Yars Revenge teszt

Hosszú évek, évezredek alatt a Yar három bolygót is benépesített, civilizációjuk virágzott, békében éltek, háborítatlanul. Ám az ismeretlentől való rettegés, mint egy ősi ösztön, bennük maradt, fegyverkeztek, a Zorlon Ágyú megvédi őket az ellenségtől, gondolták, noha kipróbálni eddig sosem tudták. Mielőtt elkészült volna, megtámadta őket a Qoitile: a könyörtelen földönkívüli faj egyik bolygójukat már leigázta, s a háború máig nem csitult.


Hősünk egy névtelen Yar harcos nő, ki korábban az ellenségnek dolgozott. Kimosták az agyát, saját nemzete ellen nevelték, most azonban visszatért a jó útra, és elindult, hogy bosszút álljon. Útja során több ezer ellenséggel kell megküzdenie, teljesen egyedül vág bele az ismeretlenbe, a csatákban csak bátorságára, és csúcsmodern fegyvereire számíthat, személyes ügy ez. A Yar’s Revenge az Atari 2600 egyik best sellerének modern feldolgozása, az eredeti játék ugyanezzel a címmel 1981-ben jelent meg, s azon kívül, hogy a történet kibővült, és a hatalmas pixelek is modern 3D formákká változtak, a korábbi ronda, emberszabású légy főhős csinos, szexi, légyszabású emberré alakult át.


A játék egyszerű arcade élményekre épít, hősünk folyamatosan nyomul előre, még lassítani, és nagyon irányt váltani sem lehet, csak lőnünk kell, és manőverezni. A kamerát a gép kezeli, mi a bal analóg karral kerülgetjük az ellenséges lézersugarakat, a jobb karral pedig célzunk, nem könnyű feladat ez, sokszor nehéz összehangolni az ember kezeit ilyen munkára. A ravaszok a lövésre szolgálnak, van gépfegyverünk, rakétavetőnk, és lézerágyúnk is, az első korlátlan lőszerrel rendelkezik, a másodikhoz a megölt ellenségek szolgáltatnak utánpótlást, az utóbbi pedig magától újratöltődik, és bizony hatásosabb is bármi másnál. Apró érdekesség pedig, hogy a pályák tele vannak felvehető extrákkal, a négyféle, halmozható power up segítségével növelhetjük fegyverünk sebzését, újratölthetjük életünket, egyetlen gombnyomásra elpusztíthatunk mindenkit magunk körül, illetve harcba állíthatunk egy olyan eszközt is, ami hatástalanít minden felénk tartó ellenséges lövedéket.


Kalandjaink összesen hat nagy epizódra lettek bontva, a játékot két kontrolerrel lehet helyi co-opban is irányítani, a fejezetek végén pedig mindig szembe kell néznünk egy főellenséggel. Ő erős és szinte sebezhetetlen, mérete nagyobb társainál, és általában segítsége is akad, de kitartó ostrommal lassan felülkerekedhetünk rajta, nem lehetetlen megölni. A történet pedig a szünetekben folytatódik, ceruzarajzok formájában megismerhetjük hősünket, és a Yar nemzetet is, igazi sci-fi anime hangulat vár ránk, kár hogy csak állóképeket látunk, és nincs animáció, se szinkron.


Ha a Kampányban sikerül kivégeznünk egy pályát, akkor az megjelenik a Challenges menüpont alatt is, kedvenc állomásunkat három játékmódban játszhatjuk újra. A berserkert választva végtelen lőszert kapunk mindenből, de nincsen pajzsunk, a hardcore fele annyi élettel indít útnak, mint a hagyományos játék, míg a jugglerben folyamatosan lőnünk kell, ha elveszítjük a szorzót, akkor lassan csökkenni kezd az energiánk, s hősünk odaveszik, nem menthetjük meg.


Jópofa apróság, hogy az Extras gombra nyomva megtaláljuk az 1981-es elődhöz mellékelt teljes képregény digitális formáját, azokban az időkben még nem volt a játékoknak komolyabb történetvezetése, de még bevezetője sem, a történetet a dobozról, vagy a kézikönyvből ismerhettük meg. Stílusos és izgalmas kiegészítő volt ez, és szerethető máig, sajnos az eredeti játék hiányzik a csomagból, az a néhány kilobájt igazán elfért volna még, csak hogy a mai generáció is lássa, mivel nyomták a nagy öregek.


Laza kikapcsolódást nyújt a Yar’s Revenge, a könnyű nehézségi szintet választva alig két óra alatt végigjátszhatjuk a kalandokat, ennyi rejlik a letöltésért kért 800 MS pontba, semmi több. A játék viszont nem csak ezért kap közepes értékelést, ahogyan korábban már írtuk, az analógkaros kezelés is túl van bonyolítva, illetve a kezünk is teljesen meg van kötve, csak a ravaszt kell nyomni, és kész. Ennél pedig jóval többet vártunk a cucctól, a játék pontosan a nagy klasszikus 30. születésnapján jelent meg, a fejlesztők között pedig olyan veteránok is vannak, akik korábban az Obsidian Entertainment, vagy a Pandemic Studios íróasztalait koptatták. Hát most nem alkottak maradandót.