindenképpen érdemes említést tenni, mert ezekkel pár percre igazi istenek lehetünk a terepen.


Jó ütemben, a játékélményt színesítve olykor járműves szekvenciák szakítják meg az állandó lövöldözést. A transformerekkel többnyire valamilyen négykerekűvé, tankká vagy repülővé alakulhatunk át, s bár a változatosság kedvéért általában itt is le kell szigszalagozni a ravaszt, ezúttal a sebességen és az ügyes manőverezésen lesz a hangsúly. Ezek a részek jellemzően nagyon hangulatosak, de a játék egyik percében sincs okunk panaszkodni, az akció végig intenzív marad. Nincs is annál jobb érzés, mikor Optimusszal halomra lőve egy csapat decepticont, az utolsó földön vánszorgó rohadékba beleállítjuk azt a baltát, amit egyébként másodpercekkel korábban a rakétavetőnkből alakítottunk át!


Mivel a karakterek mindig hármasával indulnak harcba, adott a lehetőség, hogy kooperatív módban is tolhassuk a játékot. Sajnos a mesterséges intelligencia úgy általában nincs a helyzet magaslatán, a munka oroszlánrésze gyakran ránk marad, a többiek pedig csak bridzseznek a háttérben, így csak annyiban előnyös a gép által irányított társakat segítségül hívni, hogy nem sérülnek, vagy csak alig. Hús-vér játékostársakkal azért már komolyabb taktikai lehetőségek nyílnak meg előttünk, hiszen eloszthatjuk magunk között a szerepeket (például ki javítsa a páncélzatunkat a háttérből), illetve így már helyezkedni is lehet valamennyire. A játékidő továbbnövelhető a leginkább Gears of War-féle Horde módra hasonlító Escalationnel, amelyben az ellenfelek végtelenségig érkező hullámainak kell ellenállnunk, ráadásul a multiplayer örömök még itt sem érnek véget: a War for Cybertron nagyon jó multiplayer módot kapott, amelyben nem csak a már ismert hősökkel nyomulhatunk, hanem saját transformereket is létrehozhatunk, amelyek más-más területen erősek. A tízfős többjátékos módot nem érheti panasz, a játékosok kasztokat is választhatnak játék előtt, s számos játékmódban tehetik próbára magukat.


A Transformers: War for Cybertron látványra is pazar. Egyrészt fontos megjegyezni, hogy a játék a G1 széria dizájnjára épít, ami az újoncoknak esetleg furcsa lehet, mégis sokkal jobban passzol a játék hangulatához ez a megvalósítás. Cybertron futurisztikus metropoliszainak fém felületét lila és vörös színezés árnyalja, ez elsőre kicsit unalmas a szemnek, de idővel megszokható és addigra talán már más effektusok is felkeltik az érdeklődését az emberfiának, hiszen a játék semmiképpen sem csúnya, erről a harmadik generációs Unreal Engine gondoskodik. Pont, mint a Gears of War esetében. Az összehasonlítás nem véletlen, észrevételem szerint a játék nem csupán intenzitásában, hanem monumentalitásában is sokban hasonlít az Epic remekművére, és ha emlékeztek, ott sem várt bennünket nagy színkavalkád, mégis letettük a hajunkat a látványtól – valami ilyesmi várható most is: ha a Gears of Warban robotok szerepeltek volna, biztosan így néztek volna ki. A hangulatot a pompás aláfestő zene csak fokozza, többnyire komolyzenei taktusok szólnak a hangszórókból, de egy-egy akciódúsabb jelenetnél a készítők jó érzékkel nyúltak a gitárokhoz, és nem mentek a szomszédba néhány zúzósabb dallamért. A szinkronok is kiválóan sikerültek, a szándékosan eltúlzott párbeszédek annyira meggyőzőek, hogy az ember már-már hajlandó fejet hajtani Megatron nagysága előtt.


A Transformersnek kisebb hibái azért vannak, a mesterséges unintelligencia mellett kifejezetten zavaró volt a játék elején, hogy a tutorial részt teljes egészében kiollózták a programból. Persze mi sem vagyunk híve az erőltetett „hoppá, itt ledőlt egy fa, kússzál át alatta” jeleneteknek, de azért még mindig felhasználóbarátabb megoldás lett volna, ha mondjuk kis ablakokról tájékozódhattunk volna az irányítás mikéntjéről, és nem kell mindig kimászni a menübe, hogy megnézzük, mit kell csinálni. Mint említettük, a forgatókönyvírók sem erőltették meg túlságosan magukat, s bár a játékban sok érdekes jelenetnek leszünk részesei, igazán nagy fordulatokra ne számítson senki. Olykor pedig egy-egy komolyabb bug is előfordult a teszt során: bár a játék iszonyatosan hangulatos szkriptelt jelenetekre építkezik, mégis előfordult, hogy az előre megírt jelenet nem futott le rendesen, így nem tudtunk továbbhaladni a játékban – ez súlyos hibapont, elvégre senki sem szereti, ha ilyen bakik miatt kell visszatöltenie az utolsó mentését.


A Transformers: War for Cybertron mindezek ellenére kiválóan sikerült. Nem állítom, hogy felér az Arkham Asylum zsenialitásához (és hogy a hasonlatnál maradjak, a Gears of Warhoz), de mindenképpen az eddigi legjobb Transformers-játékot tisztelhetjük a személyében. A kipróbálása feltétlenül ajánlott mindenkinek, azoknak is, akik eddig ódzkodtak a Transformers világától annak esetleges bárgyúsága miatt. A War for Cybertront végigjátszva elmondhatjuk: a Transformers-univerzum még sosem tűnt ennyire sötétnek és kegyetlennek, jó szívvel adjuk meg neki a nyolc és felet.