Marvel vs. Capcom 3: Fate of Two Worlds teszt

A Capcomnak kisebb szépséghibákkal ugyan, de pontosan az megy a legjobban, amit más kiadók csak szeretnének utána csinálni: kiválóan melegíti fel a régi címeit, s ahogy a Street Fighterrel is sikerült a bravúr (duplán, ha a Super Street Fighter IV-et is hozzáadjuk a képlethez), már most elárulhatom, hogy a Marvel vs. Capcom harmadik része is tartogat néhány kellemes órácskát az elkövetkezendő hónapokra. Mikor a Midway és a Warner Bros. 2008-ban összerakta a Mortal Kombat vs. DC Universe-t, titkon reméltem, hogy a Capcom újra előveszi a Marvel vs. Capcomot, mert bár a Mortal Kombat-crossover sem volt vállalhatatlan próbálkozás, a japánok már megmutatták néhányszor, hogy hogyan kell ezt igazából csinálni.


A játékban a szokásostól eltérően nem egy-egy harcos küzd egymás ellen, hanem két háromfős csapatot ereszthetünk egymásnak. Persze a gyakorlatban mindig csak kettő  konfrontálódik, viszont egy-egy gombnyomással a többiek is behívhatók egy támadás vagy egy kombó kiegészítésének erejéig, sőt közös speciális mozdulatok előhívására is lehetőség lesz. A Marvel vs. Capcomban tehát nem csak az számít, melyik karaktert választjuk ki, legalább éppolyan fontos, hogy milyen csapatot állítunk össze. A karakterek cserélgetésére a bunyó közben is lesz lehetőségünk, ezáltal jobb esetben még pihentethetjük is azokat, akik gyengébben sérültek, ellenben vigyázni kell, mert ha egy adott pillanatban mondjuk két karakterünk is a pályán van, akkor az ellenfél mindkettőt sebezheti.


Az irányítás szintén különbözik a megszokottól, a kis ütés és nagy ütés, valamint kis rúgás  és nagy rúgás helyett az egyre közkeletűbb gyenge, közepes és erős támadások érhetők el az alap funkciógombokkal, illetve ehhez jön még egy negyedik, speciális támadás is. (Megjegyzés: bizonyos tekintetben ez a rendszer érdekesebb, mert nem kell annyira beskatulyázni a karakterek alaptámadásait.) Az egyes irányokat kombinálva ezekkel a gombokkal hozhatjuk elő a különféle kombókat: a cél természetesen az, hogy minél gyorsabbak legyünk, és a kombinációk lánca ne csak hosszú, hanem hatékony is legyen. A négy támadásgomb lenyomásával pedig előcsalogható az X-factor: ezzel bizonyos időre megnő a karakterek sebessége és ereje. Természetesen a játék annyira gyors és pörgős, hogy a kezdők még a gombok véletlenszerű csapkodásával is jól fognak szórakozni, de aki veszi a fáradságot, és rááldoz néhány - jó hosszú - órát az életéből, igazi mestere lehet a programnak. (Persze ez minden játéknál így van, de az efféle címeknél hatványozottan igaz.) Hozzátesszük, a normál mellett van egy úgynevezett Simple irányítási mód is, amit direkt az újoncoknak találtak ki: ők ezzel könnyen tudnak látványos támadásokat kivitelezni.


A harmadik rész összesen 36 karaktert vonultat fel, tizennyolcat a Capcom, és tizennyolcat a Marvel oldalán. Előbbi értelemszerűen a japán kiadó játékainak főszereplőit jelenti: a legtöbb hős a Street Fighterből tért vissza, így Ryu, Akuma, Chun-Li, Crimson Viper és Mike Haggar is játszható lesz, de harcba szállhatunk Chris Redfielddel és Albert Weskerrel is a Resident Evil-játékokból, és képviselteti magát egy-két Darkstalkers-karakter, Dante, Nathan Spencer, sőt Amaterasu is az Okamiból. A Marvel oldal nyilvánvalóan kiszámíthatóbb, mert a készítőknek nem kellett annyi helyről összeválogatniuk a hősöket, de ezúton sincs okunk panaszra: többek között Captain America, Hulk, Spider-Man, Magneto, Thor, Wolverine, Iron Man és Doctor Doom is a választható szereplők között van. A lista tehát nagyon ütős lett, és a legjobb az, hogy bár itt a Capcom- és a Marvel-hősök harcáról van szó, lényegében simán feloszthatjuk őket “jó” és “rossz” oldal szerint is, ami különleges ízt ad a csaták hangulatához.


