Shaun White Skateboarding teszt

A Gamekapocsnál az esetek többségében az a hálás feladat jut nekem, hogy takarítsam a szemetet a többiek után, azaz általában olyan játékokkal foglalkozom, amiket senki sem akar letesztelni. A Shaun White Skateboarding első előzeteseit látván előre sejtettem, hogy ez a cucc nekem való, most viszont az a helyzet, hogy igazság szerint nem a játék rossz, hanem én kaptam túl kevés tudatmódosító szert a teszt mellé. Merthogy a Shaun White-tal el tudja ütni az ember időt, talán még végig is játssza, időnként pedig élvezi, de az is biztos, hogy megüli a hasát a gördeszkás lázadók diktatúra-megdöntési kísérlete.


„New Harmony polgára vagy. Ne változtass a rendszeren. A változás rossz. A gördeszkázás bűn. A gördeszkások a rendszer ellenségei.” Ilyen és ehhez hasonló propagandaplakátokat nézegethetünk a Shaun White töltőképernyőin, részben ezekből derül ki, hogy hova kerültünk, és mi vár ránk a következő órákban. Az amerikai nagyvárosokról mintázott New Harmonyt zsarnokság alatt tartják, a lakosok agyát kimosták: minden szürke és élettelen, az emberek céltalanul kelnek fel minden nap, majd mennek el dolgozni, s végül térnek haza. A Ministry az utcákat kamerákkal figyeli, és úgynevezett hatástalanító készülékeket állított fel mindenhol. Egy maroknyi csoport maradt csupán a tudatánál: ők a gördeszkások, akik most is a rendszer megbuktatásán szorgoskodnak.


A Shaun White egyik legfontosabb jellegzetessége a vizualitás: nem, a grafika egyáltalán nem szép, sőt ami azt illeti, kifejezetten ronda, azonban maga a látvány koncepciója ötletesen felépített. Átmenet nélkül, gyakorlatilag két véglettel találkozhatunk: eleinte minden szürke, csak itt-ott figyelhető meg némi kékes, sárgás színezés, a készítők ugyanis így szerették volna jelképezni azt az elnyomást, ami New Harmonyben jellemző. Ha viszont rápattanunk a deszkánkra, majd csinálunk néhány trükköt, egyszerre minden kiszínesedik, elvégre úgymond felszabadítottuk a környezetünket – igen, ez lesz a normál állapot. Maga a transzformáció látványos: ha például ugrunk egyet, akkor landoláskor amolyan lökéshullám keletkezik, amely végigsöpör a környéken. Eltűnik a szürkeség, a fák lombot eresztenek, a házak falán megjelennek a graffitik, és a járókelő nyakkendős aktakukacok is földön üldögélő, esetleg gördeszkázó hippikké változnak, akik galád módon valószínűleg még az ülőhelyüket sem adnák át a nyugdíjasoknak a villamoson.


A célunk tehát viszonylag egyszerű: ismeretlen senkiként legyünk világmegváltók, s szabadítsuk fel az egész várost! New Harmony szabadon bejárható, a még ismeretlen területek fokozatosan nyílnak meg előttünk: a külvárosból szép fokozatosan eljutunk a belvárosig, illetve kikacsinthatunk a Ministry központja felé és eljuthatunk az ellenállók bázisára, egy skateparkká alakított elhagyatott vidámpark szigetére. A feladatok általában arra építenek, hogy visszaváltoztassunk ezt-azt, viszont ezeket többé-kevésbé változatos köntösben tálalják, olykor néhai skateparkokat kell helyrehoznunk, néha propaganda-plakátokat kell lecserélnünk valami polgárpukkasztó feliratra, de olyan is előfordult, hogy egy helikopter elől kellett menekülni utcákon, épületeken, házak tetején át. Az egyik legkomolyabb rész az volt, mikor ki kellett mentenünk a játék névadóját, Shaun White-ot, miután a Ministry fogva tartotta őt, hogy perverz módon gördeszkás kísérleteket végezzen rajta – a teszteket egyébként mi magunk csinálhatjuk végig a kolléga bőrébe bújva (el nem tudom képzelni, mennyi sütit habzsoltak be ezek a srácok, mielőtt leültek volna a tervezőasztalhoz.)


Nyilvánvaló, hogy a nyitott világ azt is lehetővé teszi, hogy akkor vágjunk bele egy feladatba, és főként abba a feladatba, amikor és ahogy jólesik. A sztorihoz kötődő küldetéseket egy-egy főszereplőnél vehetjük fel, és más egyéb kihívásokat is vállalhatunk: összegyűjthetjük a városban elszórt narancssárga logókat, mentesíthetjük a környéket a Ministry kameráitól és gépeitől, továbbá mindenféle gördeszkás feladatot hajthatunk végre – csússzunk 25 métert, pörögjünk 900 fokot egy ugrásból, és hasonlók. A végrehajtott feladatokért tapasztalati pontot gyűjthetünk, ezeket aztán a Bob gördeszkás üzleteiben verhetjük el újabbnál-újabb trükkökre. Jutalomként ruhadarabok és gördeszka-kiegészítők is járnak, ezekre tehát nem kell költenünk, de egyébként sincs semmi játékmenetbeli hatásuk, így tulajdonképpen ízlés dolga, hogy mit viselünk, és min gurulunk.