Természetesen mindegyik karakter különbözik valamennyire, és bár a kombók kivitelezésének módja között sok átfedés van, nyilván az ugyanazzal a gombkombinációval elérhető  támadások hatékonysága között van némi eltérés. A szereplők sebessége és fürgesége között is van különbség, amit a készítők az adott karakter erejével ellensúlyoztak. Az egyes hősök mozgáskultúrája látványosan más, Ryu puszta kézzel vág neki a szénné páncélozott, rakétavetőkkel felszerelt Vasembernek, Hulk pedig bűntudat nélkül veri laposra a kétségbeesetten lövöldöző Dantét. A spéci támadások a leglátványosabbak, ilyenkor az egész képernyő betöltő animációkat láthatunk, sőt akár mindhárom karakterünkkel is támadhatunk egyszerre, ami néha olyan mintha valami csúcs animét bámulnánk.


A Marvel vs. Capcom 3 hangulatát nagyon eltalálták a készítők, és ebben nem csak a harcosok maguk, hanem az elérhető helyszínek és a grafika is hatalmas szerepet játszanak. Bár a játék alatt a sokat bizonyított MT Framework engine fut (abból is a második generációs változat, ami a Lost Planet 2-ben mutatkozott be), a fejlesztők ráhúztak egy cel-shaded effektet, így alig lehet ráismerni. Persze ez mit sem von le a végeredmény értékéből: olyan a játék, mintha egy képregény elevenedne meg előttünk, de nem a rajzfilmeket idéző bárgyúbb fajtából, hanem a szénné árnyékolt, darkos füzeteket lesz szerencsénk mozgásban viszontlátni. Persze ez a Capcom-hősök némelyikénél furcsának hathat, de higgyétek el, tetszeni fog! 


A bunyók során több játékokból  és képregényből ismerős helyszínt végigharcolhatunk majd, s bár ezekből nincs túl sok, szerencsére legalább a kidolgozottságukat nem érheti panasz: a Resident Evil tesztlaboratóriumban kiégett izzók szikráznak és lickerek mászkálnak a háttérben, a Daily Buglenál hatalmas Pókember-lufi szálldogál. A készítők tényleg mindenre odafigyeltek, és ami a legjobb, hogy nem csak a Capcom és a Marvel univerzumának hangulatát sikerült tökéletesen elegyíteniük, de a játéktermi érzést is tökéletesen átadják a játékkal - a fanatikusabbak még a Mad Catz-féle arcade irányítópadot is megpróbálhatják beszerezni a tökéletes élmény érdekében.


A Marvel vs. Capcom 3-nak igazából minden hibája egyetlen dologból gyökerezik: a készítők annyira koncentrálta a játékmenet csiszolására, hogy a játék maga meglehetősen tartalmatlan és puritán lett. Az egyjátékos rész mindössze egy elhanyagolható sztorimódból, különféle küldetésekből és egy oktatómódból áll: az elsőben hat teljesen véletlenszerű bunyót kell lenyomnunk, hogy eljussunk a főgonoszhoz, a másodikban karakterenként tíz feladatot, konkrétan valamilyen támadássorozatot kell végrehajtanunk, míg utóbbi a gyakorlást segíti, illetve nagy nehezen a mesterséges intelligencia elleni Versus mód is innen kotorható elő. Bár tény, hogy ezek csak a multiplayerre való felkészüléshez biztosítanak helyet, ugyanakkor a többjátékos rész is kicsit egyszerű lett: nincs visszajátszási lehetőség, nem lehetünk nézők, nincsenek különleges játékmódok és hasonló extrák. Bár némileg más tészta, de az áprilisban megjelenő Mortal Kombatban még az olyan tökéletesen értelmetlen játéklehetőségek is bekerültek, mint a kar nélkül bunyó - ezek után borzasztóan vérszegénynek tűnik a Marvel vs. Capcom új része, ráadásul az előző részhez képest 20 karakterrel kevesebbet kapunk, ami csak felteszi a pontot az i-re. Ja, hogy ezeket DLC-kben lehet pótolni? Jelezze, akit ez vigasztal.


Ennek ellenére nem lehet elmenni a játék mellett, aki szereti a verekedős játékokat, és nem idegenkedik a crossover próbálkozásoktól, mindenképpen tegyen vele egy próbát, kiváltképpen, ha nem fekszenek neki annyira a 3D-s címek, mint a Mortal Kombat vagy a Tekken. A Marvel vs. Capcom 3 mögött aprólékosan kidolgozott játékmenet áll, s bár játszható karakterből kevesebb van, mint korábban, ezeket legalább egyáltalán nem érheti panasz. A hangulat és a látvány egyszerűen pazar, s igen, alapvetően a hardcore arcok találják majd meg a számításukat vele, az biztos, hogy a kezdők is jót fognak mulatni - akár ők ütnek, akár őket ütik.