Beszéljünk is egy keveset magáról a gördeszkázásról! Ígérem, nem fog sokáig tartani, mert sajnos a Shaun White Skateboarding a neve ellenére majdhogynem értékelhetetlen, mint deszkás játék. Na jó, talán túlzok, de akkor is tény, hogy aki a Skate után többre vágyik, ne itt keresgéljen, sőt még azt sem állítanám, hogy a Tony Hawk-féle könnyed, árkád stílust maradéktalanul sikerült visszaadni. A Shaun White kicsit hozott is, meg nem is: gyűjthetünk pontokat, de azok csak azt befolyásolják, hogy mekkora léptékben tudunk hatással lenni a környezetünkre; leszállhatunk a gördeszkáról és gyalogolhatunk, de így még a karakterünk egy egyszerű ugrásra is képtelen; van gombos (Tony Hawk) és analóg karos (Skate) irányítás is, de egyik sem tökéletes. Mindkét változat benne van a játékban, de mindkettő legalább annyira használhatatlan, ami miatt arra kényszerül a játékos, hogy a kettő kombinációját alkalmazza: gombnyomásra ugrik egyet, majd a jobb analóg kart tekergetve elkezd trükközni - a kezelés kifejezetten idegesített, ráadásul a kontroller kiosztását meg sem lehet változtatni, hogy biztos, ami biztos: többet szívjunk miatta.


Egyáltalán nem számít, hogy milyen trükköket csinálunk, a lényeg az, hogy legyünk minél hatékonyabbak. Amik miatt pedig garantáltan megfeledkezünk arról, hogy ez egy (szokványos) gördeszkás játék, azok a pályán szétszórt, zöld színű, deformálható pályaelemek: eleinte csak egy-egy negyedívet találunk, de később már megjelennek az olyan korlátok és emelkedők, amelyeknek az irányát mi határozzuk meg az analóg kar tologatásával. Értsd: felpattanunk a zöld korlátra, azon hősünk elindul, mint valami sínen a vonat, közben pedig ha lehúzod a kart, a korlát felfelé emelkedik, ha pedig eldöntöd balra, a sín is követi az irányt. Így akár olyan platformokra is eljuthatunk, ahová hagyományos módon, sima ugrándozással és trükközéssel nem, más kérdés, hogy mennyire fér bele ez a stílus egy gördeszka-rajongónak.


Mert lássuk be: ez egy egetverő baromság. A poén mégis az, hogy az első egy-két-néhány órában működik, az ember fejét elcsavarja a hangulat, meg az a néhány rágógumi zene, ami alatta szól, s ha már beleölt iksz percet New Harmony demokratizálásába, egy nagy levegő és némi alkohol után simán végigviheti a sztorit. Vagy nem. A Shaun White ugyanis ezer sebből vérzik, gyakorlatilag egy olyan elemet sem találhatunk benne, amivel maradéktalanul elégedettek lennénk. Az egy dolog, hogy a sztori egyszerre abszurd és sablonos, azonban arra már nincs mentség, hogy a karakterek és a játék által közvetített humor borzasztóan erőltetett és kínos. Ugyanígy cinkes, hogy bár a város szabadon bejárható, maga a rendelkezésre álló terület borzasztóan kicsi, a Skate városainak tényleg csak a töredéke. Szintén gáz, hogy a játékba egy tonna hülyeség belekerült, de a készítők pont a lényegről feledkeztek meg: magáról a sportágról. Félreértés ne essék, magam is azt vallom, hogy a tervezőknek meg kell adni azt a szabadságot, hogy a játékukba azt tegyenek, amit szeretnének – de ami sok, az sok. A gördeszka egy rétegsport, kíváncsi lennék, ki a franc fog pénzt kiadni egy olyan játékért a sportág kedvelői közül, ami alapvető funkcionalitásában vérzik el: hogy gördeszkás - hangsúlyozom, gördeszkás - játéknak bűnrossz. A válasz: nem sokan, a multiplayer módban egy darab játékossal nem találkoztam.


A Shaun White-tal simán el lehet ütni az időt néhány délután erejéig, viszont erre legfeljebb az újdonság ereje miatt fogunk ráfanyalodni. Ne dőlj be, a játék nem igazi gördeszkás cím, hanem csupán egy olcsó sztorival felvizezett ügyességi cucc, amiben mellesleg gördeszkázni is lehet. A sportág szerelmeseinek továbbra is a Skate valamelyik része a tökéletes választás, de ha van pár szabad órád és némi felesleges pénzed, használtan érdemes lehet megvenni a programot az acsik és néhány jópofa pillanat erejéig.


A Ubisoft pedig rájöhetne végre a Pure Futball és a Shaun White Skateboarding után, hogy nem muszáj mindent nagy mellénnyel gyökeresen megreformálni, elég, ha megpróbálják tartani a versenyt a többiekkel.